Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-19 / 15. szám

Salzburgban minden Mozartról szól Ausztria A leghíresebb város hálás a zeneszerző zseninek - Örök szépség Salzburgi látkép. A kora barokk dómban keresztelték meg Mozartot. Évente több mint négyezer kulturális rendezvényt tartanak a városban Budapesttől nem nagy tá­volságra, mindössze 550 kilométerre van Salzburg. Egyedülállóan szép fekvé­se, a barokk építészeti re­mekművek, a természet és a kultúra harmóniája évszázadok óta elbűvölik az idelátogatókat. No és persze Mozart. Palásti Márta Salzburg óvárosát 1997 óta a világörökség részeként tartják nyilván. A város neve összefonó­dott leghíresebb szülöttével, Wolfgang Amadeus Mozartéval - azóta Salzburg neve egyet je­lent a zenével. A téli Salzburg különlegesen meghitt: hamisítatlan középkori hangulatba csöppen az ideutazó. Salzburg mai nevét a sóról, vagy ahogy itt nevezik, a fehér arany­ról kapta. Az évszázados sóke­reskedelem tette lehetővé az ural­kodó hercegi érsekeknek, hogy olyan gazdag várost építsenek, amelyet méltán tartanak a ba­rokk építészet mesterművének. Az észak Rómájának is neve­zett Salzburg újkori virágzását az l920-ban állapított Salzburgi Ünnep1! Játékok indította el, amely mindmáig Európa legelis­mertebb zenei fesztiválja. A vi­lághírű karmester, Herbert von Karajan (maga is a város szülöt­te) 1967-ben megalapította a Húsvéti, 1973-ban pedig a Pün­kösdi Zenei Játékokat, amelyek évről évre ezer és ezer muzsika­kedvelőt vonzanak a salzachi metropolisba. Salzburg évente több mint 4000 kulturális eseménnyel vár­ja a látogatókat. Az év a januári Mozart-héttel kezdődik, követik a húsvéti, pünkösdi és a nyári já­tékok, majd októberben a Kultú­ra Napjai. Néhány év óta novem­ber elején rendezik meg az Őszi Dzsessznapokat, advent kezde­tén pedig - ez egyébként a város legcsöndesebb időszaka - kórus­muzsikát hallgathatnak az ide­érkezők, vagy elmerülhetnek a helyi vásárok színes forgatagá­ban. A város fölötti fellegvárba az 1892-ben épült, muzeális felvo­nóval is följuthatunk. Ha körbe­néztünk a várfokról, érdemes a belső termekre, tnúzeumokra is szánni néhány órát. A rokokó pompa arra vall, hogy itt, a világ­tól elzárt tartomány fővárosában elképesztő gazdagság halmozó­dott föl a sónak köszönhetően. Utána menjünk vissza a város­ba, a folyó másik partjára - és eredjünk a zene nyomába. A ha A sok sétától megéhez­tünk, ebédelhetünk egy jót a Szent Péterről elnevezett pincé­ben, amely Közép-Európa leg­régibb étterme. Állítólag még Nagy Károly is falatozott ben­ne, amikor 803-ban erre járt. Ebéd vagy vacsora közben, a Mozart idejéből származó fo­gásokat kóstolgatva mi mást Salzburg-kártya • Satburg-kártyával min­den látnivaló ingyen láto­gatható, és a városi közle­kedési eszközök is korlát­lanul használhatók. 24, 48 vagy 72 órára váltható: 22 eurótót •2 éjszaka büféreggelivel, 48 órás Salzburgkártyával 3 csillagos szállodában 99 eurótól • vacsora 15 eurótól is hallgathatnánk, mint Mozart-muzsikát? Salzburgban kötelező prog­ram a kávéházi ücsörgés, mondjuk az 1705 óta működő Tomaselliben. (Valaha Mozart is játszott a biliárdasztalai­nál.) A közelben lévő Fürst ká­véház viszont arról nevezetes, hogy Paul Fürst 1890-ben itt Mirabell-kastély a hozzá tartozó kerttel együtt valaha nem a zene otthona, hanem egy püspöki sze­rető rezidenciája volt. Egyik sar­kában kis szabadtéri színház bú­jik meg. Mögötte pedig egy zöld­re festett faház árválkodik: ebbe a kalyibába zárták be Mozartot (Bécsben), hogy határidőre befe­jezze A varázsfuvolát. Befejezte, de az építmény a bécsieknek nem kellett. így megszerezték a szülöttükre oly büszke salzbur­giak, és felállították legszépsé­gesebb kertjükbe. „találta fel” a különleges ínyencséget, a Mozart-kuglit. Ükunokája, Norbert fiával, Martinnal ma is ugyanazon recept alapján, kézzel gyúrja a csokoládés-marcipános finom­ságot Az eredeti Mozart-golyót ezüstbe csomagolják, a felirat kék színű, és csak itt vásárol­ható meg. Alig pár perces sétával a folyón át az óvárosba jutunk, és szinte azonnal a Getreidegasse 9. alatt álló házhoz érünk, Mozart szülő­házához. A harmadik emeleten berendezett múzeumban bepil­lanthatunk a Mozart család hét­köznapjaiba, láthatjuk a zseni né­hány használati tárgyát, hangsze­reit. Egyébként ezt az utcát neve­zik „Ausztria legszebb bevásár­lóközpontjának”, több száz éves házakban a legmaibb kínálattal szolgáló üzletek működnek. Utá­na irány a lovarda, vagyis az Ün­nepi Játékok színhelye, ahol ere­detileg a püspöki lovakat szállá­solták el. Keressük fel a régi piac­teret is, ahol az elmúlt háromszáz évben semmi sem változott. A hí­res salzburgi kora barokk dómot sem téveszthetjük el, itt keresz­telték meg Mozartot egy nappal a születése után, és ebben a temp­lomban Mozart édesapja volt a zenemester. A közelben találha­tó az 1120 óta itt székelő püspö­ki rezidencia, amelynek galériá­ját és dísztermét ugyancsak ér­demes megtekinteni. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA UTAZÁS csütörtök EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Luxusüdülőhely épül a horvát Adrián MINTEGY 70 MILLIÓ eurÓS beruházással luxus-üdülő­központot építenek a hor­vátországi Peljesac-félszi- getre, Loviste halászfaluba. A villák mellett 70 szobás, hatcsillagos „butikhotel” is várja a vendéget. 120-as ál­lású jachtkikötő, teniszpá­lyák stb. is épülnek. Világörökség lett a francia konyha A FRANCIA GASZTRONÓMIA elismerésével először vál­hatott egy nemzet konyha- művészete a szellemi világ- örökség részévé. Az UNES­CO a franciás jellegű étke­ket is védetté nyilvánította. Létszámhiány az elit szállodákban Ausztriában a négy-öt csil­lagos szállodák több mint 80 százaléka alkalmazotta­kat keres. Az osztrák szál­lodaszövetséghez 1200, negyvenezer főt foglalkoz­tató hotel tartozik. 52 szá­zalékuk keres alkalmazot­tat általános szolgáltatások elvégzésére. A többi állást konyhai és takarítót stb. munkára hirdetik meg. Londinereket is felvennének WWW.SALZBURG.lNFO ! Ahol Nagy Károly is megpihent és egy jót falatozott 803 körül Dodót, a címerállatot kalózok falták fel Mauritius Mark Twain szerint a Paradicsomról mintázta az Isten Turistalátványosság lett Harry Potter sírja Mauritius híres címerállata a dodó. Nagy és kövér madár volt, a hatalmas hasától még repülni sem tudott. Nem csoda, hogy a kalózok valamennyit elkapták és megették, több mint kétszáz éve főzték meg az utolsó dodót. Régen a tengeri rablók Mauritiuson töl­tötték fel a készleteiket, hiszen a sziget bővelkedik gyors folyású patakokban, ráadásul rengeteg a vadon termő gyümölcs, a dodó húsáról pedig legendák kering­tek. Később a franciák, majd az angolok foglalták el a szigetet, amely ma független ország. Mark Twain szerint Isten a Pa­radicsomról mintázta meg Mau- ritiust. A végeláthatatlan homo­kos partszakaszok, a buja, tró­pusi növényzettel borított he­gyek az ország belsejében, a kristálytiszta vizű patakok - mindez olyan érzetet kelt, mint­ha emberi kéz még nem érintet­te volna valamely felsőbb erő al­kotását. Hasonló áhítattal állha­tunk a mesteri módon kivitele­zett golfpályák előtt, melyeken a sportág legnagyobbjai is szíve­sen játszanak. Főleg a franciák járnak ide, de egyre több angol is ellátogat Mauritiusra, ahol malájok, szingalézek, afrikaiak, franciák leszármazottai élnek, de van kínai negyed is. Itt dup­lán robbanó petárdát és százna­pos tojást kínálnak a luxushote­lek világából a sziget belsejébe kiránduló turistáknak. ■ Napfény, csend, tenger, nyugalom Igazi egzotikum mauritiuson ha valaki már unja a sütkérezést a napon, vagy a lubickolást a sekély vízben, kirándulhat az őser­dőbe, megnézheti a mesése­ket, de felkeresheti a főváros üzleteit is. Nem kell százez­reket költeni elegáns vendég­lőkben és luxusszállodák­ban. Vannak gyorséttermek, kipróbálhatjuk a helyi íze­ket, szállásunk pedig akad­hat akár egy ültetvény ven­dégházában is. De csak óvatosan a hepatitis és a malária kockázata miatt... Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izra­elben - amelyben Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közle­gény sírja van. A18 éves korában meghalt brit katonának persze semmi köze sincs a világszerte ismert varázslóta- nonchoz, Rowling regényhőséhez. A Ramie városkába lá­togató turisták még­sem hagyják ki a lehetőséget, hogy síremlékénél fényképez- kedjenek. Nem tudni, hányán ke­resik fel a látványossággá vált sírt, de - mint azt egy helybeli megjegyezte - ha nem térj edt vol­na el, hogy itt nyugszik Harry Potter, senki sem jönne ebbe a városkába... Az „igazi” Harry Potter Birmingham közelében született, és egy évvel idősebb­nek hazudva magát 1938-ban állt be a hadseregbe. Bevonulása évé­ben került az akkor brit mandá­tum alatt álló Palesztinába, ahol 1939-ben esett el egy fegyveres bandával vívott tűzharcban. Úgy öt éve bukkan­tak fel sírjánál az első „zarándokok”, a város pedig ta­valy óta hivatalosan is ajánlja honlapján mint turisztikai cél­pontot. „Igaz, semmi köze az iro­dalmi hőshöz, de a név piacké­pes” - fogalmazott Ron Peled, aki idegenvezetőként tucatjával kísé­ri a sírhoz a turistákat. ■ ■ Csak a neve azo­nos, mégis zarán­dokhely a síija.

Next

/
Thumbnails
Contents