Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-15 / 12. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JANUÁR 15., SZOMBAT 13 Vidám társasutazás sok zenével, tánccal színház Eisemann-operett, az Én és a kisöcsém bemutatója a Szigligetiben TÜKÖR Valkó Mihály Nem először szerepel Eisemann Mihály és Szi­lágyi László zenés játéka a Szigligeti színpadán. Több mint negyven esz­tendeje, 1966-ban láthatta már a szolnoki közönség. Ezúttal az új esztendő el­ső bemutatóját üdvözöl­hetjük benne. Érdeklődve várták a bemutatót Közönségsiker, ez igen! Amit akár előre is megjósolhattam volna, hisz ez a zenés játék is azok közé tartozik, melyeknél nyugodtan dőlhetünk hátra szé­künkben, s adhatjuk át nekik magunkat zavartalanul. Ahogy magam is tettem. Sőt, ezúttal még okulárét is biggyesztettem az orromra, méghozzá rózsaszí­nűt, csak hogy jobban élvezhes­sem a látványt. (Az ítélkezést pe­dig meghagynám azoknak, akik centiméterrel méregetik a színé­szek egy-egy mozdulatát is.) Nos, mindenekelőtt leszögez­ném, milyen jóleső volt látni, hogy ezen az estén hömpölyögve hogyan önti el a nézőteret az ál­talános vidámság; hogyan issza magába a humort az erre ki­szomjazott publikum - feltálalva fondorlatos, csalafinta játék for­májában. Amelyben egy tápszer­gyáros csinos lánya, hogy meg­szerezzen magának egy férfit - aki nem mellesleg dán, és meg­veti a nőket, házasságról pedig hallani sem akar-, nadrágba bú­jik, férfinak öltözik. Nem túl élet­szerű ez az operettmese, valljuk be, mégis hihetővé válik, azzá te­szi az előadás a maga hitelessé­gével, erejével. Mindez pedig egy vidám társasutazáson történik, melynek részleteitől eltekinte­nék, annál is inkább, mert az ef­féle játékok esetében cselekmé­nyükről beszélni kissé idejétmúlt dolog. A lényeg: mindebből olyan helyzetek sokasága származik, melyek rendkívül mulatságosak, és amelyeket ki is aknáz mara­déktalanul a Molnár László ren­dezte leleményes előadás. A férfinak öltözött Kató (Kertész Marcella) akit a táncosnők vidáman emelnek tánc közben a magasba Már a kezdetek is! A bébiruhá­ba öltöztetett, szájukban cuclit szopogató, a tápszergyár termé­keit „dicsőítők”, groteszk dala és tánca, szinte megadja az alaphan­got is a folytatáshoz. Azután pedig a hatás érdekében be is van „lőve” minden mozdulat, árnyalat, mondhatni tüzérségi pontosság­gal, hogy célba is találjanak, s a nézőtéren a nevetés örömtüzeit villantsák fel. Az eredeti humorá­hoz még rá is van itt téve néhány lapáttal, vastag tréfák, lásd példá­ul két focidrukker bohózatba illő „ökörködése” egymás ellen, avagy egy „baseváló” cigánybanda feltű­nése a színen. (Ami az én szeme­met azonban még a szemüvege­men át is szúrja kissé.) Elegendő itt, hogy valamelyik szereplő sikít­son egyet, az is menten kacajt fa­kaszt. Olyan erős a szava néha á humornak, hogy már csaknem el­tereli a hangsúlyt a zene hangjá­ról, mely egyébként harsog harsá­nyan, keményre hangszerelve, te­livér muzsika, ezúttal Cser Ádám karmesteri dirigálásával. Persze a siker legszebb titka egy színésznő bravúros játéka hálás szerepben. Színész és sze­rep ritka szerencsés találkozása ez, a kicsit csibészesen pajkos le­ány szerepét mintha egyenesen Kertész Marcellára öntötték vol­na, az ő temperamentumos, lati­nosán szenvedélyes habitusára. Csak úgy árad játékából a köny- nyedség, a lendület, a kellemes huncutkodás és szertelenség is, amikor fiúnak öltözik micisapká­val a fején, és adja a férfit: egysze­rűen elbűvölő, aranyos kis öcsike. Látván, eszünkbe nem jutna, hogy csak játszik, netán ügyeske­dik, oly természetességgel azono­sul szerepével (Kató). Remek, ahogy egyik pillanatról a másik­ra vált, álmos lányból egyszeri­ben csinos hölgyé válik, ahogy haragra lobban, de amikor gyön­géd, akkor is mint szerelemre áhító leány: színes. Ha pedig tán­col? A lábában is a szíve dobog - hasonlíthatatlanul eredeti. Ezt az öcsikét szívesen raktározom el magamnak. De azt is, aki őt „fel­villanyozza” álmosságából, Vásá­ri Mónika Fricijét, aki bennünket is úgy bevon áramkörébe, íny­csiklandó humorával, huncutul kancsi játékával, hogy szabadul­ni is alig tudunk tőle. S aki meg- hódíttatik - a kissé nyers üzlet­embert, a fölényeskedő nőgyűlö­lő dánt (Andersen) Barabás Bo- tond formálja meg nagyvonalú eleganciával. Megemlíteném még a nyomozókat, Zelei Gábort (ő Sas) és Horváth Gábort (ő meg a Vas), ők ketten borzalmas, fur­csa pasikként szórakoztatják a nagyérdeműt. S akikről még le­hetne szólni, akik úgymond a töb­biek, ők is valamennyien nagy odaadással játszanak, részesei az átütő közönségsikernek. Amikor minden elismerés a látottakért, az ötletes kiállításért, a mutatós táncokért is, beval­lom, én az elhangzott dalok mel­lett szívesen vettem volna mint a zenés játék régi ismerője, ha például felcsendül az a közis­mert, édes sláger is: a Jaj, de jó a habos sütemény. De megértem, hogy elmarad, az efféle desszer­tet nem itt, hanem bizonnyal egy másik „cukrászdában” árulják. Én nem nagy igényekkel jö­vök színházba - mondta a ru­határban egy nézőtársam -, csak nevetni akarok. De hát - az istenért — lehet-e ennél na­gyobb igény? Ezen az estén bő­séggel nevethetünk, vidámsá­gokkal „terhesen” távozhatunk a színházból. És a legemlékeze­tesebb dal, az Én és a kisöcsém, az még sokáig ott zsonghat a fü­lünkben is. Mátyus Ernő és neje, Gabika már az előtérben a darabról beszélgetett Ignácz Ervinné és Jenei Káímánné az eddigi előadásokhoz hasonló színvonalas bemutatót vártak Császár Gyöngyi, a társulat színművésznője, Kiss József művészeti vezető és Balázs Péter direktor társalog a tegnap esti premier előtt HALLGATÓ A Bon Jovi együttes immár 1983 óta van jelen a nemzetkö­zi rockzenei életben. Az ameri­kai, New Jersey-ből való csapat azóta szinte megszámlálhatat­lan toplistás slágerrel ajándé­kozták meg a hallgatókat, és ti­zenegy stúdió­albumokból kilenc érte el a platinalemez státuszt, az énekes Jón Bon Jovi pedig az egyik leg­nagyobb -de nagyon szim­patikus - sztár a rockze­nében. Tizenkilenc kislemezük is ott volt a Billboard 100-as lis­táján a Top 40-ben, ebből négy elérte a legelső pozíciót. A szó­rakoztató, dallamos rockzenét játszó csapat nevét és munkás­ságát jól ismerik mindenütt a világon. Szerencsére nem szen­vedünk hiányt a jobbnál jobb Bon Jovi-dalokban most sem, hiszen mind a mai napig aktí­vak, és a tavaly elkezdett világ körüli turnéjukat idén folytat­ják tovább. Az elképesztően si­keres pályafutásról készült, dupla CD-s válogatásalbumon valóban a legnagyobb Bon Jovi- számok kerültek fel. Igaz, nem időrendben kapjuk a dalo­kat, de így sem rossz, ide- oda cikázva térben és idő­ben. Sőt, hogy a gyűjtők is még külön megvegyék ezt a váloga­tásalbumot, arról négy vadonatúj dal gon­doskodik, amelyek a hamisítat­lan Bon Jovi-hangulatot és hangzást viszik tovább. Közü­lük a legerősebb felvétel No Apologies, a What Do You Got? címűhöz klip is készült. Bővebben; szouon.hu/lemezajanlo (Bon Jovi: Greatest Hits - The Ultimate Collection) m B. Gy. HIRDETÉS Computeres érvizsgálat arteriográffal- Miért szükséges a szűrővizsgálat a szívin­farktus megelőzése miatt?- Majyarországon évente 70 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségben. Azért kell a panaszmentes embert szűrni, mert az infark­tus, mire fájdalmat okoz, a legtöbb esetben már visszafordíthatatlan, gyógríthatatlan betegség.- Mi az új módszer lényege?- Az utóbbi 10 év kutatásai alapján jöttek rá, hogy a verőerek rugalmasságát kell vizsgál­ni. A veröér rugalmassága attól függ, elkezdő­dött-e bizonyos érelmeszesedési folyamat az érben. A kezdődő érelmeszesedés panaszt még nem okoz, viszont időben észlelve gyójyítható, megállítható, visszafordítható.- Mennyi ideig tart a vizsgálat?- A vizsgálat 5 perces, fekvő helyzetben történő, fájdalommentes. A vérnyomásmérés­hez hasonló és korrekt véleményt ad a perifé­riás erekről és a na$ erekről, számos más pa­raméter mellett. A vizsgálatot arteriográffal vé­gezzük, amely a hasonló célból kifejlesztett ké­szülékek közül az egyedüli, amely a centrális aortanyomást is mutatja.- Kiknek ajánljuk a vizsgálatot?- 25 és 70 év között mindenkinek. De min­den korosztálynak javasoljuk akkor, ha a csa­ládban szívinfarktus, afyvérzés, magas vérnyo­más és/vagy cukorbetegség előfordult- Megbízható a vizsgálat?- A computeres érvizsgálat arteriográffal az el­ső megbízható, fájdalmatlan szűrővizsgálati mód­szer. Egy-két szívbetegségtől eltekintve mindenki­nél elvégezhető és egyértelmű eredményt ad.- Eddig mit tehettünk a szívinfarktus ellen?- Bizonyos táblázatok alapján számolgat­tuk a szívinfarktus valószínűségét Ez a módszer elavult Ugyanakkor van lehetőségünk (CT, MR, ultrahang coronariograf) olyan vizsgálatokra, amelyek egyértelműen kimutatják a betegsé­get Ezen vizsgálatok drágák, bonyolultak, szak- személyzetet követelnek és néha fájdalmasak. Jelen vizsgálatunk lényege, hogy bárhol, szak- asszisztensek és szakorvosok közreműködésé­vel elvégezhető, megfizethető és eldönti, szük­ség van-e az előbb említett vizsgálatokra.- Mennyibe kerül a vizsgálat?- A vizsgálat ára létszámtól függ Ezzel sze­retnénk elérni, hogy az emberek csoportosan jelentkezzenek be. A vizsgálatot az ország egész területén végezzük.- Milyen plusz vizsgálatot adunk hozzá?- Magyarországon évente 8000 ember hal meg gyomor-bélrendszeri rákban. Ezen szám csökkentésében szeretnénk segíteni azzal, hogy aki eljön hozzánk szív-érrendsze­ri szűrővizsgálatra, díjmentesen elvégezzük a gyomor-bélrák szűrővizsgálatát. A vizsgálat fájdalommentes, ugyanis a székletben a hu­mánspecifikus vért vizsgáljuk. Mindenkinek javasoljuk, aki elhízott, cukorbeteg magas vérnyomásos és/vagy a családban gyomor­bélrendszeri daganat előfordult. 40 év felett Aktuális helyszíneink és időpontjaink Kisújszállás: 2011.01.22. Törökszentmiklós: 2011. 01.25. Karcag: 2011. 02. 04. Szolnok: 2011. 02.18. (Helyszíneink folyamatosan bővülnek HONLAP: WWW.iCC.hu IDŐPONTKÉRÉS TELEFONON: 06-20/4242-692, 06-70/332-1311, 06-30/695-63-90. orvosi kérdések: tir. Pohl Tibor a vizsgálatot minden egészséges személynél is célszerű elvégezni.- Mikor érdemes jelentkezni?- Jász-Nagykun-Szolnok megyében régóta végezzük a vizsgálatot Az érdeklődök száma ma­gas, éppen ezért javasoljuk, hogy időben bizto­sítsák maguknak a vizsgálati időpontot Intézmé­nyeknek, cégeknek, sportegyesületeknek jelez­zük, hogy bárhol (20 fő felett) helyben el tudjuk végezni a vizsgálatot Abban az esetben, ha na $ létszámú jelentkezés történik és nincs az illető cégnek orvosi rendelője, úgy az orvosi SZŰRŐ- AUTÓNKAT küldjük a kért helyszínre.- Lehet bővebb információt kérni?- Igen, orvosaink előzetes egyeztetés alap­ján szívesen tartanak előadást a vizsgálat szük­ségességéről. Megjegyezzük, hogy országosan komplex szakorvosi szűrővizsgálatot is végzünk, amely a honlapunkon helyszínekkel és időpont­okkal mindenki rendelkezésére áll. Honlapun­kon a helyszínek és a dátumok megtekinthetők. Ugyanakkor interneten is be lehet jelentkezni. A vizsgálat költsége (Ft/fő) melyről honlapunkon tájékozódhatnak!). (06-30/288-1111; 06-20/961-1111). F3 Ar Fő h 1 7500 101-200 4500 2-10 6500 201-500 4000 11-50 5500 501-1000 3900 51-100 5000 1001­3800

Next

/
Thumbnails
Contents