Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-15 / 12. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2011. JANUÁR 15., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS A belvíz és a vihar adta a legtöbb munkát a tűzoltóknak A jászkiséri önkéntes tűzoltóság elkészítette összegzését az elmúlt esztendő tűzoltósági munkájáról. Mint azt Balogh Tamás, parancsnok elmondta, 2010-ben összesen 354 vonulásuk volt, amelyből 253 esetnél műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat. Az év első felében a belvíz miatt volt sok műszaki mentés, ezek túlnyomó része Jászladá- nyon történt. Majd az elmúlt év második felében szintén Jászladányon, de lászkiséren is a viharos szél növelte esetszámaikat. Tűzhöz harmincnyolc alkalommal vonultak a kiséri tűzoltók. Működési területükön kiemelkedően nagy tűzeset nem volt, kisebb lakástü- zek, szabadtéri tüzek, illetve gépjárműtüzek voltak a jellemzőek. Közel harminc közúti balesetnél végeztek mentési munkát. Tavaly hatvanegyszer riasztották tévesen a kiséri tűzoltókat, valamint két vaklárma is előfordult. ■ Illés A. Lefülelték a tölgyfákat kivágó tolvajokat lászapátin egy nap alatt négy fatolvajt fogtak el a rendőrök egy erdész bejelentése nyomán - tudatta szerkesztőségünkkel Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság'sajtóreferense, Az erdész beszámolt arról, hogy négy személyt látott bemenni kerékpárral és fűrésszel a tölgyerdőbe, illetve az érintettek engedély nélkül ki is vágtak ott három tölgyfát. A rendőrök két elkövetőt a helyszínen, másik kettőt pedig később fogták el. A helybéli férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe is vették mind- annyiukat. Ráadásul a házkutatások alkalmával egyiküknél nagyobb mennyiségű kocsányos tölgyfát találtak. A rendőrség vizsgálja, hogy az elkövetők összefüggésbe hozhatók-e az elmúlt héten ugyan ebben az erdőben történt falopásokkal. A napokban közel két és fél millió forint értékben loptak el az erdőből értékes, öreg kocsányos tölgyfákat. ■ B. Cs. elutasítás Nincs harag, tudomásul vették a herényiek döntését I Gesztusértékű határozat meghozatalát kérte Jászberénytől — ahogy sok más településtől is — Jászladány önkormányzata, a nagyközség várossá nyilvánítását célzó pályázata beadásához. Ä gesztusértékű döntés megszületett, igaz nem úgy, ahogyan azt a ladányiak gondolták. Banka Csaba " Jászladány polgármestere, Dan- kó István levélben kereste meg a jászsági önkormányzatokat, illetve a település környezetében található többi települést. A megkereséssel — mint korábban meg is írtuk — a nagyközség célja az volt, hogy várossá nyilvánításra irányuló pályázatukat támogassák az egyes önkormányzatok. A pályázat beadásának nem feltétele a települések támogatása, de kedvezőbb hozzáállást eredményezhet az elbírálók részéről. Az már biztos, hogy Jászberény részéről ilyen támogatás nem érkezik, hiszen a legutóbbi testületi ülésen hét támogató szavazat mellett, egy ellenszavazattal, illetve hat tartózkodással elutasították a felkérést. Dr. Ma- I gyár Levente képviselő úgy véli, hogy érdekesen alakul hazánkban a várossá nyilvánítási pályázatok megítélése. Szerinte inkább politikai és nem szakmai döntések születnek. Mindehhez hozzátette, hogy szerinte nincs is olyan terület, amelyben Jászladány városi funkciót töltene be. Juhász Dániel alpolgármester pedig úgy véli, inkább arról van szó, hogy miután egy éve a szomszédos Jászkisér városi rangra emelkedett, a mikrorégió másik nagyközsége is — mivel egyfajta rivalizálás van köztük — szeretné ezt elérni. Az egyik legextrémebb példaként Viseg- rád esetét hozta fel az alpolgármester. Megfogalmazása szerit az alig ezer lakosú települést végül is kizárólag történelmi hagyományai miatt nyilvánították várossá. Jászladány polgármestere, Dankó István a herényi döntés apropóján megkeresésünkre elmondta, hogy korábban jellemző volt egymás értékeinek kölcsönös tiszteletben tartása a települések között, amely most mintha a szembenállás felé mozdulna el bizonyos döntések nyomán. Ugyanakkor valószínűsítette, hogy a jászberényiek nem érezték át eléggé a gesztus- értékű döntés jelentőségét. A Jászsági Többcélú Társulás - benne Jászberény képviselőjével is — például egyhangúan támogatta törekvésüket, valamint számos támogató határozatról kaptak már eddig is értesítést. Nem érzi úgy, hogy rivalizálnának Jászkisérrel, hiszen annak idején Jászladány támogatta a szomszéd település városi páNem törnek Szolnok babérjaira korábbi hírünk nyomán SZ0U0N.hu hírportálunkon is egyfajta vita bontakozott ki a fórumozók között, hogy megfelelő eredményeket tud-e felmutatni Jászladány ahhoz, hogy városi rangot kapjon. A nagyközség, illetve Szolnok városa történelmi hagyatékát, fejlődésének elemeit sorolják, vetik össze a hozzászólók. Dankó István polgármester erre reagálva kiemelte, hogy semmi esetre sem szeretnének Szolnok babérjaira törni, nem kívánnak megyei jogú várossá válni. Egy, a mezővárosi hagyományokra épülő, nyugodt kisvárossá szeretnék Jászla- dányt formálni. lyázatát, és előzetes információi szerint most Jászkisér is hasonlóképpen jár el. A polgármester folyamatosan sorolta azokat a funkciókat amelyek vélekedése szerint a városi funkciók meglétét támasztja alá nagyközségükben. Túlmutat Jászladány határain a rendőrőrs működése, a szociális otthon léte - amelynek fenntartását egyébként szeretnék átvenni -, a banki, ügyvédi szolgáltatások vagy épp az üzemanyagtöltő állomás működése. A lakosság száma pedig — ellentétben sok más hazai településsel - szinten marad, nem csökken. Jelenleg is több mint 5800-an laknak helyben, amely szám magasabb a már városi ranggal rendelkező Rákóczifal- vánál, illetve Jászkisérnél is. A városi ranggal pedig olyan fejlesztési forrásokhoz juthatna a település, amelyre eddig nem tudott pályázni. Jászladány választott vezetője megjegyezte: „Tudomásul vesz- szük a herényiek döntését és egyáltalán nincs bennünk negatív érzés emiatt. Célkitűzésünk továbbra is az, hogy még ebben a ciklusban elnyerjük a városi rangot, a városavatóra pedig szívesen látjuk Jászberény polgár- mesterét és képviselő-testületének minden tagját és a herényi jász testvéreinket is.” Három buszjárat a kórház felé kerül jászapáti önkormányzata eredményesen tárgyalt a Jászkun Volán vezetőségével annak érdekében, hogy Jászszentandrás-Jászapáti- Jászjákóhalma érintésével délelőtt három és délután, a visszafelé jövő három buszjárat a jászberényi Szent Erzsébet Kórház felé kerüljön. Ezzel kívánták megoldani azoknak a problémáját, akik egyéb módon nem tudtak kijutni a kórházhoz. A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek jászjákóhalmán a Horváth Péter Honismereti Szakkör szerdán este megemlékezést tartott a doni katasztrófa áldozatainak évfordulójára. Fodor István Ferenc szakkörvezető beszédét követően a résztvevők a második világháborús emlékműnél elénekelték a Himnuszt, majd gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére. Egyeztetik a város éves programtervét jászfényszarun az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottsága, valamint a Civil Fórum január 31-én tartja szokásos év eleji Civil Fórumát. A tanácskozáson egyeztetik többek között a város éves programtervét, amelyhez rendezvénytervet készítenek a különböző tevékenységi körű civil szervezetek;1. Könyv készül a település múltjáról jánoshidán a község történetéről, életéről készítenek könyvet a település fennállásának 825. évfordulójára. A könyvhöz régi mesterségekről, foglalkozásokról, világháborús történetekről, 1956-os eseményekről, ünnepekről, népszokásokról gyűjtenek össze helyi visz- szaemlékezéseket, valamint korabeli fotókat. A kötet várhatóan 2011 júniusában jelenik meg. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. Látványos bált szerveztek tabló A hagyományok tovább élnek az intézményben Jászberényben a Lehel Vezér Gimnázium végzős diákjai és szülői munkaközössége szervezésében tartották meg a napokban az intézmény hagyományos tablóbálját. A rendezvényen sok száz diák, szüleikkel és ismerőseikkel közösen töltöttek el egy kellemes estét. A rendezvény során - a látványos táncok bemutatója mellett - alkalom nyílt az elmúlt évek eseményeinek felidézésére. Az alma materben eltöltött utolsó félév — amellett, hogy véglegessé válik a továbbtanulás iránya — leginkább már a búcsúról, a diákévek elmúltáról, a felnőtté válásról szól. ■ B. CS. A Bercsényi úti sportcsarnokban jó hangulatú estét töltöttek a bálozók HIRDETÉS Jászapáti Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet műszaki osztályvezetői álláshely betöltésére. A munkakör betöltéséhez szükséges pályázati feltételek: □ magyar állampolgárság, □ büntetlen előélet, □ cselekvőképesség, □ közigazgatási szakvizsga, vagy annak hiányában kötelezettségvállalás, hogy a szakvizsgát a kinevezéstől számított 1 éven belül le kell tenni. Iskolai végzettség vonatkozásában: □ egyetemi vagy főiskolai szintű műszaki képesítés. A pályázat kötelező tartalma: □ három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, □ szakmai önéletrajz, □ legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, □ előzetes nyilatkozat arról, hogy a Ktv. 21. §-ban meghatározott összeférhetetlenségi ok a pályázat benyújtásakor fenn áll-e, □ közigazgatási szakvizsga bizonyítvány, vagy kötelezettségvállalás. A köztisztviselői jogviszony időtartama: Foglalkoztatás jellege: Illetmény és juttatások: A munkakör betölthetőségének időpontja: A pályázat benyújtásának határideje: A pályázat elbírálásának határideje: Határozatlan idejű jogviszony 6 hónapos próbaidő kikötésével. Teljes munkaidő. Az illetmény megállapítására és juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. XXIII. törvény rendelkezései az irányadók. 2011. február 15. 2011. február 10. 2011. február 11. A pályázattal kapcsolatban bővebb információt Biróné Dr. Boros Anikó szervezési osztályvezető nyújt: 57/540-100/118 mellék. . A pályáztató fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. | A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Jászapáti Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével/ 5130 Jászapáti, Velemi Endre út 2. Kérjük a borítékon feltüntetni: „műszaki osztályvezető"; 389/2011-es azonosító szám. Egy, már városiasnak mondható sportbemutató is igencsak népszerű volt a nagyközségben egy korábbi rendezvényen Terítéken a városi rang.