Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ TÜKÖR Gyűlnek az életrajzok a Ki kicsodába kiadvány Internetes portálunkon könnyen és gyorsan kitölthető a jelentkezési lap Az utóbbi hetekben egyre többen előjegyeztették már kiadónknál a 2011 tavaszán megjelenő Jász- Nagykun-Szolnok megyei Ki kicsodát. Az elsők között is első volt dr. Tóth Albert neves tájkutató, főiskolai tanár. Dr. Tóth Albert- A könyvespolcomon minden kiadványnak helye van, amely a helyi értékeket jeleníti meg - mondta el dr. Tóth Albert, amikor arról kérdeztük, miért tartotta fontosnak a könyv megrendelését. — A megyei Ki kicsoda pedig éppen ezt teszi, értéket közvetít, értéket teremt. Manapság válságban van a világ, de keveset beszélünk arról, hogy erkölcsi válságban is vagyunk. Jórészt csak álság és mihasznaság a minta, a valódi értékeket rendkívül nehéz felkutatni napjainkban. Ehhez nyújt segítséget a készülő könyv, amely megtalálja és bemutatja majd az egyes települések értékes embereit. Ők itt élnek közöttünk évtizedek óta, legtöbbjükről mégsem tudunk semmit. Ennek a kiadványnak az a küldetése, hogy felkutassa és mindenki számára ismerté tegye őket. Hiszen olyan közkincset képviselnek ők, amelyre égető szükség van a mai világban. Valóban ez kiadónk célja a Ki kicsoda megjelentetésével, a jelenkor értékes embereit kívánjuk összegyűjteni és bemutatni kortársaiknak és megőrizni a jövő számára. Nagy segítséget nyújt ebben nekünk Varga Ferenc, aki az elmúlt évek során számos hasonló antológiát összeállított már. Elsőként a megye jeles sportolóit gyűjtötte csokorba, azóta más területeken ismert emberek életrajzán dolgozik. Szeretett városa, Újszász neves szülötteiről készít sorozatot. Sőt, a Varga Ferenc Szigligeti színházban megfordult művészek adattára is az ő nevéhez fűződik.- Az utóbbi években egyre kevésbé találják meg egymást az emberek, egyre kevesebb fiQ- •_____________________________________________________________________________________ ____Q ME GRENDELŐLAP Igen megrendelem az Uj Néplap kiadójától, kedvezményes áron a KI KICSODA lexikont .........pld-ban ^ Teljes áron 6000 Ft J részletfizetésre: megrendeléskor 3000 Ft, átvételkor 3000 Ft A_személyes adatok _kezejéséről azJ_tYypresszum_ad tájékoztatást^ gyeimet fordítanak a körülöttük élőkre - mondta szomorkásán Varga Ferenc. - A most készülő Ki kicsoda sokat tehet ez ellen, közelebb hozza egymáshoz az embereket. Hogy valóban igényes munka készülhessen el, lehetőségeimhez mérten minden segítséget szí- I vesen megadok a könyv szerkesztőinek. Mivel tapasztalataim szerint sok esetben igen gyér forrásanyagból kell összeállítani egy minél teljesebb adatbázist, hasznos lehet a már korábban ösz- szegyűjtött információ. Valóban nagy segítséget jelenthet ez szerkesztőségünknek, hiszen arra törekszünk, hogy lehetőség szerint minél többen szerepeljenek a kiadványunkban azok közül, akik az élet valamilyen területén kiemelkedően teljesítettek a megyében, vagy a bői elszármazott ismert emberek. Éppen ezért a könyvben való megjelenés (15 sor + egy portréfotó megjelentetése) ingyenes. A jelentkezéshez rendkívül egyszerűen kitölthető az adatlap, hiszen azon túl, hogy rendszeresen megjelenik lapunkban, a Szoljon.hu internetes portálunkon is elérhető. A kitöltött kérdőívet egyetlen kattintással ele-mailben. A kérdőív kitöltésekor kérjük ügyeljenek a fotóigény pontos megjelölésére. Mindenki szabadon eldöntheti ugyanis, kér-e fényképet a róla szóló szócikkhez, illetve maga küldi-e azt vagy mi készítsük el. Utóbbi esetben azonban 5000 forint a fotókészítés térítési díja. Mivel a Ki kicsodában való szereplés térítésmentes, I anyagi akadályai semmiképpen sem lehetnek, hogy mindenki benne lehessen a lexikonban, aki maradandót alkotott saját területén. Szerkesztő- bizottságunk azonban természetesen válogatást követően dönt arról, kik azok, akik valóban érdemesek rá, hogy személyükön keresztül az utókor egyfajta képet kapjon térségünk életéről így a XXI. század elején. Munkatársaink a következő hetekben felkeresik mindazokat, akik már biztosan szereplői lesznek ;yei Ki kicsodájá- ük sokan olyanok is lesznek, akiket ismerőseik, barátaik, tisztelőik ajánlottak nekünk, de természetesen továbbra is várjuk az ajánlásokat, jelentkezéseket. Lassan halad a gyorsforgalmi M44 A megye déli részét is érinti a jelentős fejlesztés Összefogtak a családért adomány A Vöröskereszt és az önkormányzat segített 2013 és 2016 között készülhet el az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Csabacsűd közötti szakasza, míg a beruházás 2020 és 2024 között érhet el Békéscsabáig — ez derül ki a Magyar Gyorsforgalmi és Főúthálózatra vonatkozó fejlesztési javaslatból. Azonban nem kőbe vésett tényekről van szó, az időpontok az egyeztetések során még változhatnak - írta a Beol.hu. A szakmai anyag társadalmi egyeztetése jelenleg tart. A vita várhatóan március 31-éig lezajlik, s utána a terveket a kormány hagyja majd jóvá. Az előkészítésre 2 milliárdot szánnak. ■ Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. közleménye Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. villamosenergia egyetemes szolgáltatási üzletszabályzata megváltozik. Az üzletszabályzat módosítására főként az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 116/2010 (IV. 15.) Korm. rendeletben foglaltak miatt került sor. A főbb változások az alábbiak: • idényfogyasztó fogalma • szerződésszegés részletes szabályai az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről • egyetemes szolgáltatási árszabások pontosítása, új árszabás:„H"tarifa • leolvasás, leolvasási időszak szabályainak kiegészítése • elektronikus számlához kapcsolódó információk • fizetési késedelem jogkövetkezményei • a számla elleni kifogás halasztó hatálya • fogyasztás felhagyása esetén mérőállás rögzítése, felhasználási hely ellenőrzése • kézbesítés szabályai tartozás miatti kikapcsolás esetén • szociálisan rászoruló fogyasztók által az előre fizetős mérő feltöltésekor tartozásra levonható összegek • ügyfélszolgálati irodák címe, nyitva tartási rendje • új számlaminták A villamosenergia egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat teljes szövegét megtalálja honlapunkon a www.eon.hu oldalon , az Áram információk / Lakosság /Szerződések, törvények menüpontban. Tájékoztatjuk, hogy társaságunkkal kötött egyetemes szolgáltatási szerződését - a szokásos módon - a VET 62. §-a szerint 30 napos felmondási idővel felmondhatja. www.eon.hu e-fwi Összefogott az újszászi Palkó családért a Vöröskereszt és a helyi önkormányzat. A nyári ár- és belvízkárok ugyanis szinte lakhatatlanná tették a házukat. A mennyezet beázott, a járólapok összetörtek, a szőnyegek szivacshoz hasonlítottak, a falak megrepedtek.- A Vöröskereszt vásárolta meg a járólapot és a lerakáshoz szükséges anyagokat - tudtuk meg Ionás Hajnalkától, a megyei Vöröskereszt szolnoki területi vezetőjétől. — A munkálatokat a napokban fejezték be a települési önkormányzat szakemberei. A Vöröskereszt építőanyagadományát, homokot, sódert, cementet és meszet, a család nem tudta volna segítség nélkül felhasználni, közölte Papp Lászlóné, az újszászi építéshatóság ügyintézője. Elsőként a tetőt javították ki a szakemberek, majd elkészült az aljzatbeton is. A családnak egyedül a padlókiegyenlítőt kellett megvásárolnia. Űjszászon 3300 kilogramm meszet, 5300 kilogramm cementet, 17 köbméter sódert és 11 köbméter homokot osztott szét a Vöröskereszt, a településen élő rászoruló családok kö- - Nagyon szépen köszönjük zött. A belvíz miatt főként a há- az adományt és a segítséget - zak alapja süllyedt meg, a lába- fejezte ki háláját Palkó Fe- zatvakolatok sérültek. rencné. ■ B. B. Az újszászi Palkó család léptei alatt már nem törik össze a járólap. Képünkön Palkó Ferencné látható, aki nagyon örül a segítségnek. I I. J »T - - ■ naoo szotfon X SZÜLJÖN A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Hadd szóljon!