Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
KOZELET Az MSZP elutasítja az újságírók korlátozását az Országházban, és nem ért egyet a kéthetes plenáris ülésekkel. A párt Kövér Lászlóra reagált: aki az előbbiek mellett nagyobb fegyelmet, felkészült politikusi nyilatkozatokat akar, s rossznak tartja, ha túl sok újságíró és szakértő nyüzsög a T. Házban. Utcán szülte meg hatodik gyermekét Budapesten az utcán szülte meg gyermekét vasárnap egy nő. A farfekvéses kisbaba világrajövetelét a mentőktől telefonon kapott instrukciók alapján egy rokkantnyugdíjas férfi segítette. Később kórházba vitték őket, állapotuk stabil. Óceánba zuhantak az orosz műholdak a hawaii-szigetek közelében a Csendes-óceánba zuhant az orosz navigációs rendszer három műholdja. Elvesztésükhöz az vezetett, hogy a hordozórakéta 8 fokkal letért a kijelölt pályáról. Bhutto-gyilkosság: két rendőr rács mögött letartóztattak két rendőrtisztet Pakisztánban Bhena- zir Bhutto volt kormányfő 2007-es meggyilkolása kapcsán. A vád: elmosták a merénylet nyomait, nem jól biztosították a nagygyűlést, ahol a merénylet történt. Már három magyar párt van Erdélyben ERDÉLYI MAGYAR Néppárt létrehozásáról döntöttek Székelyudvarhelyen. Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ csak napi érdekeket követ, az MPP-vel nem lehet szót érteni, ezért van új pártra szükség. Tőkés: Pártban az erő-I 2 Oko. Fehér szakáll, piros kabát, zöldszemlélet - ötödszörre indult útnak vasárnap az öko-Mikulás, hogy megajándékozza a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit. Nemcsak édességet, hanem a környezetvédelemre nevelő oktató füzeteket, kifestőket és mesekönyveket is hozott. A szelektív hulladékgyűjtésre is felhívta fel a figyelmet. A gyerekek a csokiknak felhőtlenül örültek. Víz alatt a keleti országrész belvíz Kritikus a helyzet, újabb olvadás és eső jön Több tízezer hektárt sújt a belvíz, főként az ország keleti felében. A helyzetet súlyosbítja a folyók áradása, jövő héten pedig olvadás és esőzés lehet. Éber Sándor Az ország több megyéjében kritikussá vált a belvízhelyzet. Több településen ki kellett költöztetni családokat vízben álló házaikból. Az ország északi, keleti és déli részén több tízezer hektár - szombaton 168 ezer - szántó- és vetésterület van víz alatt. A teljesen átitatott, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terület ennek akár a kétszerese is lehet. Három nap alatt már leesett a decemberi átlagcsapadék 80-90 százaléka. Hetven éve nem mértek ennyi csapadékot Magyarországon, az idén országosan 943 milliméternyi hullott, ez több mint hatvan százalékkal haladja meg a sokéves, 581 milliméteres átlagot. A talaj nem tud több esőés olvadékvizet befogadni, így csapadékos időjárás esetén rendkívüli belvízre kell számítani a mezőgazdasági, sőt a belterületeken is - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs. Tíz környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén, 54 szakaszon volt érvényben belvízvédelmi készültség. A hétvégén 75 település védekezett a belvízvédelmi készültség elrendelése mellett, hat településen harmadfokú készültség volt érvényben. A fagy átmenetileg enyhítheti a belvíz- veszélyt, de a hó olvadásával isBírság jár a sózásért SZÁZEZER FORINT BÍRSÁGRA számíthatnak, akik sózzák a járdát vagy az utat. A 2010- ben hatályba lépett jogszabály szerint mindenhol csak környezetbarát anyagot lehet felhasználni síkosság ellen. Sehol sem szabad sózni, nem csak a járdán, az utómét jelentős területek elöntésével kell számolni. Erre a hétre újabb esőt jósolnak a meteorológusok. Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében három nap alatt háromszorosára nőtt az elöntött terület, az Alsó-Tisza vidékén szombaton már 71 ezer hektár volt víz alatt. Csak Békésben több mint 43 ezer hektárt árasztott el a belvíz, Észak-Ma- gyarországon 10 ezer hektárt. Néhány faluban harmadfokú, vagyis a legmagasabb védelmi készültséget rendelték el. Hajkon is helyettesítő anyagokat kell használni csúszás ellen - emlékeztetett Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A fővárosban a közterület- fenntartó viszont úgy tudja, hogy csak a fák, növények közelében tilos a só használata, így sózzák az utakat. dú-Bihar megyében öt településen már a kitelepítésekre is felkészültek. A vályogházak teljesen feláztak, Magyarhomorogon például 20 épület van közvetlen veszélyben. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a folyók, például a Körösök, a Berettyó és a Zagyva is áradnak, így nem tudják elvezetni a földekről a vizet. A Fekete-Körösön és a Hortobágy-Be- rettyón másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A Tisza áradása miatt a kiskörei vízlépcsőnél a duzzasztást vasárnapra megszüntették. A védekezést az állam anyagilag támogatja, hiszen a vis maior keretből juttat az önkormányzatoknak, és ha szükségesek lesznek fejlesztések, valószínűleg az is állami forrást igényel majd - hangoztatta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Fő- Igazgatóság vezetője. Illés Zoltán, a környezetvédelmi államtitkár közölte a hétvégén, jövőre az állam ötmilliárd forinttal növeli a belvíz elleni védelem keretét. Szabó Máté: A néhány napos elzárás nem javító, hanem káros „A fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított lehetősége aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát” - állapította meg az ombudsman. Szabó Máté más, célravezetőbb, eredményesebb eszközt láma alternatívaként, szerinte a néhány napos elzárás nemhogy javító, inkább káros hatású lehet. Javasolta a belügyminiszternek, fontolja meg a szabálysértésekről szóló törvény olyan módosításának kezdeményezését, amely minden 18 év alatti fiatalt gyermeknek tekint. Megszüntetné annak a lehetőségét, hogy elrendelhessék a 18 év alatti fiatalok szabálysértési őrizetbe vételét és elzárását. A budapesti rendőr- főkapitányt arra kérte, tudatosítsák a rendőrökben az arányosság jelentőségét az előállítások során, a fogvatartottaknak pedig biztosítsák az évszaknak megfelelő ruházatot. ■ Probléma lehet a választójog megadásából Problémát okozhat a szlovák-magyar kapcsolatokban, ha Magyar- ország választójogot ad a határon túli magyaroknak - hangoztatta az Új Szónak Iveta Radicová. A miniszterelnök szerint mindez attól függ, milyen lesz a konkrét törvény. Mivel ez téma a vegyes bizottságokban, szükség esetén a szlovák kabinet beavatkozik a megbeszélésekbe. Szlovákia amúgy nem utasítja el a kettős állampolgárságot - mondta. Szájer József fideszes euro- képviselő szerint az az ellenérv tarthatatlan, hogy csak annak legyen szavazati joga, aki az adott országban adózik. Magyarországon ugyanis a nyugdíjasokon kívül is milliók vannak olyan helyzetben, hogy nem fizetnek adót, mégis voksolnak. ■ Petícióban tiltakoztak az érdekvédők szakszervezetek Sérelmezik a kormányzat „jogsértő intézkedéseit” Elütöttek két szánkózó gyereket - lincsveszély Petíciót fogalmazott meg szombati, a Magyar Tudományos Akadémia előtt tartott demonstrációján több szakszervezet a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és kormányzati intézkedéssorozat ellen. A dokumentum szerint az április 11-én az emberek az igazságosabb és a biztonságosabb jövő mellett tették le voksukat. Az Országgyűlés ezzel szemben olyan, az alkotmányosság követelményébe és az európai uniós : alapjogokba ütköző törvénymódosításokat szavazott meg és készül elfogadni, amelyek megalázók, létbizonytalanságot idéznek elő a gazdaságban, a közszolgáltatások területén. A szervezők szerint 3-4 ezres tüntetés szónokai többek között a közszféra jog- biztonságáért, a kiszámítható és igazságos nyugdíj-, illetve adórendszerért, a tisztes bérért emelték fel szavukat. A kormány elkötelezett, hogy megvédje a nyugdíjakat és megadóztassa a pofátlan végkielégítéseket, az új, arányos adórendszer pedig beindítja a gazdaságot - reagált Szijjártó Péter. A kormányfő szóvivője szerint a demonstrációról mindent elmond, hogy annak szervezői között vannak olyanok is, akik részt vesznek a nyugdíjakat „eltőzsdéző” magánpénztárak vezetésében. Sajnálta, hogy „sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót”. ■ önkormányzati köztisztviselők Jog- és létbiztonságot, valamint Igazságos adórendszert követeltek Életveszélyesen megsérült két gyermek, miután szánkózás közben becsúsztak egy arra haladó kocsi alá a Nógrád megyei Bercelen. Az autót egy nő vezette, s gépkocsija métereken át tolta maga előtt a 7 éves kisfiút és a 8 éves kislányt. A helyszínen ezután körülbelül ötvenen gyűltek össze, lincs- hangulat alakult ki. A társaság egyik tagja ököllel ütni kezdett egy autóst, akinek nem volt köze a balesethez. Egy másik pedig a kocsiját rongálta meg. A 33 éves sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset és az utána történt bántalmazás körülményeit is vizsgálja Életveszélyben a két berceli gyermek, őrizet ben a garázda. a rendőrség. Az egyik garázdát az egyenruhások elfogták, az 52 éves berceli férfi őrizetben van. Ellene csoportos garázdaság miatt indult eljárás. A többieket még keresik. Vásárosnaményban súlyos sérüléseket szenvedett az a három, 14 év körüli gyerek, akiket az általános iskola előtti gyalogátkelőhelyen gázolt el fékezés közben egy autó pénteken. A két lány és a fiú az út túloldalán lévő buszmegállóba igyekezett. Az autót vezető 22 éves olcsvai férfinél nem állapítottak meg ittasságot, a balesetet valószínűleg figyelmetlensége okozta. ■