Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-02 / 280. szám
12 IHMBMHBB9E9BHMI ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR Ki fogja a jövő nyugdíjasait eltartani? sajtóasztal Tizenhárom évvel ezelőtt sem volt alternatívája a pénztárakba való belépésnek A Szolnok Tv-ben már két éve fut sikerrel a Sajtóasztal című magazinműsor, melynek résztvevői aktuális közéleti témákról cserélnek eszmét. Most hetente, kísérleti jelleggel közreadjuk az előző heti Sajtóasztal-adá- sok tömörített, szerkesztett változatát. Munkatársunktól s. Tóth anikó: - A magánnyugdíj kontra állami nyugdíj téma az elmúlt hetek küzdelmei után eldőlni látszik. Úgy tűnik, mindenkit visszakényszerítenek az állami nyugdíjernyő alá. De vajon miből lesz a mai középgenerációnak nyugdíja? bán JÁNOS: - Ez a világ legnagyobb piramisjátéka. Az én korosztályom nyugdíját nagy valószínűséggel már senki nem tudja fedezni. Ha megéljük, akkor már a mainál jóval kevesebb aktív munkaképes ember lesz munkában, és jóval nagyobb réteg nyugdíjban, akiket el kellene valakinek tartani. De kinek? Egyszerűen nem lesz rá elég pénz. Más most is 800 milliárd mínuszban van az állami nyugdíjkassza. Tehát nem sok választási lehetőség maradt. A kormány mostani döntése, hogy akit csak lehet, bekényszerít az állami nyugdíjba, azt gondolom, nem elegáns, nem igazán demokratikus. Csakhogy nem látok más alternatívát. Az ellenzék érthetően tiltakozik, de ó’ sem tud jobbat. Nem tetszett nekik, hogy a bankokat, multikat megadóztatják, az sem, hogy a magánnyugdíj-pénztárakhoz nyúlnak. Na jó, de akkor már csak egy lehetőség marad: azonnal fizessenek az emberek! A gazdasági környezet rossz, például ott van Írország, Portugália példája is. Ott közvetlenül az emberek zsebéből veszik ki a pénzt. s.t.A: — De nem hagytak az embereknek lehetőséget arra, hogy mérlegeljenek. Azon irányvonalak erősödését láttam volna szívesebben, melyek az ember öngondoskodást helyezték volna előtérbe. Ehhez képest ez óriási változás, óriási bizalmat kér a kormány az emberekből, és nem értem, mit garantál. Mi alapján bízzak meg az állami gondoskodásban? szoBoszLAi zsolt: - A magyar kormány valóban elég gyakran változtatja a szándékát. Állampolgárként nehéz 20-30- 40 évre előrenézni, hogy majd akkor a hatalmon lévő pártok, hogyan is változtatják meg majd, akár visszamenőleg is a törvényeket. A mai magyar nyugdíjrendszer elvileg ma is, már 10 éve hárompillérű. A problémát abban látom, hogy 13 éve az akkori pályakezdők és azóta mindenki bele lett kényszerítve a magánnyugdíjpénztárba. Akkor sem volt alternatíva. Az ,MSZP azt mondja, disznóság, Ki fog gondoskodni évtizedek múlva az akkori nyugdíjas-társadalomról? Képünk illusztráció. hogy a kormány nem ad az embereknek választási lehetőséget, de 1997-ben ők sem adtak. Nekünk, a középkorosztálynak igen, de a fiataloknak, a pályakezdőknek nem volt más lehetősége. Úgy gondolom, nincs különbség a két politikai erő erkölcse között. Ott érzek mégis különbséget, hogy ma a Fidesz kényszerhelyzetben van, amikor nem a polgárok pillanatnyi érdekeit kell, hogy szem előtt tartsa, hanem az ország fennmaradását. B.J.: — A kormány minden jel szerint el akarja kerülni, hogy még további megszorításokkal sanyargassa az állampolgárokat. Egyetlen dologban hasonló a FiA beszélgetés résztvevői: s. tóth anikó: újságíró SZOBOSZLAI ZSOLT: SZOCWlÓgus, a Hat Penna Kft. ügyvezetője BÁN JÁNOS: OZ Új Néplap fő- szerkeszt&kiadóigazgatója desz és az MSZP gondolkodása: a választás előtt egyik sem kötötte a választópolgárok orrára, hogy mit fog csinálni kormányon. Gyereknek nézik a magyar választópolgárt. Ez az, ami igazán aggasztó. De jelen pillanatban nyugaton is ez a helyzet. Az ír vagy a portugál, a görög választópolgár sem arra szavazott, hogy most kényszerintézkedések egész sorát hajtsa végre rajtuk a saját kormányuk. s.t.A.: — Érdekes, amit mondtál, hogy gyereknek tekintenek bennünket. Sokan tudatlanok vagyunk ez ügyben. Bár igaz, ha én is Fidesz-stratéga lettem volna, én sem azzal kezdtem volna a kampányomat, hogy ezt és ezt tervezem a magánnyugdíjpénztárral... sz. zs.: - Én nagyobb türelmet és bizalmat tanúsítok a Fjdesz- kormánnyal szemben. Amikor a kampányukat csinálták, nem lehetett pontosan látni, milyen költségvetési lyukakat találnak a választás után. Azokat a lyukakat, melyeket be kell foltozni, zömmel nem ők csinálták, az előző nyolc év alatt keletkezett. Visszahull rájuk az elődjük felelőtlen, pazarló, rabló gazdálkodása. B.J.:—Ezt nem tudom elfogadni. A Fideszben rendkívül felkészült emberek vannak. Ne tekintsük őket hülyéknek. Ha nem is fillérre, de azért tisztában voltak a helyzettel. Csakhogy őszinte politikával ma egyetlen párt sem tudna választást nyerni. Mert nemcsak általános gazdasági válság, de az elmúlt nyolc év hihetetlen felelőtlen politikája és egy.nagyon mély erkölcsi válság együtt jelentkezik. s.t.A: - Abban egyetértettünk, hogy nem elegáns és nem demokratikus, amit a kormány most művel, és szerintem bizonyos félelmeket előrevetíthet. Hiszen az emberek az állami gondoskodásban hittek, hisznek, s most bizony ez a bizalom sokakban megingott. B.J.: - Persze, bármit lehet mondani, csak éppen nem hallok senkitől alternatívát, hogy ha nem ez a megoldás, akkor mi? S.T.A: — De garanciát sem nagyon hallunk. sz. zs.: - Kis bizalom, kis türelem jár ennek a kormánynak is. Ha nyolc évig birkák voltunk, akkor szerintem most néhány hónapot megadhatunk. Én egy kicsit türelmesebb lennék. A beszélgetés teljes, szerkesztett szövege elolvasható a S20L10N.hll hírportálon. Hívek önzetlen adománya támogatás Több mint 280 millió forintot adtak össze Megyénkben is jelentős összeggel támogatták a hívek az októberi vörösiszapár okozta tragédia károsultjait. Az érintettek megsegítésére a Katolikus Kari- tász bankszámláján és az országos templomi gyűjtés során több mint 280 millió forint gyűlt ösz- sze. A katolikus egyház ismét a hívek nagylelkű segítségét is kérte, és országos templomi gyűjtést tartott a károsult családok megsegítéséért. A templomokban több mint 200 millió forint gyűlt össze. Emellett a Katolikus Karitász e célra nyitott al- számláján további 80 millió forint folyt be. ■ Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. közleménye Tisztelt Ügyfelünk! ‘ Tájékoztatjuk, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. villamosenergia egyetemes szolgáltatási üzletszabályzata megváltozik. Az üzletszabályzat módosítására főként az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 116/2010 (IV. 15.) Korm. rendeletben foglaltak miatt került sor. A főbb változások az alábbiak: • idényfogyasztó fogalma • szerződésszegés részletes szabályai az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről • egyetemes szolgáltatási árszabások pontosítása, új árszabás:„H" tarifa • leolvasás, leolvasási időszak szabályainak kiegészítése • elektronikus számlához kapcsolódó információk • fizetési késedelem jogkövetkezményei • a számla elleni kifogás halasztó hatálya • fogyasztás felhagyása esetén mérőállás rögzítése, felhasználási hely ellenőrzése • kézbesítés szabályai tartozás miatti kikapcsolás esetén • szociálisan rászoruló fogyasztók által az előre fizetős mérő feltöltésekor tartozásra levonható összegek • ügyfélszolgálati irodák címe, nyitva tartási rendje • új számlaminták A villamosenergia egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat teljes szövegét megtalálja honlapunkon a www.eon.hu oldalon, az Áram információk / Lakosság /Szerződések, törvények menüpontban. Tájékoztatjuk, hogy társaságunkkal kötött egyetemes szolgáltatási szerződését - a szokásos módon - a VET 62. §-a szerint 30 napos felmondási idővel felmondhatja. www.eon.hu ___________________________Tv-notesz_____________________ : £ Szaga van a pénznek? Hétfőn este pontban 19 óra 7 perckor - nem előbb és nem utóbb - hangzott el a nagy bejelentés: vadonatúj játék kezdődik a TV2-ben. A hírt Rákóczi Ferenc jelentette be, méghozzá olyan hévvel, mintha történelmünk ama nagyságos fejedelmének az ük-ükunokája lenne. Hogy ez a szellemi játékokkal kacérkodó show valóban más, mint az előző, tudásra épülő játékok, akár hajdanán a Milliomos is, már az első pillanatokban kiderül, mert a műsorvezető urat akkora csinnadratta fogadja, mintha a stúdióbéli nézőket egyenesen a Megasztárból vezényelték volna át ide. Hogy mire fel? Egy szellemi játékba? Aztán ahogy megjelenik a pénz, a 40 millió kötegek- ben, nagy halomban, hogy csak úgy szúrja a szemet. Látványá- ból is egyértelmű, hogy itt bizony nem azon van a hangsúly, hogy valaki mit is tudhat majd, mi is van a fejében, hanem azon, hogy mi lehetne a zsebében, illetve mennyi nem, mert veszíthet, ha nincsen szerencséje a kérdésekkel, melyeknek nagyobb a körítésük, mint a szellemi súlyuk. És mert nem sokkal nagyobb-e a dráma, okoskodnak a show gazdái, ha elveszítünk olyasmit, ami a kezünkben volt, mintha nem nyerjük el azt, ami még nem is volt a mienk. Márpedig itt kell a dráma!!! A játékosok elekós- tolhatnak, milyen is, ha valaki szája előtt elhúzzák a mézesmadzagot. A párok legfeljebb annak örülhetnek, hogy búcsúzóul kezet foghatnak a széles mosolyú játékmesterrel, aki boldogan adja tudtukra, menynyire örül is ő eme találkozásnak. (Játék közben humor címén meg ízetlenkedik is.) Szóval, csalódtam eddig ebben A 40 milliós játszmában. Pedig hogy örültem, hogy az őrültkö- dés helyén valami szórakoztatóan értelmeset játszhatunk. Sajnos, nem erről szól ez a show: bizony, erősen pénzszaga van. Nem mondanám, hogy büdös lenne, ám hogy kellemetlen, azt igen. Persze lehet, hogy az én orrommal van a baj. Rossz lenne a szaglásom? ■ Jövő hét szombat tanítási nap lehet Rossz hír a diákoknak: december 11-én kell majd „ledolgozni” a december 24-ét, amely pénteki napra esik: az általános és középiskolák többségében ezért pénteki órarend szerint tartják majd meg a tanórákat - írta a Eduline.hu. Bár december 24-e már a téli szünet része, ennek ellenére a diákoknak is be kell pótolniuk egy tanítási napot december 11-én. Ám az igazgatók dönthetnek úgy, hogy egynapos tanítási szünetet rendelnek el, vagy tanítás nélküli munkanapként számolják el a szombatot. ■ Maguknak építik. Régi vágya teljesül a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola építészetet tanuló diákjainak a Sárkány úti építészcsamok elkészültével. A munkák jelentős részét a növendékek végzik szakoktatóik irányításával