Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-21 / 296. szám

UJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 21., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Jászapáti KIRABOLTAK ismeretle­nek egy 23 éves fegyvernek férfit pénteken este, a vasútállomástól nem messze. A sértettet többször megütötték, majd az egyik elköve­tő egy késsel fenyegetve pénzé­nek átadására szólította fel, mely­nek eleget is tett. Átadta a nála lé­vő készpénzét, mire a tettesek el­menekültek. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. Csoportos rablás miatt in­dult eljárás, mrfk Jászladány életveszélyt oko­zó, súlyos testi sértés miatt kell felelnie annak a 47 éves buda­pesti férfinak, aki 30 éves élet­társát bántalmazta szombaton délután. A férfi többször megpo­fozta, megütötte a nőt, aki a bán­talmazás következtében bordatö­rést és lépsérülést szenvedett. Életveszélyes sérüléssel szállítot­ták kórházba, mrfk Martfű KÖZEL 250 ezer forint gyűlt össze a közelmúltban meg­rendezett karácsonyi jótékonysá­gi vásáron. A pénzt és az adomá­nyokat a nagycsaládosoknak és rászorulóknak adták át a szerve­zők, vagyis a város civil szerveze­tei, melyek mellé további támo­gatással odaállt az önkormány­zat is. így talán szebb lesz né­hány rászoruló ünnepe is. rá Nagykörű újabb Jász-Nagykun- Szolnok megyei településen, ezút­tal Nagykörűben avatnak rovásos helységnévtáblát. Az ünnepség ma 16 órától, a téli napfordulót is ünnepelve tűzgyújtással veszi kez­detét, majd a táblaavató után „Az élő rovás” címmel Sípos László tart előadást a Tájházban, mg Rákóczifahra könyvekhez, az olvasáshoz szeretné meghozni a gyerekek és szüleik kedvét a vá­rosi könyvtár új programja, a Ba­bázó. A heti rendszerességgel megtartott foglalkozásokon a ba­bák és anyukák ölbéli játékokkal, mondókákkal ismerkedhetnek. A versikék pedig kölcsönözhetőek is a könyvtárból, tj Törtei KÖZSÉGI kiskarácsonyi ünnepséget rendeztek a telepü­lés művelődési házában. A ze­nés, táncos műsorban vendég­szerepeit a ceglédi Református Általános Iskola énekkara, és ter­mészetesen felléptek törteli ama­tőr csoportok is. BGY. SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Szajoliak főzős segítsége A Fábi Zoltán (jobbra) vezette szajoli csapat nevében Jakab János adta át Devecser polgármesterének a kenyeret. Az ajándékok sosem maradtak el. A szajoli Fábi Zoltán mi­helyst hallott a Kolontárt és Devecsert ért vörös- iszap-katasztrófáról, azonnal érezte, neki segí­tenie kell. Azóta már há­romszor járt társaival De- vecseren főzni, legutóbb Mikuláskor. Négyesi Ildikó- Telefonáltam a barátomnak, Tóth Istvánnak, hogy menjünk el oda főzni. Felvettük a kapcso­latot Devecserrel, illetve az otta­ni önkénteseket irányító sze­méllyel - elevenítette fel a kez­deteket Fábi Zoltán. A települé­sen egy helyi vállalkozó segítet­te őket, akinek az üzletét elvitte a vörös áradat. Október 20-án kelt először útra a háromtagú szajoli csapat, hiszen Tóth Ist­vánt és Fábi Zoltánt Jakab János is elkísérte.-Üstházat, ivóvizet és 30 kilo­gramm kenyeret vittünk. Az egész városban csak annyi ke­nyér volt, amennyit mi szállítot­tunk oda - mesélte szomorúan Zoltán. Devecserhez közeledve többször is megállították őket kü­lönböző ellenőrző pontoknál. A városba érve elképesztő látvány fogadta az önkénteseket. Láttak olyan házakat, melyeknek az ab­lakát tokostul szakította ki a vö­rösiszap. Az utcákat már nagyjá­ból letakarították, de az épületek­ben még állt a Mars-színű sár. Az áradat utáni helyzetet mi sem jel­lemzi jobban, mint hogy a szajo- liakat segítő helyi vállalkozónak az az egyetlen ruhája maradt, amit a katasztrófa napján viselt. Tizenkét napig, míg ők ott vol­tak, azt hordta. — Első alkalommal olyan volt a levegő, mintha sok akkumulá­tort töltöttek volna egy kis helyi­ségben. Összesen háromszor mentünk Devecserre főz­ni, és mindig vörös sár borította a ruhán­kat- mondta Fábi Zol­tán. A há­romfős csapat Szajolt képviselve a mentési munkálatok­ban részt ve­vő önkénte­seknek, tűz­oltóknak, rendőrök­nek, rászoru s-""t ló lakosoknak segítettek. A civi­leknek, azaz a devecseri lakosok­nak a település másik részében főztek, de ha ott elfogyott az étel, a szajoli önkéntesekhez irányítot­ták őket. Ennek köszönhetően a helyi polgároknak is sikerült örö­met szerezniük, mosolyt csalni­uk az arcukra a szajoliaknak. A harmadik alkalommal Sza- jol polgármestere, Szöllősi József is a csapattal tartott, aki nem­csak a főzésben, hanem az éle­lem osztásában is segédkezett. - Úgy gondolom, a két település között szoros kapcsolat alakult ki. Nemcsak a vezetés, hanem az emberek között is — mondta Fábi Zoltán. Ezt mi sem jelzi job­ban, mint hogy december 6-án visszatértek Devecserre. Miku­lás alkalmából Mikulás-cso­magokat és karácsonyi ajándé­kokat vittek a helyi gyerekek­nek. A Télapó-ünnepséget a he­lyi óvodában rendezték meg, és 160 gyermeknek okoztak örö­met csomagjaikkal, plüssjátéka- ikkal, játék autóikkal, valamint társasjátékaikkal. Süteményt vittek az ebédhez, és 14 zsák ru­hát a csecsemőkorúaktól kezdve a felnőttekig bezárólag minden­kinek. Az adományozók nem csak a gyerekekre gondoltak. Az óvónőknek és az óvoda személy­zetének is adtak csomagot, akik nagyon meghatódtak ezen a gesztuson, mert általában rájuk gondolnak utoljára. A gyilkos áradat nyomát ma is magán viseli a település. Vannak még halott utcák, melyeket lezár­tak. Senki nem mehet oda be... Az oldott légkör gyógyír volt a lelki sebekre fábi Zoltán elmondta, a je­lenlétük nem csak a főzés miatt volt fontos. Igyekeztek a katonai sátorban, mely a „konyhájuk” volt, vidám han­gulatot varázsolni. Az oldott légkör gyógyír volt a katasztró­fa ejtette nyüt sebekre az em­berek lelkén. - A helyi koordi­nátorunk elmondta, a messzi­ről érkezett emberek jelenléte nagyon fontos számukra. Be­szélgetnek velük, így ha csak kis időre is, de elterelik gondo­lataikat fájdalmukról, vesztesé­geikről Megyénkből a szajolia- kon kívül is sok magánember, civil szervezet, önkormányzat, cégstb. segített a katasztrófa sújtotta területeken élőknek. JEGYZET CSER GÁBOR mjBk Péter Miről szól a karácsony? miről szól a karácsony? A szeretetről — vágnánk rá a legtöbben, de közben azért érezzük a nem is annyira enyhe nyomást: ajándékot kell vásárolni! Mindenkinek megfelelőt. Sokan megírták már, hogy hányféle ajándék­vásárló típus van: kezdve a tervezgetőtői, aki hónapok­kal előre elkezdi beszerezni a fa alá valókat, a mindent az utolsó pillanatra hagyóval a skála másik végén. Mi ma­gunk pörgetjük a mókuske­rekünket egyre gyorsuló iramban. Aztán erről a felfo­kozott tempóról akarunk hir­telen megállni karácsonykor. három (és fél) nap. Ennyi van hátra szentestéig. Ennyi időnk maradt, hogy mindent megvegyünk, hogy mindent elrendezzünk, hogy tökéle­tesen előkészítsük az ünne­pet. De vajon milyen is a tö­kéletes karácsony? Nyilván, mindenkinek kicsit más, s ez így van rendjén. De kell-e egyáltalán, hogy tökéletes legyen? Mert tagadhatatla­nul fontos a rituálé, fontosak ennek az egyedi ünnepnek a szimbólumai, fontosak a külsőségek és a családban kialakult hagyományokhoz való ragaszkodás, fontosak a szeretetünket kifejező aján­dékok, fontos a pompás ét­kek sora, az ünnepi teríték. Csak a nagy készülődésben ne feledkezzünk el a lényeg­ről: egymásra figyelni. Talán még az sem baj, ha nem minden százszázalékos. Nem bánjuk meg, ha a feszí­tő-megfelelési kényszer he­lyett megengedőbbek va­gyunk családtagjainkkal és önmagunkkal is. Megenged­hetjük, hogy a háziasszony ne dolgozza át az ünnepet a konyhában. Megengedhet­jük, hogy az értékes aján­déktárgyak utáni hajsza he­lyett az együtt töltött idő le­gyen az ajándékunk. ember drágább ajándékot úgysem adhat, mint időt az életéből. Megfagyva találtak rá Még mindig sok hektár áll víz alatt a megyében Valószínűsíthetően kihűlés mi­att halt meg egy 58 éves karca­gi férfi, aki szombaton hajnal­ban ment ki házuk udvari vécé­jére, ahol rosszul lett. A család­tagok egy óra múlva találtak rá, hívták a mentőket, de már nem tudtak segíteni. Az orvos elsőd­leges véleménye szerint halálát kihűlés okozta. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgál­ja a haláleset körülményeit. ■ Folytatás az 1. oldalról Harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség van érvényben a Tisza jobb partján Sarud és Lakitelek között, a bal partján Tiszafüred és Csongrád között, a Zagyva jobb és bal partján Szolnok és Újszász-Szászberek között, va­lamint a Hortobágy-Berettyó jobb partján Karcag és Kisújszál­lás között. AIII. fokú készültséggel érintett szakaszokon korlátozták a gáton való közlekedést, illetve a Tisza teljes középső szakaszán tilos a hajózás. December 20-tól általá­nos horgászati és halászati tilal­mat rendeltek el a Tisza-tó vízte­rületére. Megyénkben összesen 40 ezer 785 hektár van víz alatt. A Kötikövízig működési terü­letén lévő önkormányzatok kö­zül I. fokú készültség van ér­vényben 9 településen (Tiszafü­red, Tiszajenő, Szászberek, He- vesvezekény, Jászalsószent- györgy, Kunszentmárton, Sarud, Mezőhék, Kétpó). Tizennyolc ön- kormányzat II. fokú belvízvédel­mi készültséget tart fenn (Cser- keszőlő, Lakitelek, Alattyán, Ti- szakécske, Kisújszállás, Újszász, Törtei, Tomajmonostora, János- hida, Tiszaszőlős, Jászkarajenő, Fegyvernek, Karcag, Jásztelek, Örményes, Kuncsorba, Tápiósző- lős, Zagyvarékas), míg kettő ön- kormányzat (Abony, Kőröstetét- len) továbbra is III. fokú készült­séget tart fenn. ■ HIRDETÉS Uniós támogatósból akadálymentesítik a tiszaigari óvodát Több mint 14 millió forintos támogatásnak köszönhetően meg­valósulhat az óvoda komplex akadálymentesítésére. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával — EAOP-2009-4.1.5-09 Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) — valósul meg. A kedvezményezett: Abádszalók Város Önkormányzata, a projekt megne­vezése: Tiszaigari óvoda akadálymentesítése £ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ü ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 MCU nfuOnfu.gov.hu • www.nhj.hu Új fja?y,^££? HÍREK, Bíró Árpád újabb öt évre a szolnoki turisztikai központ igazgatója A Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány megújult kuratóriuma ismét Bíró Árpádot bíz­ta meg a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő- központ igazgatói teendőivel, immár negyedik alkalommal. Megbízatása öt évre szól. ti Jubileumi jutalom a közszolgálatért dr. Hanga Valériának Dr. Hanga Valéria 25 évre visszanyúló közszol­gálati jogviszonyát ismerték el. A megyei önkor­mányzat hivatalának nevében Rentzné dr. Bez- dán Edit főjegyző köszöntötte a főtanácsost, szs Hippokratész Emlékérmet kapott dr. Tornyi János szülész főorvos Dr. Tornyi János, a Hetényi Géza Kórház szülé­szeti és nőgyógyászati osztályának főorvosa magas elismerésben részesült. A Magyar Orvo­si Kamara országos küldöttközgyűlésén vehet­te át a Hippokratész Emlékérmet, szs vörösiszap Háromszor járt Devecseren Fábi Zoltán és csapata

Next

/
Thumbnails
Contents