Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-20 / 295. szám
nSBOB KOZELET Hetvenéves korában elhunyt egy vacsora közben kapott szívrohamban az euró egyik szülőatyja, Tommaso Padoa-Schioppa. Az olasz közgazdásznak az euró stabilitása felett őrködő Európai Központi Bank igazgatósági tagjaként ki- r— ^ r emelt szerepe volt az 1999-ben bevezetett európai közös valuta első éveiben. Az amszterdami repülőtér is inkább egy sífutó pályára hasonlított, semmint repülőtérre - bemutatkozott a tél sok utas bosszúságára Európát megbénította a hó sarki tél Horvátországtól Skandináviáig mínusz 20 fokos hidegek Kilenc kihívója is volt Lukasenkónak FEHÉROROSZORSZÁGBAN, az elnökválasztáson kilenc kihívója is volt Alekszander Lukasenkónak, aki negyedik alkalommal is elnöke lehet az országnak. A diktátor stílusú elnöknek azonban nem lesz veszélyben a győzelme: 75 százalékos a támogatottsága. Az ellenzék választási csalásokat emleget. Tóásó is a vádlottak között a Rózsa-ügyben A bolíviai ügyészség előterjesztette a Rózsa-ügyben terrorista összeesküvéssel megvádoltak listáját. A 39 név között szerepel a Szo- vátáról származó Tóásó Előd is, akit másfél éve tartanak fogva. Az ügyész egy kormányzó testvérét, Pablo Humberto Costast nevezte meg a fő felelősnek Rózsa Flores Eduardo csoportjának Bolíviába hívásáért. Bánk bán opera Los Angelesben plácido doniingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo (fotónk). A szereplőket valószínűleg januárban választják ki. A maestro dirigál majd Kaotikussá vált az európai közlekedés a havazások és a kemény fagyok, hidegrekordok miatt. Ezrek rekedtek a repülőtereken. Frankfurtban még dulakodás is volt. Éber Sándor Számos légi járat szünetelt, járhatatlanná váltak a vasútvonalak és a közutak Európa-szerte a. hóviharok és a hideg hőmérséklet miatt, láratokat kellett törölni Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Belgium és Dánia repülőterein, sok helyen voltak késések. Nagy-Britannában évtizedek óta nem voltak ekkora havazások. Szombaton mínusz 12-18 fok közötti hőmérsékletet mértek országszerte, szinte mindenhol sűrűn havazott. A legnagyobb londoni repülőtér, a Heathrow hétfőig leállt. A második legnagyobb, a Gatwick szombaton sem indítani, sem fogadni nem tudott járatokat. A karácsonyi forgalomban a repülőtéren szombaton és vasárnap 240 ezer utas fordult volna meg. A sűrű havazás és a jeges, csúszós utak komoly fennakadásokat okoztak Németország közútjain és repülőterein is. Frankfurtban csak délig 490 járatot töröltek, több ezer utas rekedt - egyesek már péntek óta - a várócsarnokokban. Szombaton az ingerült utazók egy része dulakodni kezdett az egyik utasfelvételi ablak előtt, ahol több száz fős sor kígyózott. A kézitusának rendőrök vetettek véget. Berlinben mínusz 16 fokot mértek. A két napja tartó folyamatos havazás miatt Franciaország északi részén vasárnap jelentősek voltak a fennakadások a közlekedésben: a repülőterek egy részét lezárták, a vonatok Budapesten a szombati ideiglenes zárlat után vasárnap már normális üzemben működött a Ferihegyi repülőtér. A Lufthansa négy, Frankfurtból induló járatot törölt a nyugateurópai időjárási helyzet miatt, és a Malév Budapestről induló gépét sem tudták fogadni. Törölni kellett a dublini gépet és a Fíeathrow-ról sem érsebességét lassították, Párizsban a buszok egyáltalán nem közlekedtek. Olaszországban a firenzei repteret még szombaton, a pisait vasárnap nyitották meg újra. Itáliában bedugult a legjelentősebb, északról délre tartó autópálya, és sok utazó veszteglő autójában töltötte az éjszakát. A brüsszeli repülőtéren 3-4 ezer utas vesztegelt szombat este, miután számos tengerentúlról érkező járatot irányítottak oda más európai repterek helyett. A London és Párizs, illetve Brüsszel között közlekedő Eurostar vonatok sebességét kezeit meg a British Airways két járata. a vasúti közlekedést több helyen váltóállítási nehézség, felsővezeték-szakadás vagy síntörés akadályozta, főként az északkeleti és a délnyugati régióban. Gyakoriak voltak a késések. A közutakon lapzártánkig egy nap alatt 238 közúti baleset korlátozták, menetrendjük teljesen felborult. Másfél évszázada a leghidegebb télre kell számítani Svédországban, ahol sok közúti balesetet okozott az időjárás, délen lebénult a vasútforgalom. Skandináviában a legtöbb helyen mínusz 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Horvátországban vasárnap mínusz 21 fokot mértek. Az erős szél miatt több sziget hajójáratát is törölték, leállt a forgalom Brac, Hvar, Vis és Korcula szigetek felé is. A Balkán-félszigeten négyen fagytak halálra. A sarki tél Észak-Afrikát is elérte. Algériában több fontos autóúton is leállt a közlekedés. során intézkedett a rendőrség. Halálos baleset nem volt, 19 súlyos, 36 könnyű sérültet kezeltek. Zalaegerszegen néhány lakásban szünetelt a gázszolgáltatás, mivel az éjszaka a mínusz 20 fokban jégdugó - valószínűleg a talajvízből beszivárogva - keletkezett a hálózatban. Hajrázik a T. Ház: ma szavaznak a médiáról A héten tartja utolsó üléseit az Országgyűlés. Több zárószavazás is lesz hétfőn, a képviselők döntenek például a nyugdíjbiztosításról, az egészségügyről és a honvédségről szóló javaslatról. Ma szavazhatnak az Orbán Viktor, Kosa Lajos és Lázár János által jegyzett politikai nyilatkozatról, amely a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szól. Garantálnák az egyéni számlavezetés intézményét, a befizetések értékállóságát és a veszteségek jóváírását az állami nyugdíjrendszerbe átlépőknek. Ma a jövő évi költségvetéshez benyújtott csaknem 700 módosító javaslatról is szavaznak. A j övő évi büdzsé végszavazása csütörtökön lesz. A tavaszi ülésszak várhatóan február 14-én kezdődik. A kormány kéri, hogy a parlament hosszabbítsa meg jövő márciusig az októberi vörösiszap-ka- tasztrófa miatt elrendelt veszély- helyzetet Kolontár körzetében. Az erről szóló országgyűlési határozat ugyanis december 31-én lejár. Ennek keretében Pintér Sándor belügyminiszter számol majd be a képviselőknek a katasztrófa sújtotta területeken eddig elvégzett munkákról. Szintén hétfőn voksolnak az önkormányzati törvény módosításáról, a nők korengedményes nyugdíjazásáról és aZ„Új média- törvényről is. ■ Este tüntetnek A JELENLEGI FORMÁJÁBAN OZ elektronikus, a nyomtatott és az online média egységes szabályozásával az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) normáit sérti a médiatörvény - közölték. Kifogásolják, hogy „példa nélküli hatalmat ad a tartalomszabályozás terén ” a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak. A médiatörvény ellen, a sajtó- szabadságért civilszervezetek - kérték a pártok távol- maradását - ma este tüntetést szerveznek Budapesten. Ferihegy működött, a vonatok késtek - sok összcsúszásos baleset Festéket öntöttek Cirill és Metód szobrára Sárga festékkel öntötték le Cirill és Metód szláv hittérítők szobrát Révkomáromban. Megrongálták a Matica Slo- venská (MS) kulturális szervezet székházán elhelyezett emléktáblát is. 1500 euróra becsülik a kárt. Az Új Szó értesülése szerint „egy körülbelül 30 centiméteres folt van a szobor talapzatán és Szent Cirill lábán”. A szoborcsoportot júliusban, az MS-székház homlokzatáról egy körforgalomhoz helyezték át, és Fico kormányfő is ott volt az avatásán. A város nem támogatta az átköltöztetést, mondván: „nincs rá bizonyíték, hogy a hittérítők erre jártak volna”. ■ Utolsó nap. Csak vasárnap annyi adományt hoztak a pesti 56-osok terén lévő Mikulásgyárba, hogy abból legalább 25 ezer embernek lehet segíteni. Az ajándékokat az ország 13 plázájában és a vasárnap is nyitva tartó postákon is fel lehetett adni - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa. Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya is ott volt és átadta a BRFK által gyűjtött 18 zsáknyi könyvet, játékot, ruhaneműt és egyéb ajándékot. Pocsék éve volt az idén a magyarok többségének Anyagi értelemben, munkahelyi tapasztalatok alapján és az egészségünk szempontjából is pocsék év volt az idei - áll a Szonda Ipsos felmérésében, mely a magyar lakosság hangulatát vizsgálta. A kutatás szerint a dolgozók csaknem fele úgy érzi, a munkahelyén inkább rossz tapasztalatokat halmozott fel. A szakképzetlenebb dolgozók hetven százaléka kesergett a rossz munkája miatt. A magánéletre vonatkozó adatokból viszont az derült ki, hogy főképpen akkor boldogok a házaspárok, ha jó anyagi helyzetben vannak, vagy ha épp gyereket várnak. Závecz Tibor, a Szonda véleménykutatási igazgatója a közrádiónak azt mondta, ahol nincs gyermek, alapvetően inkább negatívan ítélték meg a helyzetüket A politikai helyzetről a magyarok többségének markáns a véleménye. A lakosság nyolcvan százaléka szerint 2010 kudarcokkal teli év volt. A magyarok háromnegyede panaszkodott pénzügyeinek, anyagi helyzetének alakulására. A válaszadóknak csak alig több mint az ötödé véli úgy, hogy az idén jól alakultak a pénzügyei. Nagyjából hárommillióan vannak olyanok, akik azt mondják, a betegség vette körül a mindennapjaikat. ■ ■ Akkor boldogok, ha van pénzük és gyermekük.