Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-18 / 294. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 18., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Kisebb lesz a támogatás, a települések többet fizetnek Hordók százai a polcokon gyűjtő Több mint tízezer kilométert utazott már a darabokért A Jászsági Támogató Szolgálat működési költségeinek nagyobb részét a Foglalkoztatási és Szoci­ális Hivataltól kapott támogatás biztosítja. A fenntartáshoz szük­séges anyagiak egy kisebb részét pedig a szolgáltatást igénybe vevő tizenkét térségi település fizeti. Egy központi szabálymódosítást követően azonban a jászsági tele- [ püléseknek az idei négy- helyett, jövőre ötmillió forintos támogatást kell nyújtaniuk összességében. Csak így lesz biztosítható ugyan­is a szolgáltatás alapját képező, speciálisan átalakított, fogyatékos személyek szállítására alkalmas gépjárművek fenntartása. Az egy­millió forintnyi plusz összeg elő­teremtése miatt a településeknek költségvetésük elfogadása előtt egyeztetniük kell, hogy a hiányzó összeget képesek-e finanszírozni. ■ Darázs M. Nem múlhat el a béke, a hit és a szeretet Jászladányon már hagyomány, hogy a Móra Ferenc Általános Is­kola tanulói a téli szünet előtt ka­rácsonyi műsorral lepik meg di­áktársaikat, tanáraikat és a szülő­ket. A József Attila Művelődési Ház zsúfolásig megtelt. Tóth Jó­zsef iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, hogy az intézmény többségében hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyze­tű tanulói már hónapok óta ké­szülnek az előadásra. A produk­ció a tanárok és a gyerekek részé­ről is nagy összefogással jött létre. A rendezvényt Rafael Jennifer 7- es tanuló karácsonyi fotó-összeál- lítása nyitotta meg, amelyet kive­títettek a közönségnek. Négy, an­gyalkának öltözött lány jelenete pedig kifejezte, hogy rohanó vilá­gunkban már sokszor érezhetjük úgy, hogy kialszik a béke, a tűt és a szeretet fénye, de a remény min­dig ott van, hogy lángra lobbant- sa ezeket az értékeket. A műsor a Koldusének című darabból előa­dott részletekkel folytatódott. A gyerekeket Földváriné Greiz Ág­nes és Kovácsné Szabó Veronika tanárnők segítették a felkészülés­ben. A rendezvényt karácsonyi ze­ne és énekek tették még hangula­tosabbá. m Illés A. z igazi gyűjtő akár ké­nyelmetlen, fura helyzete­ket is felvállal azért, hogy különleges darabokkal gyarapíthassa gyűjtemé­nyét. A jászberényi Kenéz Gábor még a fegyveres szervezet haragjától sem riadt vissza, amikor sö- röshordó-„arzenálja” bő­vítése volt a célja. Banka Csaba Több mint másfél évtizede kezd­te el gyűjteni az ötliteres kis sö­röshordókat Gábor, ami lényegé­ben „méretváltást” jelentett számára. Előtte ugyanis há­rom decis és fél literes sörös- doboz-gyűjteménye volt.- Legalább kétezer darabot sikerült már szereznem a dobo­zokból, de egy idő után a gyűjté­sük nem jelentett kihívást, hi­szen a boltok polcain már sor­jáztak a legkülönfélébb kis dobo­zok. Abban az időben, még öt­ven forintért, vettem meg az el­ső kishordót, mert azt gondol­tam, ebből nincs olyan sokféle. Csalatkoznom kellett, hiszen az­óta már 364 különböző fajta gyűlt össze, és még legalább száz, ami kifejezetten csak azért van, hogy tudjak mit cserélni más gyűjtőkkel. Szerte Európából sikerült már beszereznie különleges darabo­kat, amelyekért vagy maga uta­zott el, vagy pedig egy-egy kami- onos ismerőse segített a beszer­zésben. A gyűjteményt színesí­tik a Magyarországon gyártott kishordók mellett portugál, < olasz, osztrák, német, szlovák, g szerb és cseh darabok. i- Megtörtént, hogy Németor- J szágban bevásároltam különbö­ző hordókból, és természetesen ezek még nem voltak üresek. Nagy küzdelem volt egyáltalán elszállítani a buszig az egyen­ként is súlyos darabokat. Az iga­zi nehézség azonban az oszt­rák-magyar határon követke­zett. Akkor még a schengeni uniós határ ott húzódott. A vám- és pénzügyőrség fegyverese an­nak rendje-módja szerint végig­járta a buszt, és nem is nagyon kellett éles szeműnek lennie, hogy kiszúrja a hordókat. Pedig próbáltam az utastársaknak szétosztani, hogy mindenkinél csak egy-egy darab legyen - tet­Angliában nem járt szerencsével korábban Kenéz Gábor megfordult Angliában, ahol szinte mindent tűvé tett angol söröshordókért. Legnagyobb meglepetésére azonban a szigetországban nem divat az ilyen kiszere­lés, és újabb „trófea” nél­kül kellett hazatérnie. A közeljövőben azonban le­hetősége nyílik arra, hogy az egyik barátjával Ukraj­nába utazhasson. Bízik ab­ban, hogy keleti szomszé­dunktól már nem kell üres kézzel vissza­térnie. Az egyik legkorábban gyártott darabja Kenéz Gábor gyűjteményének egy magyar söröshordó. Szeretné 2000 darabosra bővíteni a kollekciót. te hozzá Gábor. — Végül már ott tartottunk, hogy a határon sem­miképp sem vihetem át a sört, hiszen az már bőven kereske­delmi mennyiségnek számított. Közel voltam ahhoz, hogy kiön­töm az összesét, mert valóban csak a dobozokra volt szüksé­gem. Végül a vámos akkor eny­hült meg, amikor a gyűjtemé­nyemről készült fotókat megmu­tattam neki. Egyébként Gábor valóban nem gyakran iszik sört. Ha más­fél évtized alatt egy hordónyit - tehát öt litert - megivott a gyűj­teménye tartalmából, akkor so­kat mond. - Baráti társaságok­nak vagy épp a kispályás foci­csapatunknak szoktam, szigorú­an csak fogyasztásra, odaadni a hordókat, hogy minél előbb gya­rapíthassa az adott darab a gyűj­teményemet, amiből apróbb kel­lemetlenségem is adódott már. Volt, hogy egy horgásztársaság­nak adtam oda egy szinte egye­dinek mondható hordót, hiszen egy német kisváros saját gyártású hordójáról és természetesen söréről volt szó. Elég az hozzá, hogy a buli nagyon jól sikerült. Annyira, hogy a hordót megúsztatták a tó­ban, és az sajnos el is süllyedt. Azóta sem találtam még egy olyan darabot. A jászberényi gyűjtő sok száz kilométert képes megtenni, akár a fél országot átutazza azért, hogy újabb hordókkal egészítse ki a már meglévőket. Összességében már biztosan több mint tízezer kilométert is utazott gyűjteménye érdeké­ben. Az utóbbi időben főleg az interneten talál újabb és újabb gyűjtőkre, akikkel cserélni tud, de hazánkban is létezik a kü­lönböző sörcikkeket (sörösku­pak, söralátét, -üveg, -bontó stb.) gyűjtők klubja. Szűk kör­ről van szó, hiszen Gábor véle­kedése szerint kétszáz-három­száz embernél összesen nem foglalkozik több ilyen gyűjtemé­nyekkel. — A tervem az, hogy legalább 1500-2000 darabosra bővítsem az összeállítást. Persze, a pénz Itt is lassítja a dolgokat, hiszen nem csak csere útján lehet beszerez­ni, hanem akár megvásárolni is lehet különlegesebb darabokat. A gyűjtőkön kívül azonban más­nak mindez nem sokat ér. A négy-ötezer forinttól akár a több tízezer forintig is felmehet az ára. Szerencse, hogy már a vá­rosban és a környékén is ismer­nek és sokan szólnak, ha kis sö­röshordó kerül hozzájuk. wmnmam Dalokba foglalják szeretetüket jászkiséren az adventi programsorozat keretén be­lül december 18-án délután négy órakor ünnepi hang­versenyt ad a Jászkiséri Pe­dagógus Női Kar. A helyi művelődési házba szerve­zett eseményen a kar tagjai dalokba öltik karácsonnyal összefüggő gondolataikat, érzéseiket és szeretetüket. A női kart vezényli Gócza Lászlóné, zongorán pedig Balogh József zongoratanár kísér. Elkészült a tizenhetedik világtalálkozó lógója jásziványon már zajlanak a Jász Világtalálkozó előké­születei. A szervezőbizott­ság a napokban több logó- tervet tanulmányozott, és ezt követően választották ki a rendezvény jelét. A lógó központi elemei a falu címe­re, valamint római katoli­kus temploma. Csomagot kapnak a hetven éven felüliek pusztamonostoron az ön­kormányzat a képviselők és vállalkozók felajánlásaiból a karácsonyhoz közeledve ajándékcsomagot juttat el a település hetven éven felüli lakóinak. Idén 167 idős em­ber kap ajándékot, kétezer forint értékben. Népi játékokat idéztek fel a gyerekek jászkiséren egy hete ren­dezték meg a huszonegye­dik „Apáról fiúra” népi gyermekjátékok közösségi bemutatóját. A helyi mű­velődési ház színpadán ti­zenöt fellépő csoportban, több mint kétszáz gyer­mek idézte fel nagyapáink gyermekjátékait. A jász­kiséri gyerekeken kívül ér­keztek előadók Veresegy­házáról, Jászladányról, Jászberényből és Beseny- szögről is. A műsorban körjátékokat, régi népi szokásokat, népmeséket, táncokat mutattak be. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Társadalmi vita után indul az újratervezés Nemrégiben tartották Lajosmi- zsén a Leader-vitafórum záró­rendezvényét, ahol a Jászág Lea­der akciócsoportja is képvisel­tette magát - számolt be Mihá­lyi Mónika, a jászsági munka- szervezet vezetője. V. Németh Zsolt államtitkár elmondta, hogy a vitaanyaggal kapcsolatban beérkezett ki- lencszáz vélemény nyomán az Irányító Hatóság átalakítja a Leader-programot. A legfonto­sabb céljaikként szerepel, hogy csökkentsék a bürokráciát, ru­galmasabbá tegyék és lerövidít­sék az ügyintézést, illetve való­di döntési lehetőséget adjanak a helyiek kezébe. Az átalakított Leader-program új pályázatait április végén, május elején írják majd ki. Előtte pedig felülvizs­gálják a helyi stratégiákat, hogy azok alapján az akciócsoportok megfelelően tudják szétosztani a megmaradt forrásokat. Ehhez szükség van arra, hogy a térségben élők projekt ötletei­ket továbbra is eljuttassák a Jász­sági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete munkaszervezeté­hez, amelyek alapját képezik majd a stratégia módosításának. A munkaszervezet vezetője el­mondta, hogy alapul véve köz­ponti iránymutatást, a jövőben is a munkahelyteremtő és a költ­ségcsökkentő beruházásokat tá­mogatják. ■ Banka Csaba A helyiek keveslik a rendőrt Jászárokszálláson Jászárokszállás képviselő-testü- lete határozott arról, hogy a tér­ség országgyűlési képviselőjé­hez, dr. Szabó Tamáshoz és a bel­ügyminiszterhez, Pintér Sándor­hoz fordul segítségért a város. A településen ugyanis az optimális rendőrlétszám helyett közel 40 százalékkal kevesebb járőr dol­gozik, ami befolyásolja a közbiz­tonságot. - Jászágó és Jászdózsa is az árokszállási rendőrőrs illeté­kességi területébe tartozik, így a hiányzó állományi létszám a vá­rosban még égetőbb problémát okoz.Ezt a tényt az utóbbi időben növekvő tendenciát mutató bűn- cselekmények száma is alátá­masztja - vélekedett Gergely Zoltán polgármester. ■ D. M. HIRDETÉS Uj Telenor-iizlet Jászberényben Űj Telenor értékesítési pont nyűt Jászberény­ben. Az üzlet a Tesco bevásárlóközpontban ma­gas színvonalú, minőségi szolgáltatásokkal, és szívélyes kiszolgálással várja ügyfeleit Egy, a Telenor-üzletek megszokott arculatától kissé eltérő, új dizájnt megjelenítő állandó érté­kesítési pontot találhatnak Jászberényben azok az ügyfelek, akik a Tesco áruházba betérnek. A Telenor kioszk megszokott szolgáltatásokkal és teljes körű ügyfélszolgálattal várja a vásárlókat. Az üzletben teljes értékű értékesítést és szer­vizszolgáltatást biztosítanak. A nyitva tartással igazodnak az áruház nyitva tartásához, így az ügyfelek akár késő délután, sőt este is elintézhe­tik mobilszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyeiket. Az üzletben számos mobiltelefon-készüléket bemutatnak, sőt a mobilinternet működését is meg lehet tekinteni. A nyitás és közelgő ünne­pek alkalmából akciókkal is várják a vevőket, számos készüléket kedvező áron lehet megvásá­rolni. Az akció december 31-ig, valamint a kész­let erejéig érvényes. Telenor Jászberény, Nagykátai u. 2/a. (Tesco üzletben) Tel.: 20/315-2022 Nyitva tartás: Hétfő—szombat: 9.00-20.00 Vasárnap: 9.00-19.00

Next

/
Thumbnails
Contents