Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-16 / 292. szám

ÚJ NÉPLAP — 2010. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 szerelt traktorával takarítja el a havat a falugondnok a település belterületén levő utakról, tájékoz­tatott Vékonyné Házi Eszter pol­gármester. Aki hozzátette, az utóbbi két esztendőben a gond­nok önkéntes segítsége nélkül nehezen tudtak volna közlekedni télen a falubeliek, bb Jászberény menekülőre fog­ták azok a tolvajok, akik egy ta­nyáról kíséreltek meg ellopni egy kádat. Mint Pásztorné Kovács Ágnes rendőr főhadnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője közölte, az elkövetők reggel 7-kor döntöttek úgy, hogy bemásznak a tanya drótkeríté­sén keresztül és magukkal viszik a kiszemelt tárgyat. Ám a gazda észlelte az idegeneket a portán, akik eldobva a lopott holmit egy gépkocsival elmenekültek, mga Szolnok EGY hétvégi házba tör­tek be ismeretlenek kedden. A betörők különböző híradástech­nikai eszközöket tulajdonítottak el, közel 250 ezer forint érték­ben, tudtuk meg a megyei rend­őr-főkapitányságtól. MGA Tiszavárkony idén is felállították a településen a mindenki kará­csonyfáját. Mint Mészáros Zoltán polgármester elmondta, idén for­dult elő először, hogy a községhá­za előtt egy ezüstfenyőt díszítet­tek fel a szeretet ünnepére. A fát egy helybeli lakos ajánlotta fel, közölte a település vezetője, mga ÜSZaZUg A KUNSZENTMÁRTONI Kistérség Többcélú Társulása két pályázatával kapcsolatban is a második fordulóra készül. Mol­nár Bálint, a társulás elnöke el­mondta, idén december 31-ig benyújtják pályázatukat az ivóvíz- minőség-javrtó program második ütemére, 2011. februárjáig pedig a hulladéklerakók rekultivációjá­nak második körére, ng Törökszentmiklós ketten be­csöngettek egy idős férfihoz és arra hivatkozva, hogy éppen tá­vollévő hozzátartozójának hoztak pénztartozást bejutottak a lakás­ba. Közölték a férfival, hogy a fiá­nak hoztak 10 ezer forintot. A bá­csi beengedte otthonába a trük­kös tolvajokat, akik 130 ezer fo­rint készpénzzel gazdagodva tá­voztak. MGA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Érmére került az új híd numizmatika A szolnoki Hunya Zoltán volt az egyik tervező Az óesztendő méltó lezá­rásaképp egy új, megye- és várostörténeti szem­pontból is rendkívül érté­kes alkotásról számolt be a szolnoki Hunya Zoltán numizmatikus. Mészáros Géza Megtudtuk, a már csupán a hi­vatalos átadására, az ünnepé­lyes hordógurításra váró szolno­ki Tiszavirág gyalogos- és kerék- pároshíd megépítését megörökí­tő érmét bocsátanak ki hamaro­san.- Miután koromnál fogva ha­marosan meg kell lépnem a kö­zélettől való visszavonulásomat, ezzel az érmével tisztelgek lo­kálpatriótaként Szolnok váro­sának — kezdte Hunya Zoltán, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Numizmatikai Társa­ság, illetve a Magyar Érem­gyűjtők Egyesülete megyei szervezetének egyaránt elnö­ke. A gyűjtőként is ismert Hunya Zoltán elmondta, hogy a két szervezet tagsága rész­ben azonos. A különbség töb­bek között az, hogy a numiz- matikusok nem egyszerű gyűjtők, tudományos alapon is foglalkoznak az érmekkel. A Szolnok Város Kulturális Díja - Kaposvári Gyula emlé­kére elnevezésű díjjal is elis­mert numizmatikus elmond­ta, e tiszai átkelőhely megépíté­sének emléket állító alkotást Ma­joros János barátjával közösen tervezte és készíttette el. Ők ket­ten közel félmillió forinttal járul­tak hozzá eme érme megszületé­séhez, amely egyébként Szabó Imrefia Béla keze munkáját di­cséri. — A 42 milliméter átmérőjű, ezüstből és bronzból készült ér­mek Szolnok és a megye neveze­tes eseményeit, évfordulóit örö­kítik meg, maradandó emléket állítva, erősítve általuk a lokál­patriotizmust. Minden egyes so­rozatról mindössze 34 darabot veretünk, hogy azok eszmei ér­tékét hosszú ideig megtartas­suk. A ’70-es években megala­kult éremalkotó műhely pénzzel és művészek megnyerésével szervezi az éremkiadást. Több neves megyei és megyén kívüli művész is készített már érmet az egyesületnek, így a már em­Hunya Zoltán a megyeszékhely legújabb nevezetességét ábrázoló érmé­ket mutatja. Elsősorban Szolnok és a megye nagyobb történelmi esemé­nyeit, jelentősebb épületeit készítteti el hasonló módon. A királyok hobbijának is nevezték de Ml is az a numizmatika? Nos, a lexikon szerint pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány. Ha­bár a numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és ta­nulmányozásával foglalkoz­tak, érdeklődésük ma már ki­terjed a modem pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is. Érmék gyűjtésével egyébként már az ókorban is foglalkoz­tak az emberek. A legelső éremgyűjtők közé a római csá­szárok tartoztak, többek kö­zött Augustus is. Később is csak a módosabb emberek engedhették meg maguknak az éremgyűjtést, ezért joggal nevezték a „ki­rályok hobbijának”. lített Szabó Imrefia Béla mellett Györfi Sándor, Györfi Lajos, Po­gány Gábor Benő, Simon Ferenc, Pataki Béla, Nagy István, Fritz Mihály, Fritz Valéria, Tóth Sán­dor és mások is — mondta. Hunya Zoltán arra is kitért, hogy jómaga családjától „örököl­te” szenvedélyét.- Endrődi születésű vagyok, nagyapám egykoron ezen a terü­leten talált a földben számos Ár­pád-házi pénzérmét. Úgy gon­dolta, én megbecsülöm az érté­ket, s nekem adta gyűjteményét, amit a későbbiekben én tovább bővítettem. Régóta a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ ad helyet nekünk, éremgyűj­tőknek szombaton délelőttön­ként. Itt nem csupán érmét, de eszmét is cserélünk szen­vedélyünkről a látogatókkal, együtt. Annyit is elárulha­tok, hogy az idei munkánk után jövő év elején azonnal hozzálátunk a fennállásá­nak 180. évfordulóját ün­neplő Verseghy Ferenc Gimnáziumra emlékezte­tő érme tervezéséhez. Az­tán lehet, hogy már nél­külem készülnek a szol­noki és a Szolnok me­gyei érmék - beszélt a jövő év terveiről is Hu­nya Zoltán. Szolnokon egyébként 1958 óta létezik hivatalo­san az éremgyűjtők egyesüle­te. Az első, saját kiadású érmet azonban csak 1975-ben verték a város első írásos említésének 900. évfordulója tiszteletére. A második éremre nyolc évet kel­lett várni, ez az egyesület meg­alakulásának 25. évfordulójára jelent meg. Később felgyorsul­tak az események, az egyesület érmet készíttetett többek között Szolnoknak a török megszállás alóli felszabadulása emlékére, vagy a református templom épí­tésének 100. évfordulója tisztele­tére, de az 1849-es szolnoki csa­tának emléket állítva, vagy a Szigligeti Színház díjazottal szá­mára is vertek ér­méket. A Tiszavi­rág hidat ábrázoló érméből csak 34 készült Az érszűkület kezelése az év találmányával Ingyenes szűrővizsgálat december 18-án Minden ember más és más, de egy va­lamiben megegyezünk, testünk, szer­vezetünk megfelelő működéséhez el­engedhetetlen a véredények érzé­kenysége a rizikófaktorokra. Ereink segítségével jut el az oxigén és táp­anyag testünk különböző szöveteihez. Mindennapi életünk normális meg­éléséhez alapvető végtagjaink rendes működése. Ennek jelentőségére ak­kor jövünk igazán rá, amikor valami betegség támadja meg valamelyik végtagunkat, az egyik ilyen alattomos betegség az érszűkület. Sajnos Ma­gyarországon ez a kór mintegy 400 ezer embert érint A mai rohanó világ­ban nem jut elég idő a testmozgásra, pedig a napi félórás séta sokat segíte­ne. A stressz, a zsíros ételek fogyasz­tása fokozzák ereink meszesedését, szűkülését. Számos ember szenved cukorbetegség, magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint miatt, és a dohányzással szervezetbe bekerülő nikotin szintén rombolja érhálózatun­kat. Akiknél ezek a rizikófaktorok je­len vannak az életükben, vagy, ha a családban előfordult már érszűkület, fontos, hogy állapotukat egy szűrő- vizsgálaton felméressék. Hiszen a fel­fedezetlen, még tünetmentes potenci­ális érszűkületes betegek többen van­nak, mint a már ismert előrehaladott állapotú betegek. A betegség megálla­pítása egy gyors és fájdalommentes vizsgálattal könnyen megtörténhet. A megelőzésre és a már kialakult érszűkület kezelésére kiválóan alkal­mas a számos nemzetközi nagydíjjal elismert, az év találmánya címmel ki­tüntetett Nashwan-Parasound eljárás. Az ország számos nagy városában megtalálható készülék infra-, ultra és hallható hang kibocsájtásával a szer­vezetet mellékerek képzésére serken­ti a beszűkült vagy elzáródott érsza­kasz környékén,valamint segít az ér­falak rugalmasságának növelésében, ezáltal javul tápanyagfelvételük, ez fontos azoknál, akik megelőzni vagy késleltetni kívánják az érszűkületet A hasznos terápiához mindöszsze 20 kezelés szükséges. És hogy milyen panasz esetén kell érszűkületre gya­nakodni? Ha valaki mással nem magyarázható fájdalmat érez végtagjain, illetve hide­gek, tóznak azok. Családi halmozódás fennállása (örökletes). Bizonyos távolság megtétele után kénytelen megállni a gör­csök vagy fájdalmak miatt Fáradtnak, nehéznek érzi lábait Gyakran zsibbad­nak a végtagjai. Szédülés, tülzűgás. Eset­leges éjszakai görcsök a végtagokon. Fontos a betegség időben történő felfedezése JEGYZET I) 9B ‘ BÉKÉSI Ln? /' BRIGITTA Néhány szó is elég lehet kórházba szállítottak a mentők öt fiatalt a nyíregy­házi szakiskolából kedden. Ebben az esetben nem étel- mérgezésről volt szó. A ti­zenöt és tizenküenc év kö­zötti diákok ugyanis nem az ebédtől vagy tízóraitól, ha­nem gyógyszerrel elkevert italtól lettek rosszul. sajnos nem először hallani, hogy fiataloknak alkohol, kábítószer- vagy egyéb ser­kentőszer túladagolása mi­att volt szükségük orvosi kezelésre. A legtöbben egy­szerűen jó bulinak tartják és nem is számolnak a kö­vetkezményekkel. De vajon kit terhel mindezért a fele­lősség? Hogyan lehetett az efféle eseteket elkerülni? Egypiás után sorakoznak a kérdések, amikre nagyon nehéz választ találni. Az óvodákban és iskolákban tartanak felvilágosító elő­adásokat a drog- és alkohol- fogyasztás káros hatásairól. A mai gyerekek tájékozot­tak. Ennek ellenére tesznek kárt saját magukban, s ép­pen azzal, amiről hallják, hogy ártalmas a számukra. Fel lehet lépni kemény szi­gorral, fokozott ellenőrzés­sel, de vélhetőleg nem sok eredménnyel járnak azok, akik kizárólag ezen az úton járnak. sokan az iskolára, a taná­rokra mutogatnak ez ügy­ben, de kétségtelen, hogy a szülőknek sem árt önma­gukba nézniük. A családnak ugyanis kiemelkedő szerepe van abban, hogyan is alakul egy fiatal élete. Szomorú, de manapság kevés gyermek nő fel kiegyensúlyozott kö­rülmények között. A válá­sok, a megélhetési nehézsé­gek mellett a legkevesebb idő talán rájuk jut. Talán ezt az ürességet, hiányérzetet kellene legelsőként megpró­bálni pótolni. És ha még nem késő, leülni beszélgetni a gyerekekkel. Értük, ér­tünk. Egymásért. HIRDETÉS A keringési rendellenességek gya­koriságuknál fogva a fejlett államok­ban népbetegségnek számítanak. Nem szabad elhanyagolni, hisz az elő­rehaladott érszűkület akár amputáci- óval végződhet További felvilágosítás: wwwjneghungary.com vagy telefonon 06-7^551-714, 06-20/3509972,06-20/355-7295 Most egy kihagyhatatlan lehető­séget kínálnak az érszűkületre gyanakvó lakosok számára SZOLNOKON. December 18-án INGYENES alsó végtagi érszűkü­let szűrését végeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents