Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-14 / 290. szám

4 UJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 14., KEDD ABONY ÉS KÖRNYÉKE JEGYZET BARANYI GYÖRGY Lakosok nélkül nem megy... az egyik legfontosabb, a la­kosság elégedettségét kifeje­ző tényező egy településen a közbiztonság. Vagyis, hogy mennyi bűncselekmény tör­ténik egy adott településen, illetve, hogy miképpen pró­bálják megelőzni mindezt. Vannak olyan települések, ahol bizony elég magas ez a mutató, amelyek, még ha meg is tesznek sok mindent ellene, mégis ott vannak a bűnözési táblázatok elején. Viszont a Szolnoktól nem messze fekvő településen, Kőröstetétlenen ennek pont az ellenkezőjéről tudnak be­számolni. Itt ugyanis nem történt idén (sem) a lakott területen belül vagyon elleni bűncselekmény. Nem vélet­lenül díjazták éppen ezért azt a közbiztonságot, amit itt el tudtak érni, a polgárőrség és a kamerarendszer segít­ségével is. könnyű nekik, hiszen egy viszonylag félreeső helyen lévő településről van szó, így a bűnözőknek sem vál­hat célpontjává — érvelt a hírhez kommentárként a SZ0U0N.hll hírportálon egy hozzászóló. Ezt akár el is fo­gadhatnánk, ha nem tud­nánk, hogy Kőröstetétlen azért mégsem egy túl elzárt település. Vannak olyan kis­települések, amelyek zsákfa­lunak minősülnek, ám ahogy a településvezetők el­mondták, mégsem túl jó a közbiztonság, mert sok min­dent ellopnak tolvajok az udvarokról, házakból. egy valamit azért ne feled­jünk: a lakosság közreműkö­dő tevékenysége nélkül ne­héz megteremteni egy érez­hetően javuló közbiztonsá­got. Egy kisebb településen valóban jobban van „szeme és füle" a lakosoknak a gya­nús idegenek megfigyelésé­re. S igy adott esetben riasz­tani tudják azokat, akik a közbiztonságért tehetnek va­lamit. Merthogy őket is jól ismerik... Díjazták a közbiztonságot elismerés Idén nem történt bűncselekmény a falu belterületén „Pest megye közbiztonsá­gáért” Díjat kapott a Kő- röstetétleni Polgárőr­egyesület. Az indoklás szerint a lakosság vagyo­nának védelme, a közös­ségi értékek megóvása, a bűncselekmények meg­előzése érdekében kifej­tett tevékenységükért. Baranyi György- Mi egy bűnözőt sem szeret­nénk megfogni itt, Kőröstetétle­nen. Ugyanis azt szeretnénk, ha be sem jönnének a településre. Vagyis nagy ívben kerülje el Kő- röstetétlent az a személy, aki rossz szándékkal jönne - hang­súlyozta Kőröstetétlen polgár- mestere, Pásztor Imre. Ez mint­egy összegzésként is felfogható a most elnyert „Pest megye köz- biztonságáért” Díj és a korábban már megkapott Pest megye leg­biztonságosabb települése cím méltatásaként. Mindez pedig kö­szönhető a helyi polgárőrség­nek, a kiépített települési ka­merarendszernek és természe­tesen a lakosoknak. A Pest Megyei Önkormány­zat által odaítélt díj mintegy stílszerűen a polgárőrség meg­alakulásának ötéves jubileu­mával esett egybe. S hogy mi­vel is érdemelték ki? Nos, a választ Pásztor Imre rögtön meg is adja, ami önmagáért beszél: Kőröstetétlen belterü­letén, azaz a lakott területen .-idén nem történt vagyon elleni bűncselekmény. — Remek kis csapatot alkot a polgárőrségünk - hangsúlyozta Pásztor Imre.-Jelenleg 1 tizenöt tagból áll, többek között jóma­gam is polgárőr vagyok, és sze­Pásztor Imre polgármester \ a díjjal Kőröstetétlenen nyugodtan közlekedhetnek a diákok is az utcákon retnénk húszra kibővíteni a taglétszáűmot. Már vannak je­lentkezők, persze ilyenkor a díj is meghozza a jelentkezé­si kedvet. Nem ütök az sem, hogy a településünkön ki­épített kamerarendszer nagyon sokat segít a jó közbiztonság fenntartásában. A kamerák közül tizenhat térfi­gyelő és négy rendszámleolva­só. Ez óriási segítséget nyújt, és ehhez még a polgárőrség jó munkája is hozzájárult, így a kettő együttesen hozta ezt az eredményt. A polgárőrségnél, s ezt fontos hangsúlyozni, mindenki a sza­badidejét feláldozva, önként és mindenféle javadalmazás nélkül Még több szolgálatot szeretnének ellátni A POLGÁRŐRSÉGNÉL megtud­tuk, hogy javarészt fiatalokból állnak, az átlagéletkor 30 év, és egy hölgy is van a soraik­ban. Nem kérnek senkitől tá­mogatást - az idén például egy 10 ezer forintos civil támo­gatást kaptak —, mert amit tagdíjként beadnak, az elég, hogy fenntartsuk magukat, hi­szen az üzemanyagot és az autót az önkormányzat bizto­sítja. A tagdíj egyébként, mi­óta megalakultak, havonta 200forint S hogy mire is ins­pirálja őket ez a díj? Nos, a létszámbővítés mellett szeret­nék elérni, hogy sokkal több szolgálatot lássanak el erejük­höz képest, mint eddig. Hi­szen tudni kell azt is, hogy a többségük munka mellett lát­ja el a polgárőri feladatát. dolgozik. A polgármesteri hiva­tali Lada Nivát használják jár­őrözésre, amit a hivatali keretből tankolnak is fel. Mint megtud­tuk, igazából nincs meghatároz­va, hogy ki mikor tud menni jár- őrözni. Ám amikor ráérnek a polgárőrség tagjai, legyen az ket­tő vagy éppne öt óra hossza, akkor is mennek, és vigyáz­zák a települést. Ha bárki va­lami gyanúsat észlel, akkor feljegyzi azt az ügyeleti nap­lóba, amely mindig a helyi kör­zeti megbízotthoz kerül el. Dan- ka Balázs egyben a polgárőr­egyesület elnöke is. Mint megtudtuk, ez a rendszer pedig kifogástalanul működik. — Természetesen hozzám is fordulhat bárki, ha mondjuk há­zaló árusokat lát vagy bármilyen kétes személy tűnik fel, és ak­kor személyesen megyek ki - hangsúlyozta a polgármester. - A lakosság is odafigyel a közbiz­tonságra, hiszen ha az utcában mondjuk olyan idegen autót lát­nak, ami lassan megy vagy feltű­nően viselkedik, akkor automa­tikusan beszólnak. Legutóbb a falugyűlésen, ahol több mint het­venen voltak, szintén szóba ke­rült a kamerarendszer. Akkor megkértem, hogy nyújtsa fel a kezét, akitől idén elloptak vala­mit Kőröstetétlenen. Egy kéz sem volt fent... Játszóházat tartottak a Karitász szervezésében abonyban a Karitász helyi csoportja Játszóházat tartott a plébánia helyiségében, melyen mintegy harminc gyermek-felnőtt vett részt. A gyermekek gipszből készí­tett mécsestartót festhettek, gyurmából gyertyatartót ké­szítettek, foltvarrósok segít­ségével varrhattak kará­csonyfát, tűpárnát, illetve karácsonyi üdvözlőlapot, ajándékkísérőt készítettek. Meglepetésként pedig a Mi­kulás is megérkezett, zsák­jában sok-sok finomsággal. Megduplázták az ünnepi fényeket KŐRÖSTETÉTLEN ÍS Ünnepi- karácsonyi díszbe öltözött immár. A tavalyi térkivilágí­táshoz képest annak duplá­ját helyezték ki a települé­sen, és a templom előtt is ott áll a négygyertyás ad­venti koszorú. A nyugdíjasok kétezer forint ajándékot kaptak kétezer forintot adott aján­dékba a településen élő, időskori nyugdíjellátásban részesülőknek a kőröstetét- leni önkormányzat. Ez is több mint kétszáz főt érint a településen. Mint Pásztor Imre polgármester elmond­ta, nem akartak úgymond célirányosan ráerőltetni senkire egyfajta ajándékot, ezért döntöttek végül is a készpénz mellett.* sy.artí ' ' ‘uirí Bemutatják Abonyban a Csárdáskirálynőt A helyi Bihari Nagy János Zeneiskola által pártfogolt Színkör december 28-án és 29-én mutatja be a Csárdás­királynő című háromfelvo- násos, zenés, énekes, táncos nagyoperettet. Kálmán Imre művét Csúti Gyula (az abo- nyi színjátszás nagy öregje) és Lengyelné Molnár Emese rendezte, a szereplők között pedig megtaláljuk mások mellett Bakos Juditot, Bende Tibort, Bakos Melindát és Barta Károlyt is. SZ0U0N.hu További térségi hírek a SZOUONJm hírportálon. Még kevesebb arzén lesz a tetétleni ivóvízben Folyamatosan működnek a szivattyúk belvíz A fő gond az, hogy nincs lefolyásuk a külterületeknek sem Az ivóvíz arzénmentesítésére adott be pályázatot Kőröstetétlen önkormányzata. Az uniós szab­ványok miatt ugyanis a jelenlegi arzénkoncentrációt még lejjebb kell szorítani. Az unió literen­ként 10 mikrogrammban szabta meg az arzén felső határát, már­pedig Tetétlenen jelenleg 17 kö­rüli ez az érték. Korábban még magasabb volt, 50 mikro- gramm/liter, de mint megtud­tuk, akkor sem jelentett ez a mennyiség gondot. A polgármester nem is ért egyet ezzel a szigorítással: - Ez azért van, mert az Európai Unió egyes tagországaiban rengeteg tengeri halat esznek, ami arzén­nal „dúsított”. Ezért, hogy ne ke­rüljön belőle túl sok a szerveze­tükbe a hallal és a vízzel együtt, így a víz arzéntartalmának kü­szöbét vették le — érvelt Pásztor Imre. - Most ezen hétszázalékos eltérés miatt muszáj pályáz­nunk, és költjük el úgymond a semmire az állam pénzét. Ezzel nem értek egyet, de nincs mit csinálni, mert előírás. így az önkormányzat úgy dön­tött, hogy nem csak az ivóvízmi­nőség-javítást oldja meg a pályá­zaton belül, hanem rendbe teszik a vízmüvet is, amely tetőszerke­zetet kap, a vízműrendszert ki­tisztítják, sőt tartalék szivattyú­kat is beszereznek. Nyolcvanmil­lió forintra pályáztak, amiből tíz százalék az önrész. ■ Abonyban már III. fokozatú ké­szültséget rendelt el az önkor­mányzat a belvízhelyzet miatt. Mint Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester asszonytól megtudtuk, folyamatosan mű­ködnek a szivattyúk az érintett területeken, rakják a homokzsá­kokat. Harminc-negyven ingat­lant veszélyeztet a belvíz. Tájéko­zódott a helyszínen a helyi védel­mi bizottság elnöke, akárcsak a kistérségből és a katasztrófavé­delemtől érkezett szakemberek. — Az önkormányzat újabb vis maior keretre nyújtott be igényt, most nyolcmillió forintra - mondta a városvezető. - így már összességében húszmillió forint körül van, amit vis maiorban igé­nyeltünk, és ez csak az üzemel­tetés költségét fedezi. Jelenleg a Piócásnál kialakított gáton emel­jük át a vizet az Abonyi Lajos és Kazinczy úti területekről. Vi­szont az a gond, hogy most már a Piócásban is magasan van a víz, nyomja a gátat, ezért meg­erősítettük fóliával és homok­zsákokkal. A legnagyobb gond, hogy a külterületekre, szántóföldekre átemelt víznek nincs lefolyása a Máli-ér felé. Ezért kell rendbe tenni a külterületi árkokat, csa­tornákat is. Az igazi nagy prob­léma azonban tavasszal lesz, amikor majd felenged a fagyott talaj - tette hozzá Romhányiné Abonyban, az úgynevezett Piócásnál kialakított gátat meg kellett erősíteni dr. Balogh Edit. ■

Next

/
Thumbnails
Contents