Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-10 / 287. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 10., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR Tűzifát és meleg ételt osztanak adományozás Az ünnepek idején megnő a jótékonykodási i :?Hu;; Az Alternatív Gimnázium két diákja, Észté Dorottya és Sipos Csaba adja át Szolnok város ajándékcsomagját Göblyös Istvánnénak Furgon és teherautó ütközött össze Szolnokon Közlekedési balesethez riasztották a szolnoki tűzoltókat csütörtökön délelőtt. Szolnokon a Nagysándor József úton egy tehergépkocsi és egy mikrobusz ütközött össze. A mikrobuszban a vezető beszorult a járműbe. Őt a tűzoltók szabadították ki. A férfit és a mellette utazó nőt kórházba szállították. ■ Elismerték a népművelő munkáját A Jászapáti Mezőgazdasági 2000 Zrt. nyugdíjasainak szervezett karácsonyi rendezvényén Lóczi Miklós vezérigazgató bejelentette, hogy dr. Suba György- nét, Jászságért Díjas névművelőt felterjesztették a Magyar Kultúra Lovagja Díjra. A jászsági helytörténész több évtizedes öntevékeny munkájáért, a Tanyamúzeum létrehozásáért, nemzetközi cserekapcsolatok szervezéséért, a tanyavilág értékeinek kutatásáért, a jász hagyományok bemutatásáért járó elismerést januárban, a magyar kultúra napján veheti át. Dr. Suba Györgyné megköszönte az ajánlást. ■ Szankcióra is számíthat, aki nem takarít!- Ellenőrizni fogják a szakemberek, hogy az ingatlanok előtti vízelvezető, szikkasztó árkokat, átereszeket kitakarítják-e a tulajdonosok - válaszolt Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a napirend előtti kérdésre tegnap, a városi közgyűlésen. — Ameny- nyiben valaki nem tesz eleget ennek a feladatának, akár szankcióra is számíthat. A belvízprobléma abban az esetben oldódik meg, amennyiben külön lehet választani a csapadék-és szennyvízelvezetést. A Kaán Károly úti csapadékvíz-elvezetésre vonatkozó tervek már elkészültek. A megvalósításhoz azonban külső forrásokra van szükség - tette hozzá a polgármester. ■ B. B. Az emberek nagy része a bajban összefog és segít a másikon. Szerencsére az idei „tragédiaözön” után sem csillapodott az adományozási láz karácsony előtt, amikor jobban odafigyelünk embertársainkra. Magánszemélyek, illetve több önkormányzat is megpróbálja szebbé varázsolni a rászorulók karácsonyát. Mátyus K.-Daróczi E. Sok ember szívén viseli más ember nyomorú sorsát és ahol tud, ott segít. A szolnoki Tóth Erika azt vallja, azért segít a rászorulókon, mert ha ő is hasonló helyzetben lenne, biztos nagyon örülne minden segítségnek. —Tavaly én is adományoztam a rászorulóknak karácsonykor - mondta Tóth Erika. - Összeszedtem a régi plüssál- lataimat, amik még gyerekkorom kedvencei voltak és úgy vigyáztam rájuk, mint a szemeim fényére. De úgy gondoltam, elajándékozom, hátha másnak is akkora örömöt okoznak majd, mint nekem annak idején. Idén is tervezem, hogy segítek, hisz mégiscsak a szeretet ünnepéről van szó. Valószínűleg élelmiszerrel fogom támogatni a bajban lévőket - tette hozzá. Horváth Gábor is szívesen segít másokon. Bár nem él nagylábon, de ahol tud, segít. — A vö- rösiszap-katasztrófa annyira megérintett, hogy úgy gondoltam kötelességem segíteni. így küldtem háztartási szereket és ruhákat. De ez nem egyedi eset, ugyanis az ünnepek előtt össze szoktuk gyűjteni a lányom kinőtt ruháit és azt elajándékozzuk a környékünkön élő szegényebb családok számára - mondta. De természetesen nem csak magánszemélyek kedveskednek a szeretet ünnepén.- December 9-től indult a Mikulás-gyár Szolnok egyik üzlet- központjában — mondta Nagy Ágnes Ildikó, a megyei Vöröskereszt igazgatója. - Amit nagyon várunk, azok a tartós élelmiszerek, gyerekjátékok, mosó- és tisztítószerek. Akik levelet írnak nekünk, vagy személyesen felkeresnek bennünket, azok általában ezeket a dolgokat kérik, mert erre van a legnagyobb szükségük. Az embereken látszik, hogy jó szándékúak, ami megmutatkozott az idei évben többször is. Amikor árvíz sújtotta az országot, akkor is rengeteg adomány gyűlt össze, de nem volt ez másképp a vörösiszap-ka- tasztrófánál sem. Aki tudott segített, nagyon odatették magukat az emberek. Reméljük karácsony előtt is tudnak majd segíteni a rászorulóknak - nyilatkozta Nagy Ágnes Ildikó. Az ön- kormányzatok is segítenek az elesetteknek az ünnepek előtt, alatt. - Jövő héttől ezer mázsa tűzifát osztunk majd ki a nehéz anyagi körülmények között élőknek - jelentette be Pókász Endre, a szolnoki városháza sajtó- szóvivője. - Egy családnak körülbelül négy mázsa fát fogunk adni. A fűtőanyagból részesülő körülbelül 200-250 hátrányos helyzetben lévő családot a Humán Szolgáltató Központ és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat javaslata alapján választják majd ki. A faanyag Romániából érkezik a Szolnok Város Jövőjéért Közalapítvány közreműködésével. A fát a szolnoki Sport- centrum Nonprofit Kft. munkatársai aprítják fel. Ezen kívül a tavalyihoz hasonlóan idén is lesz melegétel-osztás — nyilatkozta. A kisújszállási önkormányzat a város költségvetéséből másfél millió forintot biztosít az idősek karácsonyi csomagjaira. — A 75 évet idén betöltött vagy annál idősebb lakosok - 880 fő - számára hét végén kezdjük házhoz szállítani a csomagot - tudtuk meg a polgár- mesteri hivatalban Nagy Tünde igazgatási osztályvezetőtől. A mintegy 1700 forint értékű, másfél kilós karácsonyi csomagban szaloncukor, ivóié, édesség van. A jövő hét végéig mindenki megkapja az ajándékot és az önkormányzati kísérőkártyát a karácsonyi jókívánságokkal — szögezte le. ■I Ön szerint van-e pénzük adakozni az embereknek? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: J&k SZ0U0N.hu íé/ A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. December 19-ig várják az A mikulás-gyár tegnaptól várja az adakozókat, reggel 10 órától este 18 óráig a hét minden napján Szolnok egyik üzletközpontjában. Az összegyűlt adományt nem csak a szolnokiak között osztja szét a Vörösadományokat kereszt, hanem a megye nagyobb településeire is jut bel& lük. A szervezetnek csupán annyi kérése van, hogy olyan adományt adjanak, melyet az adományozók maguk is szívesen kapnának. Rendszeres szociális segélyben részesülők száma a megyében Év Fő Havi átlag (Ft/fő) 2000 2379 11487 2006 9198 23 816 2007 10 734 26940 2008 12 214 27 878 2009 4525 24 181 FORRÁS: KSH Megtisztult a szobor. Szolnok igazi színfoltja lesz a hamarosan átadásra kerülő új gyaloghíd és környezete. A gyönyörűen kialakított parkon is az utolsó simításokat végzik. Képünkön magasnyomású vízsugárral tisztították meg a napokban az I. világháborús szoborkompozíciót. Minden átadott intézmény megmaradt A megye egyetlen településétől sem érkezett még hivatalos megkeresés intézmények átadásáról - mutatott rá Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke lapunk megkeresésére. Mint tegnap megírtuk, a Jászberényben napvilágot látott hírek szerint a település önkormányzata több intézményét, köztük a sérült, fogyatékkal élő gyermekek oktatásával foglalkozó eltérő tantervű tagozatot is átadná megyei működtetésbe. A szülők képviselői aggodalmukat fejezték ki, hogy a tervezett lépéssel megszűnik az intézmény. Illetve nem értik, hogy a takarékoskodást a város miért autista, Down-szind- rómás, mozgás-, látás-, hallássérült, tanulásban akadályozott gyermekeket oktató-nevelő intézménnyel kezdi. Kovács Sándor elmondta, amennyiben megkeresés érkezik a megyéhez, a törvényi szabályozás szerint átveszik a feladatot. A tagozat megszüntetéséről szóló hírekkel kapcsolatban pedig elmondta: pletykákkal nem szeretnének foglalkozni. - A Megyei Közgyűlés az elmúlt húsz esztendőben - jegyezte meg az elnök - egyetlen, neki átadott intézményt sem szüntetett még meg! Az eltérő tantervű tagozatot Jászberényben megtartani próbáló szülők képviselői péntek délután fél négykor találkoznak Jászberény polgármesterével. ■ B. Cs. Romlott csokit hozott a tiszafüredi Mikulás Egy bejelentés alapján csaknem negyedmillió forint értékű lejárt szavatosságú, romlott csokoládét foglaltak le a közelmúltban az ózdi piacon az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai. Az árusokat és portékájukat december 4-én egy korábbi vásárlójuk ismerte fel és tett róla bejelentést az Ózdi Rendőrkapitányságra. A bejelentés szerint két nappal korábban az ónodi vásárban adott el ugyanazon tiszafüredi házaspár lejárt szavatosságú, romlott csokoládét, melyen mint utóbb kiderült, élősködők is voltak. Az ózdi piacon megtartott ellenőrzés során a járőrök átvizsgálták az árusok gépkocsiját, melyből több olyan termék is előkerült, melynek lejárt a szavatossága, köztük az a márkájú csokoládé is, melyből a sértett már korábban bevásárolt. A rendőrök csaknem negyed- millió forint értékű édességet foglaltak le a tiszafüredi házaspártól, egyben velük szemben rossz minőségű termék forgalomba hozatala, valamint jogosulatlan kereskedés miatt kezdeményeztek eljárást a Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes területi szervénél - írta a Police.hu. A lefoglalt csokoládék között volt olyan is, amelyek szavatossága már nyolc éve, 2002-ben járt le. ■