Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-08 / 285. szám
UJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 8., SZERDA SPORT 15 A nagyiváni gárda döntőt játszott, bronzérmes lett a Tiszafüred Európára szóló győzelem kosárlabda Az Olaj magabiztosan verte az orosz sztárcsapatot A miskolci egyetemi sportcsarnokban rendezték meg a IV. Kovács István-emléktornát teremfocicsapatok számára. Nem kevesebb, mint 24 együttes, köztük a Nagyiván és a Nemzeti Tiszafüred gárdája nevezett a háromnapos küzdelemsorozatra. Mindkét Szolnok megyei együttes az F jelű négyesbe kapott besorolást. Annak rendje- módja szerint a későbbi győztes debreceni Koroknai Autósiskola csapatával egyetemben ki is harcolták a továbbjutást, míg a Tiszalúc kiesett. A nyolcaddön- tőben aztán a Nagyiván 6-2-re verte a Felsőzsolcai-Csilut, míg a Nemzeti óriási küzdelemben 3-2 arányban bizonyult jobbnak annál az ibrányi Zsidi legénységénél, melyet a tornagyőzelemre is esélyesnek tartottak. A negyeddöntőben a Nemzeti 1-1-re végzett a debreceni Fékcentrummal, a hetesrúgásokkal azonban 6-5-re nyertek. A Nagyiván pedig 4-2-re győzte le a mádi Tatárka Baráti Kör csapatát. Az elődöntő csak a nagy- ivániaknak hozott szerencsét, akik 6-1-re verték a hajdúböszörményi Csanda Vili nevű együttest, ellenben a fürediek 5-2-re kikaptak a debreceni Ko- roknaitól. A fináléban is az utóbbiak diadalmaskodtak, miután 7-2-re verték a Nagyivánt. A Nemzeti Tiszafüred pedig a bronzcsatában 4-3-ra diadalmaskodott a Csanda Vili felett. A torna legjobb legjobb kapusának pedig Ulviczki Attila (Tiszafüred) bizonyult. ■ V. Cs. diek egyik legjobbjának Az EuroChallenge nevű kupasorozat csoportkörének negyedik fordulójában a Szentpétervár csapatát fogadták az Olaj kosarasai, az esztendő utolsó hazai mérkőzésén. Varga Csaba SZOLNOKI OLAJ KK-SZPARTAK SZENTPÉTERVÁR 88-72 (29-27, 28-9,16-16,15-20) Tiszaligeti Sportcsarnok, 2200 néző. Vezette: Ranisch (izraeli), Vinasi (román), Kralj (bosnyák). OLAJ KK: TROTTER 19/9, HORVÁTH Á. 20/6, BUDIMIR 8/6, CLARK 9/3, BÁDER 19. Csere: VESZTERGOM 4, Fodor M. 2, Grebenár 2, Trepák 5/3. Szakmai igazgató: Pór Péter. Edző: Drágán Alekszics. SZPARTAK: Ponkrasov 13/3, Domercant 8/3, DRAGOVICS 14/6, THOMSON 14/3, Antic 4. Csere: Kolesnyikov 8/3, Zupán 10, Diacsok, Basminov, Parker 1. Edző: Sherf Zvi. Az eredmény alakulása: 4. p.: 12-9, 8. p.: 27-16, 14. p.: 39-33, 18. p.: 49-35, 24. p.: 61-40, 28. p.: 73-49, 34. p.: 75-56, 38. p.: 84-65. Kipontozódott: Dragovics (35.), Báder (40.). A kupasorozat egyik legerősebb csapata, a Szenpétervár otthonában egészen a hajráig jól tartotta magát Pór Péter együttese. Az utolsó percekben azonban robbantott az orosz sztárlakulat, végül 88-70-re megnyerte a meccset. A visszavágón is az orosz csapat tűnt a mérkőzés toronymagas esélyesének, de edzőjük Sherf Zvi is óva intett mindenkit az elbizakodottságtól, mondván minden kosármeccs kétesélyes, és nul- „ la-nullás döntetlenről indul. Báder Márton az első hét S percben tizenhárom pontot | szórt az oroszok kosarába, s mindemellett sorra harcolta ki a faultokat a center. Amikor Pór edző leültette pihenni, a közönség dübörgő tapssal köszönte meg a játékos remek produkcióját. A helyére Trepák állt be, aki rögtön triplával nyitott és ekkor már 27-16-ra vezetett csapata. Bizony őrjöngött a vendégek mestere, Sherf Zvi, aki nyilván nem ehhez van Az Olaj centere, Báder Márton Európa-klasszis teljesítményt nyújtott a kontinens egyik legerősebbnek tartott alakulata ellen. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. Az EuroChallenge Kupa A csoportjának programja December 14. kedd, 17.30: Novgorod (orosz)-Szolnoki Olaj KK_________ December 14. kedd, 18.30: Szentpétervár (orosz)—Gravelines (francia) December 21. kedd, 18.30: Szentpétervár (orosz)-Novgorod (orosz) December21. kedd, 20.00: Gravelines (francia)—Szolnoki Olaj KK _______ sz okva, hiszen az előző időszakban az Euroligában is döntős Maccabi Tel Aviv edzőjeként dolgozott. Közben csapata is összekapta magát, Thomson és Dragovics pontjaival két pontra zárkóztak fel az első negyed végére. A folytatásban 31- 31-es állásnál sem roppant meg az Olaj, sőt új erőre kaptak a fiúk, akik egymást múlták felül. Trotter szenzációs labdákat adott a társaknak, akik nem hibázták el a ziccereket, Budimir és Vesztergom is szépségdíjas gólokat dobott, a csúcs azonban Horváth Ákos volt, aki szinte minden helyzetből betalált a szenpéterváriak kosarába. A félidő végén 57-36-os állást mutatott az eredményjelző, amit az Olaj 57,6 százalékos mezőnymutatóval produkált. ■ Ha a fiúk így folytatják, a kontinens bármelyik együttesének nehéz dolga lesz ellenünk a Tiszaligetben. A fordulást követően játszania kellett az idővel a mieinknek, akik meg is tették ezt. Okosan, türelmesen kosárlabdáztak és egy ponttal sem csökkent az előnyük a negyedik negyed elejére. A vendégek minden trükköt bedobtak, próbáltak távoli kosarakat szerezni, felpiszkálni a mieinket, és természetesen a bírókat is. Ebben a végig idegbajosan játszó orosz válogatott, Ponkrasov járt az élen. A közönség nagy örömére nem csökkent a távolság a felek között, igaz a végén „csak” 16 pont lett a különbség, de erre már Európában is felkapják fejüket a szakemberek. A szurkolótábor óriási ünneplésben részesítette a kedvenceket, akik rászolgáltak a dicséretre. pór Péter: - Nagy győzelmet arattunk egy európai élcsapat ellen. Ha a fiúk így folytatják, a kontinens bármelyik együttesének nehéz dolga lesz ellenünk a Tiszaligetben. sherf zvi: - Gratulálok a szolnoki csapatnak, mert nagyon jól játszott. Az első félidőben rossz szellemben kosárlabdáztunk, aztán pedig már nem tudtunk közelebb kerülni vetélytársunk- hoz. A folytatásban két hazai meccsünkön be fogjuk biztosítani továbbjutásunkat. Kiestek a kupából a herényi kosarasok A férfi kosárlabda Hepp- emlékkupa negyeddöntőjében a Jászberényi KSE csapata 82-78-as vereséget szenvedett Egerben, így nem jutott a négyes döntőbe. A Szögi 8, Surmann P. 20/3, Wehner 13, Horváth Cs. 4, Kovács A. 7, csere: Likár 7, Godena 8, Surmann 6/6, Puskás 3/3 összeállításban játszó herényiek az elején nagy hátrányba kerültek, amit már nem tudtak behozni. Vojvoda kihagyhatja az Olaj elleni meccset a vasárnapi, Albacomp elleni mérkőzésen megsérült Vojvoda Dávid, a címvédő ZTE válogatott kosárlabdázója. A 20 éves hátvéd a vizsgálatok szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, ezért az orvosok legalább kéthetes pihenőt javasoltak számára. A sérülés miatt a játékos valószínűleg nem lép pályára szombaton, az Olaj elleni mérkőzésen. Dzsudzsák Balázsé a Magyar Aranylabda A hazai sportújságírók szavazatai szerint Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhoven légiósa lett az idei év legjobb magyar labdarúgója. A szavazás győztesének járó Magyar Aranylabdát Dzsudzsák 142 vokssal gyűjtötte be, mögötte Gera Zoltán (88) és juhász Roland (74) végzett. A legjobb nyolc a tét Törökszentmiklóson az idei esztendő utolsó mérkőzést vívja a Claas-Török- szentmiklósi KE férfi kézilabdacsapata, amely ma 18.30-kor a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Gyöngyöst fogadja. A találkozónak az NB I-es terveket szövögető vendégek az esélyesei, de a miklósiak szépen búcsúztatnák a felemásra sikerült őszi évadot. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Véget érnek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei Sikerrel mutatkozott be csapatunk kézilabda Megkezdődött a dán-norvég közös rendezésű női Eb Szerdán este befejeződnek a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Az E és a H jelű kvartett összecsapásai még tartogatnak izgalmakat, hiszen a jelenleg továbbjutó helyen álló AS Roma, valamint a Sahtar Donyeck és az Arsenal legénysége akár még el is búcsúzhat a folytatástól. A Francesco Totti vezette farkasoknak egyetlen pont elég Kolozsváron, hogy a Bayern mögött túléljék a sorozatot. Ha az Arsenal nyer a Partizán ellen, a portugál Braganak minimum négy góllal kell győzni Donyeckben a boldogsághoz, ellenkező esetben hiába lesz 12 pontja, kiesik. A menetrend - E csoport: Bayern München-FC Basel, CFR Cluj-AS Roma. Az állás: 1. Bayern München 12 pont, 2. AS Roma 9, 3. FC Basel 6, 4. CFR Cluj 3. F: Olympique Marseille- Chelsea, MSK Zilina—Szpartak Moszkva. Az állás: 1. Chelsea 15 pont, 2. Olympique Marseille 9,3. Szpartak Moszkva 6, 4. MSK Zilina 0. G: AC Milan-Ajax Amsterdam, Real Madrid-AI Auxerre. Az állás: 1. Real Madrid 13 pont, 2. AC Milan 8, 3. Ajax Amsterdam 4, 4. AI Auxerre 3. H: Arsenal-Partizan Beograd, Sahtar Donyeck-Braga. Az állás: 1. Sahtar 12 pont, 2. Arsenal 9 (15-6), 3. Braga 9 (5- 9), 4. Partizán 0. ■ G. I. Kedden megkezdődött a norvég-dán közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság. A nyitómérkőzésen meglepetésre a svéd válogatott 27-25-re legyőzte a németeket. A D csoport első összecsapásán aztán Lille- hammerben pályára lépett a magyar nemzeti csapat is. MAGYARORSZÁG-SZLOVÉNIA 28-19 (16-10) Gólszerzők: Bulath 6(1), Vérten 5, Szucsánszki 4 (2), Szamoráns- ky 4, Kovacsicz 3, Tömöri 3, Sop- ronyi, Bódi, Szabó, illetve Oven 6, Zrnec 5 (3), Mavsar 3(1), le- ricek 2, Irmán 2, Mitrusevska. Talán a legfontosabb csoportmeccsel kezdte Európa-bajnoki Szucsánszki Zita remek formában kezdte a kontinensvetélkedőt szereplését Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese, hiszen a kvartett másik két csapata, a francia és a norvég papíron erősebbnek tűnik a mienknél. Mivel az első három helyezett jut tovább a csoportból, így mindenképpen győzniük kellett lányainknak. Nos nem is bíztak semmit sem a véletlenre Tomoriék, Szucsánszki góljaival azonnal többgólos előnyre tettek szert. Ugyan a szlovének megpróbálták tartani a lépést, ám Zrnec hetesein kívül kezdetben alig- alig tudták bevenni a rendkívül magabiztosan védő Pálinger kapuját. Mivel a labdaszerzések utáni gyors indításokból rendre eredményesnek bizonyultak Vértenék, a szünetig hatgólos előnyre tettek szert lányaink. A térfélcserét követően kezdetben akadozott a gépezet, négy gólra felzárkóztak a szlovének, ám a folytatásban már csak a különbség volt kérdéses. Percről percre nőtt csapatunk előnye, s végül kiütéses győzelmet aratott. Csapatunk legközelebb ma este 18.15-kor (Sportl) a vb-ezüstér- mes franciákkal találkozik. Az Eb nyitónapján óriási meglepetésre Montenegro 24- 22-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Oroszországot, míg a románok 30-26- ra bizonyultak jobbnak a spanyoloknál. ■ Gelei I.