Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-07 / 284. szám
12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 7., KEDD Mamámnak a betyárok is udvaroltak ív. ^ visszaemlékezés 1924-ben özvegyasszony lett, és egyedül nevelte fel három gyermekét A két lánytestvér: Szarvas Lajosné Szűcs Mária (balra), valamint édesanyám, D. Szabó Miklósné Sajátosan alakult a mi családunk élete, noha főleg az volt a bűnük, hogy soha, egyetlen korban, rendszerben sem szajkózták az akkori politikai hatalom jelszavait. Szóval, valahogy kilógtak a sorból. Éppen ezért nem véletlen, hogy temérdek tragédia, megpróbáltatás, üldözés érte őket, és mégis valamilyen hihetetlen életösztönnel a gubancos, tragikus helyzetekből szinte mindig kijutottak. D. Szabó Miklós Nagyanyának fogalma se volt kit zsákmányol ő ki, esetleg Kálmán fiát, mert ő művelte egyedül a földet. Igaz, a mama is hathatósan besegített, hiszen nyaranta még túl a hatvanon is négykor kelt, telente meg ötkor, mert fejni kellett a két tehenet, majd a tejeskannát kivinni a tanyáról a mű-út- ra, ami oda két kilométerre volt. Szerencsére nem csak primitív végrehajtók akadtak az akkori rendőrségen, mert nemsokára kijött két rendőr mamám tanyájára, afféle környezettanulmányt végezni. Keresték a falakon Hitler, Szálasi, Horthy képeit, de csak néhány szentképet találtak, meg családi fotókat. Mamám — mint mindenkit — derekasan megetette őket azzal ami volt, akik így búcsúztak mielőtt felültek volna oldalkocsis motor- kerékpárjukra: — Mi itt semmiféle rendellenességet nem tapasztaltunk, Mari néni, ezért magas kora ellenére javasoljuk odabenn, ne kelljen jelentkeznie ezentúl se a rendőrségen, se a tanácsházán. Mit végeztek, mit nem, ami lényeg: még kétszer vonatozott el Nagykátára, majd a második alkalommal közölték vele, hogy többé nem kell jönnie. Hogy miért, ezt nem indokolták, de hogy végre-valahára megszűnt ez a teljesen felesleges vonatozás, ennek szívből örült. Hogy Kunhegyeshez mi köze? Nagyon is sok. Az egyik az, hogy legjobban szeretett lánya, a szeme fénye, az én anyukám: Szűcs Matild ide jött férjhez 1941-ben. Erre az akkor járási székhelyre azért esett a választásuk, mert volt vasútja, aztán jó református iskolája. így 1941 őszén ide költöztek az akkor Csurgó utca 807-be, ma Csokonai utca 8-ba. Amikor 1942 nyarán megszülettem, a nagymamám egyre többször utazott hozzánk. Nem csoda, én lettem, voltam az első unokája, ráadásul végre már nem lány. Aztán is jött, mert mint világéletében tanyán élő lány, majd asszony, nagyon szerette a nagyobb boltokat, különösen a piacot. Rendszerint vasárnap vagy hétfőn érkezett, mert a keddit, az ott szokásos, nagy hetipiacot mindig felkeresték anyukámmal. De a kunokhoz, különösen Kunhegyeshez való ragaszkodásának még volt egy másik oka is. Mégpedig mély vallásossága, mert hitbuzgó reformátusnak számított. Annyira, hogy a tanyáján havonta az első vasárnap még istentiszteletet is tartottak, ahová messziről, Tápiószeléről vagy Újszászról jött ki egy református tiszteletes. Ugyanis az a vidék meg a jászok főleg katolikusok. De ő és nagyapám, meg már a lajosmizsei dédszüleim ebben is másoknak, kivételnek számítottak. Ráadásul abban az időben - az ötvenes, hatvanas években - két csodálatos prédikátor is szolgálta a kunhegyesi református egyházközséget: Fabó Zsigmond és F. Tóth Sándor. Amikor igét hirdettek, szinte izzott a levegő a templomban, és úgy beszéltek, hogy mikrofon, erősítés nélkül is lehetett hallani szavaikat. Nagymamám szinte itta a gondolataikat, és mindkettőt szerette. Általában évente kétszer jött el hozzánk: kukoricatörés után, meg tavasszal, a vetést követően. Ilyenkor mindig több napig Az egy szem fiú, Szűcs Kálmán, aki sose nősült meg maradt, és ha csak alkalom nyílt rá, két istentiszteletet is meghallgatott. Engem, mint egyetlen és kedves fiúunokáját sok mindenre megtanított Gál nagymamám. Arra például, hogy kell köpül- ni: tejből vajat készíteni, hány kéve csutkaszárat kell behozni a kemencébe (négyet meg egy kis tuskót, mert annak erősebb a tüze, parazsa). Aztán 12 évesen ott arattam először: hajnali kettőkor keltünk, az istállóban petróleumlámpa mellett csavartuk a köteleket, mert azokba kötöttük a kévét. A kötél mindig árpaszalmából készült. Markot szedtem, illetve köteleket teregettem a marokszedőnek, sőt be is kötöttem a kévét. Ezt úgy kellett, hogy rájuk is térdeltem, hogy feszesebb legyen. Itt cigarettáztam először életemben, megtanítottak a nagyobb tanyasi suhan- cok, de mivel nem ízlett, meg köhögtem, 10 évesen örökre leszoktam róla. Szántottam is: a két roppant erős ökörrel, Csákóval és Vadásszal, sőt 14 éves koromban a fordulásnál az ekét is ki bírtam rántani. A kaszát akkor még nem bírtam forgatni, meg féltette a bátyám, hogy eltöröm. És emlékszem rá, 12 évesen mintegy 30 méter hosz- szú rendet vágtam, annyi elég is volt, mert kifáradtam. Egyik este arra kért mamám, hogy számoljam már meg a csirkéket, mert neki az a gyanúja, hogy ritkítja őket a róka. Bevallom, nem örültem a megbízatásnak, mert este hattól sötétedésig ott kellett állnom a tyúkól ajtaja körül. Ami lényeg: sötétedésig 216-ot számoltam ösz- sze, fogalmam sincs, ennyiből hogy tűnt fel mamának, hogy híja van. Ami érdekes, ez a 216 jószág csak egy szakajtó morzsolt kukoricát kapott estefelé. A mamám mindig azt mondta: nem kell több, a tanyasi csirke önellátó, ott a nagy határ, kapir- gáljon magának amit talál! Egy nekem fura dologban még rendíthetetlenül hitt az én rengeteget látott, tapasztalt nagyim. A boszorkányokban, a rontásokban. Nem csoda: megfordultam Lajosmizse tanyaví- lágában, és főleg éjszaka igen komorak, ijesztőek a sötéten zúgó erdők, a tocsogók. Nem tudja az ember, mire lép egy lefolyástalan területen, ha nem lát. Szóval, ezt a két történetet is tőle hallottam. Valamikor 1904 őszén esett meg, hogy az egyik ködös, bo- rongós reggelen az édesapja kivert két szép lovat legelni a tanya körüli gyepre. Néhány óra múlva felszállt a köd, és a tata kiballagott megnézni a paripáit. Hát, hűlt helyüket találta. De mint derült égből villámcsapás, megjelent hirtelen egy fura alak.- Mért szomorkodsz, édes gazdám?- Hogyne szomorkodnék, oda lett, eltűnt a két szép lovam. Nem is sejtem, ki tehette, mert engem nem szoktak meglopni.- Hátha segíthetek rajtad édes uram! Mutasd a tenyered, megmondom, hol lehet... Hogy éppen most merre járhatnak nem tudom, de két nap múlva, pénteken menj fel, kísérettel Pestre. Dél körül menj oda a Lánchíd pesti hídfőjéhez. Hamarosan jön majd egy hatlovas hintó. Álljatok elébe, az első két ló lesz a tiéd. Fogd ki, hozd haza. Mire megköszönte volna, meg, hogy mennyibe kerül ez a jóslás, a kis, ismeretlen öregasszony úgy eltűnt, akár a hajnali harmat reggelre. Pénteken aztán két markos legényével felkocsizott Pestre. Dél körül már a Lánchíd pesti hídfőjénél szobroztak. lőtt is a hintó, elébe álltak, tényleg az első kettő az ő lova volt. Méltatlankodott a hajtó, de ott volt a két markos legény, mást nem tehetett. Átfogták a saját hintó- jukba, és hazahajtották. A tata még sokáig kereste az ismeretlen, kis öregasszonyt, hogy megjutalmazza, de az örökre eltűnt. A másik története is érdekes, ezt az egyik nyári szünetben hallottam tőle.- Amikor az én drága uram 1924 tavaszán a kanálisba fúlt, rá tíz évre ahogy lefeküdtem és elfújtam a lámpát, kis idő teltével egy 80-90 centis öregasz- szony mindig feltűnt benn a kilincsnél. Ez így folytatódott egyszer, kétszer, sokszor, míg végre elszántam magam. Sose voltam afféle vérengző alkat, de lefekvés előtt oda tettem az. ágyam szélére a kenyérszelő nagykést. Nem, dehogy akartam én megölni, ilyesmire nem vitt volna rá a lelkiismeret, csak megijeszteni. Amikor megjelent, óvatosan kikeltem az ágyamból, odalopóztam a késsel. El nem érhettem, mert eltűnt. Örökre, mintha a föld nyelte volna el, sose jött többé. Ezen, ezeken a történeteken én jót nevettem, még a köny- nyem is kicsordult. Erre életemben először az én drága nagymamám kék szemeivel szomorúan nézett rám.- Kinevetsz? Te is kinevetsz engem? Ez nem szép tőled... Erre nem tehettem mást, megöleltem mind a két kezemmel, és megcsókoltam a még akkor is szép arcát. Unokái ragaszkodásom minden szerete- tével, tiszteletével... ■ Sokáig kereste az ismeretlen, kis öregasz- szonyt, hogy megjutalmazza, de az örökre eltűnt. Bábjáték a fő közlekedési szabályokról siker A kunszentiek elsők, míg a túrkeveiek negyedikek lettek A minap, december 2-án Budapesten az ORFK Teve utcai székházában került sor a XIII. „Úton-útfélen” elnevezésű közlekedési és baleset-megelőzési témájú bábversenyre, melyen megyénket az elmúlt évhez hasonlóan a Kunszentmártoni Városi (Epreskerti) Óvoda Margaréta, valamint a Túrkevei Dr. Nánási Lajos Úti Tagóvoda Tűzmanók bábcsoportja képviselte. A versenyen 8 csoport indult 5-10 perces előadással azzal a céllal, hogy játékos keretek között ismertesse a legalapvetőbb közlekedési szabályokat. A túrkevei, nyolc főből álló lelkes kis csapat (Debreczeni Richárd, Ratkai Réka, Szabó Bence, Szabó Péter, Nemes Zsuzsánna, Ábrahám László, Nemes Zsófia és Gaál Anikó, felkészítő pedagógus Gombos- né Papp Ibolya, Vajda Tiborné és Finta Zoltánné) a Kutya-kötelesség című darabot adta elő, mellyel holtversenyben negyedik helyezést értek el. A kunszentmártoni hat főből álló csapat (Kiss Emese, Földi Máté, Szabó Vivien, Képes Róbert, Tigyi Róbert és Gyevnár Zsófia) a Csipike közlekedni tanul című darabot adta elő, amely a látványos bábfigurákon és díszleteken kívül azért aratott hatalmas sikert, mert nemcsak az alapvető gyalogosközlekedési szabályokat mutatták be a mese keretein belül, hanem a téli közlekedés veszélyeire, valamint alapvető viselkedési normákra is felhívta a figyelmet. A gyerekek kitűnő bábjátéka, valamint a felkészítő óvodapedagógusok: Szilágyi Éva és Pintérné Tóth Mária több héten át tartó kitartó munkája eredményeként első helyezést értek el, melyhez a JászNagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szívből gratulál. A gyermekek értékes ajándékokkal és élményekkel tele tértek haza, ahol az óvoda előtt a Kunszentmártoni Helyszínelő Centrum egyik rendőre várta és köszöntötte a nyertes kis csapatot. A megyei baleset-megelőzési bizottság tervei között szerepel, hogy a versenyről készült összes mesejátékokat tartalmazó DVD-t a megye összes óvodájába eljuttatják, hiszen az óvodások így játékos formában tanulhatják meg az alapvető KRESZ-sza- bályokat. ■ Az óvoda előtt a helyszínelő centrum egyik rendőre várta és köszöntötte a nyertes kis csapatot. Játszóházi program az ovisoknak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szandaszőlősi Gondviselés Házában a napokban játszóházi programot rendeztek. A vidám délelőttre meghívták a Tesz-vesz óvodásokat közös alkotásra, együtt gondolkodásra és rétesevésre.
