Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-29 / 277. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 29., HÉTFŐ SPORT 11 Az igencsak gólzáporosra sikerült őszi idényzáró mérkőzés után érthetően boldog szolnoki fiatalok köszöntötték egymást vasárnap kora délután a Tiszaligetben A labdarúgó NB III. Alföld-csoportjában a hét végén rendezték az idény utolsó fordulóját. Csapataink felemás búcsút vettek a szezontól: a kis- MÁV kiütéses győzelemmel zárta az őszt, ellenben a Jászberény és a Szolnoki Spartacus vereséget szenvedett Géléi József A szolnoki együttes esélyesként utazott a szezonzáróra, hiszen vendéglátója az elmúlt fél évben mindössze egyetlen győzelmet aratott. Igaz, azt éppen a legutóbbi fordulóban, s a jelek szerint ez nagy lökést adott a kiesés rémétől fenyegetett legénységnek. SZARVASSZOLNOKI SPARTACUS 2-1 (2-0) Szarvas, 100 néző, vezette: Pá- kolicz Ákos. Szarvas: Kiri - ZÁVODA, Kli- maj, Csellár, Erdősi (Rácz), PÁ- KOZDI, KISZEL (Kugyela), PETYKÓ, Somogyi, Bány, Trucz- ka (Lós). Edző: Somogyi János. Szolnok: Kolláth - Boda, Lécz, Rónyai, Horváth Cs., SZABÓ T., Szoboszlai, ULVICKI, Hadad (Markót), Sárkány (Szabó D.), Ruskó. Edző: Horváth Csaba. Gólszerzők: Závoda (10.), Erdősi (40.), ill. Szabó T. (84.). Irreális talajon, a szerény képességű csapat két szerencsés gólja párosult a hazai pálya óriási előnyével, ami szarvasi győzelmet eredményezett. somogyi János: - Valamit sikerült kozmetikázni az őszi teljesítményünkön az utolsó két fordulóban aratott győzelmünkkel. HORVATH CSABA: - Köszönöm a lehetőséget, mint edző befejeztem. JÁSZBERÉNYTISZA VOLÁN SZEGED 0-3 (0-0) Jászberény, 120 néző, vezette: Benyovszki Zoltán. Jászberény: Papp T. - Lukácsi, Majzik, Székesi, Gulyás, Móczó, Szerencsi, László (Csőke, 70.), Szilágyi (Hájos, 67.), Vaszicsku (Gacs, 67.), Németh Gy. Edző: Tasi Zoltán. Szeged: DONGÓ - Pénzváltó, Vida, MÓROCZ, SZABÓ, Boldizsár (Frank, 85.), Dargó, BÚZÁ- SI, Vágó (Mucsi, 84.), VÉGH (Grünwald, 89.), Beretka. Edző: Buchholcz Gábor. Gólszerzők: Szabó (63.), Búzá- si (69.), Végh (81.) A csúszós füvön nem alakult ki jó játék, sok volt a rossz passz. A vendégek jobban megbecsülték a labdát, pontosabbak voltak, s ez különösen a második félidőben domborodott ki igazán. Győzelmük megérde- melT. Tasi Zoltán: - A pályához jobban alkalmazkodó csapat nyert. Akaratban és tudásban is fölénk nőttek a szegediek. Sajnálom, hogy így szakadt meg jó sorozatunk. buchholcz Gábor: - Gratulálok a csapatnak, hogy az utolsó mérkőzéseken megmutatta igazi arcát. SZOLNOKI MÁV II- SZABADKÍGYÓS 9-1 (5-1) Tiszaliget, műfüves pálya, 50 néző, vezette: Fülöp István. MÁV: Modla — Bálint, Pintér, Urbán-Szabó, Rokszin — Szecsei E., Tchami (Benedek, 46.) - He- vesi-Tóth, Felföldi, Lengyel (Blas- kovits, 59.) — Kalmár (Németh, 83.). Edző: Bontovics Ferenc. Szabadkígyós: Takó - Knyi- hár, Lázk (Barta, 46.), Szokol, Vandlik - Bérezi (Hegedűs, 46.), Szbó Z. - Mátó (Farkas, 32.), Murvai, Gazsó - Apáti. Megbízott edző: Szabó Zoltán. 17. perc: Szecsei Endre indítása után Kalmár a kifutó kapus bajnoki osztályoktól függetlenül a világ valamennyi futballpályá- ján megsüvegelik azt a csatárt, aki egy mérkőzésen három gólt szerez. Ha a mesterhármast még egy találattal megtoldja, már az ellenfél szurkolói is elismerik teljesítményét Öt gólt szerezni a kilencven perc során pemellett a hálóba pörgette a labdát, 1-0. 20. perc: Tchami átadása után Hevesi-Tóth kínálta fel lövésre a labdát, Felföldi pedig 17 méterről a bal sarokba bombázott, 2-0. 28. perc: Rokszin mellel akarta hazaadni a labdát, melyre lecsapott Mátó és Modlát megelőzve 8 méterről a hálóba emelt, 2-1. 37. perc: Tchami beadása után Kalmár középről könnyedén lőtt a kapuba, 3-1. 39. perc: Felföldi—Kalmár kényszerítőzés után előbbi 16 méterről kilőtte a jobb alsót, 4-1. 41. perc: Rokszin bal oldali beadását Kalmár hanyag mozdulattal helyezte a hálóba, 5-1. 56. perc: Rokszin Ádám remek bal oldali centerezéséből Kalmár Ferenc már a negyedik gólját szerezte, 6-1. 73. perc: Blaskovits jobb oldali begurítását Kalmár a tizenhatoson belül felpörgette, Benedig olyan ritkaságnak számít, mint a fehér holló. Nos vasárnap kora délután „fehér hollót" láthattak az NB Ill-as idényzáróra kilátogató nézők: a szolnokiak 19 esztendős támadója, Kalmár Ferenc 59 perc leforgása alatt ötször vette be a szabadkí- gyósiak kapuját Fehér hollót láttak a tiszaligeti meccsen dek pedig egy pattanás után a léc alá emelt, 7-1. 76. perc: Ismét Rokszin robogott el a bal oldalon, beadását Kalmár 3 méterről vágta a hálóba, 8-1. 80. perc: Blaskovits a jobb oldalról emelt a rövid saroknál érkező HeVesi-Tóth elé, aki szép mozdulattal lőtt a hosszúba, 9-1. Az őszi idényzárón Kalmár Ferenc vezérletével kiütéses győzelmet aratott a kis-MÁV legénysége, mely így — mindösz- sze kettő pontra elmaradva a dobogótól — az ötödik helyen várhatja a tavaszi folytatást. bontovics Ferenc: - Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. szabó Zoltán: - Rutintalan csapatom ellen a jól játszó hazaiak magabiztos sikert arattak. Kalmár Ferenc ötször vette be a vendégek kapuját mmmmm Visszavágtak lányaink a cseheknek pénteken. Győrben, nagy csatában, 4-3-as vereséget szenvedett női labdarúgóválogatottunk Csehország ellen. Vasárnap már le is játszották a visszavágót, s ezúttal idegenben sikerült lányainknak a győzelem. Az ősszel még a Szolnoki MÁV FC-nél dolgozó edző, Vágó Attila lánya, Fanny és Jakab Réka góljaival csapatunk 2- 1-re diadalmaskodott. Hétfő esti rangadó: El Classico Barcelonában óriási érdeklődés kíséri a rangadók rangadóját, A spanyol labdarúgó-bajnokság csúcsmeccsét, az El Classi- cót, azaz a Barcelona és a Real Madrid összecsapását hétfőn este (21 óra) rendezik meg a katalán fővárosban. Az összecsapásra előzetesen 28 ország akkreditált tudósítókat, kilenc híján összesen 900 embert. A legnagyobb figyelmet Európa szenteli a klasszikus csatának, de közvetítik a meccset például Katarban, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Argentínában, Brazíliában, Salvadorban, Japánban és Kínában is. Berbatov-parádé a Premiershipben a Manchester United hazai pályán 7-1-es diadalt aratott a Blackburn Rovers gárdája felett az angol labdarúgóbajnokság 15. fordulójának hét végi mérkőzésén. A gólzáporos sikerből alaposan kivette részét a Vörös Ördögök bolgár centere, Dimitar Berbatov, aki egymaga ötször vette be a kaput. Brazília nyugodt világbajnokságot ígér annak ellenére tett ígéretet a 2014-es labdarúgó-világbajnokság zavartalan megrendezésére Brazília, hogy a héten legalább 30 ember vesztette életét a rendőrség és a drogbandák összecsapásai során. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOL 0N.hu hírportálon olvashatnak. Kalmár Ferenc öt gólt szerzett labdarúgás nb ni A Jászberény hazai, a Spartacus idegenbeli vereséggel búcsúzott Hat megyei csapat is parkettre lépett a Rákóczi Kupán teremfoci A szabadtéri idény múlt heti befejezése után gyorsan beköltöztek a csarnokba az együttesek A Rákóczifalvi Sportegyesület idén ünnepli 75 éves születésnapját. Ennek kapcsán terem- labdarúgó tornát rendeztek Rákóczi Kupa néven a hét végén, melyre a szervezők három-három megyei első-, és másodosztályú együttest hívtak meg. Két hármas csoportban, körmérkőzéssel döntötték el a selejtezők sorrendjét a csapatok, majd az első két helyezettek keresztjátéka után alakult ki a döntő párosítása. Az A csoportban a házigazda mindkét mérkőzését megnyerve elsőként jutott az elődöntőbe — a parketten sikerült visszavágni a kengyelieknek a nagypályás malőrért -, mögötte a Besenyszög lett a második. A B jelű trióban a Szajol remek teljesítményt nyújtott, a Törökszent- miklósnak és a Mezőtúrnak is 3- 3 gólt rúgott. Miután a két vesztes döntetlenre végzett egymással, a gólkülönbség döntött a második hely sorsáról. Az elődöntők parázs csatát hoztak: a szajo- liak csak büntetőkkel harcolták ki a fináléban való szereplés jogát, míg a miklósiak egy góllal legyőzték a házigazdákat. A döntőben és a bronzmecs- csen is megismétlődött egy-egy korábbi összecsapás. Míg az első helyről döntő találkozón a szajoliak másodszor is jobbnak bizonyultak Szecsei József tanítványainál, addig a besenyszögiek - köszönhetően a remekül védő Tarjányi kapusnak - visszavágtak vendéglátóiknak, s ezzel felléphettek a dobogó harmadik fokára. Eredmények - A csoport: Rá- kóczifalva-Kengyel 3-2, BeA torna végeredménye 1. Szajol, 2. Törökszentmik- lós, 3. Besenyszög, 4. Rákóczifalva, 5. Kengyel, 6. Mezőtúr. különdíjak - legjobb kapus: Tarjányi László (Besenyszög) Legjobb játékos: Angyal Csaba (Törökszentmiklós) Gólkirály: Szedlák Zoltán (Szajol) A besenyszögiek hagyományosan jól szerepelnek a téli teremtornákon, most Rákóczifalván is felléphettek a dobogó harmadik fokára senyszög-Kengyel 1-0, Rákó- czifalva-Besenyszög 2-1. A selejtező végeredménye: 1. Rákó- czifalva 6, 2. Besenyszög 3, 3. Kengyel 0 pont. B csoport: Törökszentmik- lós-Mezőtúr 3-3, Szajol-Török- szentmiklós 3-2, Szajol-Mező- túr 3-1. A selejtező végeredménye: 1. Szajol 6, 2. Törökszentmiklós 1, 3. Mezőtúr 1 pont. Elődöntők: Rákóczifalva—Törökszentmiklós 1-2, Szajol-Be- senyszög 2-2 (hetesekkel: 3-2) 5-6. helyért: Kengyel-Mezőtúr 3-2 3-4. helyért: Rákóczifalva—Besenyszög 3-4 Döntő: Szajol-Törökszent- miklós 2-1 ■ Gelei J.