Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-29 / 277. szám

I A ■ES KOZELET Elfogadta a meghívást az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága el­lenőrző albizottságának december 2-i ülésére a Nemzeti Színház igazgatója. A téma Alföldi Róbert menesztése lesz, miután a Jobbik sérelmezte, hogy Erdély Romániához csatolásának 92. évfordulóján a Nemzetiben lett volna állófogadás. Felveszik a kesztyűt mszp Aláírásgyűjtésbe kezd és utcára vonul a kormány ellen Dugig megtelt a Papp László Sportaréna az MSZP embereivel. Mesterházy Attila azt várja a helyi MSZP-sektől, harcoljanak az érdeksérelmek ellen Szeretet Posta Nagykarácsonyban MEGNYÍLT vasárnap a Fejér megyei Nagykarácsonyban az adventi Szeretet Posta, a rendezvényen ott volt a falu nevezetes lakója, a magyar Mikulás is. Tavaly több mint 120 ezer Karácsonyi posta feliratú küldeményt továbbítottak a szeretetpos- tások. A Mikuláshoz évente 12-15 ezer gyerek érkezik, akiket megajándékoz. Halott magzatot találtak a kukában CEGLÉD BELTERÜLETÉN ha­lott magzatot talált egy haj­léktalan egy kukában va­sárnap reggel. Lapzártán­kig nem lehetett tudni, mi­lyen korú, hogyan került a kukába, s hogy élve vagy holtan jött a világra. Ezekre a kérdésekre az igazság­ügyi orvosszakértői vizsgá­lat és a nyomozás adhat majd választ. Segéjycsomagot kap Írország az EU-tól megszületett a megállapo- dástervezet az írországi és a nemzetközi tárgyalópart­nerek között az Írország­nak nyújtandó 85 milliárd eurós segélycsomagról, me­lyet lapzártánk után, vasárai nap fogadhattak el Brüsz- szelben az uniós pénzügy- miniszterek. Dublinban tíz­ezrek tüntettek Brian Cowen kormányának meg­szorító intézkedései ellen. A kormányfő politikai végzete... Utcára vonul és aláírás- gyűjtésbe kezd az MSZP, hogy megmutassa: a par­lamenti kétharmad nem ad mindenre felhatalma­zást a Fidesznek. Éber Sándor „A kormányváltás óta eltelt hat hónap bebizonyította, hogy Ma­gyarországnak új irányra van szüksége, amelynek eléréséhez minden támogatást megadnak” - állt Poul Nyrup Rasmusssen, az Európai Szocialisták Pártjá­nak elnöke, volt dán miniszterel­nök az MSZP-gyűlésre küldött videoüzenetében. „Az európai baloldal az MSZP mögött áll, és harcolni is fogunk azért, hogy ezeknek az értékeknek a párt ér­vényt szerezhessen Magyaror­szágon” - ezt Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista­demokrata frakciójának vezető­je időzítette az eseményre. „Ha a kormány nem változtat politikáján, akkor az MSZP ta­vasszal az utcára vonul, és amint lehetőség lesz rá, felelősségre vonjuk azokat, akik a saját állam­polgáraikat rabolták ki” - han­goztatta szombaton a szocialista párt nagygyűlésén, a Papp Lász­ló Sportarénában Mesterházy At­tila. A pártelnök bejelentette, hogy petícióban - Időben szó­lunk címmel - tiltakoznak a ma­gán-nyugdíjpénztári megtakarí­tások államosítása, az igazságta­lan adórendszer, az indoklás nél­küli elbocsátás, a visszamenőle­ges hatályú törvénykezés és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése ellen. Az egyetlen poli­tikai szónok, Mesterházy azt kér­AZ EMBEREK DÖNTŐ TÖBBSÉGE támogatja az Orbán-kormány intézkedéseit - mondta a Fi­desz ügyvezető alelnöke. Kása Lajos sajátosnak nevez­te, hogy az alkotmányt és a demokráciát most félti Mesterházy és nem akkor, amikor „ártatlan járókelőket vert véresre, maradandó sérü­léseket okozva a rendőrség Gyurcsány Ferenc és a szocia­listák parancsára 2006-ban te az aláíróktól, hogy még leg­alább tíz embertől kérjék ugyan­ezt. A résztvevőket arra kérte, hogy ha bárkit jogtalan sérelem ér véleménye és értékrendje mi­att, vagy visszaélést, korrupciót tapasztal, forduljon az MSZP szervezeteihez. A szocialisták he­lyi politikusaitól azt várja el a pártelnök, hogy álljanak a nyilvá­nosság elé és vállalják az ügyek képviseletét. „Mi Venezuela helyett Európá­ba indultunk. Innen üzenjük a kormánynak, ha nem változtat Varga Mihály államtitkár sze­rint az MSZP-nek bocsánatot kellene kérnie, mert rossz gazdasági intézkedéseikkel tönkretették az országot. „TOLVAJOK KIÁLTANAK tolvajt, féltik a zsákmányt” - mond­ta Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője szerint „min­den szocialista kormány megrabolta, kifosztotta és át­verte az embereket, hazudtak éjjel-nappal". arrogáns stílusán és politikáján, tavasszal az utcára fogunk men­ni és tízezrekkel együtt fogjuk harsogni: Elég volt!" - hangoztat­ta Mesterházy, amire a tömeg Or­bán takarodj! rigmusba kezdett. A pártelnök szerint a baloldalnak a hangos tiltakozás eszköze ma­radt, mert a kabinet felett már nincs kontroll. Az MSZP történel­mi felelősségének tartotta, hogy a párt alkalmas legyen egy a jelen­legi hatalommal szembeni össze­fogás vezetésére. Ehhez azonban szerethető, szolidáris, egységes, a múlt hibáiból tanuló MSZP kell. „Felvesszük” - skandálta a kö­zönség, miután Mesterházy több­ször hangoztatta, hogy felveszik a kesztyűt a Fidesz ellen. A Török Zsolt szóvivő beszéde közben megérkezett Gyurcsány Ferencet vastaps köszöntötte. A nagygyűlésen többek között felléptek Beregi Péter és Sas Jó­zsef, a néhai Mikroszkóp Szín­pad tagjai is. A Verebes István vezette Kabaré 24-Mikroszkóp Színpad igazgatósága közle­ményben határolódott el a társu­lat tagjainak bármilyen politikai rendezvényen való közreműkö­désétől. Kosa: Az emberek mellettünk állnak Keményítenek a zsaruk: rálőttek üldözés közben a lopott autóra Elfogták tegnap Törökbálinton azt az autóst, akit a járműve ke­rekeire leadott lövésekkel próbál­tak feltartóztatni szombaton Bu­dapesten a rendőrök. A férfit elő­ször a VIII. kerületben akarták el­lenőrizni, de nem állt meg a rend­őrök jelzésére, menekülés köz­ben Budán, egy parkolóban állí­totta le az autót A rendőrök ismét ■ Megpróbált elütni egy rendőrt, egyből rálőttek. megpróbáltak intézkedni, de a so­főr ekkor hirtelen beindította a járművet, s megpróbálta elütni a két rendőrt, akik ekkor több cél­zott lövést adtak le a menekülő autó kerekeire. A 25 éves férfi­nak sikerült elhajtania, majd né­hány utcával arrébb kiugrott az autóból és gyalogosan menekült el a helyszínről. Az autó és a rend­szám is lopott volt. ■ Továbbra is keresik a harmadik bankrablót Román állampolgárságú yolt a Kispesten pénteken bankrablás során lelőtt 41 éves férfi a rend­őrség honlapja szerint. Az elfo­gott 32 éves férfi magyar állam­polgár, a budapesti lakos a figye­lő szerepét töltötte be a rablás­kor, az utcáról biztosította társa­it. E férfi lakásán a házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy légpisztolyt. Harmadik társuk után hajtó­vadászatot indított a rendőrség. Kiderült, valószínűleg nem me­nekült be abba a lakóházba, ahol pénteken keresték. A kispesti bankba két férfi, ar­cát maszkkal eltakarva ment be. Az ügyfeleket és az alkalmazotta­kat fegyverrel megfenyegették, földre fektették és a készpénz át­adását követelték, akik végül 2,8 millió forintnyi készpénzt adtak át. Egy éve valószínűleg ugyanez az elkövetői kör 9 millió forinttal távozott a pénzintézetből. ■ Rakétákkal fenyeget Eszak-Korea feszültség Amerika erőt demonstrál Dél-Koreával a Sárga-tengeren Révkomárom a nevető harmadik jelölté lett Föld-levegő rakétákat helyezett kilövőállásba nyugati partjainál a Dél-Koreával való Sárga-tenge­ri határ közelében Észak-Korea. Dél-Korea elrendelte az Észak- Korea által ágyúzott Jonpjong sziget polgári lakosságának rendkívüli evakuálását. A dél­koreai katonai hatóságok azt ál­lították, a szigeten tüzérségi lö­vedékek zaja hallatszott. A leg­újabb fejleményekre azután ke­rült sor, hogy az Egyesült Álla­mok és Dél-Korea vasárnap reg­gel a Sárga-tengeren négynapos nagyszabású légi és haditenge­részeti gyakorlatot kezdett. Észak-Korea a manővert tűr­hetetlen katonai provokációnak nevezte és felmérhetetlen követ­kezményekről beszélt. Hírügy­nökségük hangoztatta: katonai csapást hajtanak végre az ameri­kai és a dél-koreai erők ellen, ha azok megsértik területi vizeit. Kí­na is elítélte az Egyesült Államok erődemonstrációját, melyen részt vesz a George Washington atommeghajtású repülőgép-hor­dozó hajó,és több más amerikai hadihajó. Peking hatoldalú - a két Korea, Japán, Kína, Oroszor­szág és az Egyesült Államok - tárgyalások rendkívüli összehí­vását kezdeményezte december elejére Kína a Koreai-félszigeten kialakult feszült hangulat miatt. Az oroszok kivonják Észak- Koreában dolgozó alkalmazot­taikat. ■ Az észak-koreai Kim Dzsongll vezető portréját megtapossa egy tüntető Többnyire az ellenzék által támo­gatottjelöltek szerezték meg a na­gyobb szlovákiai városok polgár- mesteri székét a helyi választá­sokon. A jobbközép kormányko­alíciónak csak Nyitrán és Nagy­szombatban sikerült állva marad­ni. Pozsonyban és Kassán az ellenzéki Robert Fico vezette Irány-Szociáldemok­rácia (Smer) támo­gatta jelöltek nyertek. Pozsony új polgármestere Müan Ftácnik füg­getlen politikus, míg Kassáé Richard Rasi, volt egészségügyi miniszter lesz. „A balközép pártok sikereseb­bek voltak, mint a jobbközép pártok” - ismerte el a koalíció vereségét Mikulás Dzurinda, a keresztény unió elnöke. A magyarok lakta régiókban a helyhatósági választások nagy tétje az volt, hogy a Híd vagy a parlamenten kívüli Magyar Koa­líció Pártja (MKP) szerez-e erő­sebb pozíciókat. MKP-nak 129, míg a Hídnak 95 polgár- mestere lesz. Az MKP a Csallóközben volt sikeresebb, míg a Híd a kelet­szlovákiai magyarok lakta régi­ókban. A legnagyobb felvidéki magyar városban, Révkomárom- ban a két magyar párt versengé­séből végül a nevető harmadik, Anton Marek független szlovák jelölt került ki győztesen. ■ ■ Pozsony és Kas­sa megint a szoc- dein Ficóé lett.

Next

/
Thumbnails
Contents