Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

SPORT UJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 22., HETFO Pedig most gólt is szereztek labdarúgás Már nyolc pont a MÁV FC lemaradása a bentmaradást jelentő helytől Hivatalosan a 15. fordu­lóval véget ért a labdarú­gó NB I. őszi idénye, az elkövetkező két szomba­ton már a tavaszról elő­rehozott meccseket vív­ják a csapatok. A szolno­ki legénység Zalaeger­szegen lépett pályára, és bár tisztességesen helyt­állt, újabb vereséget szenvedett. Géléi József Ahogy azt már lassan megszok­juk a szolnoki szakvezetőktől, a tervezett kezdő tizenegyen az utolsó pillanatban még változtat­nak. Simon Antal például ezút­tal úgy döntött, kapust cserél, Rézsó Péter helyet Tarczy Pál­nak ad bizonyítási lehetőséget. Bekerült az együttesbe Mile Krisztián is, ellenben a kanadai olimpiai válogatottól a hét köze­pén visszatért Igor Pisanjuk csak a kispadon kezdett. ZALAEGERSZEG-SZOLNOKI MÁV FC 2-1 (1-0) Zalaegerszeg, 2200 néző, vezet­te: Kovács J. Zoltán (Viszokai, Kis) ZTE: Vlaszák — Kocsárdi, Mil- jatovics, Panikvar, Szalai T. — Balázs (Barna Zs., 53.), Kamber, Horváth A. (Cebara, 73., Delics (Turcsik, 61.) - Simon A., Rajco- mar. Edző: Csank János. Igor Pisanjuknak nem megy ősszel a játék-----ifftS Remili Mohamed (labdával) egy hónapja, az MTK ellen talált utoljára a kapuba, most Zalaegerszegen bombagólt szerzett Szolnok: Tarczy — Molnár Z., Balogh P., Sztanisics, Cornaci — Mile, Szalai B. — Koós (Lengyel B., 61.), Remili, Tchami (Pisan­juk, a szünetben) - Ngalle (Bú- rány, 73.). Edző: Simon Antal. 4. perc: Kamber beadását Raj- .comar középen levette, de nem tudott vele kapura fordulni, s végül a védők felszabadítottak. 16. perc: Horváth András bal oldali szögletét az előre húzó­dó Miljatovics bólintotta a szolnoki kapura, a labda már gólba tartott, de Ba­lázs paskolta a hálóba, 1-0. 21. perc: Tchami 15 méter­ről próbálta meg bevenni Vla­szák kapuját, de labdája célt tévesztett. 33. perc: Tchami hozta hely­zetbe Koós Gábort, a kameruni légiós sarkalása után a csatár keményen kapura lőtt, Vlaszák csak másodjára tudott hárítani. 38. perc: Remili 25 méterről célozta meg a jobb alsót, a labda centikkel kerülte el a kaput. 41. perc: Remek szolnoki kényszerítő után Molnár Zoltán lőtte kapu elé a labdát, a kivető­dő Vlaszák bravúrral mentett Koós elől. 43. perc: Horváth András 25 méteres lövését védte magabiz­tosan Tarczy Pál. 52. perc: Góllá érett a Zete szünet utáni fölénye: egy levá­gódó lövés Kamber elé került a szolnoki kapu előterében, aki nem hibázta el a kínálkozó zic­cert, 2-0. 66. perc: Mile Krisztián 30 méteres lövését védte magabiz­tosan Vlaszák Géza. 83. perc: Igor Pisanjuk csere­ként lépett pályára, és bő fél óra alatt megkapta második sárga lapját, így létszámhátrányba ke­rült a Szolnok. 87. perc: Remili Mohamed 25 méteres, bődületes lövése a ka­pufáról vágódott a gólvonal mö­gé, 2-1. Míg a zalai kék-fehérek azért küzdenek, hogy nyáron a baj­nokság végét a dobogón zárják, és kijussanak a nemzetközi po­rondra, addig az újonc célja a bentmaradás kiharcolása. Mind­ez ezúttal kevésbé látszott meg a találkozón. Bár a hazaiak a szo­kásoknak megfelelően egy pont­rúgást követően megszerezték a vezétést, ezt követően a Szolnok játszott veszélyesebben, ám egyenlítenie nem sikerült. Sőt, a szünet után egy lepattanó labdá­ból növelte is előnyét a Zete. Haj­tottak, küzdöttek a Tisza-parti já­tékosok, ám a szépítő találatot túl későn sikerült megszerezniük. A MÁV FC újabb veresége egyben azt is jelenti, hogy immár nyolc pontra távolodott el a kék-fehér gárda a bentmaradást jelentő 14. helyen tanyázó Vasastól. CSANK JÁNOS: - Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mivel a sereghajtó ellen játszottunk, önmagunkat is le kellett győz­nünk. A múlt heti, debreceni vereségünket követően egy kis tompaságot is éreztem a csapaton. Simon Antal: - Gratulálok a ZTE őszi második helyéhez. Ne­héz mérkőzést játszottunk, csa­patom a körülményekhez ké­pest próbált jól játszani. A játé­kosaim majdnem el is hitték, hogy pontot szerezhetünk. Pisanjuk csak árnyéka korábbi önmagának tavasszal szinte a hátán vitte az NB I-be pályázó Szolnoki MÁV FC-t a Ferencvárostól a kék-fehérekhez kölcsönbe érke­zett Igor Pisanjuk. A húszesz­tendős játékos villámgyorsan a Tisza-parti szurkolók ked­vence lett, gólokat szerzett, gól­passzokat adott, s elévülhetet­len érdemei vannak abban, hogy 62 év után feljutott az el­ső osztályba az együttes. Az él­vonalban azonban rá sem le­het ismerni a kanadai olimpi­ai válogatott játékosra. Eddigi teljesítménye meg sem közelíti a tavasszal látottakat, egyetlen gólt sem szerzett, ráadásul a szegedi Magyar Kupa-meccs után ezúttal most Zalaegersze­gen is kiállították fegyelmezet­lensége miatt. Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig NB I. 1. Videoton 14 9 3 2 30-16 30 2. ZTE 15 9 2 4 29-21 29 3. Ferencváros 15 9 1 5 27-20 28 4. Debrecen 15 8 3 4 29-21 27 5. Kaposvár 15 8 2 5 24- 19 26 6. Paks 15 7 4 4 25-20 25 7. Pápa 15 7 1 7 25-27 22 8. Bp. Honvéd 15 6 3 6 19-18 21 9. MTK 15 5 4 6 19-22 19 10. Újpest 14 5 4 5 25-19 19 11. Kecskemét 15 6 0 9 27-35 18 12. Győr 15 4 5 6 17- 19 17 13. Siófok 15 4 5 6 14-19 17 14. Vasas 15 5 1 9 23-32 16 15. Haladás 15 3 4 8 19-23 13 16. Szolnok 15 2 2 11 10-31 8 NB III. Alföld-csoport 1. Csepel 14 8 4 2 32- 16 28 2. Újbuda TC 13 8 3 2 28-21 27 3.Dabas 13 6 6 1 22- 9 24 4. Tököl 13 6 4 3 24-14 22 5. Hmv.hely 14 6 3 5 25-21 21 6. Sz. MÁV II. 13 6 2 5 13- 12 20 7. Kistelek 13 6 2 5 20- 13 20 8. Gyula 13 5 5 3 24-20 20 9. Jászberény 13 4 6 3 28-20 18 10. KTE 13 4 5 4 22- 21 17 11. Szeged 13 4 5 4 22-20 17 12. Spartacus 13 4 2 7 22-30 14 13. Jánoshida 13 3 0 10 19-45 9 14. Szarvas 13 1 3 9 17- 35 6 15. Sz.kígyós 12 1 2 9 9- 30 5 Megyei I. osztály LNagyiván 15 14 1 0 45- 16 43 2. Túrkeve 15 9 3 3 35-15 30 3. Újszász 15 8 3 4 22- 13 27 4. Kisújszállás 15 8 1 6 26-22 25 5. Kszt.márton 15 7 3 5 28- 18 24 6. Csépa 15 7 2 6 21-23 23 7. Tszt.miklós 15 6 4 5 18-17 22 8. Karcag 15 6 4 5 22-21 22 9. Kunhegyes 15 5 4 6 26-20 19 10. Szajol 15 5 4 6 30-28 19 11. Jászapáti 15 5 3 7 9-20 18 12. Tiszafüred 15 4 4 7 29- 37 16 13. Besenyszög 15 4 3 8 21-33 15 14. Fegyvernek 15 4 2 9 18-31 14 15. Já.szállás 15 2 6 7 19-28 12 16. Abádszalók 15 0 5 10 11-38 5 Ifjúságiak 1.Kunhegyes 15 12 1 2 49-18 37 2. Karcag 15 10 2 3 39- 13 32 3. Kszt.márton 15 10 1 4 39- 19 31 4. Tiszafüred 15 9 2 4 38-20 29 5. Fegyvernek 15 8 5 2 48-35 29 6. Tszt.miklós 15 8 3 4 40-32 27 7. Újszász 15 7 4 4 28-22 25 8. Kisújszállás 15 7 1 7 49-27 22 9. Túrkeve 15 6 2 7 24-35 20 10. Szajol 15 6 1 8 48-40 19 11. Jászapáti 15 5 3 7 33- 26 18 12. Besenyszög 15 5 1 9 16-37 15 13. Já.szállás 15 4 3 8 27-27 15 14. Nagyiván 15 2 2 11 23- 49 8 15. Csépa 15 2 2 11 16-57 8 16. Abádszalók 15 2 1 12 20- 80 7 Kiütéses ferencvárosi siker Pápán labdarúgás Meglepően simán kapott ki a Löki Szombathelyen A következő forduló menetrendje NOVEMBER 26., PÉNTEK 17 óra: Lombard Pápa- Debrecen 19 óra: Honvéd-Vasas (Duna TV) NOVEMBER 27., SZOMBAT 15 óra: Videoton-Siófok (Sport 1 TV) ló óra: Haladás-Szolnoki MÁVFC 16 óra: Kaposvár­Zalaegerszeg 16 óra: Kecskemét-MTK 17.30: Paks—Ferencváros (Sportl TV) NOVEMBER 28., VASÁRNAP 17.30: Győri ETO-Újpest (Sport2 TV) Az élvonalbeli labdarúgó-baj­nokság, a Monicomp Liga hét vé­gi fordulójában több meglepő eredmény is született. Már á pénteki nyitányon borult a pa­pírforma, a tavalyi bronzérmes Győri ETO-n valósággal átgázolt a szezon előtt még kiesőjelölt­ként emlegetett Kaposvár. Oláh Lóránt vezérletével a somogyiak simán nyertek, s ezzel a hátsó régióba taszították Pintér Attila csapatát. A Honvéd olasz szakve­zetője, Massimo Morales egy he­te jelentette be távozását a Bo- zsik Stadionból, s ez - valamint a klubot érintő anyagi nehézsé­gek - a jelek szerint igencsak megviselte játékosait, akik rend­kívül gyenge teljesítménnyel A máltai Schembri három gólt rú­gott a Fradi színeiben Pápán rukkoltak ki a Siófok ellen. A Ba- laton-partiak éltek a lehetőség­gel, és nagyon fontos három pon­tot szereztek. Szombaton aztán folytatódott a meglepetések sora: előbb a ki­esés elől menekülő Haladás lec­kéztette meg az utolsó négy meccsét megnyerő és a táblázat második helyén tanyázó címvé­dő debrecenieket, majd a Fe­rencváros rendezett gólparádét Pápán. A zöld-fehérek már a szünetig eldöntötték a három pont sorsát, de a térfélcserét kö­vetően újabb két gólt rámoltak be egykori kapusuk, Szűcs Lajos hálójába. A Lombardnak semmi sem sikerült ezúttal, Bárányos Zsolt még tizenegyesből sem tu­dott a kapuba találni. Kecskemé­ti vereségének köszönhetően immár potenciális kiesőjelölt lett a Vasas. A fennállásuk szá­zadik évfordulóját tavasszal ün­neplő angyalföldiek vissza­csúsztak a táblázat tizennegye­dik helyére, s immár csupán há­rom ponttal előzik meg a Hala­dás gárdáját. Az őszi idény meg­lepetéscsapata, a Paks hatalmas küzdelmet vívott az MTK-val, s a hajrában szerzett góljának kö­szönhetően otthon tartotta az egyik pontot. ■ Gelei J. Eredmények Kaposvár-Győri ETO 3-0 Honvéd-Siófok O-l Haladás—Debrecen 3-0 Kecskemét-Vasas 3-1 Lombard Pápa-FTC 0-5 Paks-MTK 1-1 Videoton-Újpest lapzárta után További eredmények NB II Keleti csoport: Nyíregyhá- za-Kazincbarcika 4-0, Vecsés- Cegléd 3-0, Diósgyőr-Oroshá- za 5-0, Békéscsaba-REAC 3-0, Újpest II-Vác 0-2, Makó-MTK II 3-2, Debrecen II-Hajdúbö- szörmény 5-0, Bőcs-Mezőkö- vesd 1-5. Nyugati csoport: Videoton II- BKV 2-0, Kozlármisleny-Baja I- 0, Tatabánya-Kaposvölgye 2- 1, Veszprém-Pécs 0-3, Sziget- szentmiklós-Honvéd II 2-1, Bu- daörs-Gyirmót 1-1, Győri ETO II- Barcs 6-3, Ferencváros II- Ajka 0-1. NB III. Alföld-csoport: Tököl— Kistelek 1-0, Tisza Volán Sze- ged-Jánoshida 5-0, Szabadkí­gyós-Szarvas 2-4, Csepel-Gyu- la 0-3, Dabas-Hódmezővásár- hely 2-0, Kecskemét II-Újbuda 1-3, Szolnoki Spartacus-Jász- berény 2-2. ■

Next

/
Thumbnails
Contents