Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-17 / 267. szám
ÚJ NÉPLAP — 2010. NOVEMBER 17., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Csataszög három többszörös véradó, Peszeki László, Fodor Mihály és Szemerédi Péter Pál részesült elismerésben a településről a kőtelki, ünnepélyes keretek között megrendezett véradáson a napokban. Az önkéntes véradók tábora egyre nő a településen, mondta Pomázi Ferenc polgár- mester. Átlagban 15 fő szokott vért adni, és ez egy 355 fős településhez képest magas szám. bb Fegyvernek villanyóra-leolvasás ürügyén jutottak be a 94 éves sértetthez az elkövetők. A két férfi elterelte az idős sértett figyelmét, majd a táskájából kilopták készpénzét és bankkártyáját - tudtuk meg a rendőrségtől, ta Kisújszállás TEGNAP 18,9 fokot, vagyis a megyében a legmagasabb hőmérsékletet mérték a kun településen. A mérés időpontja három óra előtt volt az Országos Magyar Méhészeti Egyesület mérőhelyén az Időkép.hu szerint. A megye többi időjárási észlelőhelyén 16-17 fokot mértek ebben az időszakban. Országos szinten a Békés megyei Eleken mérték a csúcshőmérsékletet, 22,8 fokot, ta Örményes A TELEPÜLÉS külterületén lévő lineár öntözőberendezésről 270 méter elektromos vezetéket vágott le ismeretlen tolvaj. A lopással okozott kár több mint 1 millió Ft — közölte a rendőrség, ta Szolnok OLVASÁS hete kezdődött immár hagyományosan hétfőn a II Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Hétfőn ünnepélyes megnyitó, majd táncház, másnap rendhagyó irodalmi óra volt Valkó Mihállyal. Majd következik író-olvasó találkozó Kaid Aishával, vetélkedők, Hazám — Magyarország címmel fogalmazások, versek; látogatás a Verseghy könyvtárban, nyílt tanítási órák, végül Aranyszáj megyei szépolvasó- szépbeszéd versennyel zárul 25- én a tartalmas, olvasásra serkentő programsorozat, vm Törökszentmiklós más műfajba tettek kiruccanást a Zanshin Sho- tokan Karate Egyesület karatékéi. A közelmúltban vettek részt és teljesítették ugyanis a Less Nán- dor-emléktúrát, 26 és 35 kilométeres távokon. A szakosztály további túrákat is tervez, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Nyárutó. Sokan kihasználták a nyárias napsütést, és pihentek a természetben. Szolnokon a rövid idő alatt kedveltté vált rózsaliget padjai megteltek beszélgető és napfürdőző emberekkel. Az előrejelzésekből ítélve a tegnapi volt az utolsó nyarat idéző nap. Képünk előterében Tóth Istvánná és férje látható. Mellére tapad a vasaló paranormális Gyakorlás közben majdnem levágta a lábujját a férfi Nem a kezében, hanem a mellkasán tartja meg a vasalókat és az evőeszközöket a szolnoki Csörögi József. A férfi bemutatta, hogy az ő esetében olykor nem működik a tömegvonzás törvénye. Békési Brigitta — Meg tudom tartani a fémtárgyakat a testemen úgy, hogy azok nem esnek le rólam - kezdte a szolnoki Csörögi József, aki a napokban ünnepelte hatvannyolcadik születésnapját. - Nálunk nemcsak a feleségem használja rendszeresen a vasalót, hanem én is. Azonban míg ő a moJózsefre a nehezebb tárgyak jobban tapadnak dern gőzölős készülékeket részesíti előnyben, addig én a nagy- anyám-korabeli darabokat kedvelem. Azokat tudom ugyanis megtartani a mellkasomon — árulta el. — Körülbelül húsz évvel ezelőtt vettem észre, hogy nem esnek le rólam a tárgyak. Kezdetben csak pénzdarabokkal próbálkoztunk baráti társaságban. Először a homlokomon tapadtak meg az érmék, majd a vállamon és a tenyeremen is. Később nehezebb dolgokkal is próbálkoztam. Magam sem értem, hogyan lehetséges, de minél nehezebb egy tárgy, annál köny- nyebben fent marad a testemen. A különös tulajdonsággal rendelkező férfi elárulta, hogy nem mindig sikerül a mutatványa. Előfordul, hogy nem tudja megtartani egyszerre a kettő, összesen körülbelül négy kilogrammos vasalót. - Koncentrálni kell, akarni, elhinni, hogy odaragad a testemre a tárgy - folytatta. - Alkalmanként kipróbálom, hogy meg tudom-e még tartani a vasalókat, de legfőképp csak mások kérésére mutatom be mindezt. Amikor felhelyezem a tárgyat, már érzem, hogy „megfogta” azt a testem vagy sem — mondta, miközben felvette a mobiltelefont az asztalról és a mellkasára tapasztotta. Majd előkerült egy fémtányér, a régi vasalók és az evőeszközök is, melyek ügyet sem vetve a gravitációra, fennmaradtak a férfi testén. Az ismeretlenek számára érdekesnek tűnnek a mutatványok, de mit szól mindehhez a család?- A feleségem egyáltalán nem örül annak, hogy ilyen képességNem gondolja, hogy valódi képességről lenne szó- A bőrön lévő nedvesség miatt is tapadhatnak tárgyak az emberi testre - tájékoztatott dr. Hoksári László, szolnoki háziorvos. - Főként akkor nem csúsznak le a dolgok, ha az illető kissé hátradől, nem áll teljesen egyenesen. Mindezt nem nevezném valódi képességnek. Különféle bemutatók, előadások kapcsán vizsgálták már ezeket a jelenségeket és nem találtak rá magyarázatot. gél rendelkezem - számolt be a férfi. - Gyakran mondja is, hogy ne bohóckodjak.- Eleinte csak evőeszközöket, kanalat, villát, kést próbálgatott — szólt hozzá a feleség is. — Majd sorra kerültek a mobiltelefonok, és a két és fél kilogrammos régi vasaló is. Először csak egy, majd kettő - tette hozzá. Persze nem csoda, hogy aggódik Csörögi József neje, hiszen egy alkalommal kis híján komoly baleset is történt gyakorlás közben. - Körülbelül egykilós hidegvágót tartottam meg a mellkasomon, amelynek az éle a föld felé állt - kezdte a férfi. - Amikor a testem elengedte a tárgyat, az leesett, és majdnem levágta a lábujjamat. A történtek óta figyelek és Óvatosabb vagyok - folytatta. - Semmiképp nem szeretnék szenzációhaj- hásznak tűnni. Azonban ha valakit érdekel ez a dolog, nagyon szívesen foglalkoznék vele. Négy unokám van. Egyikőjük- nek, egy tizennégy éves kisfiúnak sikerült egy pillanatig megtartania a kanalat. A magam részéről úgy gondolom, hogy mindenkinek van valamilyen különleges képessége, csak fel kell azt fedeznie magában. JEGYZET Egyenes tartással „túl sok benne a huszár, meg a nemzeti szín. Nagy magyarkodás az egész.” így vélekedett az egyik tanult néző a szolnoki színház János vitéz-előadása után. Ez nem vicc! Sajnos valóság, és nem is egyedi eset. Nemrégen a Hortobágyról vittek szürke marhákat a nyugati határ mellé, ahol egy vállalkozó csordát tartott belőlük. A kísérő gulyások — mi másban mentek volna - megszokott öltözékükben, kék gatyában, fémgombos fekete mellényben, csizmában, kalapban tartottak velük. Munkájuk végén a gazda köszönetképpen meghívta őket a helyi vendéglőbe, ahol bombaként robbant a dolog. Először döbbent csend fogadta a belépőket, majd valaki megszólalt: Jéé...! Ezek magyarnak öltöztek! olyan helyen furcsállották és nehezményezték ezt, ahol teljesen megszokott volt a népviseletbe öltözött vendég. Igaz, osztrák. Mert a sógorok minden feszélye- zettség nélkül járnak át benne ebédelni, vacsorázni, s ez nem is okozott fennakadást nálunk. Csak' a saját viseletűnk keltett valami régi beidegződésből gyanakvást és megdöbbenést az úgynevezett politikai korrektség jegyében. Folyamatosan bűnös szándékot sejtve a magyarság hangsúlyozása mögött, amihez sajnos még mindig akad nálunk közönség. hála istennek van más példa is, és egyre több. Például mifelénk, a Jászkunságban is éled és egyre több ünnepkor a népviselet. Bocskaira is várni kell egy kicsit annak, aki magára akarja ölteni, mert nő az igény rá, szaporodnak a megrendelők. Szerencsére. Mert ezt a ruhát meghunyászkodva nem, csak büszke tartással, egyenes gerinccel lehet viselni. A jászkun kapitányok nyomában jártak Megyénk sem maradt ki a felfedezők közül Sokan várják a folytatást kultúra Dr. Nemes András kötete megérinti a lelket Karcagtól Kunszentmártonig jártak a jászkun kapitányok nyomában kedden a média képviselői. Karcagon kincskereséssel indult a nap. A résztvevők felkeresték a helyi kun emlékeket, közben rénes forintokat gyűjtöttek. A Redemptióról (megváltásról) is vetélkedtek. Délben a Morgó Csárdában Horváth György nagykun főkapitány fogadta a sajtó képviselőit, akik ezt követően megkóstolták a karcagi birkapörköltet, Nagy István tároga- tós játéka mellett. A Ferdinánd (kun desszert) elfogyasztása közben Galó Anita projektmenedzser mutatta be a 600 milliós támogatásból, tizenhárom település, tizenhat helyszínén megvalósult múzeum- és tájház-re- konstrukciót. A karcagi látogatóközpontban megnézték az ott készülő interaktív kiállítást. Innen a kunhe- gyesi Kunkapitány-házba mentek, majd a kunszentmártoni kun területi börtönt látogatták meg. Közben elfogyasztották a kun uzsonnát, a bodagot. A program szerdán Jászberényben folytatódik, ahol átadják a jász látogatóközpontot. A megyei önkormányzat által menedzselt programmal a cél az volt, hogy egyedi turisztikai terméket alakítsanak ki a megye gazdag jász és kun örökségére alapozva. Tizenhat helyszínen ötvennégy új szolgáltatást vezetnek be. ■ D. E. Gyomron tartotta országos gyűlését a Magyarország Felfedezői Szövetség, mely 1989-ben alakult, megőrizve és megmutatva a magyar történelem dicső szabadságharcainak emlékeit. Az egyik legerősebb bázisa a Hegyalján van, hiszen az a vidék Rákóczihoz is és Kossuthhoz is kötődik számtalan emlékkel. Megyénk sem maradt azonban ki, hiszen jelenleg is vannak hagyományőrző csapatai Jászberénynek, Jászjákóhalmának és Szelvénynek. A Jászságot Fodor István Ferenc képviselte, aki amellett, hogy a jászjákóhalmi László Gergely csapat vezetője, egyben az országos etikai bizottság elnöke is. ■ — Nagy sikere van a könyvemnek, melyből már ezer példányt megvásároltak. Pozitív a fogadtatása, és a visszajelzések alapján elmondhatom, sokan várják már a folytatását - osztotta meg örömét lapunkkal dr. Nemes András, második önálló kötetének tegnapi bemutatója előtt. Az Aba-Novák Kulturális Központban nagy érdeklődés övezte a második író-olvasó találkozót. Mint azt Molnár Lajos Milán, a kulturális központ igazgatója bevezetőjében elmondta, a kötet megérinti a lelkünket. A találkozó előtt és után is dedikálta dr. Nemes András A kiséri harangszót Szolnokon is hallom című könyvét. ■ N. I. Dr. Nemes András a megjelent könyvét dedikálta a találkozó előtt