Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-16 / 266. szám
2 ÚJ NÉPLAP-2010. NOVEMBER 16., KEDD MEGYEI TÜKÖR Programok megyeszerte ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ Szolnok. A kiséri harangszót Szolnokon is hallom címmel író-olvasó találkozó lesz dr. Nemes Andrással november 16- án, kedden délután öt órától az Aba-Novák Kulturális Központ ifjúsági termében. KONCERT törökszentmiklós. A reneszánsz kórusmuzsika rejtelmei elnevezéssel a Banchieri Singers koncertjét hallgathatják a művelődési központban november 17-én 14 óra 15-től a középiskolás diákok. ELŐADÁS Tiszafüred. A Kovács Pál Művelődési Központban dr. Czei- zel Endre genetikus a vendége az Együtt, veled, érted a családért elnevezésű program november 18-i rendezvényének. A közismert genetikus A genetika forradalma - esélyek és veszélyek elnevezéssel 17 órától tart előadást. VETÉLKEDŐ Jászberény. Egészségedre váljék! címmel a Déryné Művelődési Központban egészségügyi vetélkedő kezdődik diákok részére november 16- án 14 órakor. KIÁLLÍTÁS Szolnok. Esőcsigától a szilkéig címmel kiállítás nyüt az Aba- Novák Kulturális Központban. A kiállításon részt vevő kézművesek: Antal Borbála, Baricza Szilárdné Molnár Éva, Csehné Kovács Sarolta, Fülöp Orsolya, Három Henrietta, Hornyákné Sila Katalin, Jakobitz Józsefné, Kardos Mariann, Kiss Imréné, Molnár Marianna, Somogyi Zoltán, Szabó Józsefné, Szekeres Ildikó, Szűts M. Csilla, Tímár Ildikó, Tóth Andrásné, Virág Lajosné. A Fények és árnyak című Osgyán László és Antal László festőművészek közös kiállítása a Hemóban november 21-ig látható. * * * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZOUON.hu További programok olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Fogfájására nem kapott gyógyírt egészség Az orvosok szerint túlterheltek a sürgősségi ügyeletek Nem segítettek a fogfájás miatt szenvedő hölgynek a szolnoki fogászati ügyeletén. Az orvosok szerint sokan összetévesztik a sürgősségi ellátást a rendeléssel. Békési Brigitta-Hiába mentem a szolnoki fogászati ügyeletre kínzó fogfájással, nem segítettek rajtam - panaszolta egy vidéki olvasónk. - Az orvos nem húzta ki a fogamat, mert összeroppant volna. Megállapította, hogy akkor kellett volna orvoshoz mennem, amikor a tömésem kiesett. Valószínűleg ételmaradék került a fogamba, az okozta a gyulladást - jegyezte meg. Mivel aznap nem volt szájsebészet, az ügyeletes azt tanácsolta, hogy a következő nap menjen be a hölgy a kórházi szájsebészeti osztályra.- Megtettem több kilométert, csak azért, hogy beleüljek egy fogászati székbe! - panaszolta a fogfájós hölgy, aki azóta is kezelésekre jár. —Mivel nem ismerjük a panaszos nevét, így nem tudunk utánajárni a konkrét esetnek — tájékoztattak a fogászati ügyeletén. - Az ügyelet azonban valóban nem alkalmas komoly száj- sebészeti beavatkozások elvégzésére. Sajnos a fogászati ügyeletén megjelent páciensek 60- 70%-ának fogazata elhanyagolt, ügyeletben történő ellátásuk nem indokolt - mondták.- Előfordult, hogy egy 46 éves hölgy szörnyű fogfájása miatt jött az ügyeletre — számolt be egy asszisztens, aki korábban fogászati ügyeletén dolgozott. - Kiderült, hogy iskolás kora óta nem járt fogorvosnál. Az ügyeletén töltött idő alatt a leginkább akkor lepődtem meg, amikor egy hölgy azért jött, hogy a szomszédasszonyának kérjen gyulladáscsökkentőt.- Országos probléma, hogy a sürgősségi házi- és gyermekorvosi ügyeletet sokan összetévesztik a hétköznapokon szokásos rendeléssel — tájékoztatott dr. Hőnyi Péter, az üzemeltető Emergency Service Kft. orvos igazgatója. - Az ügyeletben dolgozó egészségügyi szakemberek feladata az éjszaka vagy ügyeleSokan összetévesztik a sürgősségi ügyeletet a hétköznapi rendeléssel. Képünk illusztráció. ti időben fellépő egészségkárosodások ellátása, nem pedig a gyógyszerfelírás. Önmagában a lázas állapot még nem ad elég okot az orvos-beteg találkozásra a rendelési időn kívül - fűzte hozzá. Dr. Hőnyi Péter elmondta, sajnos sokan állítják, hogy nem jutnak el a házi- vagy gyermekorvosukhoz napközben, mert dolgoznak.- Úgy vélem, amennyiben megoldható, hogy elmenjenek az emberek a szolgáltatókhoz, melyeknek szintén nincs éjszakai nyitva tartásuk, a saját és a gyermekeik egészségére még inkább fontos lenne időt fordítaniuk - jegyezte meg. - Elfordult, hogy magas vérnyomás miatt hívták az ügyeletest, aki tájékoztatta a beteget, hogy milyen készítményt vegyen be. Öt perc múlva újra csörgött a telefon, hogy még nem csökkent az illetőnek a vérnyomása. Nem ritka, hogy a beteg azonnal, még az ügyeletén szeretne meggyógyulni, miközben kórházi ellátásra, esetleg műtétre lenne szüksége. Nehezen értik meg, hogy az ügyeletén nem áll rendelkezésre megfelelő diagnosztikus háttér, és egyéb felszerelés, valamint személyi feltétel ilyen beavatkozásokhoz. Egy egyszerű kérdésből, mint például: „miért nem fordult ezzel a problémával már korábban is orvosához?”, olykor olyan komoly nézeteltérések adódhatnak, melyeket nehéz megoldani - tette hozzá. Az igazgató szerint a legkomolyabb, amikor valóban komoly esetek ellátására nem marad idő. Nemegyszer fordult már elő ilyen. A sürgősségi ügyelet gyakran annyira túlterhelt, hogy nem ritkán a mentőknek kell átadniuk egy-egy hívást, mert a rendelő tele van krónikus betegekkel. A szolnoki fogászati ügyelethez tizenhat település tartozik 2007. OKTÓBER 1-TŐL kistérségi fogorvosi ügyelet működik Szolnokon, amelyen az alábbi települések területén élő személyeket látják el: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol. - Az ellátást a Dr. Abkarovics Dentál Bt. biztosítja a Szolnok, Temető át 1. sz. alatti rendelőben — tájékoztatott dr. Versitz Éva, a szolnoki polgármesteri hivatal egészségügyi és szociális osztályának vezetője.- a szolnoki ügyeletén megjelenő pácienseknél a fogászati ügyelet körébe tartozó, jogszabály által meghatározott, alábbi beavatkozásokat kell az ügyeletes orvosnak elvégeznie: fogeltávolítás, vérzéscsillapítás, idegentest-eltávolítás, törött fog lecsiszolása, gyökércsatorna megnyitása, az előzőekhez szükséges érzéstelenítés és fogászati röntgen. Betegforgalom Szolnok Város, és Kistérség Központi Sürgősségi Háziorvosi Ügyeletén (2009) Napi átlag: kő. 40 Gyermek Felnőtt Összesen Kora nyári idő novemberben hőmérséklet Csapadék és lehűlés várható A szokatlan novemberi meleg az erőteljes délies áramlásnak köszönhető. A mediterrán térség felől érkező levegő régóta uralja hazánk hőmérsékletét — tudtuk meg a szolnoki helikopterbázis egyik meteorológusától. A következő napokban lassan csökken a temperatúra. Szerdán érkezik térségünkbe a hideg ciklon, mely által kiadós csapadékra és hűvösebb levegőre lehet számítani. A meleg időjárást mi sem jelzi jobban, hogy november 5-én 20.4 fokot, míg november 14-én 19.4 fokot mértek. Tavaly november 18-19-én volt hasonló a hőmérséklet, ló fok volt. Két éve november első öt napjában húsz fok feletti értéket mértek.- A novemberhez képest szokatlanul meleg időjárás miatt nem fordult hozzánk több beteg, mint más frontváltozáskor - közölte dr. Tölgyes Anna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott fejlesztési igazgatója. - Melegfrontkor általában több a szülés, gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás. Azonban ebben a hónapban is a frontoknak megfelelő a betegszám, nem történt jelentős kiugrás e tekintetben. ■ Azért dolgoznak, hogy önellátók lehessenek majd Új lakók érkeztek a szombathelyi Johanneum Diakóniai Központba megyénkből a napokban. Egy civil fenntartású szociális intézmény kérte az evangélikus egyház segítségét a fiatalok elhelyezése érdekében - írta a Tudósítók.hu. így a továbbiakban az otthonban gondozzák az öt középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalt. Új helyükön is együtt maradhattak, egy szobát alakítottak ki számukra. Az intézmény a későbbiekben kisebb munkákat szeretne biztosítani a huszonéves fiataloknak, hogy a központ keretein belül önellátóvá válhassanak. A fiatalok életük végéig maradhatnak az otthon falai között. ■ T. A. Kedvencünk a Sütőtök. A hét végén a Damjanich János Múzeum a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében hosszabb nyitva tartással és rendkívüli tárlatvezetéssel várta a látogatókat. A töklámpások és mécsestartók készítése mellett mesesarok és vetélkedő is szerepelt a programban.