Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-13 / 264. szám
UJ NÉPLAP — 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT Meg kell tanulnunk egy családban élni oktatás Hogyan ösztönözzék a felnőtteket a továbbképzésben való részvételre? Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása sokat segített abban is, hogy szabadabban mozoghassunk Európában. Könnyebben részt tudunk venni szakmai képzéseken, illetve szakmai tanulmányutakon. A Grundtvig program segítségével magam is megtapasztalhattam ezt. Négyesi Ildikó Ösztöndíjjal tettem látogatást Jász-Nagykun-Szolnok megye partnerénél, Teltow-Fläming járásában. Három hetet töltöttem a teltow-flämingi népfőiskolán (Kreisvolkshochschule Teltow- Fläming) Luckenwaldeban. A három hét alatt sokat tanultam a német oktatásról, felnőttképzésről. A teltow-flämingi népfőiskolán az intézmény vezetőjéhez, Andrea Staeckhez tartozik a családi oktatás. Munkatársaival együtt sikerült azt elérniük, hogy a térségben egyre többen képezzék tovább magukat. így egyre több azoknak a száma, akik befejezik félbehagyott tanulmányaikat, vagy új végzettséget szereznek. A legjobban teljesítő tanulók munkáját elismerik, ezáltal is ösztönözve őket. Aki nem tudja, milyen irányban képezze magát tovább, annak tanácsot adnak. Továbbképzési lehetőségeket is ajánlanak nekik. Andrea Staeck által részt vehettem egy konferencián, melyet a családok képzéséről tartottak. Leginkább arra próbáltak megoldást keresni a rendezvényen, f hogyan tudnák ösztönözni a ke- § vésbé iskolázott szülőket arra, £ hogy továbbképezzék magukat. J Más a német népfőiskola, mint a hazai a teltow-flämingi népfőiskola politikai, szakmai továbbképzéseket is végez. Azon kívül nyelvi, kézműves- és egészségügyi kurzusokat tartanak. Évente tízezer órájuk van, 4500 résztvevőnek kínálnak képzést. A képzésekre interneten is lehet jelentkezni. Az államtól, a járástól (nálunk megye) kapnak támogatást, valamint a tanfolyamokból befolyt pénzből tartják fenn magukat. A németországi népfőiskolán is leginkább a felnőtteknek kínálnak képzéseket. Főállású munkatárs összesen hat van a teltow-flämingi népfőiskolán. Három pedagógiai munkatárs, akik szakképzési feladatokat látnak el, valamint három közigazgatási szakember. A tanfolyamok többségét szabadúszó, vagy mellékállású képzett pedagógusok, illetve szakemberek tartják. Andrea Staeck (jobbról) a teltow-flämingi népfőiskola vezetője a gazdasági szakképzésekkel foglalkozó kolléganőjével egy bemutatón Megjelenjenek egy olyan tanácsadáson, ahol segítenek nekik abban, hogy milyen képzésben vegyenek részt ahhoz, hogy újra állást találjanak. A konferencián elhangzott egy tanulságos észrevétel is. Felvetették, hogy a szülők talán azért sem akarnak elmenni a képzésekre, mert azon túl, hogy kínosnak érzik felnőtt fejjel tanulni, a gyermeküket sem tudják kire hagyni. A szakemberek egyike úgy vélte, a nagyszülők elfelejtettek példaképek lenni. Míg régen rájuk bízhatták a kisgyermekeket a dolgozó szülők, addig ma már erre kevés példa van. Az idősebb korosztály is dolgozik, távolabb lakik, ezért kevesebbet tud törődni családjával. Éppen ezért újra meg kell tanulni az embereknek egy családban élni. Hogyan próbálnák meggyőzni a felnőtteket a képzésben történő részvételről? Erre a konferencia utáni csoportmegbeszélésen igyekeztek megoldást találni. Volt, aki azt javasolta, olyan legyen az oktatás, ne érezzék, hogy képzésen vannak. Éppen ezért az oktatás háttere, a megfelelő környezet és az oktatás magas színvonala is fontos volt. A képzést kissé nehezíti, hogy Teltow-Fläming kisebb településein nincsen könyvtár. Ezt a hiányt úgy orvosolták, hogy a térségben utazó könyvtárat létesítettek. Átalakítottak egy buszt, mely a köteteket viszi iskolákba, falvakba. Gyerekek, felnőttek és idősek egyaránt izgatottan várják a jármű érkezését. Ám egy dolog ott is jellemző. A fiatalok leginkább a számítógépes játékokat és a filmeket viszik. A tanároknak lehetőségük van arra, hogy tankönyveket, készségfejlesztő köteteket kölcsönözzenek a diákok számára. Luckenwaldeban régóta üresen állt a vasútállomás épülete. Pár éve átalakították azt városi könyvtárra, meghagyva annak műemlék jellegét. A teltow-flämingi szakemberek mindenütt elmondták, szívesen működnének együtt magyarországi kollégáikkal. Fa/t k a mii i>orko Marin Biondy Szalon Csúcstermékek csúcsáron! Licitáljon a legjobb áron! Online-árverés mvw. szoLJOhr.nu A SZOLNOK-JASZKUN ONLINE MASSZAZSBERLET 10 alkalomra szóló frissítő,- kondicionáló teljes testmasszázs amely alkalmanként 60 perc. Eazekasné Dorkó Mária kozmetikusfrissítő, kondicionáló masszőr Biondy Szalon Szolnok, Ságvári krt. 16. Mobil: 06-70/529-4809 www.blondy.fw.hu Kereskedelmi ár. 40.000 Ft Indulóár. 20.000 Ft KOMPLETT SZEMÜVEG Komplett szemüveg készítése orvosi és computeres szemvizsgálattal, tetszőleges keretválasztás. Cvikker Optika - 5000 Szolnok, Szapáry út. 18. Tel.: 56/429-500, e-mail: cvikkeroptika@gmail.com Indulóár. 20.000 Ft Kereskedelmi ár: 40.000 Ft KÉNYEZTETŐ NAPOK MARTFŰN A csomag 3 nap, 2 éjszakára biztosít szállást félpanzióval és egyéb szolgáltatásokkal 2 fő részére a Termálhotel Martfűben*** TermálHotel Martfű*** 5435 Martfű Ifjúság utca 2. Tel.: 06-56/452-416 info@toma-bau.hu Kereskedelmi ár. 37.800 Ft Indulóár. 18.900 Ft ALKALMI- ES ESKUVOIRUHA-KOLCSONZES Kölcsönözze ruháját nálunk egy- egy fontosabb alkalomra! A ruhát bármely méretben, színben az Ön ízlésének megfelelően készítjük el. VIKTÓRIA ESKÜVŐI ÉS ALKALMI RUHASZALON ÉS VARRODA www.viktoriaszalon.atw.hu 5000 Szolnok. Batthyány út 4. Tel.: 56/342-614. 30/608-5500 balintildiko7@t-online.hu Kereskedelmi ár: 35.000 Ft ZUHANYKABIN Szexe pií Szalon yvww.szcxepil.Jm Indulóár: 17.500 Ft 90x90 íves kabin zuhanytálcával Anyaga 4 mm vastag biztonsági átlátszó üveg, görgős, mágneszáras, fehér kerettel. Zuhanytálca: szifonnal, leeresztővei. umv UNIV Épületgépészeti Kft. 5000 Szolnok, Ady E. út 20. Tel.: 30/568-1320 Kereskedelmi ár: 35.000 Ft Indulóár: 17.500 Ft zsírleszívás mutet nélkül, ALAKFORMÁLÁS CELLULITKEZELÉS 5 alkalmas has+derék karcsúsító-feszesítő kezelés. Szexepil Szalon Szolnok, Tófenék út 4. Tel.: 06-30/227-5667 www.szexepil.hu Az aukció időtartama: 2010. november 3-15-lg. regisztráljon, licitáljon! www.SZ0U0N.hu Kereskedelmi ár: 42.750 Ft Indulóan 21.375 Ft Könnyebb lesz a kisebb vágóhidak élete Ha nem is lángol, de parázslik a régi szervezet A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület mozgalomként indult 1977-ben; az ország egyik legnagyobb és legsikeresebb jelvény- szerző, országjáró mozgalma volt, mely 1980-ban egyesületté alakult. A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör tagságából 1985-ben elsőként hárman kapcsolódtak be a munkába, közülük sajnos már csak Fodor István Ferenc él, aki szakkörvezetőként és országjárás-vezetőként lépett kapcsolatba az országos szervezettel, majd néhány év múlva már klubot is létrehozott a községben. Volt, amikor a megye képviseletében országos tévéselejtezőig is eljutottak, s 3 füzet jelent meg a község látnivalóiról a TKM-füzetek sorozatban a vezető tollából. Sajnos azonban mára országszerte megcsappant a sokezres taglétszám, tagcsoportok szűntek meg, de a mozgalom él. A jákóhalmi csoport is tevékenykedik, de nem közel negyven fős létszámmal, mint fénykorában, hanem sokkal kevesebbel. A megyét hosszú időn keresztül a szolnoki csoporttal képviselték, sajnos azonban a csoport megszűnt, bekapcsolódott azonban az utóbbi években Berekfürdő, így jelenleg is két csoport található szűkebb pátriánkban. A napokban tartotta tisztújító küldöttgyűlését az országos TKM Egyesület Budapesten, ahol kiderült, 27 vidéki, 20 fővárosi és 1 iskolai csoport működik az országban. Ügyvezető elnökké ismét Haraszti Gábort választották. ■ T. A. Az agrártárca az unió által megengedett legnagyobb mértékben könnyítette a hazai vágóhidakat érintő szabályozást, amellyel leginkább a kistérségi ellátást, vagy magáncélra történő marha-, sertés- és juhvágást segíti elő. így teljesültek azok a felvetések, melyeket a Magyar Agrárkamara már bő egy éve javasolt a kormánynak - áll a köztestület közleményében. A vidékfejlesztési tárca vezetője a napokban módosította azt a rendeletet, mely a vágóállatok vágás utáni minősítését szabályozza. Ebben meghatározza azt a vágási kapacitást, ami még mentesül a minősítési kötelezettség alól. Ez kifejlett szarvasmarhára vonatkozóan éves áüagban hetente legfeljebb 75, sertés esetén 200 állatot jelent. Módosítja a minősítés végrehajtását is, melyet sertésnél a szúrást követően 45 percen, vágómarha, vágójuh és vágókecske esetében 60 percen belül kell elvégezni. (A vágás utáni minősítés oka, hogy egyrészről a gazdálkodók az azonos minőségű végtermékért azonos árat kapjanak, másrészt uniós szinten a minőséghez kapcsolt piaci árak monitorozása megvalósulhasson.) A módosítás tehát megkönnyíti a helyi szintű ellátásban érdekelt kisebb vágóhelyek működését, a helyi húsforgalmazás elősegítését ■ L. Z. Nagy disznó. A kenderesi Szpisják Imre négy éve vásárolta a Béla névre keresztelt egykori tenyészkant. Mivel a hatszáz kilós ártány jól bírja magát, ezért gazdája jövő őszig szeretné megtartani és a következő országos mezőgazdasági kiállításon bemutatni.