Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-12 / 263. szám
ÚJ NÉPLAP-2010. NOVEMBER 12., PÉNTEK Programok megyeszerte ELŐADÁS Tiszafüred. Dr. Zacher Gábor toxikológus előadását hallgathatják az érdeklődő diákok a Kovács Pál Művelődési Központban november 12-én, pénteken 12 óra 30-tól. Az intézményben november 13-án, szombaton 8 órától 13 óráig bababörzét rendeznek. A program ideje alatt játékos gyermekmegőrzés is lesz. JÁTÉKDÉLELŐTT jászapáti. Szabadidős foglalkozásra - játékdélelőttre várják a városi könyvtárba november 13-án a gyerekeket. Ugyanitt tartja rendezvényét szombaton a csípkeverő kör is. jótékonysági EST-napi jótékonysági estet rendeznek a ko- lontári iszapkárosultak javára november 12-én a ladányi művelődési házban. Az este hat órakor kezdődő műsoros programban közreműködik a Ba- gi-Bakondi Gitárduó, az R-Mu- sical Kórus, Bárdosné Ulvicz- ky Györgyi, Bíró Attila, Fejes Katica, Papp Benjamin, Polgár Nikolett és Tóth Lili. GYEREKEKNEK törökszentmiklós. Csipkefa bimbója elnevezéssel gyermek citera- és néptáncdélutánra várják az érdeklődőket a városi művelődési központba november 12-én délután négy órára. A rendezvény házigazdája a Vadrózsák Népzenei Egyesület. A programban közreműködnek vendég gyermek citeraegyüttesek és gyermek néptánccsoportok. Az intézményben este nyolc órakor AB/CD koncert kezdődik. KIÁLLÍTÁS tiszapüspöki. A Helytörténeti Gyűjteményben Dézsi Mária keramikus művész és Tóth Tünde festőművész Őszi hangulatok elnevezésű kiállítása nyűt Az alkotásokat január 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők. * * * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. 2 SZOUON.hu További programok olvashatók a SZOUONJn hírportálon. A VOSZ először a gazdaságot állítaná talpra Folytatás az 1. oldalról. A foglalkoztatottság növelése lenne pedig a legfontosabb feladat - állította a VOSZ főtitkára. Dávid Ferenc a beígért egymillió munkahely felével is elégedett lenne tíz év múlva. A munkahelyek számát elsősorban a termelőágazatokban kell növelni. A Széchenyi-terv- nek különbséget kell tenni az egyes területek támogatása között - vélte a VOSZ ügyvezető igazgatója is. Perlusz László a szövetség gazdaságpolitikai bizottságának észrevételeit ismertetve kiemelte: a többlet értéket előállító és az exportra termelő vállalkozásokat kell elsősorban segíteni. ■ Szolnokon, a Mester úti egykori szovjet laktanya helyén a lelakott tiszti házakat felújítva alakította ki az önkormányzat a Fiatalok Házát Folytatás az 1. oldalról Ezekben az épületekben — amelyeket annak idején pályázati pénzekből újítottak fel - működik a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Városfejlesztő Zrt. központja is, akárcsak a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulás kistérségi irodája — mondta el Pókász Endre, a városháza sajtó- referense. A Városmajor úti volt szovjet laktanya területét lakótelkeknek parcellázták fel, az ugyanezen az úton volt szovjet katonai kórház helyén pedig lakópark épült. A Mester úton is két laktanya volt egykor. A belterületté vált volt szovjet kaszárnyában megmaradt épületek, raktárak egyes részét vállalkozások vásárolták meg. Az igencsak lepusztult, lelakott állapotú tiszti lakásokat felújítva pedig megépült a fiatalok háza, itt bérlakásokat alakítottak ki. — A másik, szintén a Mester úton lévő laktanyát, amely a Magyar Honvédségé volt, megkaptuk az államtól önkormányzati tulajdonba - tette hozzá Pókász Endre. - Ezen a területen számos helyen kellett már kisebb-na- gyobb beruházásokat végrehajtani, lebontani veszélyes épületeket. Itt szociális és piaci alapú bérlakásépítést szorgalmaz majd az önkormányzat, illetve lakótelkeket szeretne kimérni. Abban bízunk, hogy ennek a területnek az értéke megnő azzal, hogy az autópályához az egyik legközelebb eső részen van. Mint a sajtóreferens jelezte, a Rékasi úti volt magyar laktanya kiválóan alkalmas szintén a gazdasági lehetőségek számára. Már az előző kormány idején is tárgyalásokat folytatott az önkormányzat a honvédelmi tárcával a terület esetleges megvételéről vagy átadásáról. Ezek az egyeztetések most sem álltak le, logisztikai központ kapna itt egy területet- Erre azért lenne nagy szükség, mert a logisztikai központba rengeteg célvonat érkezik, és azzal lehetne a továbbiakban előre lépni, ha lenne hely és lehetőség raktárak kialakítására. Emellett ott vannak egyéb, gazdasági célokra jól használható nagyobb raktárak, termek, csarnokok. Sőt, lenne olyan része, amit a lakosság is tudna használni, ilyenek a sportpályák és egyéb sportlétesítmények. Ha úgy alakulna a helyzet, és partner is lenne hozzá, a szociális és piaci alapú bérlakásépítésben is lehetne itt gondolkodni — mondta Pókász Endre. Mezőtúron az egykori laktanyát gazdasági célra hasznosítják. Néhány évvel ezelőtt betelepült ide jó néhány vállalkozás, amelyek jelenleg is működnek, az ingaüant használják, amelyeket fel is újítottak erre a célra. Herczeg Zsolt polgármestertől megtudtuk, igaz, jogilag még mind a mai napig vannak tisztázásra váró dolgok. Az önkormányzatnak még mindig van tulajdona a laktanyában, azaz nem került ki teljesen az önkormányzat kezéből a létesítmény. A lényeg viszont az, hogy zömében azért benépesült a volt laktanya - hangsúlyozta a polgármester. A karcagi önkormányzat 2002-ben kapta tulajdonba a volt laktanya 14 hektáros területét. A fejlesztések ekkor indultak el, két év múlva alapította meg a város a Karcagi Laktanya KfL-L Mivel 2008-ban a strand kísérőgázhasznosításával bővült a cég profilja, nevük Erőforrás Kft. lett. Ma a laktanya területén 18 vállalkozás működik, elsősorban szolgáltatásokat végző cégekkel, amelyek 80-100 embernek biztosítanak munkát. Az épületek 30 százaléka a vállalkozások tulajdonában van, 40 százalékát a kft.-től bérlik, és 30 százalék áll saját kezelésben. A területen jelenleg is folynak beruházások, például új csarnok készül, de az épületeket megvásárló cégek is sorra újítják fel telephelyeiket. A volt parancsnoki épületben van az Erőforrás Kft. irodája, ott adtak át két helyiséget a nyugdíjas katonatiszteknek, akik a laktanya történetét bemutató emlékszobát alakítottak itt ki. Az önkormányzat pályázati segítséggel a laktanya területén most alakította ki a Varró István Szakiskola Szakközépiskola új tanműhelyét is. Mint korábban megírtuk, a kunmadarasi önkormányzat a tulajdonában lévő volt szovjet repülőteret 4 milliárd forintért eladásra meghirdette. A licit november 30-án lesz, információnk szerint két cég vásárolta meg a pályázati anyagot. A repülőtér vagyongazdálkodásáért most a KunAirport Kft. felel. Folyik a reptér kármentesítése is. A Jászberényben található egykori laktanyák hasznosítása két úton haladt. A Nagykátai út menti laktanyát évekkel ezelőtt értékesítette a város önkormányzata. Azon a területen egyrészt ipari üzemek, másrészt lakások épültek. GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint jól hasznosították az egykori laktanyákat? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: * SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Egyelőre nem lett semmi a kaszárnyában elképzelt tudásközpontból JÁSZBERÉNYBEN CIZ Utóbbi években a helyi közéletet leginkább a Jászteleki úton található egykori huszárlaktanya patinás épületegyüttesének hasznosítása foglalkoztatta. Az előző ciklusban kiemelt fejlesztési elképzelésként nyert mintegy kétmilliárd forintos pályázati támogatást a város önkormányzata egy beszállítói tudásközpont létrehozására. Az eleinte széles támogatottságnak örvendő elképzelést később egyre több negatív kritika érte, egyrészt a gazdasági szereplők, másrészt a helyi politika részéről. Végül az önkormányzat többsége úgy határozott, hogy felfüggeszti a tudásközpont megvalósítását, az elnyert kétmilliárd forintos támogatást pedig nem használta fel a város. Dr. Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy az új képviselő-testület megalakulását követően egyelőre még nem született döntés a huszárlaktanya hasznosításáról, a fejlesztés irányáról. m A kunmadarasi reptér 4 milliárdért eladó. MEGYEI TÜKÖR Belakták az egykori laktanyákat ingatlan A magyar és szovjet katonai objektumok zöme békés célokat szolgál Hatmillió forintos adomány támogatás Háztartási gépeket kapott a segélyszervezet Díjátadás és ünnepség a szociális munka napján Negyven darab energiatakarékos gépet adott át a gyártó és forgalmazó multinacionális cég tegnap a szolnoki Családok Átmeneti Otthonában. Az átadáson részt vett többek között dr. Lévai Anikó, az Ökomenikus Segélyszervezetjószolgálati nagykövete, Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere is. A hűtőket, mosógépeket, fagyasztóládákat és mikrohullámú sütőket tartalmazó adomány és a már korábban átadott tó készülék összértéke közel 6 millió forint. A többi felajánlott berendezés a segélyszervezet által működtetett másik Hét intézménybe került. m B. B. Az adományozó cég és a segélyszervezet vezetői (balra dr. Lévai Anikó) az együttműködés folytatásának szándékát írásban is megerősítették Folytatás az 1. oldalról Átadták a megyei idősbarát ön- kormányzat díjat is, melyet idén Jánoshida, illetve Kisújszállás önkormányzata kapott meg. A megyei Esély Szociális Köz- alapítvány Kuratóriumának szakmai díjában részesült Bakó Józsefné, az újszászi Zagyvaparti Idősek Otthona intézményvezető ápolója, Márki Kálmánná, a túrkevei Berettyó-Kö- rös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központjának házigondozója és Urbán Jánosné, a fegyverneki „Angolkert Otthon” megyei Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye ápolója. A szociális területen dolgozókat köszöntötte tegnap Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a városháza dísztermében. Pro Cári taté Díjat vehetett át Szolnok önkormányzatától Egedi Ilona, a Bizalom Mentálhigiénés Egyesület elnöke, több évtizedes, elhivatott karitatív vezetői munkájáért. Ugyanebben a díjban részesült Bíró Árpád, a szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány ügyvezető igazgatója, aki elhivatott, humanitárius, magas színvonalú szakmai munkája alapján méltó az elismerésre. Szolnok negyedik alkalommal adott át Pro Caritate díjat a szociális területen dolgozók iránti tisztelete jeléül. ■ B. Gy.-B. B.