Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

2010. OKTÓBER 30., SZOMBAT GAZDASÁG 7 Nyár óta működik egy GPS-es közös nyilvántartási rendszer, megakadályozandó, hogy a tulajdonosok egy-egy árutételt többször közraktároztassanak Szigorodó közraktározás visszaélések Miért nem bűncselekmény? - Elektronikus védelmet! JÓ TANÁCS Rossz minőségű halat sóztak rám a boltban nem ízlett Olvasónk fa­gyasztott halfiiét vásárolt, ám kiolvasztás után a jel­zett 1000 grammból csak 600 maradt, és a hal rá­adásul zsíros is volt. Mit lehet tenni? AZ ÉLELMISZEREKKEL kapcso­latos panaszok nem a fo­gyasztóvédelem hatáskörébe tartoznak - mondta el Mag- dus Ágnes, a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság Kö­zép-magyarországi Regioná­lis Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályveze­tője. Az ilyen észrevételek­kel a Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal Élelmi­szer- és Takarmánybiztonsá­gi Igazgatóságához lehet for­dulni. Központi laboratóriu­mainak címe: 1095 Buda­pest, Mester utca 81. Ügyfél- szolgálatuk telefonon a nap 24 órájában működik. A hívásokat bizonyos nap­szakokban üzenetrögzítő fo­gadja. A hivatal kéri, hogy az őket megkereső ügyfelek ilyenkor adják meg nevüket és elérhetőségüket. A pana­szosokat visszahívják. A tele­fonszám, a fax, illetve üze­netrögzítő: 06-1-216-0584. E-mailt is lehet írni nekik a stepelyne@oai.hu címre. A hivatal tevékenységéről, feladatairól a www.mgszh.- gov.hu honlapon lehet tájéko­zódni. Ezen feltüntetik, hogy ők foglalkoznak az élelmisze­rek higiéniájával, biztonságá­val és minőségével is. A szer­vezeti felépítés szerint a hi­vatal 19 megyei szakigazga­tóságra oszlik. A kedves ol­vasó problémájával keresse azt, amelyikhez az üzlet, ahol a terméket vásárolta, te­rületileg tartozik. A hivatal hatáskörébe tartozó közigaz­gatási hatósági ügyben első fokon a területi szerv, másod­fokon a központ jár el. A hölgy levelében írja meg a területi szervnek tapasztala­tait. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvé­delmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Bizalmi válság jellemzi a hazai közraktározási pia­cot az utóbbi időszak je­lentős visszaélései miatt - állapította meg a Magyar Bankszövetségen belül egy éve működő közraktá­rozási munkacsoport. Munkatársunktól Csorba Zoltán, a bankszövetség csoportvezetője közölte: javasla­tokat dolgoztak ki annak érdeké­ben, hogy az elmúlt években a közraktárakban tapasztalt áru­eltűnéseket és fedezetelvonáso­kat vissza lehessen szorítani. A közraktározási piac 2007-08-ig élte „aranykorát”, amikor a közraktárak - alapvető­en a gabonaágazatban - évente több mint 200 milliárd forintnyi közraktári jegyet bocsátottak ki. A sorozatos visszaélések miatt ugyanakkor a piac tavalyra 160 milliárd forintra szűkült. Az idei első három negyedévben pedig csak 52 milliárdos forgalmat ért el, és ez 53 százalékos visszaesés az elmúlt évi időarányos eredmé­nyekhez képest is. De az ez évi zsugorodásban az is közreját­szik, hogy a természeti csapások miatti kisebb gabonatermés és a magas felvásárlási árak nem a közraktározásra, hanem a gyor­sabb értékesítésre ösztönzik az árukészlettel bíró termelőket. A feltárt működési hiányossá­gok nyomán a közraktári fel­ügyelet augusztusban a korábbi piacvezető Hungária Közraktá­rozási Zrt., szeptemberben pe­dig a Dunadepot Közraktározási Zrt. engedélyét vonta vissza - közölte Kasolyné Kriskó Mária, a felügyelet vezetője, így a piac mára négyszereplősre - az ÁTI Depó Zrt.-re, az állami tulajdo­nú Concordia Zrt.-re, a Depo- Trezor Zrt.-re és a Korona Köz­raktár Zrt.-re - olvadt. A RAIFFEISEN BANK ZRT. meg­őrizte vezető pozícióját a má­ra négy-öt nagy pénzintézeti szereplőre és a takarékszö­vetkezetekre zsugorodott köz- raktározási finanszírozási piacon - mondta Takáts Zsolt, a bank csoportvezetá je. Hozzátette: az áruérték 80-90 százalékára nyújtanak hiteleket, szemben a ma álta­lános 70-80 százalékos aránnyal. Ám a hazai köz­A felügyelet szerint az elmúlt időszak tipikus visszaélései kö­zé tartozott, amikor a vevők a közraktározott árura felvett ban­ki hitelekből nem fizették ki a termelőket. Más esetekben a tu­lajdonosok ugyanazt az árut több közraktárnak is felajánlot­ták, illetve a közraktárak tudta és engedélye nélkül értékesítet­ték az elhelyezett terményeket - két ellenőrzés között. A bizalmi válság megszünte­tése érdekében a közraktárakat elektronikus védelemmel kelle­ne felszerelni, amelyhez hu­szonnégy órás diszpécserszol­gálatot társítanának - mondta raktározási hitelek egyre ke­vésbé versenyképesek azok­kal az olcsóbb forrásokkal, amelyeket a nálunk is érde­kelt nagy multi gabonafelvá­sárlók vesznek fel anyaválla­lataiktól. Ezért a hazai keres­kedők és integrátorok megfe­lelő finanszírozásához vala­milyen állami támogatási konstrukcióra lehet szükség, ha a hitelkockázati felárak nem csökkennek. Csorba Zoltán. (Ma a közraktá­rozott terményeket 95 százalék­ban úgynevezett művi módon, vagyis a tulajdonosok saját táro­lóiban helyezik el.) Emellett - tette hozzá a csoportvezető - meg kell valósítani az „egy te­lep, egy közraktár” elvet, illetve a visszaélések felderítésekor au­tomatikus rendőrségi feljelenté­seket kell tenni. A közraktárak a pénzintézetek szorgalmazásá­ra már nyár óta működtetnek egy GPS-koordinátákon alapuló közös nyilvántartási rendszert, amely azt hivatott megakadá­lyozni, hogy a tulajdonosok egy- egy árutételt többször is köz­raktároztassanak. A munkacsoport szerint mó­dosítani kell a birtokvédelmi szabályozást is, a közraktárak­nak pedig hatósági jogosítványo­kat kell adni, mert ma a társasá­gok szakembereit a gabonatáro­ló telephelyekre sokszor nem engedik be. A pénzügyi kocká­zat csökkentésének érdekében szükség lenne a közraktárijegy- kibocsátás korlátozására is, illet­ve bevételeik elhatárolására és céltartalékolásra kellene kötelez­ni a közraktárakat. Szeretnék el­érni azt is, hogy a közraktári lo­pások minősüljenek bűncselek­ményeknek. MOSZ: legyen 3,5 millió a végkielégítés a munkástanácsok Orszá­gos Szövetsége (MOSZ) ja­vasolja a kormánynak, 3,5 millió forintban állapítsa meg a végkielégítések ösz- szeghatárát, s e fölött ves­sen ki progresszív adót - mondta Palkovics Imre el­nök. Indoklása: több tízezer munkavállaló jár rosszul, ha nem változik a 2 milliós összeghatár, amely felett a végkielégítést 98 százalé­kos adó sújtja. Alkotmányos szerv lehet a PSZAF ÖNÁLLÓ ALKOTMÁNYOS Szerv lesz, rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekében köz­érdekű pert indíthat, és bé­kéltető testületet működ­tethet a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) - tartalmazza a felügyelet működését újra­szabályozó törvény, amely már a parlament előtt van. A békéltetés eljárási költsé­gét a vesztes fél fizeti. A testület ajánlása megtá­madható a bíróságon, ilyen­kor a PSZÁF az alperes. Montenegró számít a magyar befektetőkre becsey zsolt külgazdasági államtitkár a déli állam fő­városában, Podgoricában közölte: Montenegró továb­bi magyar befektetésekre számít. Beruházási lehető­séget jelenthet magyar cé­geknek, hogy kisebb víz­erőművek privatizációját, koncesszióba adását terve­zik. A Ganz-Danubius meg esélyes lehetne a bari kikö­tő felújításában. Becsey: Tárt karokkal várnak A multi hitelével nehéz versenyben maradni Százezer látogató a Csabai Kolbászfesztiválon axel Springer A Kiskegyed és a Békés Megyei Hírlap közös standja - Hurka is fél áron? - jöhet! Akció: elengedi a tartozások felét az E.0n Több mint százezer embert vár­nak a szervezők az idei, immá­ron XIV. Csabai Kolbászfeszti­válra. A kolbász csütörtökön kezdődött ünnepére, melyen a békési megyeszékhely négy napra a gasztronómia fővárosá­vá válik, ebben az évben az Axel Springer cégcsoport is külön fi­gyelmet fordít. Szombaton a Kis­kegyed és a Békés Megyei Hírlap közös standján extra akciókkal, előfizetési kedvezményekkel várják az érdeklődőket. A lapcsoport termékkínálatá­ban központi szerepet töltenek be a gasztronómiával foglalkozó kiadványok. A Kiskegyed Kony­hájától kezdve a Fanni konyhá­ján át egészen a Mindmegette magazinig számtalan olyan ol­vasnivalót kínálnak, amely a legkétbalkezesebb kuktából is kiváló séfet farag. Az országos megjelenésű sajtótermékek mellett a megyei napilapok is nagy hangsúlyt fektetnek a ho­ni konyhaművészet bemutatá­sára. November közepén jelenik ■ Fiatal indulókat is várnak a vasárnapi kol­bászkészítő versenyre. meg kilenc megyében az Olva­sóink receptjei mesterfokon cí­mű szakácskönyv. Ebben egye­bek mellett az adott térségek ha­gyományos ételeinek, legnép­szerűbb fogásainak elkészítésé­A Kiskegyed és a Békés Megyei Hírlap vonzó akciókkal várja az olvasókat vei ismerkedhetnek meg a kötet megvásárlói. Az Axel Springer standja mel­lett az idén számtalan új elem is várja a kolbászfesztivál látoga­tóit. Megtudtuk, ebben az év­ben rekordszámú, 450 nevezést regisztráltak a szombati kol­básztöltésre. A szervezők emel­lett nyitni szeretnénk a fiatalok irányába is. Vasárnap délelőtt gyermek- és ifjúsági kolbászké­szítő versenyen mérettethetik meg magukat a diákok. Szintén a hét utolsó napján csabai ebéd­re is várják a kilátogatókat. Ti­zenegy és tizenöt óra között va­lamennyi yendéglátó fél áron kínálja a kolbászt, a hurkát és a cigánkát. ■ Molnár P. M. Az E.On elengedi azon áram- és gázfogyasztói október 15-e előtt lejárt számlatartozásá­nak felét, akik ebből novem­ber 1. és az év vége között törlesztenek. Ugyanakkora összeget engednek el, mint amennyit az ügyfél befizet - közölte az energiaszolgáltató csoport. A Védendő fogyasz­tók program egyszeri akció: az időszak alatt az érintett ügyfe­leknél az akció valamennyi befizetésre vonatkozik. Az E.On által elengedett összeg a tartozás fele s maximum 150 ezer forint lehet, a befizethető legkisebb összeg 3 ezer forint. A vállalat minden jogosul­tat levélben értesített. ■

Next

/
Thumbnails
Contents