Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 30., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE- Természetesen, mint hazánk leg­nagyobb pénzintézetének, fontos szá­munkra a növekedés, a hitel- és be­tétállomány növelése, de most min­den eddiginél fontosabbá vált ügyfe­leink hitelezeti és megtakarítói státu­sának optimalizálása, illetve stabili­zálása. Minden döntésünket ennek rendeljük alá. Minőségi törekvése­ink keretében így az elmúlt időszak­ban több ponton is léptünk a még magasabb szintű ügyfélkiszolgálás irányába. Komplex szolgáltatásminő­ség-mérési rendszert vezettünk be, melynek fókuszában az ügyfelek ál­tal szerzett benyomások szerepel­nek. Néhány hete pedig a Fórum Programunk keretében fogadjuk a lakosság és a független szervezetek észrevételeit, javaslatait új szolgálta­tásainkról, termékeinkről. Ezáltal szeretnénk elérni, hogy fejlesztése­ink még hatékonyabbak, kényelme­sebbek, kezelhetőbbek legyenek a jö­vőben - részletezte Windheim József. Társadalmi felelősségvállalás te­rén is kiveszi részét az OTP Bank. Az árvíz, és most a vörös iszap kataszt­rófa által sújtott településeknek anya­gi segítséget nyújt, az ott élő, hitellel rendelkező ügyfelei számára pedig fizetési könnyebbséget biztosít.- Tettük mindezt azért, hogy érez­zék az önhibájukon kívül bajba ju­tott ügyfeleink, hogy fontosak szá­munkra. Emellett az országban több színházat, és kortárs művészt támo­gat a bank. Nánási Katalin ügyvezető-igazga­tóhelyettes ezt követően az új szol­gáltatásokról tájékoztatott, többek kö­zött a most induló - különböző exklu­zív kedvezményeket magába foglaló - OTP Klub Programról, valamint a Prémium ügyfélkiszolgálásról, mely kényelmi szolgáltatásokat biztosít. A lakáshitelezés területén új dön­tés a hűségárazás, amely a lojális OTP banki ügyfelek számára meg­határozott termék vagy szolgáltatás igénybevétele esetén a standard ügyleti kamatból kedvezményt biz­tosít. ▲ Megújul több fiók Fiókfelújítások ebben az évben is folytatódtak. Jász-Nagykun- Szolnok megyében befejeződött a Szolnok, Szapáry utcai, vala­mint a törökszentmiklósi fiók korszerűsítése, illetve jelenleg is tart a jászberényi fiók felújítása. A bank nyitott a fiatalok irányába AZ OTP BANK egyre nagyobb hangsúlyt fektet a gyerekekre, a fi­atalokra. Egyrészt a kényelmesebb kiszolgálás érdekében a fiókokban g}’ermeksarkokat alakít ki. Más­részt a fiatalok pénzügyi kultúrájá­nak fejlesztését tűzte ki célul A TARTALÉKOK KÉPZÉSE, a tuda­tos pénzügyi tervezés, mind olyan fogalmak, amelyekkel érdemes már tizenéves korban megismer­kedni A közel két évtizedes múlt­tal rendelkező OTP Fáy András Alapítvány (www.otpfáy- alapitvany.hu) ennek érdekében tűzte ki céljául a felnövekvő gene­rációk gazdasági- és pénzügyi kul­túrájának fejlesztését Az alapít­vány programjai keretében több tízezer diák szerzett pénzügyi, gaz­dasági, vállalkozói és karrierisme­reteket az elmúlt évek során. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 44 006 400 forint összegű támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) támogatási rendszeréhez benyújtott „Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése a Szolnoki kistérségben" című TIOP 1.2.3-08/1-2008-0087 jelű pályázaton. A nyertes pályázatot az önkormányzat a kistérség hat településével konzorciumi formában nyújtotta be. Az elnyert vissza nem térítendő támogatás: Szolnok 25 007 360 Ft Besenyszög 2 255 280 Ft Martfű 4 490 040 Ft Kőtelek 1 821 240 Ft Rákóczifalva 3 842 640 Ft Vezseny 2 255 280 Ft Zagyvarékas 4 334 560 Ft Összesen: 44 006 i 400 Ft A kapott támogatást minden település közvetlenül használta fel. A konzorciumban résztvevő valamennyi könyvtár gazdagodott új számítógépekkel, szoftverekkel, nyomtatóval, projektorral, integrált könyvtári rendszerrel (TEXTLIB). A pályázat segítségével a könyvtárakban megteremtődött az az ipfrastruktúra, amellyel a XXI. század elvárásainak megfelelő szolgáltatást tudnak nyújtani az olvasóknak. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul(t) meg. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Tegnap megkoszorúzták a közle­kedési balesetben elhunytak em­lékére tavaly felállított kopjafát a megyei rendőr-főkapitányság előtti parkban. A megyei baleset­megelőzési bizottság (MBB) ja­nuártól minden alkalommal, amikor megyénk útjain valaki közlekedési balesetben életét veszti egy fekete szalagot helyez el a kopjafán. Az ünnepségen Gúth Ferenc, a Szolnoki Műsza- | ki Szakközép-és Szakiskola igaz- g gatója, az MBB tagja hangsúlyoz- | ta: a megelőzési munka egyik | fontos eleme lehet a diákok köz- § lekedési kultúrára nevelése. ■ A megemlékezésen diákok is elhelyeztek egy-egy szál virágot A gazdasági válság miatt ki­alakult helyzetben minden eddiginél nagyobb szerepet kapott a takarékosság és a társadalmi felelősségvállalás. A Takarékossági Világnaphoz kapcsolódóan Kecskeméten tartott sajtótájékoztatót Wind- heim József, az OTP Bank Dél­alföldi Régiójának ügyvezető igazgatója. A sajtótájékoztatón részt vett: Nánási Katalin ügyvezetöigazgató-helyettes, Windheim József ügyvezető igazgató és Mág István ügyvezetöigazgató-helyettes Hol, mikor tartanak misét Szolnokon? Mindenszentek ünnepén és ha­lottak napján Szolnok templo­maiban több alkalommal tarta­nak szentmisét. A Belvárosi Templomban november 1-jén mindenszentek napján ünnepi miserend lesz: 9 óra, 11 óra és este 18 óra. November 2-án reg­gel hét órakor és este hat órakor tartanak gyászmisét. A Szentlé­lek Templomban (temetői) no­vember 1-jén 16 órakor lesz ün­nepi szentmise az összes el­hunytért (10 órakor a szentmise elmarad). November 2-án, halot­tak napján 17 órakor tartanak misét. A Római Katolikus Teme­tő ravatalozójában november 1- jén 15 órakor ökumenikus isten­tisztelet az elhunyt szerettekért A Vártemplomban november 1- jén 10 órakor lesz szentmise. A Szent József Templomban hét­főn 8.30-kor lesz szentmise (a 17 órai mise elmarad), november 2- án, kedden délután öt órakor lesz gyászmise. A Xavért kápol­nában november 1-jén 11.30-kor lesz szentmise. A Partos kápol­nában nem lesz szentmise! ■ 4!ü SZOLGÁLTATÁSOK: • DOWN-szíírés, • 3D, 4D ultrahang diagnosztika, • nőgyógyászati szűrés, • terhesgondozás. 5000 Szolnok, Szapáry út 31. I. em. 1. Rendelés: hétfő-csütörtök 16.30-19.00, péntek 16.30-18.30. Bejelentkezés: 06-20/273-8131. Végigtáncoltak a falun. Tiszajenő tizennégy pontján tűntek fel népviseletbe öltözött táncosok a közelmúltban. A csoport, mely helyi fiatalokból verbu­válódott, hetek óta készült a „fellépésre”, aztán végigtáncolt a falun. Tagjai invitálták a lakosokat az aznap esti szüreti mulatságra. Csatlakoztak hozzá­juk a Tiszakécskei Lovas Egyesület tagjai, akik hintókkal, lovas kocsikkal tették teljessé a felvonulást. A hangulat kiváló volt, ahogy az esti bálon is. Utóbbi bevételét, melyhez sokan hozzájárultak, idén is — immár hatodik alkalommal — a helyi óvoda felszereltségének javítására fordították. Együtt tömték be a kátyúkat az úton összefogás Pénzt gyűjtöttek aztán dolgoztak a tiszavárkonyiak •mmy Megújult a Magnezit út Tiszavár- konyban. A közterületen minden kátyút - a szántóföld felőli végén lévő egy nagy kátyú kivételével — szakszerűen feltöltöttek, lapvibrátorokkal pedig tömörítet­tek. A felújításnak köszönhetően a csapadékvíz mindenhol le tud folyni az útról, így kevesebb az esélye az újabb kátyúsodásnak. A már régen várt felújítás a la­kók összefogásának köszönhe­tő, ők összesen 155 ezer forintot gyűjtöttek össze, amit az utolsó fillérig az útra fordítottak. Ebből az összegből vásároltak durva- és finom követ, ebből végezték a szállítás egy részét és kölcsö­nöztek lapvibrátort. Természe­tesen az anyagiak mellett fizi­kai erejükkel is hozzájárultak az utca lakói a felújításhoz, so­kan lapáttal, gereblyével, talics­kával álltak munkába, volt, aki teherautójával vállalt szállítást. A település vezetősége a lakókkal együtt reméli, a javítások tartó­sak lesznek. ■ Takarékosság és fi} társadalmi felelősségvállalás otpbam Maratoni élmény Móricz műveivel maratoni élmény, egészen pontosan olvasási élmény részesei lehettek a zagyva- rékasiak a minap a helyi Damjanich János Általános Iskolában. A hagyományok ápolására megrendezett ün­nepségen Móricz Zsigmond műveiből olvastak fel a résztvevők. Az egészségről szól majd a nap életviteli tanácsokat, elő­adásokat hallgathatnak meg és egészségmegőrzés­sel kapcsolatos bemutató­kat láthatnak az érdeklő­dők november 6-án a Szan- daszőlősi Művelődési Ház­ban. A jövő szombati egész­ségbörze délelőtt tíz órakor kezdődik. Újjászentelik a kőkeresztet MINDENSZENTEK napján, no­vember 1-jén szenteli fel Máthé György plébános azt az 1855-ben állított kőke­resztet, melyet a közelmúlt­ban újíttatott fel Rideg Ist­ván és fia, vitéz Rideg Ist­ván László. A kereszt ere­detileg az egykori szolnoki „búzapiaci” temetőben állt, 1954. szeptemberében he­lyezték át a jelenlegi helyé­re, a Körösi úti temetőbe. Az újjászentelést a ravata­lozóban tartandó 15 órai ökomenikus istentisztelet után, 15.30-kor tartják. Fekete szalagok a kopjafán koszorúzás Megemlékeztek a balesetek áldozatairól

Next

/
Thumbnails
Contents