Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-16 / 242. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Abádszalók egy hét végi házat fosztott ki ismeretlen elkövető, ahová az ablakot befeszítve ju­tott be. Laminált padlót, Szerszá­mokat, üveg gyapotot, s egy hű­tőt is magával vitt, több mint 100 ezer forintos kárt okozva a tulajdonosnak, közölte Szabó Zi­ta százados, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője, mga Kengyel VENDÉG érkezett Zotyó bohóc személyében a helyi óvo­dába a napokban, tájékoztatott Kozák Ferencné óvodavezető. A programokat egy alapítvány biz­tosította. Az eseményen a kis­gyermekek játékos formában is­merkedhettek meg az egészsé­ges életmóddal, a szelektív hulla­dékgyűjtés és a környezetvéde­lem fontosságával, bb Kunhegyes a hét elején lopta el egy ismeretlen elkövető egy ház konyhájából a sértett pénztárcá­ját, melyben személyes iratai, készpénze és bankkártyája is benne volt. Sajnos a PIN kódot is ott tartotta mellette, melyet a tol­vaj ki is használt. Összesen két alkalommal vett le a kártyával pénzt több automatából, mga Szajol ELKÉSZÜLT a Tisza út fel­újítása, mely mintegy hatszáz méter hosszú. Az önkormányzat önerőből finanszírozta a tönkre­ment betonkockák rendbetétel­ét. A munkálatok nagyjából egy millió forintba kerültek, ni Szolnok BURGONYAVÁSÁRLÁS ürügyén kéredzkedtek be isme­retlenek egy szolnoki férfi házá­ba csütörtökön. Szabó Zita szá­zados,' a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője közölte, elterelték a sértett figyelmét, ki­csalták az udvarra, mialatt egyi­kőjük a ház egyik szekrényében tartott készpénzt eltulajdonította. Ezután távoztak. A lopással oko­zott kár 100 ezer forint, mga TÓSZeg A HELYI plébánián, Szé­les László plébánosnál, valamint a templomban a vasárnapi szentmisén is lehet adományo­kat leadni a vörösiszap-katasztró- fa károsultjainak megsegítésére. A település vezetősége arra is felhívja a figyelmet, hogy az ön- kormányzat senkinek nem adott felhatalmazást, hogy házról-ház- ra járva készpénzt gyűjtsön a ká­rosultaknak. RÁ SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SiOUON.hu hírportálon. Kiss László és élettársa, Vitális Józsefné lakik jelenleg abban a szociális bérlakásban, melynek alsóépületét lebontotta és eladta a korábban ott élő család Elloptak egy épületet hunyadfalva Lebontották és eladták a bérház egy részét a lakók de eltűnik a jószágon kívül min­den, ami értékesíthető. Szerda reggel sírva fakadt az az idős né­ni, aki arra ébredt, hogy elvitték a télire való tüzelőjét. Még csak nem is azért loptak, hogy ne fagyjanak meg. A fát jó pénzért eladták „meglett” fiatalemberek.- Nem ez az egyetlen felhábo­rító eset - mutatott rá Vékonyné Házi Eszter polgármester. — A fa­lu legidősebb nénijének a házá­ba például a temetése napján tör­tek be, leverve a lakatot. Múlt hét szombaton kísérte őt végső útjára a családja. Más települé­sekről is érkeztek rokonok, aki­ket azonban nem tudtak semmi­vel megkínálni. A megemléke­zésre szánt üdítőket, kínálniva- lót ugyanis hajnalban ellopták. Természetesen értesítettük a rendőrséget az esetről. Minden­ki gyanítja, hogy kik a tettesek, de senkinek nincs bizonyítéka. Az embereknek elege van a tol­vajokból, akik nem hagyják nyu­godtan élni a falubelieket. Senki nem tudhatja, mikor törnek be hozzá legközelebb. Szabó Zita, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy valóban ér­kezett bejelentés mind az alsó­épület lebontásával, mind pedig a temetés napján történt esettel kapcsolatban a rendőrségre. Lebontotta és eladta egy család a hunyadfalvai ön­kormányzat tulajdonában levő egyik ház alsóépüle­tét. A hivatal feljelentést tett a rendőrségen. A tele­pülésen egyébként sajnos mindennapos a tolvajlás. Békési Brigitta- M <v ■■ ; ------S(-----------FT"— — Egy helybeli család lebontotta és eladta az önkormányzat tulaj­donában levő ház alsóépületét - kezdte Vékonyné Házi Eszter, Hunyadfalva polgármestere. - A Damjanich úton lévő szolgálati lakásba beköltözőknek enged­ményt adtunk: öt éven keresztül fizetett havi 15 ezer forintos tör­lesztőrészlet fejében övék lehe­tett volna a ház. Ám nem hogy részleteket nem fizettek, de még le is rombolták és értékesítették ■a melléképületet. Cserepet, tetőt, ajtógerendát, vályogot és téglát adtak el. Az önkormányzat ter­mészetesen igényt tart a befolyt összegre, hiszen az jogosan jár a hivatalnak. Az ügyben feljelen­tést is tettünk a rendőrségen. Vékonyné Házi Eszter elmond­ta, a család öt hónap után kiköl- tözötf a szociális bérlakásból, némi közüzemi tartozást hagyva hátra.- Még arra sem volt lehetősé­günk, hogy megkössük velük az adásvételi előszerződést — árul­ta el. — A napokban kiadtuk a házat egy férfinak és az élettár­sának, akikkel adásvételi elő­szerződést kötünk. Természete­sen ha nem fizetnek, nem lak­hatnak tovább az ingatlanban. — Már elkezdtük újítgatni a házat, tatarozzuk, ki is tapétáz­tunk - vezetett körbe az új lakó, Kiss László a házban. - Látják, itt a lerombolt melléképület megmaradt fala. Itt a faluban egyébként nem ritka a lopás, be­törés: Tőlem is vittek már el a tudtom nélkül tyúkot. Régen ez nem így volt; csak mióta betele­pültek többen is a faluba.- Szinte mindennaposak a lo­pások nálunk - mondta ahelybeli Ikladi Gáborné is. — Nem tudhatjuk, mikor melyi­künkhöz törnek be legközelebb. Főként tyúkot, csirkét lopnak, Vékonyné Házi Eszter polgármester elmondta, véget akarnak vetni a tolvajlásnak Önálló polgárőrséget terveznek a faluban- szeretnénk önálló polgárőr­séget alakítani a faluban - mondta Vékonyné Házi Eszter polgármester. - Eddig a kő teleki polgárőrökhöz csat­lakoztunk, mert nem volt meg a megalakuláshoz szükséges tíz fős lét­szám a településün­kön. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy több a jelentkező, mint eddig. Ennek oka valószínűleg az, hogy saj­nálatos módon megszaporod­tak a lopások a falunkban. Az egyik lakatlan ingatlanról pél­dául ellopták a fél vaskaput ér­tékesítés céljából Máshol tyú­kok, csirkék tűnnek el Szeret­nénk megállítani a tolvajokat! Erre helyi polgárőrséggel na­gyobb az esélyünk. JEGYZET JÓZSEF A közösségben rejlik a titok RÖVID FELIRAT: 72 ÓRA - ez díszeleg azon a pólón, melyet fiam már a múlt héten fel-fel- próbálgatott. A különösen becsessé lett ruhaneműnek nemigen akaródzott felmen­ni rá, hiszen azt éppen egy éve kapta. Akkor cserkészek­kel három napon át szedték a szemetet folyóparton, árok­szélen. Most is hasonló mu­tatványra készült barátaival: arra, hogy dalolva és önként dolgoznak. A fiatalokról pedig éppen az ellenkezője jut eszünkbe. Értékvesztés, kiábrándult­ság, példakép-nélküliség, csak a buli - olvassuk gya­korta a fejükre. Mégis ne­künk nem igen fűlik a fo­gunk a szemétszedéshez, vagy éppen a kórházakban, szociális intézményekben végzett munkához. „Nincs rá időnk” - hárítanánk el. Fe­jünkbe meg talán szüléink kommunista szombatjaik járnak, a kötelezően végzett önkéntes, vagy ahogy akkor nevezték, társadalmi munka. Nincs rá időnk - monda­nánk, mert mi már megta­nultuk az új világ leckéjét: az idő pénz! Talán jobban is, mint tőlünk nyugatabbra, ahöl azért nagyobb becsülete van az önkéntes munkának. A fiatalok így példát mutat­nak az idősebb nemzedék­nek is azzal, hogy ország­szerte évről-évre tízezrével csatlakoznak a 72 óra komp­romisszumok nélkül akció­hoz. Sőt, már nem csak erre a három napra fognak sep­rűt, ecsetet. Szolnokon a nyá­ron különösebb szervezés nélkül is jelentkeztek diá­kok, hogy segítenek az óvo­dák felújításában. Miért von­zó az önkéntes munka? a titok a közösségben rejlik. A fiam számára nem annyi­ra az számít hol és milyen munkát végez, hanem hogy kikkel. Attól lesz könnyebb a munka. A mostanihoz ha­sonló akcióktól pedig erő­sebb a közösség. El lehet-e kezdeni a tőzsdézést 0 Ft-ból, kockázatmentesen? Mára Magyarországon is elérhetővé vált a minő- Abban az esetben, ha gondolkodik ségi tőzsdei oktatás, ahol az oktatók működő ke- ^éür\%. azon> h°SY a pénzét nem bízza a reskedési stratégiákat mutatnak % ~ '3an^°^ alacsony kamataira, ha­be élő példákon. Sok bróker- ^ j? nem kézbe meri venni a saját cég lehetővé tette, hogy vir- ^ ySjll:- befektetései kezelését, akkor tuális pénzzel, de valós kő- csak megfelelő ismeretek bir­rülmények között csiszol- MRtokában induljon el ezen az gassuk tudásunkat, ahelyett, ^É( 'f \ úton. hogy tapasztalat és kellő tudás ^^K|gg^Mg|||p Ismerje meg a pénzügyi hiányában egyből a megtaka- ^ intelligenciában rejlő lehe­rított pénzünket kockáztassuk. ^ tőségeket egy ingyenes tőzsdei Ahogy elértük a megfelelő tudás- ^ bemutató előadáson, ahol tapasztalt szintet, már minimális kockázattal kereskedők osztják meg Önnel gondolataikat termelhetünk akár vagyonokat. a tőzsde világáról! ▲ HELYSZÍN: VOKE CSOMÓPONTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, SZOLNOK, JUBILEUM TÉR 1/A (VASÚTÁLLOMÁSNÁL). IDŐPONT: 2010. OKTÓBER 21.18 ÓRA. REGISZTRÁCIÓ: WWW.SINKRONPROFIT.HU, BENEDEKZSOLT@SINKRONPROFIT.HU TEL.: 06-30/23-99-222 Kínaiaké lett a szolnoki Tisza Szálló Folytatás az 1. oldalról Megőrizzük a magyar szokáso­kat és a szolnoki hagyományo­kat. A régi alapokra új fejleszté­seket építünk, melyeket még a korábbi tulajdonosi kör tervez­tetett meg - hangsúlyozta Peng asszony, aki, miután 20 éve Ma­gyarországon él, egyszerűen csak Piroskának szólíttatja ma­gát. Elmondta, első lépésben a szociális helyiségeket újíttatták fel, hamarosan pedig egy pano­rámalifttel gazdagodik a szálló, amely ezáltal emelkedhet négy csillagosra. Elhangzott, a létesít­ményben dolgozó 62 ember munkáját megtartva maradnak a jelenlegi szolgáltatások - für­dő, étterem, hotel. ■ M. G. Versenyeztek. Cora szüreti mulatság címmel kétnapos rendezvénysoroza­tot szervezett a névadó bevásárlóközpont Szolnokon. A szürethez és az őszhöz kötődő programok zömét ma tartják. Képünk a nyolcéves szolno­ki Berecz Márkot örökítette meg a kerékpáros akadályversenyen.

Next

/
Thumbnails
Contents