Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-08 / 209. szám
2 UJ NÉPLAP — 2010. SZEPTEMBER 8., SZERDA OlvasoinK irtaK A túlóráért mindig jár a pótlék-Jelenleg három műszakban (délelőtt, délután, éjszaka) heti öt munkanapot dolgozom (hetente 40 órában). A túlórák rendszeresek, sőt, van amikor még a vasárnap is szinte kötelező. Jelenleg rengeteg új embert vesznek fel, hogy négy műszakot tudjanak indítani. így szombaton és vasárnap is termelünk, csak ünnepnapokon nem dolgoznánk. Megteheti ezt a cég munkaszerződés-módosítás nélkül? A cég azt mondja, hogy ez nem folyamatos, mert ünnepnapokon nem dolgozunk, és elrendeli munkaidőkerettel a négy műszakot, ezért nem kell munka- szerződést módosítania - érdeklődik egyik olvasónk. A munkaidőkeretet valóban egyoldalúan elrendelheti a munkáltató és ezzel a munkarendet, illetve a munkaidő-beosztást egyoldalúan tudja alakítani. A munka- szerződés ismerete nélkül azt nem lehet megmondani, hogy szükséges-e ehhez a munkaszerződés módosítása, vagy anélkül is megteheti ezt az intézkedést a munkáltató. Főszabályként a HvgJiu szerint a munkaidő- keretet a munkáltató egyoldalú intézkedéssel vezetheti, be. A munkaidőkeret egyébként lehetőséget ad arra is, hogy bizonyos keretek között szombaton, illetve vasárnap is lehessen munkavégzést elrendelni. Ez még önmagában nem feltétlenül jelenti a folyamatos, vagyis úgynevezett megszakítás nélküli munkarend bevezetését. Természetesen a rendkívüli munkavégzésért (túlóráért) a munkavállalót minden esetben megilleti a törvényes túlórapótlék. Várjuk olvasóink (névvel címmel ellátott) javaslatait, véleményeit, panaszait, észrevételeit a szundLzoltanne@axelspringer.hu email címre, illetve az Új Néplap (5001 Szolnok, Mészáros L. út 2.) címére. A borítékra kérjük írják rác „Olvasói levél”. Rendőrkézen a kerékpártolvaj banda Kisújszálláson az elmúlt időszakban jó néhány kerékpárt is elloptak ismeretlen tolvajok. A kisújszállási rendőrök most több tucat kerékpárt megtaláltak. Mint dr. Butyka László őrnagytól, a kisújszállási rendőrőrs parancsnokától megtudtuk, a tolvaj banda a helyi vasútállomásról 2010. januárja óta rendszeresen tulajdonított el kerékpárokat. A büntető eljárás során hétfőn több tucat lopott kerékpárt foglaltak le a rendőrök és az ügygyei kapcsolatban hat főt vontak büntetőeljárás alá. Mint megtudtuk, nemcsak Kisújszállásról, hanem a környező településekről is tulajdonított el kerékpárokat a tolvaj banda. ■ D. E. MEGYEI TÜKÖR Két és fél évesen az óvodába NEVELÉS A megyeszékhelyen a következő napokban fogják értesíteni az érintett szülőket- Örömmel hallottam, hogy a gyerekeket már két és fél éves koruktól felvehetik óvodába - mondta a szolnoki JJarangozóné Marika. - A munkáltatóm hívta fel figyelmemet a változásra. Bár a lányom még csak másfél éves, és jelenleg itthon vagyok vele, biztosan kihasználjuk majd ezt a lehetőséget.- A közoktatási törvény módosítása szeptember 1-től valóban lehetőséget ad arra, hogy az óvodába felvehető az a gyermek, aki a 3. életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti - tájékoztatott Keskenyné Péntek Ágnes, a szolnoki Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság bölcsődei intézményegység-vezető általános igazgatóhelyettese. — Persze csak akkor, ha minden, az érintett településen lakóhely- lyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező 3 éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A gyakorlati alkalmazásról, illetve annak várható hatásairól az óvodai igazgatóság szakemberei nyújtanak hiteles tájékoztatást. Ferenczné Teleky Éva: egy hároméves gyerektől elvárható, hogy szobatiszta legyen A szolnoki Hétszínvirág Óvodában a kiscsoportosoknak még segítenek a felnőttek az öltözködésben. Ők még csak pár napja járnak ide.- A május első hetében előfelvételi igényként kezeltük azon szülők óvodai felvételi kérelmét, akik gyermekei szeptember 1- jétől december 31-ig töltik be a harmadik életévüket — tájékoztatott Ferenczné Teleky Éva, a Szolnok Városi Óvodák igazgatója. - Ezt a közel nyolcvan gyermeket mind felvették. A korábbi szabályozás szerint azonban csak azon a napon kezdhettek volna óvodába járni, amikor betöltik a 3. életévüket. A közoktatási törvény szeptember elsejétől életbe lépő változása szerint viszont már két és fél éves koruktól lehetőségük nyílik erre. Elsőként őket fogjuk felkeresni levélben vagy telefonon, hogy élni kívánnak-e ezzel a lehetőséggel. Előreláthatólag sokan igen, hiszen a szülőknek mindez nagyban megkönnyítené a munka- vállalását. Munkavállalói igazolás viszont nem szükséges a be- íratáshoz. Az előfelvételi keretében elhelyezett gyermekeken túl egy-két szülő jelezte, hogy élni kívánna a törvénymódosítás adta lehetőséggel. Az ő esetükben is elindult egy egyeztető folyamat. Őket a férőhelyek felszabadulásakor tudjuk felvenni. Elképzelhető, hogy lesz erre lehetőség, hiszen folyamatos a gyerMinden jelentkezőt fel tudnak venni Karcagon Karcagon az óvodai beíratás áprilisban megtörtént, tudtuk meg Gulyás Ferencné- től, a Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógi- ^' ai Szakszolgálat intézményvezető-helyettesétől. A beíratott gyermekek szeptember 1-től nyertek felvételt az óvodába. Azok a kicsik, akik bölcsődébe járnak és életke ruknál fogva még a következő tanévben is ott maradhatnak, ők a szeptembert a bölcsődében kezdték el. Mivel Karcagon az óvodák mellett az ön- kormányzat bölcsődei férőhelyeket is biztosít a gyermekek számára három éves korig. Bár a férőhelyek kihasználtsága a tíz óvodában szinte száz százalékos, ennek ellenére az évközben jelentkező gyermekeket is fel tudják venni, mert a fenntartó önkormányzat erre lehetőséget biztosított. mekek mozgása egyik tagintézményből a másikba. Ennek oka főként a családok költözése vagy a szülők munkahelyének változása. A bölcsődékben az ellátás túlfeszített, az igények meghaladják a lehetőségeket. így a bölcsődékbe valószínűleg nem tudnák felvenni a törvénymódosítással érintett gyermekeket. Nem megoldott azonban a szobatisztaság kérdése. Ferenczné Teleky Éva elmondta, hogy jogszabály nem írja elő, hogy csak szobatiszta gyermeket vehetnek fel az óvodába.- Mégis a fejlődéslélektani sajátosságok alapján elvárható egy hároméves gyermektől, hogy szobatiszta legyen - jegyezte meg. - Sajnos a tapasztalatok alapján sok kisgyermek még alÓvodai nevelésben részesülők száma megyénkben kalmanként pelenkát használ óvodás korban is. Az óvodába lépő gyermekek mintegy húsz százalékánál áll fenn ez a probléma, főként a belvárosban és Szandaszőlősön. Erre a plusz ellátási igényre nincsenek felkészülve az óvodák. Sem a személyi, sem pedig az infrastrukturális feltételek nem adottak ahhoz, hogy ennyi gyereket pelenkáz- zanak. A pelenkák veszélyes hulladékként való kezelése sem megoldott. Amennyiben nagy mértékben jelentkezik ilyen jellegű szülői igény, át kell gondolni az ehhez szükséges feltételeket. A szülők figyelmét májusban fel szoktuk hívni: használják ki a nyári időszakot, amikor sokkal könnyebb szobatisztaságra nevelni a gyerekeket. Ez az első akaratlagos szabályozó funkció, mely meghatározó a későbbi fejlődési szakaszoknál is. X GYORSSZAVAZAS s Ön szerint kialakulnak hosszú várólisták az óvodákban? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Már a három évesnél fiatalabb gyerekeket is felvehetik az óvodákba. Előreláthatólag Szolnokon is több szülő él majd a lehetőséggel. A szobatisztaság kérdése azonban nem megoldott. Munkatársainktól Ev végéig eltartanak majd a külső munkálatok Ugyan hivatalosan szeptember elsején megkezdődötta 2010-11- es tanév a magyar oktatási intézményekben, akadnak olyan diákok, akik még mindig nyári szabadságukat tölthetik. Nagykörűben csupán e hét elején kezdődött el a tanítás az általános iskolában, míg Kőtelken egészen szeptember 15-ig évezhetik a semmittevést a tanulók. A két tanintézménynek közös igazgatója van, tőle érdeklődtünk a meghosszabbított szünidőről. —A nyáron mindkét iskolában felújítási munkálatok kezdődtek - felelte érdeklődésünkre Sági István. - Mivel a VÁTI (Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.) a nyáron kifogást nyújtott be a közbeszerzési eljárás miatt, egy hónappal később kezdődhettek csak a munkálatok, emiatt a csúszás. A vizsgálatok egyébként nem állapítottak meg szabálytalanságot. A kivitelező tartja az ekkor meghatározott új határidőt, Nagykörűben augusztus 31-én megkezdődött az átadás és hétfőn már be is ülhettek a diákok az iskolapadba, míg Kőtelken szeptember közepén indul a tanév. A külső munkálatok viszont december végéig is elhúzódhatnak. Az elmulasztott napokat egyébként év közben, szombatonként pótoljuk. Azaz mi is teljesítjük a kötelező oktatási napok számát. ■ Gelei J. Remekművek 3 Galériában. Több száz milliót érnek azok a Rippl-Rónai k József-festmények és -grafikák, melyekből holnap délután nyílik kiállítás a Szolnoki Galériában. Képünkön Vincze Rita, a múzeum munkatársa teszi helyére a Szinyei Merse Pált ábrázoló portrét. Vascsővel akarta rávenni, hogy verekedjenek meg Egy vascsővel akarta móresre tanítani haragosát egy karcagi lakos. Veres Eva, a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense közölte, a fiatalember éjszaka elment a sértett lakása elé, és rugdalni kezdte a kerítést. A zajra a házból kijött az ott lakó, akit felszólított, hogy verekedjenek meg. Nyomatékül még a vascsővel feléje is csapott. Erre a sértett férfi visszaszaladt udvarára és hívta a rendőröket, akik a helyszín közelében fülön csípték és előállították az éjszakai garázdát. A19 éves férfi elismerte, hogy korábbi haragos viszonyuk miatt akarta kihívni az utcára a sértettet, hogy verekedjenek meg. ■