Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-07 / 208. szám

MOZAIK KELLY S TEVEMŰSOR A10. OLDALON Oriásbarackok. Győri László szolnoki olvasónk hívta fel figyelmünket a kertjében termő óriási őszibarackokra. A felesége, Margit néni hozott Lakite­lekről magot, melyből szépen termő fa lett. Évente 2-3 mázsa barackot szednek róla. Képünkön Margit néni a 70, Laci bácsi a 60 dekás gyümölccsel. Kincskereséssel indul az ingyenes családi nap Ma a nóta és az operett kedvelőit várják Hegedülnek, szépen muzsikál­nak címmel nóta- és operettest kezdődik szeptember 7-én, ked­den este hat órai kezdettel Szol­nokon, az Aba-Novák Kulturális Központban. ■ Ingyenes családi nap várja az ér­deklődőket szeptember 12-én a szolnoki Tiszaligetben, a játszó­tértől jobbra eső területen. Az események sora kincskereséssel kezdődik 9 órakor, és többek kö­zött kézművesudvar: gyurmá- zás, origamizás,-kavicsfestés vár­ja a kicsiket. Délelőtt arcfestést is tartanak. Lesz zöldtea-ház és ba­baudvar is, gyermekfelügyelet­tel, gyermekjátékokkal. ■ Pótérettségin szorult a fülébe a készülék Egy huszonegy éves Ia§i-i diákot kórházba kellett vinni, mert a napokban a pótérettségi írásbe­li vizsgáján fülébe szorult a pus­kája. Egy, a telefonnal kompati­bilis, fülbe dugható kihangosító készülékkel a tételekről infor­mációkat próbált szerezni egyik barátjától. A Blikk.hu szerint túl mélyre dugta a kütyü fülbe tehe­tő részét. A vizsgateremből távozóban megpróbálta kiszedni a beszo­rult készüléket, de nem sikerült neki a művelet. Orvoshoz kellett így fordulnia, ugyanis a készü­lék a srác fülkagylójába szorult. „Szerencséje volt, mert az eset során nem léptek fel kompliká­ciók, így a diák haza is mehe­tett” - nyilatkozta Tudor Ciuho- daru, a Moldva északkeleti ré­szén, Romániában található Ia§i- i megyei kórház sürgősségi osz­tályának vezetője. ■ Struccra szálltak. Kijev mellett rendezték meg a hét végén az I. Ukrajnai Strucc Fesztivált. A különleges állatok tartása népszerű az ukrán farmerek körében. Képünkön a fesztivál egy pillanata: egy struccon versenyző férfi. HOROSZKÓP SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Ne akar­jon hatalmi játékot játszani munkatársaival. Nemcsak azért, mert ez nem etikus, de az Ön számára negatív következményekkel járhat. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Nincs könnyű helyzetben, ha úgy gondolja, hogy Önt még az ág is húzza. Próbáljon elvo­natkoztatni a konkrét törté­nésektől. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Több üzleti tárgyaláson is részt kell vennie, ahol határo­zottnak és megbízható­nak kell látszania. Ezt úgy érheti el, ha elegán­san öltözik. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Jól kezdő­dik a napja. Később aztán olyan ügyek kerülnek nap­világra, amiknek jobban örült volna, ha rejtve ma­radnak. BAK (XII. 22-1.20.). Bizakodva tekint a jövőbe, nem hall­gat negatív beállítottságú emberekre, s ma ez lesz si­kerének a kulcsa. ígéretes befektetési lehetőséghez juthat. VÍZÖNTŐ (\. 21-11.20.). A sok el­foglaltsága ellenére meg­őrizheti a jó egészségét, ha rendszeresen táplálkozik, és eleget mozog. Valaki be­lép az életébe, aki teljesen felforgatja azt, egyik napról a másikra. ' halak (II. 21-111.20.). Barátai magánéletét tartsa tiszte­letben, ne szóljon bele sze­mélyes ügyeikbe, mert ké­sőbb konfliktus lehet belő­le. Olyan híreket kap, amelyek nagyon boldoggá teszik. kos (III. 21-IV. 20.). Baráti be­szélgetések során legyen nagyon tapintatos, nehogy megbántsa őket. Este szer­vezzen közös programot kedvesével. bika (IV. 21—V. 20.). Egy külön­leges pénzszerzési lehető­ség megragadja a fantáziá­ját. Legyen óvatos, ne dől­jön be egy ígéretesnek tű­nő ajánlatnak. Estére szer­vezzen programot kedve­sével. ikrek (V. 21—VI. 21.). Zűrös helyzet alakul ki a környe­zetében, amiből jobb, ha ki­marad. Egy esti rendezvé­nyen remekül szórakozhat néhány régi barátjával együtt. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Ami a jövő­jét illeti, Ön nagyon opti­mista. Egyrészt, mert tud­ja, hogy milyen lehetősé­gek várnak Önre, másrészt befolyásos emberek támo­gatására számíthat. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Rosszindulatú pletykák jut­nak a fülébe, amihez Ön is hozzáteszi a magáét. Tartsa be az íratlan szabályokat, mert megütheti a bokáját! NAPINDITO Idézet „A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, ami meglibegte- ti a függönyöket, és úgy kú­szik elő, mint a fűben rejtőző vadvirágok titkos illata.” (Tuti gimi című film) Vidám percek EGYHANGÚ A királyt csapodársága miatt többször megdorgálta a gyón- tatója. Az uralkodó ezután na­pokig fogolyhúst rendelt a papnak ebédre, aki végül meg­unta az egyhangúságot.- Mindig csak fogolyhús? - elégedetlenkedett. Mire a király:- Mindig csak királyné? ÖSSZEBESZÉLTEK A férj rosszkedvűen tér haza éjszaka. Gyorsan megvacsorá­zik. Lefekszik, és odabújik a feleségéhez.- Drágám, ma nem lehet! — szól az asszony.- Mi van ma? - háborog a férj.- Hát most minden nő össze­beszélt ellenem? AFRIKA- Apu, egyest kaptam az isko­lában, mert nem tudtam, hol van Afrika. Te tudod?- Én sem tudom, kisfiam, menj, kérdezd meg anyádat!- Anyu, hol van Afrika?- Nem tudom, de nem lehet túl messze, mert dolgozik ná­lunk a gyárban két néger nő, és biciklivel járnak haza. * * * Még több vicc a SZÓLJON.hu hírportálon! Sztárhír Ricky martin önéletrajzi könyvet írt. Az énekes nem­rég készült el vele, és nem csak a korai karrieréveiről, az apaságról és a szexualitásról ír benne, hanem saját lelki ne­hézségei is papírra kerültek. - Amikor elkezdtem írni, úgy éreztem, hogy az írás segíteni fog abban, hogy letegyem az évek óta magamban cipelt lel­ki terheket. Azokat a nehézsé­geket, amelyek alatt szinte összeroppantam, mert ma­gamba zártam. Végre kiírtam magamból mindezt, és mintha felszabadultam volna - nyilat­kozta Ricky Martin, aki világ­szerte eddig több mint 55 mil­lió albumot adott el, mára a la­tin könnyűzene egyik legki­emelkedőbb alakja. Gyerekszáj A JÖVŐ- Miért nem voltál tegnap is­kolában? —kérdezi a gyereket a tanár úr.- Tanár úr, kérem, edzésre kellett mennem.- Szóval, neked a foci fonto­sabb, mint a tanulás?- Bocsánat, de gondolnom kell a jövőmre is. tZIPEI 1 EXPRESSZ INGYENES TÁJÉKOZTATÓ LAKÁS TAKARÉKPÉNZTÁRI MEGTAKARÍTÁS (magas hozam, 30 % állami támogatás, fix: 3.9 Vos (Ft) hitelkamat, hitelkiváltás).. MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR. I Szeptember 8-án 17.00 MARTFŰ, Ált. Iskola, Május 1. út 2. 06-30/462-2022 BANDERAS JEANS új őszi áru és a nyári készlet kiárusítása. Jászkürt Divatház.-----------------------------------------------------*407547* AZ ONNALI belépéssel keresünk kisgyer­mekek angol nyelv oktatására lehetőleg fiatal munkatársat, anyanyelvi szintű nyelvtudással. Jelentkezni lehet: 06- 30/903-4455.-----------------------------------------------------*407549* La kossági fórom Besenyszögön A Közép-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazgató­ság (Kötikövízig) a Millér nevű belvízfőcsatorna mederfejlesz­tése és rekonstrukciója ÉAOP- 5.1.2/D-2Í-2009-0009 számú fejlesztésről Besenyszögön tart lakossági fórumot 2010. szep­tember 7-én, kedden este hat órai kezdettel a Művelődési Házban (Szabadság tér 1.). A lakossági fórumra minden ér­deklődőt várnak! A projekt az Európai Unió tá­mogatásával, a Kohéziós Alap támogatásával valósul meg. ▲ U AVJW--1 44--1 nM l SZÍsjOft! A SZOLNOK-JASZKUN ONLINE WPWmwí Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 280,00 287,49 USD 216,50 223,99 CHF 213,00 220,99, Érvényben: 2010. szeptember 6. Befektetési aranyértékesítés. Közflleteket is kiszolgálunk! f^oneyQyam ntmzetkozi pinztranszfrr A jeles szülinapon ismét focizna Diego Maradona A lakáskultúra változásait mutatják a képek A lakáskultúra változásait vizs­gáló kutatás képanyagából nyílt kiállítás szeptember 18-íg a Ti­szazugi Földrajzi Múzeumban. A megyei múzeumi igazgatóság Peremlétben című programjá­nak fotókon megőrzött eddigi eredményeit tekinthetik meg a látogatók Tiszaföldváron. ■ Diego Maradona, az egyik legis­mertebb argentin labdarúgó ná­polyi barátságos mérkőzéssel ünnepelné 50. születésnapját. Az „Isteni Diego” 1984 és 1991 között szerepelt a dél-olasz metro­poliszban, az MTI szerint az SSC Napoli két bajnoki címét főként az apró termetű sztárnak köszön­heti. A dél-afrikai világbajnoki kudarc után a szövetségi kapitá­nyi szerződését nem hosszabbí­tották meg. A tréner azóta a szü­letésnapi bulijait tervezi. A „Pelusa” becenévre is hall­gató futballista 1960. október 30- án született Lanúsban, Buenos Aires tartományban. ■

Next

/
Thumbnails
Contents