Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-06 / 207. szám
Eles meccsen az Olaj KK kosárlabda A horvát Bmnimir Longin nem kapott szerződést Szabó Péter (labdával) és társai a héten egy újabb felkészülési tornán vesznek részt, ezúttal a csehországi Pardubicén lépnek pályára Talmácsi hetedik, a japán Soja tragikus balesetet szenvedett Életét vesztette a japán Tomizava Soja, aki a Moto2 géposztály vasárnapi versenyében bukott a gyorsaságimotoros-világbajnok- ság San Marinó-i futamán. A 19 éves szigetországi versenyző a futam 12. körében több mint 200 km/órás sebességgel elcsúszott, majd az érkező Alex De Angelis és Scott Redding nem tudták kikerülni és mindketten áthajtottak rajta. Azonnal egy közeli kórházba, Riccionébe szállították rendkívül súlyos agyi, mellkasi és más sérülésekkel, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A japán sportember ebben az esztendőben megnyerte az idénynyitó katari futamot, a spanyol GP-n a második lett és a pontversenyben a hatodik helyen állt. Tomizava december 10-én lett volna húszesztendős. A baleset ellenére a futamot folytatták, a pontversenyben éllovas spanyol származású Toni Elias nyert, Talmácsi Gábor pedig a hetedik lett. ■ Az MKB Veszprém megvédte címét Balatonfüreden Az MKB Veszprém nyerte a Balatonfüreden megrendezett férfi kézilabda Laver Kupát, miután a vasárnapi döntőben 11 góllal győzött a horvát CO Zagreb ellen. A remekül játszó veszprémi csapat végig kezében tartotta a mérkőzést és magabiztos győzeleméhez nem fért kétség, 39- 28. A magyar csapat megvédte a címét, és sorozatban másodszor hódította el a rangos kupa megnyeréséért járó trófeát. A négyes felkészülési torna bronzmeccsén a Pick Szeged - kellemes meglepetésre - 37-26- ra verte az orosz Csehovszki Medvegyi csapatát, amelyik az elmúlt évadban a BL négyes döntőjében is szerepelt. ■ A tartalékosán felálló Olaj KK nyeretlenül zárta a nagyváradi felkészülési tornát. Ami biztató meccsről meccsre javult a piros-feketék játéka. Gönczöl G., Varga Cs. Nyeretlenül zárta a Szolnoki Olaj KK a nagyváradi Antonio Alexe-emléktornát, miután a harmadik játéknapon 75-69-es (20-24,18-18,21-15,16-12) vereséget szenvedett a házigazda CSM Oradea alakulatától. A szolnoki csapat Trotter (25/12 pont), Vesztergom (8/6), Longin (11/3), Trepák (7/3), Báder (9), csere: Szögi (6), Grebenár (3) összeállításban lépett pályára, s az első két mérkőzésen mutatottnál lényegesen hatékonyabb dobóteljesítménnyel egészen az utolsó percekig volt esélyük a győzelemre. A végjáték a vendéglátóknak sikerült jobban, akik ezzel a sikerrel megnyerték a négycsapatos felkészülési viadalt a Nagyszeben és a Marosvásárhely, valamint az Olaj KK előtt. A piros-feketék közül a nyáron igazolt amerikai Obadiah Trotter mindhárom összecsapáson ponterősen játszott, valamint az előkészítésből is oroszlánrészt vállalt, így megérdemelten lett a torna legértékesebb játékosa (MVP). Ellenben a próbajátékon A piros-feketék csütörtökön a csehországi Pardubicére utaznak, ahol nemzetközi szinten ismert riválisok társaságában vesznek részt újabb teszttornán. Pénteken a Bundesliga elmúlt évadjában hetedik helyezett Skyliners Frankfurt, szombaton a vendéglátó BK Pardubice - amely negyedik volt hazája bajnokságában lévő horvát bedobó, Branimir Longin nem felelt meg az igényeknek, így búcsút vettek tőle a szolnoki klub vezetői. Pór Péter szakmai igazgató ekképpen összegezte a Nagyváradon megvívott három mérkőzés tapasztalatait.- A hosszú alapozási időszak után most játszottunk először „éles” mérkőzéseket, ezért nem lehetett más célunk, mint hogy lesz Báder Mártonék ellenfele. A vasárnapi zárónapon pedig az osztrák pontvadászatban bronzérmes Klosterneuburg ellen játszik a csapat. a jövő héten, csütörtöktől vasárnapig a zalaegerszegi Gö- csej-kupán vesz részt a társaság, ahol többek között a Thomas Kelleyvel felálló Sopronnal is összemérik erejüket. játékba lendüljünk, felvegyük a meccsritmust. Mindhárom találkozón nagyon rossz százalékkal dobtunk, voltak azonban olyan időszakok, amikor már hasonlított a játékunk az általam elkép- zelthez. Napról napra jobb teljesítményt nyújtott a csapat, egyre többet láttam viszont a labdás edzéseinken gyakoroltakból. Romániában körülbelül két héttel hamarabb indul a szezon, mint nálunk, ezért természetes volt, hogy az ellenfelek előrébb járnak a felkészülésben. Az sem mellékes, hogy a román bajnokságban csapatonként öt légióst lehet szerepeltetni, ez azonban javunkra is válhat, hiszen színvonalas tornán, erős ellenfelekkel játszhattunk. Longin nem kapott szerződést tőlünk, nem rossz játékos, de nem ő a mi emberünk. Hétfőn már újra a Tiszaligetben edzünk, Fodor Marci, Horváth Ákos és Ivory Clark is csatlakozik hozzánk - tudatta velünk a szakember. Jól szerepeltek a sportiskolások mint arról beszámoltunk a sárkányhajó-világbajnokságon kiválóan szerepelt a magyar felnőtt válogatott. Mellettük az utánpótlás is kitett magáért. A Szolnoki Sportiskola versenyzői közül Spanyiel Fruzsina a 2000 méteren aranyérmes csapat tagja volt. Aleksziev Rita, Sipos Éva, Pogány Nikolett és Farkas Frida pedig a 200 méteren ezüstérmes együttesben lapátolt. Mind az öt szolnoki versenyző Sinka Kornél edző tanítványa. Pálinkás Csaba előkelő helyezése az olaszországi Predozzó- ban rendezték meg a mini golf Európa-bajnokságot. A versenyen a szolnoki származású Pálinkás Csaba a válogatott tagjaként nagy küzdelemben az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Csapatban Pálinkás, Fazekas Ádám és Csibrán Krisztián, valamint három budapesti versenyző társaságában a nyolcadik helyen végzett. Kosárbírókat képeznek a megyeszékhelyen A Szolnok megyei kosárlabda-szövetség szervezésében játékvezetői tanfolyam indul a ma 18 órakor Szolnokon, a megyeháza épületében. Az előadások elméleti és gyakorlati vizsgával zárulnak. Jelentkezni a jnksz.kosar@- gmail.com e-mail címen lehet a pontos elérhetőségek, mellékelésével. Nyolcadik helyen a magyar csapat A nyolcadik helyen végzett a Pataki Viktória-Németh Róbert páros a csengtui öttusa-világbajnokság vasárnapi váltóversenyében. SZ0U0N.hu További sporthíreket a S20UON.hu hírportálon olvashatnak. Újabb tornákon fog szerepelni a csapat Férfi válogatottunk páholyból várja elődöntőbeli ellenfelét vízilabda Drávucz Ritáék ma délután az orosz együttessel találkoznak, az összecsapás tétje a legjobb négy közé jutás A hét végén befejeződtek a csoportmérkőzések a zágrábi vízilabda Európa-bajnokságon. Női válogatottunk szombaton a német csapattal találkozott. A változatos összecsapásnak - hol az egyik, hol a másik együttes vezetett -, a 10-10-es döntetlen lett a vége. A mieink közül Kisteleki Dóra (5 gól), Drávucz Rita (4) és Takács Orsolya (1) volt eredményes. Ezzel a magyar csapat a B betűjelű négyesben a harmadik helyen végzett, a hollandok és a spanyolok mögött. A legjobb négy közé jutásért ma 17.30 órakor az orosz csapat lesz a mieink ellenfele. Információnk szerint a MTV élőben közvetíti a negyeddöntőt. Varga Dániel két góllal járult hozzá az újabb sikerhez Férfi válogatottunk vasárnap Macedónia legjobbjaival szemben szállt vízbe. A tét az elődöntőbe jutás volt a mieink számára. Kemény Dénes együttese pedig alaposan megszenvedett a győzelemért. Hihetetlenül hangzik, de a 25. percben 4-4-re állt a mérkőzés. A záró negyedben előbb Szívós Márton húzta a hálóba a labdát (5-4). Majd Varga Dániel után kisvártatva öccse, Dénes is betalált, aki ezzel megnyugtatóvá tette a különbséget (74). Bujka Barbara ütős szülinapi „ajándéka" három öltéssel varrták össze Bujka Barbara arcán azt a sebet, amelyet egy német könyök okozott a szombati, mérkőzésen, de minden bizonnyal így is vízbe szállhat az oroszok elleni mai összecsapáson. A vasárnap 24. születésnapját „sajátosan” ünneplő balkezes center kidőlése komoly gondot jelentett volna Petrovics Mátyás szövetségi kapitánynak, aki aggódott is játékosa esetleges elvesztése miatt, de a jelek szerint hadra fogható állapotban lesz a játékos. A kétszer eredményes Varga Dániel azt mondta a mérkőzést követően az MTI-nek:- A vége jól összejött, az eleje viszont nem, mert azt beszéltük meg a meccs előtt, hogy jó lenne gyorsan elhúzni. Ehhez képest kiegyenlítettek, mi meg a második és főleg a harmadik negyedben impotensen játszottunk. Majdnem rémálom lett, ha nem. nyerünk, megkapjuk az Eb balekjai címet... A csoportgyőztes magyar válogatott legközelebb már az elődöntőben, csütörtökön este száll vízbe várhatóan a horvát, a montenegrói, vagy a meglepően jól szereplő olasz együttes ellen. ■ Varga Csaba