Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-06 / 207. szám

2010. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ 7 GAZDASÁG Fapados az állami biztosítás tanulóknak Évi néhány száz forintból már köthető kiegészítő konstrukció is a kullancscsípés vagy az ételmér­gezés. A Signal Plusz Diákbizto­sítása sem drága: 600-2000 fo­rint közötti éves díj mellett vehe­tő igénybe, a legdrágább csomag teljes körű élet-, baleset- és beteg­ségbiztosítási védelmet ígér a nap 24 órájában bárhol a világon. Kicsit drágábbak a fentieknél a Generali Szimba tanuló-baleset­biztosításai, ezek éves díja 700 és 10 ezer forint között van. A biztosítók egy része vala­mely más életbiztosítási termék­hez kapcsolódóan kínál gyere­keknek köthető baleset-biztosí­tást Az Aegonnál 350 forintos ha­vidíj mellett vehető igénybe a szolgáltatás, amely betegség ide­jén is fizet kártérítést. A K&H-nál az élet-társ kockázati életbiztosí­tás keretében biztosíthatják gye­rekeiket a családok. A térítési ösz- szegek lényegesen magasabbak az államinál, a díj 12 625 forint évente. Igen magas, 5,10 és 15 millió térítés lehet az Aviva „Lód óriás lesz”, a gyerekek egyes súlyos be­tegségeire és baleseteire szóló ki­egészítő biztosítása, amely unit­linked és kockázati életbiztosítá­saik mellé köthető. A biztosítás díja azonban a kártérítési összeg­hez igazodóan igen magas, a cég honlapja szerint 50-150 forint naponta. Az Axánál is egy unit­linked termékhez igényelhető a kiegészítő biztosításokat tartal­mazó Junior csomag, ennek mini­mumdíja azonban jóval szeré­nyebb, 1162 forint évente. A tanulók az iskolai szü­netekben, de akár az órá­kon is balesetet szenved­hetnek, és a felépülés vagy az esetleges rehabi­litáció komoly összegbe kerülhet a szülőknek. Sze­rencsére Magyarországon minden gyereket biztosít az állam háromtól 18 éves korig az iskolaév idejére. Hermann Bernadett Bár a lábát nézi a gyerek, ettől még biztonsággal földet érhet. Piaci alapon több jár a baleset után A tanulókra az állami biztosítás csak háromféle kockázatra térít, baleseti halálra, baleseti rokkant­ságra és csonttörésre. Egy csont­törésre csak 3000 forint jár, meg­rokkanás esetén 300 ezer, ha­lálnál 200 ezer forint térítést kap­hatnak a szülők. Márpedig ha , megtörténik a baj, ennyiből nem | biztos, hogy fedezni lehet a gyó- | gyíttatással kapcsolatos költsége- | két. Számos biztosító kínál épp £ ezért az állami alapszolgáltatást kiegészítő tanulóbiztosítást - nem is különösebben magas áron. Az állami alapbiztosítás je­lenlegi szolgáltatója, az Allianz most vezette be a Studium Pluszt, amely az államival szemben nemcsak a tanév során és az is­kolában, de a szünidőben és az is­kolán kívül bekövetkezett balese­tekre is fizet kártérítést. Még en­nél is olcsóbban köthető tanuló- biztosítás a Groupama Garanciá­nál: itt évente 250 forint a mini­mális díj, amely - legfeljebb tíz­szer - megtöbbszörözhető, ilyen­kor természetesen a térítési ösz- szegek is arányosan nőnek. Az állami alapszintű biztosítás szá­mos kockázatra, például hosz- szabb távú következményekkel nem járó balesetekre, a kapcsoló­dó kórházi költségekre, műtétre, kórházi ápolásra nem nyújt fede­zetet - mondják a biztosító szak­értői. Az olcsón elérhető piád biz­tosításokkal jól ki lehet egészíte­ni az állami alapkonstrukciót. A fentiekhez hasonló árazású az Uniqa Jövő Generáció diákbiz­tosítása is, az éves tarifa 500- 2500 forint között mozog, és az ál­lami alapokon kívül kórházi napi térítés, sürgősségi költségtérítés, műtéti térítés is szerepel benne. Ezek mellett kiterjed olyan spe­ciális gyerekbalesetekre is, mint a maradandó fogak kitörése, Tanulóbiztosítások Biztosító Eves díj Groupama Garancia 250-2 500 Allianz 500-2 500 Uniqa 500-2 500 Signal 600-2 000 Generali 700-10 000 Axa 1162-tól Aegon 4 200 K&H 12 625 Aviva 18 250-54 750 FORRÁS: VG-GYŰITÉS, CÉGKÖZLÉSEK Kikérdezik holnap Matolcsyt Brüsszelben Számos uniós tagállam nehez­ményezte, hogy Magyarország júliusban nem állapodott meg az Európai Bizottsággal és a Nem­zetközi Valutaalappal (IMF) a fi­zetési mérleg támogatását szol­gáló hitelszerződésnek megfele­lően. A holnapi uniós pénzügy- miniszteri ülés az első alkalom, hogy ebéd közben és zárt körben kifaggassák Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a történtekről. Tudni szeretnék azt is, miért nem frissítette a kor­mány a konvergenciaprogramot. Három fő téma lesz még teríté­ken: a devizahitelezés betiltása, amely sértheti a tőke szabad áramlásának elvét, a pálinkafő­zés kivonása a jövedéki adózás hatálya alól, illetve a jegybank működési függetlenségének kor­látozása - az Európai Központi Bank (EKB) véleménye alapján - írja a Népszabadság brüsszeli tu­dósítója. Kedden azt a politikai alkut kellene jóváhagyniuk a tárcave­zetőknek, amelyre csütörtök es­te jutottak az Európai Parla­ment szakértői, valamint a bi­zottság és az elnökség képvise­lői az európai pénzügyi felügye­leti rendszer átalakításáról. Az eredetileg tervezettnél nagyobb jogköröket kap a három - ban­ki, biztosítói és értékpapír-pia­ci - hatóság. A nemzeti felügye­letek vitájában a végső szó az övék lehet. ■ Harminckétmilliárdnyi hálapénzt adtunk tavaly Fejenként átlagosan 9600 forint hálapénzt fizetett ki tavaly a gaz­daságilag aktív hazai lakosság, ami azt jelenti, hogy összességé­ben 32 milliárd forintnyi látha­tatlan forrással járultak hozzá az egészségügy működéséhez - de­rül ki az Axa megbízásából a GKI-EKI Egészségügyi Kutatóin­tézet által készített felmérésből. A megkérdezettek közel fele úgy véli, hálapénz nélkül az embe­rek nem kapnak megfelelő ellá­tást A többség szerint a hála­pénzzel különleges figyelem, kedvesség jár. A háziorvosok ak­tív korú pácienseik negyedétől, a szakorvosok közel harmadától, míg a kórháziak betegeik 80 szá­zalékától számíthatnak paraszol­venciára. Az egészségpénztári ta­gok átlagosan 7900 forintot ad­nak, tehát negyedével keveseb­bet, mint a nem tagok. 58 százalék az esetek többségé­ben tudja, mikor „illik" adni, és azt is, mennyit. A hálapénzt nem adók 15 százaléka csak azért tesz így, mert nem tudja, kinek meny­nyit kellene adnia. ■ VG HIRDETÉS Igen! A Szuper 8 Tőkevédett Származtatott Alap az első év végén biztosan 8 száza­lékos hozamot fizet. A 8 százalékos hozam a névértékre vonatkozik. Az 5 éves futamidejű alap jegyzési időszaka 2010. augusztus 23-tól október 1-ig tart, mely időszakban a vétel díjmentes. Az alap a futamidő alatt 2 százalékos díjjal váltható vissza. A tőkevédelem lejá­ratkor érvényes és a névértéket biztosítja. A Pioneer Alapkezelő érmékét az UniCredit Bank forgalmazza. Az UniCredit Bank a gyermekek egészségének és iskolai sportjának elkötelezett támogatója. Várjuk bankfiókjainkban: Szolnok, Baross Gábor út 27. és Kossuth u. 18.; Jászberény, Szabadság tér 3. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu A Szuper 8 Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyek forgalmazója az UniCredit Bank Hungary Zrt. (tev. Eng. Sz.: 1-1523/2003.), a Budapesti Értéktőzsde tagja. Jelen figyelemfelhívás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. Törvény értelmében kereskedelmi kommunikációnak minősül és nem minősül ajánattételnek, ajánlásnak vagy befektetési tanácsadásnak. Jelen kereskedelmi kommunikáció nem teljes körű. a további részletek megtalálhatók az alap tájékoztatójában, kezelési szabályzatában, a bank Üzletszabályzatában és Kondíciós listájában, amelyek hozzáférhetők a forgalmazási helyeken, valamint a forgalmazó és az alapkezelő (www.pioneerlnvestments.hu) honlapján. UniCredit Bank k. MMT-v . V, ÍV f ^ 4 § \y 1 i.vs’y A. Zy V "v J így kezeli Pozsony a görög válságot Iveta radicová szlovák mi­niszterelnök egy lapnak nyi­latkozva leszögezte: a ban­koknak kell megfizetniük a görög adósságválság költsé­geit. „Támogatni fogjuk a gö­rög válság megoldásával kapcsolatos erőfeszítéseket, ha azok magukban foglalják a bankokat” - idézi az AFP Iveta Radicovának a görög Vima című lapban megjele­nő nyüatkozatát. Metró kellene?-Az is van a kínaiaknak MAGYARORSZÁG STABIL, tart­ja magát nemzetközi válla­lásaihoz, érdemes itt befek­tetni - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyet­tes az északkelet-kínai Csangcsun konferenciáján. Az egyik közlekedési válla­lat szeretne eladni nekünk metrószerelvényeket, s örül­ne, ha magyar mérnökök mennének Kínába megis­merkedni a kínálattal. Semjén: Hozzák ide a pénzt Hamis tízezresek Hódmezővásárhelyen HAMIS TÍZEZRESEKET hOZOtt forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásár­helyen és Mártélyon. A rendőrök elfogták őket - tu­datta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Ha­bár a bankjegyek elég gyenge hamisítványok vol­tak, a legtöbb üzletben csak később tűnt fel az el­adónak, hogy valami nincs rendben. A három gyanúsí­tott (36 éves nő, 25 és 23 éves férfi) részletes beisme­rő vallomást tett. Kérni kell a vagyonadó visszatérítését Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 müliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság az MTI-vel. A túlfize­téseket nem utalja ki és nem ve­zeti át automatikusan más adóne­men fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie. Vagyonadóból januártól több mintegy 2,43 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, és mintegy 40 millió forintot utalt ki az APEH. Ennek az adónemnek zö­mét a nagy teljesítményű sze­mélygépkocsik után fizették be, ebből mintegy 32 millió forintot kaptak vissza. Ez az adónem augusztus 16-tól már nem él, így második részle­tét nem kell megfizetni. ■

Next

/
Thumbnails
Contents