Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Es az üvegcipő gazdára lel a mesében bemutató Kapunyitás Molnár Ferenc vígjátékával a szolnoki Szigligeti Színházban Sípos úr, az asztalosmester (Molnár László) és a panzió kis szolgálólánya, Irma (Molnár Nikolett) az előadás egyik humoros jelenetében Hogy Az üvegcipő meg­szülessék, a szerző visz- szatér kedvelt külső Jó­zsefvárosához, ahonnan írásaihoz a legszebb virá­gokat is szakította. Valkó Mihály A mese? Egy kis cselédlány tör­ténete. hogyan jut el tiszta, igaz szerelemmel álmainak megva­lósulásáig — beleszeretvén halá­losan egy nálánál jóval idősebb asztalosmesterbe, aki kezdetben ugyan rá sem hederít, morcos, mogorva, érzéketlen iránta, csu­pán szolgálataira tart igényt a panzió lakójaként, ámde végül mégis szíve megenyhül, és álmo­dott pilótaként leszáll hozzá vi­rágos mezőre, hogy menyasz- szonyként vigye el magával. (A szerző mintegy bűvész húzza elő hepiendként a fináléban a jóság galambját.) Kissé hihetetlennek tűnő me­se, de mert zseniálisan van be­csomagolva, szívesen tartunk a szerzővel, aki nem akar ben­nünket meggyőzni, csak invitál, hogy tartsunk vele, ha jónak lát­juk, nem uralkodni akar fölöt­tünk, mégis sikerül üralkodnia - írói zsenialitásával el tudja ér­ni. Közben helyzetek, emberi vi­szonylatok bomlanak ki, sorsok, és vetnek fényt az élet egyes fur­csa, különös, elmés, mulatságos voltára is, amiből számunkra is kiderül, bizony az élet sokkal összetettebb, bonyolultabb mint ahogy hinnénk avagy gondol­nánk. És hogy mennyire nem egyszerű becsületesnek és tisz­tességesnek is lenni egy olyan világban, mely maga is rossz va­lójában. S hogy micsoda lelki problémákat okozhat ha valaki későn ébred rá, hogy szerelmi élete úgy összegubancolódott már, hogy alig lehet kibontani. Miként ez a darabbéli panzió tu­lajdonosnőjével is megesik, aki­ben igen nagy a „verekedés” - Molnár szavaival —, hogy lelki­leg megbirkózzék az egyre job­ban ránehezedő drámájában, életkorától is fenyegetően. Hogy például tiszteletet is szerezhes­sen magának. Mélyen emberi dráma ez, méltán kap az elő­adásban is kellő hangsúlyokat, és ami nem mellékes, Radó De­nise igen erőteljesen szólaltatja meg. Adélia temperamentumos, erős és erőszakos asszony, aki uralkodni vágy mások felett, a panzió egyik albérlőjét, az aszta­losmestert akarata ellenére kényszeríti férjül magához. Okos, ha kell, remekül komédi- ázik: rokonszenvesen ellenszen­ves nőszemély, ragyogó színé­szi teljesítménnyel, méltán tap­solunk neki. Vele ellentétben a kis Irma, a panzió szolgálólánya romantikus képzeletével valósággal kiragyog a kissé levegőtlen, siralmasnak is mondható környezetből. Ezért a szerepért fiatal színésznők áll­nak sorba, ő most megkapta, s Molnár Nikolett kitűnően él is ve­le. Cselédlányként érezzük őt egészben, teljesen, ahogy a sza­vakat is ejti, és mindazt, ami ez­zel a józsefvárosi Hamupipőké­vel kapcsolatban van. Érzékeny és vidám, verset költ, és hogy tud gyönyörködni abban! Tele van költészettel, de huncutságában is mennyi őszinteség, mozgásá­ban üdeség és elevenség, rajon­gásában is micsoda természetes­ség! Bájos, ahogy hízeleg, ara­nyos kis prücsök, ahogy ugrál és ciripel is a színpadon. Ebben a szobalányban kétségtelen, egy tündér is lakozik, csak meleg szavakkal tudok beszélni róla. Akárcsak Molnár László koroso­dó asztalosmesteréről: telitalálat szerepében, igazi iparosember, akkurátusán pontos, van öntu­data, valaki szeretne lenni ő is, s amikor úgy hozza, akkor a sarká­ra is áll, „száraz ember”, mint az iparosemberek általában, szerin­tem, akik, ha könnyezni kéne, akkor is csak „befelé nedvesed­nek”. (Milyen szólelemény, nem egy hasonlóval lep meg egyéb­ként az író.) A partivadász szép­fiú, Császár úr, az ékszerész Ki­rály Attila megformálásában je­lenik meg. Megemlítem még Gombos Judit remekbe szabott nyilvánosházi igazgatónőjét, Ker­tész Marcella érdekes kokottját, Mészáros István ügybuzgó ház­mesterét, s örültünk, hogy a szí­nen viszontláthatjuk Sebestyén Évát is szokott derűjével, ámde már tolószéken. Egyébként a né­pes szereplőgárda minden tagja teszi jól a dolgát. Érzelmek és vidámság, a kettő együtt kölcsönhatásban is, ebben a Kiss József rendezte előadás­ban, melyben semmi érzelgős­ség, és a vidámság sem hajlik a kabaré felé. (A rendőrségi kihall­gatás jeleneteiben is a dolgok ab­szurdumán van a hangsúly.) A di­alógusok élnek, a poénok ülnek, a tapsok harsannak, a rendező jó érzékkel engedi, hogy a szerző szabadon ficánkoljon ötleteivel a színpadon. Sőt, még sajátjával meg is toldja a legvégén: magaso­dó oszlop körül fenn játékrepülő köröz, rajta pilótával, s a szerep­lők valamennyien boldogan eme­lik tekintetüket a magasba. Ve­lük együtt mi is, mert valóban szép mese volt ez. A társulat tagjai közül Szabó Éva (balra), Vásári Mónika (középen) és Huszárik Kata is eljött, hogy megnézzék színésztársaikat Pusztai János és felesége örömmel várta az évad első bemutatóját Dankóné Szabó Edit fiával, Dankó Péterrel érkezett a premierre Dr. Lánczi Férenc, dr. Láncziné Kiss Mária (mellette), Berkó Andrea és So- mogyiné Durucskó Mária a színház előterében beszélgettek a darab előtt Gazdálkodási napló hiányában oda a támogatás! agrárium Nem elég az előírások szerint gazdálkodni, annak egyes lépéseit rögzíteni is kell Első alkalommal kell benyújtani­uk az agrár-környezetgazdálko­dási programban résztvevőknek elektronikus úton a gazdálkodá­si napló egyes adatait a Mező- gazdasági Szakigazgatási Hiva­talhoz. A benyújtás határideje szeptember 1-től november 30-ig terjed. Aki nem tesz ennek ele­get, vagy hiányosan közli az ada­tait, az szankciókra számíthat. Komoly adminisztrációs ter­hetjelent az agrár-környezetgaz­dálkodási (AKG) program végre­hajtása. Nem elég ugyanis az előírások szerint gazdálkodni, annak egyes lépéseit rögzíteni is kell. Erre szolgál a gazdálkodá­si napló, de évente külön kell a tápanyag-gazdálkodással, a föld­használattal kapcsolatos terve­ket is készíteni - tudtuk meg a megyei agrárkamarától. A Gazdálkodási Napló és az előző gazdálkodási év tápanyag- gazdálkodási tervének egyes adatait elektronikus formában kell a Mezőgazdasági Szakigaz­gatási Hivatalnak (MgSzH) eljut­tatni. Erre egy internetes oldal ad lehetőséget, melyet a gazdál­kodók a www.mgszh.gov.hu cí­men a nyomtatványok menüben érhetnek el, a programot magát web-GN-nek nevezi a szakma, amelyből a web az internetre utal, a GN pedig a gazdálkodási napló rövidítése. Hasonló a hely­zet a nitrát adatszolgáltatással is, melyet szeptember 1.-december 31. között kell megküldeni, s ez évtől lehetőség van ugyancsak az említett oldalon az elektronikus formában történő teljesítésre is. Ezek mellett akad még né­hány fontos határidő, ilyen az el­múlt évi tápanyag-gazdálkodási tervvel (TGT), a Földhasználati tervvel (FHT) kapcsolatos. A TGT egyes adatait szintén szep­tember 1. és november 30. kö­zött elektronikusan kell benyúj­tani az MgSzH-nak. Ebben az el­múlt évi tápanyag-gazdálkodási terv adatait kell részletezni, míg szeptember 30-ig a 2010/2011 gazdálkodási évre vonatkozót kell a gazdálkodónak elkészíte­ni, amennyiben a főnövény beta­karítására ezt követően kerül csak sor, úgy a terveket a betaka­rítást követően kell haladéktala­nul elkészíteni. A földhasználati terveket év­ről évre szintén szeptember 30- ig kell elkészíteni. Nagyon oda kell figyelniük a gazdálkodók­nak, mert kemény szankciókra kerülhet sor. így például, ha nem vezeti valaki a gazdálkodási nap­lót úgy, azt az adott gazdasági évre járó támogatásból kizárhat­ják. Amennyiben a napló meg­határozott adatainak benyújtá­sára vonatkozó kötelezettségé­nek nem tesz eleget, úgy a támo­gatás 30 százalékának mondhat búcsút. De büntetik az egyéb adatszolgáltatással kapcsolatos hiányosságokat is. így például, ha valaki a tápanyag-gazdálko­dással kapcsolatban nem végez­teti el a kötelező talajvizsgálatot, akkor a vétség mértékétől füg­gően 15-60 százalékkal csök­kenthetik a támogatását. Amennyiben nem készíti el a tápanyag-gazdálkodási tervet, úgy 30-60 százalék elvonással számolhat az érintett célprog­ram teljes kifizetési tekinteté­ben. Ha valaki túllépi a táp­anyag-gazdálkodási tervben elő­írt hatóanyag-mennyiségeket, akkor 15-60 százaléknyi támo­gatás megvonása sújthatja. Amennyiben „csak” elfelejti a tápanyag-gazdálkodási terv egyes elemeit megküldeni, úgy 30 százalék a szankció. ■ L. Z Tanúkat keres a jászberényi rendőrség Szeptember 22-én este hét óra 17 perc körüli időben Jászapáti külterületén, a 31-es főút 95,455 km szelvényében halálos közúti közlekedési baleset történt. A körülmények tisztázása ér­dekében a rendőrség kéri a hely­színen megálló, segítséget nyúj­tó gépkocsivezető férfit, hogy je­lentkezzen a rendőrségen. Kéri azok jelentkezését is, akik látták a balesetet, valamint a történtekről információval ren­delkeznek. Bejelentést tenni a Jászberényi Rendőrkapitánysá­gon személyesen lehet, vagy te­lefonon az 57/504-280-as köz­ponti, a 57/504-293-as közvet­len; illetve a 107,112 segélyhívó számokon. ■

Next

/
Thumbnails
Contents