Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-23 / 222. szám

2010-f'szeptember 23. 3 Üvegcipőben lép színpadra a Szigligeti Színház társulata Költészet, humor, megható me­se felnőtteknek és még nem fel­nőtteknek. Ezt kínálja a szolno­ki Szigligeti Színház a 2010/2011-es évad első premi­erjével. -Molnár Ferenc Üvegci­pő című vígjátékát pénteken es­te hét órakor mutatják be a nagyközönség előtt, akik tanúi lehetnek egy morcos asztalos és egy kiscseléd legendájának, és annak, hogy kettejük hatal­mas, hótiszta szerelme minden akadályt félresöpör. A nagy író, Molnár Ferenc művei egyébként visszatérő vendégei a Szigligeti nagyszín­padának. Kevés író tudja az egyszerű kisember életét oly tisztán, pontosan, átélten elénk tárni, mint ő. Az Üvegcipő ren­dezője, Kiss József is így gon­dolja, ahogy mondja, Molnár Ferenc csillagának fénye nem fakul, éppen ellenkezőleg, egy­re fényesebb. — Molnár Ferencre bizonyára hatottak korábban élt írók, ezt szokták mondani. Mintha ő egy hatásokból álló kreálmány lett volna. Mára már azt látom, hogy az ő hatása az, ami egyre erősebb. Rám is egyre nagyobb hatással van — hangsúlyozta Kiss József. A Szigligeti Színház művésze­ti vezetője, a darab rendezője szerint Molnár Ferenc művei­ben mérhetetlen szeretet van. Megbocsátás, derű. — Molnár Ferenc ismerte az Életet, ismerte az Embert, a Nőt, a Férfit, a Gyermeket. Igazi bölcs volt. Bát­ran tanulhatunk tőle. Molnár Fe­renc azzal az attitűddel írt szín­tutim Humoros, de megható mesét kínál az Üvegcipő. Kertész Marcella, Molnár Nikolett és Molnár László (balról) a darab egyik jelenetében. darabot, amivel Shakespeare, Moliére, vagy Csehov. Mély em­beri gondolatokat csomagolt be könnyen emészthető ostyába, hogy könnyen lecsússzon... — mondta Kiss József. S miről is szól az Üvegcipő? Egy kelekótya .szűzleányka el­csábít egy komoly, zord aszta­losmestert, aki majd’ 30 évvel idősebb nála. Botrány. Nem átall az illető lakodalmán otromba je­lenetet rendezni, hogy megaka­dályozza a férfi házasságát. Bot­rány. Amikor csalódik, megy és jelentkezik egy nyilvánosházba „kokottnak”. Botrány. Mégis imádjuk, szívünkbe zárjuk, ott melengetjük saját gyermekünk­ként, testvérünlcként e két régi, különös alakot. Ez varázslat. Ez Mágia. Művészet. Titok. Ezt a titkot tudja Molnár Fe­renc, és ez az, ami őt egyre kö­zelebb hozza hozzánk ebben a mi durva, hitvány, materialista, ateista, pénzközpontú vilá­gunkban. Meg kell fordulnunk. Nem ítélhetünk elsőre, nehogy megítéltessünk mi is. Az ember lelkét, a tetteit nézd, ne ítélj el­hamarkodottan. Ismerd meg a sorsát előbb. A szeretet megis­merő erő, akarat. Ne feledd. Ezt mondja Molnár Ferenc. Ezért tüzel, sugároz csillaga.- Molnár Ferenc felemeli kö­zönségét, katarzisba csalja, megnyitja a lelkét. Ennél ma- gasztosabb hivatása nem lehet egy művésznek. Ezért érzem azt, hogy művészete rokon Charlie Chaplinével, József At­tiláéval. Egy korban éltek, Chaplin ekkor alkotta meg a Kölyök című filmjét, József At­tila a legszebb verseit ekkor ír­ta. Vége a nagy háborúnak, az érzékeny emberek megrendül­nek, felébrednek, visszafordul­nak az igaz, örök, istenemberi értékekhez, mert az út, amin addig haladtak, járhatatlannak bizonyult. Ugye, hogy van ha­sonlóság a mi jelenünkkel? PRIMA DÍJAS SZÍNIDIREKTOR a munka, az új évadra való felkészülés izgalmait nagy öröm színesítette a szolnoki Szigligeti Színházban. Né­hány nappal ezelőtt ugyanis a teátrum igazgatója is meg­kapta a Jász Nagykun Szol­nok Megyei Príma Díjat. Ba­lázs Péter szerint az utóbbi három évért érdemelte ki ezt az elismerést. — A díj jelzi azt, hogy minden erőmmel és képességemmel a közönséget és a színházat szolgálom - mondta el a díjátadó után a színigazgató. NÉGY HÓNAP ALATT FELSŐFOKÚ - TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával — Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges Ilyen rövid idő alatt nulláról felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az Is szerepet Játszott eb­ben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár? — Valóban, az ELTE bölcsészkarán végez­tem, de a sikerhez ve­zető úton a döntő té­nyezőt egy számomra új módszer, a Kreatív Nyelvtanulás jelen­tette.- Tudtommal ponto­san négy hónappal az után, hogy először ke­zébe vette a tananya­got, 90% körüli ered­ménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkál­ta - felsőfokon!- így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelvtanulással, amikor még heti 35-40 órát taní­tottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sőt, a sikerélmény, hogy már az első lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan hasz­nálni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy meg­ismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvta­nijelenségekkel. —Ón egy személyben „kreatív” nyelvtanuló és a ha­gyományos módszereket Is tökéletesen ismerő nyelvtanár. így ritka rálátása lehet a szakmai kér­désekre és hiteles véleményt mondhat. Ml e mód­szer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitől Igazán újszerű és hatékony a Kreatív Nyelvtanulás? — Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetű tananyag­gal, személyes meggyőződésem, hogy ma ez a leg­jobb nyelvkönyv a piacon kezdők/újrakezdők szá­mára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kí­vánják eddigi tudásukat.- ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres közép­fokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulás­sal, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanu­lási metódussal. Igaz?- Valóban így tör­tént. A módszer a Kre­atív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 kö­zépfokú állami nyelv­vizsgájával a nyelvta­nulás egyéni bajnoka Magyarországon. — Mitől más és mitől Ilyen sikeres ez a módszer?- Nekem az tetszett benne, hogy azonnal cél­nyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyel­vű tananyag segítségével folyamatosan ellenőrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyet­te sikerélmény, visszaigazolás. így gyorsan kiala­kul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! Az oktatócsomag és a CD minőségű hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelmé­nyeit veszik célba. —Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelv- tanulási Módszer és mennyibe kerül?- Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd, dán, norvég, orosz és portugál nyelvre ké­szült tananyag, az oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költ­ségeinek felel meg. ▲ —Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelv- tanuláshoz! Tóth László 20-996-5533, www.kreatlvnyelvtan.hu Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója Szolnokon! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás , egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL tananyagok megtekinthetők és megvásárolhatók: a ITEMO-ban (Táncsics Mihály u. 5-9.) 2010. szeptember 27-én, hétfőn és október 5-én, kedden, 17-19 óráig. Nincs még meg a lagzi helyszíne? Nem tudjátok milyen legyen a dekoráció? Biztosak akartok benne lenni, hogy ízletes lesz-e a vacsora? Szeretnétek meghallgatni több vőfélyt és zenekart is? A nagy nap egyre csak közeleg, de a részleteket még homály fedi ? Aggodalomra semmi ok! Mi segítünk! EZ ÉV OKTÓBER 3-ÁN PRÓBALAGZIT TARTUNK AZ ALCSI HOLT-TISZA SZABADIDŐ KÖZPONTBAN. A menyasszonyon és vőlegényen kívül mindent kipróbálhattok. Bővebb információért látogassatok el a wkvw.nairam.hu weboldalra! Egyszerű'"í kezelhetősi Fűtéstechnikai Szakáruház www.plan.hu Szolnok, Vasvári Pál u. 14.Tel.: 56/370-770 Nyitva: H-P.: 7-16.30-ig Szó.: 7.30-11.30-ig STOP! KÉSZÜLJÖN A TELRE! GéPéSZ Csoport Saunier Duval Semia C24 E fali kombi kazán 23 kW >—Y Saunier Duval BAXI BAXI Mainfour 240 F fali gázkazán, 24 kW IP 5D ■ dk használás 1 ■ Fül 'előszobába is f ciyczncto i I ! A M. __ A készülék fürdőkád fölé is helyezhető Kiváló hatásfok FEG F S.50 parapet nélküli faláttöréses konvektor Digitális vezérlőpanel, széles LCD kijelző' Beépített tágulási tar­tálya Kis helyigény Teljes fagyvé-| delem Concept lemezkazán már 156 560 Ft-tól m üthető hrlyisoq 80 MQ m ■ — ft lakozás ft 1/2" Ajánlatunk 2010.09.23-tól 09.30-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. A feltűntetett árak az Afa-t tartalmazzák-Concept áramán

Next

/
Thumbnails
Contents