Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-23 / 222. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK SPORT Négy aranyat, szereztek a MÁV okolnvoi a nemzetközi tornán A tizedik Testvérvárosok Kupá­ja nemzetközi ökölvívóverse- nyen jártak a Szolnoki MÁV fia­taljai Kiskunhalason.- A magyar klubok mellett j szerb, horvát, román, szlovák, lengyel és szlovén utánpótlás csapatok öklözői léptek ringbe a kétnapos viadalon - tudtuk meg a MÁV szakosztály-elnöké­től, Somogyi Imrétől. - Balogh András edző tanítványai reme­kül szerepeltek, négy arany, va­lamint egy-egy ezüst- és bronz­érmet szereztek, s ezzel meg­nyerték a csapatversenyt. A legfiatalabbak között Vaszi Roland (50 kg) képviselte a szolnokiakat és ügyes, taktikus öklözéssel veretlenül zárta a tornát. A juniorok között Cseh László (70 kg) a döntőben szen­vedett vereséget, ellenben a vá­logatott Herczegh Erik (57 kg) ezúttal „csak” a dobogó legalsó fokára léphetett fel. Az ifik me­zőnyében két súlycsoportban is a Tisza-parti fiatalok bizonyul­tak a legjobbnak, Bene Gergő (64 kg) és Tóth Márk (69 kg) vá­logatotthoz méltó teljesítmény­nyel rukkolt ki és magabiztosan nyert. Nagy Krisztián már a fel­nőtt válogatott szövetségi kapi­tánya, dr. Kovács László figyel­mét is felhívta magára techni­kás öklözésével. Ezúttal egy súlycsoporttal feljebb, a 60 kg- osok között mérlegelt és ott sem talált legyőzőre. A döntőben Gá­los Tamást verte pontozással. A hosszas kézsérüléséből fel­épült Völgyi lenőre és Bene Ger­gőre sűrű napok várnak, az ifjú­sági válogatott tagjaként a hét végén Szerbiában, az Arany­kesztyű viadalán lépnek ringbe, majd egy hétre rá Csehország­ban szerepelnek. ■ Gelei J. Nagy Krisztián is simán nyert Kupafőpróbát tart az Olaj kosárlabda Az Európa-hírű Crvena Zvezda látogat a Tiszaligetbe Újabb erős ellenféllel, de most már hazai pá­lyán, a szerb Crvena Zvezda csapatával talál­kozik az Olaj KK. Az ösz- szecsapást ma este hat órakor játsszák a Tiszali- geti Sportcsarnokban, melyre ingyenes a belépés. Varga Csaba Azt nem lehet állítani, hogy gyenge csapatokkal találkoz­tak a szolnokiak a felkészülés során. A nagyváradi tornán, az öt-öt légióssal megspékelt ro­mán csapatokkal, Pardubicén pedig a hazaiak mellett a né­met Frankfurttal és az osztrák Klosterneuburggal mérkőztek Báder Mártonék. Az elmúlt hét végi Göcsej Kupán a honi bajnokság leg­utóbbi évadjának elődöntősei is az indulók között voltak. Közülük a bronzérmes Kör­mendet és a címvédő Zala­egerszeget egyaránt legyőzte az Olaj. Az október 11-i bajno­ki rajtot, valamint a jövő szer­dai ciprusi Keravnos Nicosia ellen vívandó Eurochallenge- párharcot megelőző utolsó fel­készülési mérkőzését játssza a csapat az Európa-hírű belg­rádi Crvena Zvezda ellen. A belgrádi piros-fehérek az egyik legnagyobb múltú és legnépszerűbb klub Szerbiá­ban. Többek között az egyko­ri Jugoszláviában tizenöt al­kalommal szereztek bajnoki címet. A szerb bajnokságban 2006-ben, illetve 2009-ben Grebenár Péter (labdával) és társai hosszú idő után szerepelnek újra a Tiszaligetben, a szerb bajnoki negyedik Zvezda ellen debütálnak egyaránt a második helyen ősi ellenfél Partizán csapatá- végeztek. Az elmúlt évadban tói, míg a bronzcsatát a Rad- az elődöntőben kikaptak az nicskivel szemben veszítet­ték el. Emellett az Adria Li­gában a kilencedik helyen zártak, az Európa Kupában pedig nem jutottak be a leg­jobb 16 közé. Többi szerb gárdához hasonlóan csak egy-két légióst szerepeltet­nek, állományuk leginkább fiatalokra épül. A szezon végén igyekeznek a legjobbjaikat értékesíteni a gazdag nyugat-európai klu­boknak. Többek között a szerb válogatott, a mindössze 22 éves, Nemanja Bjelica épp a napokban fogadta el a spanyol Caja Laboral csapatának öt­éves ajánlatát. Az Olajnál nagy a készülő­dés az elkövetkező időszak fel­adataira. Pór Péter szakmai igazgató arról is beszámolt, hogy a sérüléssel bajlódó Fodor Mártonra, Trepák Zol­tánra és Vesztergom Zsoltra sajnos továbbra sem számít­hatnak.- Az előkészületek során igyekeztünk erős csapatokkal megmérkőzni. Közéjük tarto­zik a Zvezda is, szeretnénk ve­lük is egy jó mérkőzést játsza­ni. A kupa főpróbájának te­kintjük ezt az összecsapást - jelezte a szakember. Új fiúk piros-feketében a klub nyári szerzeményei közül először lép Olaj-mez­ben a Tiszaligeti Sportcsar­nok újjávarázsolt küzdőteré- re: Horváth Ákos, Ivory Clark, Obadiah Trotter és Veljko Budimir. Szoros meccsen vereség a Barcelonától vízilabda A Tisza-parti együttesre további négy mérkőzés vár Kairóban Szoros, kemény meccsekkel kezdődött meg a kairói Heliopo­lis klub fennállásának századik évfordulója alkalmából szerve­zett nemzetközi vízilabdatorna. Az eseményre meghívást kapott a Szolnoki Főiskola-Közgép csa­pata is. A Kovács István-Cseh Sándor vezette szolnoki pólós­alakulat első ellenfele a spanyol bajnok CN Barcelona együttese volt. A vl.hu szerint hazai mér­tékkel irigylésre méltó, több mint 30 fokos meleg és az itt­hon megszokottnál melegebb víz várta a csapatokat a kairói uszodában. Mintegy 800 néző előtt, jó hangulatú meccseken mutat­koztak be a tornára meghívott csapatok. A Szolnok-Barcelo- na meccset az öt válogatottal felálló katalánok nyerték 8-7- re. A mieink soraiból Pásztor Mátyás négyszer talált a kapu­ba, Marnitz Gergő kétszer, míg Szőke Szabolcs egyszer volt eredményes. A Barcelonában játszott, de nem lőtt gólt a nem­régiben honosított Szirányi Ba­lázs, aki a vb-n már spanyol vá­logatott színeiben szerepelt. A további mérkőzéseken Posilli- po Napoli 16-5-re a Heliopolist, míg a Honvéd 8-6-ra a Vojvo- dinát verte. A szolnoki csapat sorrendben Heliopolisszal, a Honvéddal, a Vojvodinával, majd legutoljára a Posillipóval találkozik a tornán. ■ V. Cs. A gondok dacára kötelező a jó rajt férficsapatunk röplabda Az újonc szolnoki hölgyek Miskolcon próbálnak meglepetést okozni a bajnokság első A hét végén megkezdődnek a bajnoki küzdelmek a férfi és a női röplabdázók számára. Mint ismert, a Szolnoki Főiskola RK- SI csapata mindkét nem eseté­ben az NB I-es ligabajnokság­ban lesz érintett. A hölgyek sok­éves szünet után tértek vissza a magasabb osztályba, ahol sze­retnének tartósan megragadni. Az augusztus eleje óta tartó fel­készülés hajráját már az új edző, Gulyás Ferenc irányításá­val végezték az együttes tagjai. A centerposzton bevethető Kun Boglárka (Jászberény) szemé­lyében egy új arcot is felfedezhe­tünk a szolnoki lányok sorai­ban, az NB Il-es bajnokcsapat vele kiegészülve igyekszik helytállni NB 1-ben. A főiskolás­ok néhány napja Egerben vettek részt felkészülési tornán, ahol közvetlen riválisaik ellen, há­romjátszmás mérkőzéseken mérhették le, hol tartanak. A Miskolc ellen 2:1, a fővárosi Pa- lota-Bölhoff gárdájával szemben 3:0 arányban alulmaradtak, míg a Kalocsát szettveszteség nélkül legyőzték Illésnéék. Az első for­dulóban szombaton 15 órakor Miskolcra látogatnak a szolnoki­ak, ahol a.térdszalagszakadás után még lábadozó Szigediné László Ritára még nem, de a ví­rusos betegségéből felépült Kun Boglárkára már számíthatnak. A férfiak az Extraligába való visszajutást célozták meg a fel­készülés kezdetén, ám a csapat még nem tekinthető késznek a Az újonc szolnoki hölgyek (balra) szombaton Miskolcon kezdik meg sze­replésüket az NB l-ben. Céljuk nem lehet más, mint a bennmaradás bajnoki rajt előtt. Hoffart Zsolt (Kecskemét) személyében egy ' center ugyan érkezett, egy szél­ső ütő azonban hiányzik a gár­dából. Az utóbbi posztra kisze­melt, korábbi szolnoki Tamasi István a főiskolás együttes he­lyett inkább a Csepelt választot­ta, egy esetleges újabb játékos érkezése pedig leginkább a szű­kös anyagi lehetőségek függvé­nye. A meglévő keretből sem mindenki hadra fogható, miu­tán Bodonyi Ákos betegséggel, Tóth Gábor pedig idegbecsípő- déssel bajlódik. A hiányzók mi­att a felnőttekkel készül a még ifjúsági korú Tóth István. Né­hány héttel a társak után mun­kába állt Gulyás Ferenc és Rása Alex is. Juhász György edző 15 ■ERXX39BI Győzelemmel kezdett a női kéziválogatott a nyolccsapatos dániai Világ­kupa első fordulójában a ma­gyar női kézilabda-válogatott 22-19-re győzött Németország ellen. Mátéfl Eszter csapatá­ban a nyolcgólos Görbicz Ani­ta mellett a kapus Pálinger Katalin vitte a prímet A ma­gyar csapat második meccsét tegnap lapzártánk után vívta a házigazda dánok ellen, ma 16 órakor pedig a franciákkal találkozik. Megszakította rossz sorozatát a Bayern kedden és szerdán hétközi fordulót rendeztek a legran­gosabb európai labdarúgó­bajnokságokban. A spanyol élvonalban a Real Madrid ha­zai pályán könnyedén, 3-O-ra verte az Espanolt, míg a Bar­celona tegnap késő este a Sporting Gijont fogadta. A né­meteknél hárommeccses nye­retlenségi sorozatának vetett véget a címvédő Bayern Mün­chen, mely 2-1-re győzött a Hoffenheim otthonában. Kajak-kenu emlékverseny a holt-tiszai pályán kajakos és kenus sporttár­sai hosszú évek óta utánpót­lásverseny keretében emlé­keznek a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt versenyzőre és edzőre, Nagy Zoltánra. A városi sportisko­la szakosztálya természete­sen idén is megrendezi a vi­adalt, amelyre vasárnap 10 órától kerül sor a holt-tiszai versenypályán. Kikaptak a mezőtúri asztaliteniszezők A férfi asztalitenisz NB II. legutóbbi fordulójában a Győ­ri Elektromos otthonába szólí­totta a sorsolás a mezőtúri csapatot A túriak nagy csatá­ban 11:7 arányban kikaptak a veretlenségüket tovább őrző házigazdáktól, a vendégek so­raiban Szelei Szabolcs három, Bene László kettő, Roszik Ben­ce és a Bene-Szelei páros egy- egy meccset nyert SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUONJm hírportálon olvashatnak. számára fordulójában szerint a rutinos játékosokkal teletűzdelt Csepel és Dág mel­lett csapata is harcban lehet a legmagasabb osztályba jutást jelentő első két helyért. A vasár­nap 15.30-kor esedékes nyitófor­dulóban a székesfehérvári Kodo- lányi FRK-val szemben minden nehézség ellenére csak a győze­lem elfogadható. ■ G.G. Hét végi program NŐI NB I: Miskolc-Szolnoki Főiskola RK-SI, szombat, 15.00. férfi NB i: Szolnoki Főiskola RK-SI-Kodolányi FRK, va­sárnap, 15.30.

Next

/
Thumbnails
Contents