Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-16 / 216. szám

mus közel fél évszázadára. Más­részt pedig egy zárópont is, hi­szen Hódmezővásárhely váro­sa ezzel a kulturális-oktatási centrummal lezárta közel­múltját. Mert ahogyan a mon­datainkat is ponttal zárjuk, egy történelmi korszak is csak akkor válhat a múlt ré­szévé, ha pont kerül a végére. Számos érdekes terem várt minket, ami nemcsak a törté­nelmi mondanivalójával fogott meg, hanem az öüetgazdag látni­valókkal is. Volt, hogy a föld alól tekinthettünk fel az ekevas húz­ta barázdákra, vagy szőnyeg­bombázást láttunk lábnyomunk helyén. Láttuk a második világ­háborúban elhunytak fényképe­it, és mély nyomot hagyott ben­nünk a „bűnösök fala”. A lépcső­ház teljes falát beborította a ren­geteg kis fénykép azokról, akik Finom volt a menzai ebéd a magyarországi kommunista diktatúra létrehozásához vagy fennmaradásához segítséget nyújtottak. Az erőszak termébe érve nagy meghökkenést keltett a nyomasztó méretű és tükrök által megsokszorozott számú ka­tonaszobor. Ezek a kommunista elnyomást jelképezik. A sport- büfé terem nagy tetszést aratott Hajókiránduláson Budapesten a német diákok körében, ugyan­is egy 1960-as magyar gyártmá­nyú televízión ré­gi sportközvetí­tést nézhettünk meg. Mindenki rögtön úgy érezte, hogy szürcsölne kicsit a kiállított bambisüvegekből is. A kiállítás nemcsak a történelmi múltat eleveníti fel, hanem be­mutatja a 20. század második fe­lének hétköznapjait is, így a né­met diákok képet kaphattak ar­ról, hogyan éltek az emberek Magyarországon a rendszervál­tás előtti évtizedekben. A megyén kívüli látnivalók mellett természetesen Szolnokot is megmutattuk diáktársaink­nak, felejthetetlen élményt nyúj­tott többek között a Tisza-part. A német diákok és kísérőta­nárok 13-án, hétfőn utaztak ha­za, így a német nyelvet már csak az iskolában gyakorolhat­juk. Április első felében folytatódik a csereprog­ram, akkor a széchenyisek utaznak a Köln közelében található német kisvárosba, Korschenbroichba. Már alig várjuk... HÁT EZ VICC!- Hogy hívják a dagadt indiánt?- Gömb Villám. * * *- Kannibál harcosok kínálják egymást: „Kérsz egy katonát?” kk k- Egy tudóscsoport lázasan kutatja a malária ellenszerét. * * *- Szondi vásárláskor egy százdukátos aranytallérral fizetett, mire az eladó megkérdezte tőle: „Jó uram, apród nincs?” k k k- Hogy hívják a gyors indiánt?- Igyek Szem. r ■ l RWÓC» SSSZgSSSX' \ * J SZABÓ NÁNDOR ZSOLT: Alszik a csend Ez a kis írás minden diáknak és tanárnak tanulságos lehet. Mondjuk úgy, hogy ez egy buta kamasz, vagyis az én történe­tem. A szolnoki Tiszaparti gimi- be járok, viszonylag az elején tartok. Azt megtapasztaltam, hogy itt a tanárok értünk dol­goznak és ezt köszönjük nekik. Nem is az itteni történések kapcsán jut az eszembe, hogy az olyanok, akik nem születtek tanárnak — mert erre a szak­mára is születni kell — miért választják ezt a bonyolult mun­kát? Nekem például általános iskolában volt egy tanárom, aki már az ötödikesekkel sem na­gyon bírt, nyolcadikos órát meg csak úgy tudott megtartani, hogy bent ült az osztályfőnök vagy az igazgatónő. Ez szerin­tem elkeserítő. És ami fura, hogy az ilyen tanárok évekig, évtizedekig dolgoznak ugyan­ott, ugyanúgy. Azokat a kollé­gáikat meg „kinézik”, akiket szeretnek, akikhez ragaszkod­nak a diákok, akikhez boldo­gan mennek be az órára. Ki ér­ti ezt? EGÉR BECENÉVVEL ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Alszik a csend a csillagos, va­rázslatos, hatalmas égen, Haldoklik, veszni látszik a re­mény most lágy ölében, Fuldoklik az a gonoszság, ön- zőség végtelen vizében, Küzdene még, kitörne már na­gyon, ha bírná azt erővel. De alatta mi megszakadunk, nehéz sorssal alábukunk, S bár majd meghalunk, har­colni, vívni hív a múltunk, Ámbár mostoha velünk a sors, visszalépni nem lehet, Szikla szívvel az ínség nagy nyomorát hittel bírni kell. Az egri kiránduláson a rossz idő ellenére is derűs volt a csapat hangulata. Magyar és német diákok egyaránt jól érezték magukat. A németünket is javítottuk találkozás Korschenbroichból jöttek cserediákok a Széchenyibe Ha nyomorult, fagyott, rideg, köves is mostan az élet, Ha nyúz, gyötör, alád vág a sors százszor, sok ezerszer, Nézz mélyen irgalmatlan, lán­goktól forró, vad szemébe, S kiáltsd szíved szakadtából: azért is, azért is fölkelek! Még alig kezdődött meg a „várva várt” iskola, máris elkezdhettük fel­eleveníteni a német nyelvtudásunkat. A szol­noki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskolába cserediákok ér­keztek Németországból. Kása Bettina 10. C A suli második hetében, hétfőn este megérkeztek Korschenbro­ichból a német cserediákok (a Széchenyi gimnázium 1990 óta áll kapcsolatban a korschenbro- ichi gimnáziummal). Iskolánk huszadik évfordulójára - mely­nek egyébként a központi témá­ja a rendszerváltás volt—jöttek. Velük együtt vettünk részt az iskolai programokon, és minden nap szebbnél szebb helyekre kí­sértük el őket, kirándultunk ha­zánk ismert helyeire. Szerdán budapesti városnézésen vettünk részt, csütörtökön Eger neveze­tességeivel ismerkedtünk, pén­teken pedig Hódmezővásárhely­re látogattunk el. Megtekintet­tük a hódmezővásárhelyi Em­lékpontot. Miért éppen emlék­pont? Mert az emlékpont egyet­len pontba, egyetlen kiállításba sűrített emlékek helye, ahol visz- szatekinthetünk a kommuniz­En bizony nem tudok ezeken nevetni Sohasem szerettem az egyes foglalkozások műve­lőit kifigurázó vicceket. Nem értem, miért pont őket ragadta ki a társadalom a gúnyolódásuk célpontjául. Úgy érzem sokan nincse­nek tisztában azzal, hogy például miként is lehet vala­ki a rend őre. Hiszen ahhoz, hogy valaki ezen a pályán dolgozhasson, komoly pszi­chológiai, fizikai, és művelt­ségi felmérésen kell átesnie. A mindent átfogó vizsgála­tok végeztével csak a leg­jobb fizikumú, eszű és egészségű jelentkezők ré­szesülhetnek a rendkívül szigorú kiképzésben. Több ismerősöm is ezt a pályát választotta, és tőlük tudom, hogy csak az igazán elszánt, és kitartó emberekből lehet­nek rendőrök. Habár az el­múlt évek botrányai nem mindig jó színben tüntették fel az értünk szolgálókat, szerintem ők a társadal­munk egyik legjobban ki­képzett emberei. A róluk szóló viccek pusztán osto­baságok, amiken én például egyáltalán nem tudok ne­vetni. KIRÁLY K. Járjunk nyitott szemmel és szívvel egyetemi városunk utcáin ELMÉLKEDÉS Természetesen jó otthon, de a lakótársak és a pörgés feledteti a megszokott környezet utáni vágyódást A sete-suta kis elsősből egy­szer diplomás felnőtt lesz, s va­lóra váltja álmait. De addig igen nehéz, ám szórakoztató az út, tele kínos és vicces helyzetekkel. Ha tehet­ném, húsz évig lennék egyetemista..! Bár már négy év telt el az ‘óta, hogy kirepültem a családi fészekből és egyetemista lettem, évről évre úgy élem meg a szeptembert, mintha új út állna előttem. Em­lékszem arra a napra, ami­kor négy évvel ezelőtt kis családommal és egy dugig megpakolt autó­val elindultunk a napfény városa fe­lé, Szegedre. Az úton végig csönd­ben ültem, pörögtem a fejemben a gondola­tok. Egyik pillanat­ban izgatott vá­rakozás fo­gott el, a másikban a tel­jes kétségbeesésnek adtam át magam. Ám miután kiszálltam a kocsiból az ideiglenes otthonom előtt, hirte­len minden félelmem el­szállt és elkezdődött az őrült beköltözési mi­zéria. A következő emlékem arról a nyár Vajon jó irányba indulok..? végi napról, hogy búcsúzko- dunk a ház előtt, és bár min­denki próbált lazának tűnni, nem igazán sikerült. Néhány nappal ezelőtt pedig ismét megtörtént. Rutinköltö­zésnek indult, mégsem mond­hatom érzelemmentesnek. Igaz ugyan, hogy a jóféle halászlé és a színes programok, amelyeket a városban a szorgalmi időszak kezdete előtti hétvégére időzí­tettek so­kat segí­tett a lelki- állapotomon, de mint kiderült az elszakadás so­ha nem könnyű. A Szolnokon töltött két nyári hónap kevés­nek tűnik a korábbi 18 évhez ' ^ si képest, de különös módon na­gyobb ragaszkodást váltott ki annál. A fáradt és elanyátlano- dott hallgató a szünetben végre ismét a szerettei között élheti mindennapjait, van, akire tá­maszkodhat a mindennapok­ban, és persze a régi barátsá­gok újra életre kelnek. Számta­lan előnye van még az édes ott­honba való visszatérésnek, amelyek szeptemberben egy csapásra eltűnnek, és marad a tanulás, az önálló élet. De nem panaszkodhatunk, mi egyetemisták szerencsések vagyunk. A legtöbben a gólya­táborban találkoznak először azokkal a hallgatótársaikkal, akik az elkövetkező években társaik lesznek. Könnyen le­het, hogy köztük van a leendő üzlettársad, kollégád, vagy ép­pen a feleséged, a férjed. Érde­mes tehát nyitott szívvel és persze ésszel járni az egyetemi város utcáin. Az elmúlt napokban olyan fordulaton pörögtem, hogy nem volt időm a függetlenedésen gondolkodni. Ami nem feltétle­nül baj. Rengeteg embert isme­retem meg az évek során, de mindig akadnak új arcok is. A szegedi nyüzsgés, a naplemen­te és a remek lakótársak képe­sek feledtetni a megszokott kör­nyezetet. Én már egészen ott­hon érzem magam... Itt is! SÉRA DALMA, SZOLNOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents