Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-02 / 204. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Abony A város ivóvízminőségjavítási és ivóvízhálózat rekonstrukciós programjára 312 millió 300 ezer forintot nyert el. Az ivóvízminőség-javítást elsősorban az indokolta, hogy az EU-ba való belépés után szigorodott az arzén határértéke is. A rekonstrukcióra költhető összeg keretében hálózati mosatóhelyeket kell kialakítani. BGY Budapest kimerült az áiiatte- nyésztés-szervezési feladatok támogatására szolgáló agrár-költségvetési keret, ezért a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a július 15-e után benyújtott igényeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítja - derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményéből. Az állattenyésztési feladatokra az idén 750 millió forintot irányoztak elő. Ez 30 millió forinttal kevesebb volt a tavalyinál — írta az Agromonitor.hu. ta Fegyvernek a végéhez közeledik a Gondozási Központ I. számú klubjának felújítása. A klub nyílászáróinak és tetőszerkezetének cseréje megtörtént. A belső munkálatok a tervek szerint haladnak. Az épületet várhatóan szeptember 6-án adják át, nagy- közönség előre láthatólag október 1-től veheti igénybe azt. ng Jászberény HÁROM helybeli üzletből lopott három tolvaj kedden délután. A két férfi és egy nő eltávolították az áruvédelmi eszközöket a termékekről, majd fizetés nélkül távoztak a boltokból, melyek kára, közel 300 000 forint. A lopott holmit autójuk csomagterébe pakolták, és éppen indulni készültek, amikor a járőr Ihtézkedett velük 'áüémben. Ők azonban nem tudtak elszámolni a nagy mennyiségű férfi, női és gyermek ruhanemű, valamint 26 pár lábbeli, négy táska származásáról — közölte a rendőrség. TA Jászjákóhalma emelkedett hangulatú családi esemény zajlott a helyi gazdakörben a napokban. Forgács István nyugdíjas kisiparos és felesége, Fazekas Erzsébet 60 évvel ezelőtt kötött házasságot Jászjákóhal- mán 1950. augusztus 31-én. A jeles napra fiuk, lányuk és népes családtagjaik körében emlékeztek. TA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOLtON.hu hírportálon. Nekiestek az akácosnak tolvajok Az úton hagyott gallyak nehezítik a közlekedést Ön szerint megállíthatók-e a falopások? Ezt a fát bizony derékban vágták ki, minden bizonnyal olyanok, akiknek erre nem volt engedélyük — állítja Ferenc Maguk is eltakaríthatják az ágakat- Nézze, mekkora pusztítást végeztek! Szépen lassan kitermelik az utat övező fasort—mutatta mérgelődve Ferenc az egyik derékban elvágott akácfa törzsét. — Szó sem lehet szabályoknak megfelelő, szervezett favágásról. Egyrészt látszik, hogy a kivágott fás szárúak egytől-egyig egészségesek, amit a visszamaradt csonkok is bizonyítanak. Másrészt a fából megmaradt jelentős meny- nyiségű gallyat nemes egyszerűséggel otthagyták a dűlőben vezető úton, ami miatt az itt közlekedő mezőgazdasági járművek csak kerülővel—ami nem mellesleg az én földemen keresztül vezet - tudnak továbbhaladni. Ilyet egy szakszerű munkát végző fakitermelő csapat nem hagy maga után. Jómagunk engedély híján nem merjük elmozdítani az ágakat, mert még rosszul is kijöhetünk a dologból, azaz meggyanúsíthatnak bennünket, hogy azt saját magunk hasznára termeltük ki. További bosszúságot okoz, hogy a kerülőként használt, a ku- koricafóldemen áthaladó rész jó, ha öt év alatt heveri ki a tarolás nyomait. veres Éva a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az ügyben történt bejelentés nem igényelt azonnali rendőri intézkedést. A sajtóreferens hozzátette, az úttorlaszt a közlekedők saját maguk is megszüntethetik az út üzemeltetőjével egyeztetve. Ha a bejelentő a fakivágással kapcsolatban szabálysértésre, bűncselekményre utaló jeleket tapasztalt, bármikor befáradhat a panaszirodára, hogy az ügyet vizsgálják ki. A Szolnokhoz közeli szelei dűlőben a tolvajok szépen lassan kitermelik az összes itt található fát. Legutóbb a múlt héten hallattak magukról, derékba vágott akácfákat és az ágakból keletkezett úttorlaszt hagyva hátra. Németh Gergő Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Szeptember 1-jével az iskolával egyetemben a meteorológiai ősz is elkezdődött. A fatolvajok a közelgő télre gondolva már neki is kezdtek a tüzelő begyűjtésének. Egy Szolnok határában gazdálkodó férfi a múlt hét közepén egy ilyen illegális fakivágás nyomait fedezte fel a szelei dűlőben, földje közelében. ■ A visszamaradó facsonkok később is fejfájást okoznak a gazdáknak, hiszen az árokpart karbantartásakor könnyedén beleakadhatnak és tönkre tehetik a fűvágó szerkezetet. Ferenc megjegyezte, hogy a fák kivágásával egyre szűkül az itt fészkelő védett madarak élettere. Az egerészölyvek és a réti sasok is emiatt beszorulnak a környező tanyákra. Az itt élők pedig gyakorlatilag nem tudnak a ház körül baromfit tartani, mert azok a ragadozó madarak eledeleként végzik. A visszamaradó facsonkok később is fejfájást okoznak a gazdáknak, hiszen az árokpart karbantartásakor könnyedén beleakadhatnak és tönkre tehetik a fűvágó szerkezetet. Az árokpartot pedig muszáj vágni, ugyanis ha nem teszik, elszaporodik a parlagfű és a vadkender is, ami miatt meg is büntethetik a gazdákat. — A szívem fáj, amikor ennek a vandál akciónak a nyomait látom - folytatta Ferenc. - Az időm nagy részét a határban töltöm, rengeteget gyönyörködöm az itt élő állatokban. A jelenlegi favágási tempó mellett azonban nemcsak az állatok fognak eltűnni, hanem a fák is. A közelben van egy Szent Mária emlékhely is, amit még 1925-ben állítottak. Ide még napjainkban is sok turista szokott elzarándokolni. A fákat itt 85 éve szabályos négyzet alakban ültették az emlékhely köré, ezek közül is vágtak ki. A rendőrségre bejelentést tettünk, hogy a favágásból eredően az út el van torlaszolva, s járhatatlan. Azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, ez nem hozzájuk, hanem az út fenntartójára tartozik. A szolnoki önkormányzatnak is jeleztem a problémát, azt mondták, majd megnézik, de eddig még senki jött ki a helyszínre. Már felvetődött a gazdatársak körében is az a gondolat, hogy szervezzünk figyelőszolgálatot, mivel ez egy olyan terület, ami eléggé elzárt, nincs a közelben tanya. Az ilyen tolvaj akcióknak ideális terep, ám ez a kezdeményezés annyiban maradt. JEGYZET NÉMETH GERGŐ Vágják a fát maguk alatt szeptember első borongós napjának reggelén vacogva ébredtem. Ugyanezzel a lendülettel meg is dorgáltam saját magam: hát már egy kis lehűlés is gondot okoz, hogy fogom így bírni a téli zimankót! Szerencsére a következő gondolat meg is nyugtatott: az összkomfortos lakásban nem kell gondolnom arra, hogyan kerítek tüzelőt a hidegebb hónapokra, csak el kell tekerem a hőfok- szabályzót. Sokaknak viszont létkérdés a tüzelő beszerzése. Történjen az legális vagy éppen illegális úton. Utóbbi módszer minden évben jókora fejtörést okoz a hatóságoknak és az erdőtulajdonosoknak. És lám, alig múlt el a kánikula, rögtön megindult az illegális fakitermelés az erdőkben! Még csak kicsiben, hiszen még nem kell elkezdeniük felélniük a tartalékot. a fatolvajoknak azonban illene már végre belátniuk, hogy tulajdonképpen saját maguk alatt vágják a fát. A folyamatos „gondos” kitermelésnek köszönhetően egyre kevesebb ugyanis a kivágható fás szárú. A szelei dűlőhöz hasonló nehezén megközelíthető (nem védett) mezőgazdasági területen a földutakat övező fák visszapótlása sem a gazdáknak, sem az út tulajdonosának nem áll érdekében. Minek telepítsenek fákat, ha azokat újra meg újra kivágják? a bennünket körülvevő természet rombolása elég riasztó ütemben zajlik. Az ebben résztvevőknek, így a fatolvajoknak sem ártana elgondolkozniuk azon, hogy tettükkel nemcsak másoknak, hanem saját maguknak, nemcsak a jelen, hanem a jövő generációjának is ártanak. Ha ezt nem értik meg, hamarosan nemcsak a fűtés más alternatívája, hanem új bolygó után is kell majd nézniük... Hét településen nincs hivatalos vezetőjelölt Mága Zoltán lett Szolnok díszpolgára elismerések Izaki Masahiro Szolnok Város Főzeneigazgatója címet vehette át Besenyszögön, Csépán, Jászalsó- szentgyörgyön, Jászfelsőszent- györgyön, Tiszaigaron, Tiszakür- tön és Tiszaszentimrén szerdán 18 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint még nem volt nyilvántartásba vett polgármesterjelölt. Pedig szeptember 3-án, pénteken 16 órakor lejár a jelölt- állítási határidő az önkdrmányza- ti választásokra. Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig összesen 170 polgármesterjelöltet állítottak. Közülük a legtöbbet, hatot-hatotTiszafóld- váron és Tiszavárkonyban, de a településvezetői posztra öt jelölt van Kengyelen és Túrkevén is. A többségében romák lakta Tisza- bőn szintén népszerű a polgármesteri poszt, hiszen ott is öt jelölt van már nyilvántartásba véve. Tiszabőn egyébként önkormányzati képviselői jelöltből is már 24 van. Emellett bőven akad olyan település a megyében, ahol eddig csak egy polgármesterjelölt méretteti meg magát. Az egyéni választókerületi jelöltek számában Tiszafóldvár is kimagaslik a 10 ezernél több lakosú települések között a maga eddigi 49 jelöltjével, Törökszent- miklóson pedig 45. Az egyéni listás jelölteket nézve (ezek a 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú településeket érintik) Túrkeve áll az élen 36 jelölttel, melyet Kunhegyes követ 28-cal. ■ Baranyi György Mága Zoltán, a világszerte nagy hírnévnek örvendő szolnoki születésű hegedűvirtuóz vehette át idén a Szolnok Város Díszpolgára címet. Az elismerést Szolnok napján, szeptember 1-jén Szalay Ferenc polgármester adta át az Aba-Novák Kulturális Központban. Mága Zoltán ma is méltó módon és óriási szeretettel képviseli és öregbíti megyeszékhelyünk hírnevét, szíve, mint mondta, mindig hazahúz. - Sok kontinensen, rengeteg országban jártam már, politikusok, hercegek, királyok előtt léptem fel, de ilyet sehol nem kaptam, mint itthon. Életem legnagyobb díját vehettem át a mai napon - mondta a díjátadót követően a hegedűvirtuóz. A város napján jutalmazták Ezüst Pelikán Díjjal Miskó Istvánnét, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ, valamint utód- szervezetének vezetőjét, továbbá Orosz Zoltánt, az egykori szolnoki helyőrségparancsnokot, aki jelenleg a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának törzsfőnöke. A tegnap esti ünnepségen köszöntötték Izaki Masahirót, akinek a város közgyűlése Szolnok Város Főzeneigazgatója címet adományozta. A kitüntető elismerést Szalay Ferenc polgár- mester adta át a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezetőjének. ■ Rimóczi Ágnes Mága Zoltán (elöl) és Izaki Masahiro együtt zenélt a publikumnak