Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-02 / 204. szám

SZOUON.HU: KÖVESSE NYOMON A MEGYE TÖRTÉNÉSEIT A HÍRPORTÁL KÖZÖSSÉGI OLDALAIN! ► WWW.SZOUON.HU AKI MÁR PRÓBÁLTA, TUDJA, A LÉBÖJT GYÓGYÍTÓ LEHET > 10. OLDAL Felülvizsgálják az életjáradék­programot is TARTALOM MEGYEI TÜKÖR 3 AHOL ELÜNK GAZDASÁG 6—7 Életmód MŰSOR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 DIÁKVILÁG SPORT Egyre szűkebb a szezon A szűk három hó­napos szezon után alig van szál­lóvendég Jásza- pátin, a turizmus­sal foglalkozók az összefogást sür­getik. ►S. OLDAL Nagyváradra utazik az Olaj Az új évad első felké­szülési mérkőzésén lép ma délután pá­lyára a Szolnoki Olaj KK csapata Nagy­váradon egy négy- csapatos emléktor­nán. ►IS. OLDAL IDŐJÁRÁS Alv Ma reggel ködfoltos, napközben és éjjel derült száraz, eny­hébb idő lesz. A jel­lemző hőmérséklet reggel 11, délután 19 Celslus-fok körül alakuL ►!!. OLDAL msmsmmm A SZOUON.hu olyasóitól Mivel lehetne javítani a hazai termelők pozícióin? (százalék) Ez végre jó: egyre több autót adnak el itthon Egyfajta bankként képzeli el az e hónaptól felálló Nemzeti Földalapot (NFA) Sebestyén Róbert, a testület elnöke. A most kinevezett szakember hangsúlyozta: meg kell találni az egészséges egyensúlyt a tu­lajdonszerzés és a meglévő va­gyon bérbeadása között. ►6. OLDAL Sorban álltak az oltásért. Már tart Szolnokon az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása. Tegnap dr. Boné László szakállatorvos a Vércse úton várta a kutyatartó gazdákat, hogy beadja kedvenceiknek a szurit. A hideg, szeles-esős idő ellenére is sorra érkeztek a négylábú páciensek, amelyek kimondottan jót tűrték, amíg az állatorvos gyors, gyakorlott mozdulattal a bőrük alá döfte az injekciót. Képünkön: Mészáros Andrást (középen) Veronika lánya is elkísérte az oltóhelyre, hogy beadassák dr. Boné Lászlóval a veszettség elleni oltást Dina nevű kutyájuknak. A Magyar Gépjárműimportő­rök Egyesületének első nyolc havi értékelése a hazai forga­lomba helyezésekről egyértel­műen mutatja, hogy tovább folytatódik a javuló piaci trend. Egyre több új autó kap Magyar- országon rendszámot. Augusz­tusban például 2994 darab sze­mélyautó került forgalomba, 24 százalékkal több, mint ta­valy ebben a hónapban - írta az Autoblog.hu. ■ A skandináv lottó 35. heti nyerőszámai GÉPI: 9 13 18 21 24 30 33 KÉZI: 1 10 17 20 23 32 33 v* y www.szouon.hu Ara: 120 Ft, előfizetve 86 Ft JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP XXI. évfolyam, 204. szám, 2010. szeptember 2., csütörtök EGY PERCBEN Preferálni kellene a hazai termékeket Átláthatóbb piaci viszonyokat kell teremteni Igí is, úgy is a termelők húzzák a rővidebbet írjon nekünk, hívjon bennünket! Hívja az ügyeletes újságírót: tel.: 06-30/3379-639 Terjesztés: tel.: 06-80/200-690, 56/516-719 üzenetrögzítő Információs és szórakoztató portál: www.szoljon.hu szoljon@szoljon.hu SZÓVÁ TESSZÜK Az egyik szolnoki telefonfülkéből hívott valakit egy fiatalember. Kisvártatva megérkezett egy középkorú nő, aki rög­tön rányitotta az ajtót, s közölte vele, hogy most már hagyja abba a cseve­gést, mert neki is hívnia kell valakit. A fiatalember mondta, hogy legalább hadd búcsúzzon el attól, akivel épp be­szél. A hölgy erre átkozódva rávágta az ajtót, s a ßlke oldala előtt állva to­vább kiabált a férfinak. Szerencsére nem sűrűn látni ilyesmit. Ami nem csoda. Ugyanis egy bizonyos intelligen­ciaszint felett ilyen, a nőéhez fogható viselkedés nem fordul elő. (M. G. A.) 102 04 7 / 0 36 5 9 1 5 0 4 Tovább szárnyal az export gazdaság A kis- és közepes cégek adják a megyei ipar lendületét Sikerült felkapaszkodnia a kedvező nyugat-európai és fel­törekvő piaci konjunktúrára a magyar gazdaságnak - írta Vg.hu. Ismét kinyílt az exportolló nyár elejére, a külkereskedel­Felismerhetetlen holttest egy vizesárokban A rendőrség tájékoztatása sze­rint egy holttestet találtak Szol­nok külterületén, a Debreceni út mellett lévő füves, fás terü­leten egy kanálisban. Mint azt Szabó Zita, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője el­mondta, egy állampolgár jelen­tette az esetet a hatóságnak. A helyszínre érkező tűzoltók ki­emelték a bomlásnak induló testet, amit elszállítottak továb­bi vizsgálatokra. Az erősen oszló test azonosítása igen ne­héz, egyelőre még az ismeret­len nemét sem sikerült azono­sítani. Az idegenkezűség sem kizárható, az eset körülménye­it a rendőrség vizsgálja. ■ mi egyenleg újabb rekordot dönthet. A kivitel volumene 19,8, a behozatalé 14,5 száza­lékkal bővült júniusban a Köz­ponti Statisztikai Hivatal friss adatai szerint. A külkereske­delmi többlet - a hónap során A győri Sárközi Imre újrahasz­nosításra alkalmaüan műanyag hulladékból katalizátoros hő­bontással zárt rendszerben nagy tisztaságú olajat állít elő. A technológia egy új magyar sza­badalommal védett találmány, mely nagy jövő előtt áll. A szabadalom Gelencsér Gá­bor tulajdona, aki a sold Power Energy Kft. ügyvezetője és a szabadalom megvalósítására vonatkozóan szerződéses jogvi­szonyban áll a győri Sárközi Im­re cégével. Az így előállított olaj olyan emissziós paraméterek­kel rendelkezik, mint bárme­lyik másik, ami a kereskedel­emben kapható - írta a Kisal- fold.hu alapján a Drinfo.hu. ■-, az 564 millió eurós egyenleg minden idők második legma­gasabb értéke. Hasonlóan jó eredményekről számolt be dr. Sziráki András. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint idén eddig minden hónapban húsz százalék körüli volt az iparban a növekedés a megyé­ben. Kedvező, hogy a kis- és kö­zepes vállalkozások termelése a korábbinál jobban bővült. ► 4. OLDAL Fantasztikus új magyar világtalálmány Emlékmű Iránba. Jászberény testvérvárosában, az iráni Yazdban állít­ják fel hamarosan azt az emlékművet, amelyet tegnap mutattak be Jászberényben. Az alkotás Sisa József iparművész műve. Az esemé­nyen megjelent az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagyköve­te, Saeed Seyed Agha Banihashemi és megköszönte az alkotást. ÚN-ADATTÁR Működő bölcsődei férőhelyek száma a megyében 2000 200i> 2007 2008 ► 2. OLDAL A nőt szexuális szolgáltatásra kényszerítette Egy hajdúsámsoni lakos ellen tett feljelentést élettársa. A nőt párja, egy alkalommal Kőtel­ken arra kényszerítette, hogy férfiaknak szexuális szolgálta­tást nyújtson pénzért cserébe, illetve ugyanezért a 4. számú főút mellé is kivitte, ahol szin­tén ez volt a dolga a 20 éves nőnek. Közben a férfi a nőt az­zal fenyegette, hogy amennyi­ben nem hajlandó az üzletsze­rű kéjelgésre és nem adja át az abból származó bevételt, akkor bántani fogja és közös gyerme­küket is elveszi. A 22 éves fér­fi ellen kitartottság bűntett mi­att indult eljárás - közölte Ve­res Éva, a megyei rendőr-főka­pitányság sajtóreferense. ■

Next

/
Thumbnails
Contents