Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-01 / 203. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA SPORT 15 Középső védőt igazolt a sérült Hegedűs helypre a Szolnoki MÁV Eb-t rendezhet Szolnok ökölvívás Jobb reklámot elképzelni sem lehet a város számára Amint az már az esés pillanatá­ban sejthető volt, Hegedűs Gyu­la súlyos sérülést szenvedett a szombati, Szolnoki MÁV FC- Honvéd (0-2) NB I-es bajnoki lab­darúgó-mérkőzésen 19. percé­ben. Az azóta elvégzett orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a 31 éves védő combköze­lítő izma négy centi hosszan be­szakadt, s felépülése 6-8 hétig is eltart. Éppen ezért a hátvédek­ben egyébként sem dúskáló klub vezetői azonnal szétnéztek a piacon, s az augusztus 31-i át­igazolási határidő lejárta előtt meg is találták a számukra leg­kedvezőbbnek tűnő megoldást. Júliusban már az újonc csapat keretével készült a 25 éves Petar Stanisic, ám akkor nem sikerült vele megállapodni. Most gyor­san megszületett az egyesség, ezek szerint a télen Nyíregyház­ára szerződött montenegrói védő — tavasszal bokasérülés miatt csak a hajrában léphetett pályá­ra - december 31-ig kölcsönbe kerül Szolnokra. Stanisic ked­den már be is kapcsolódott a ti- szaligeti munkába. ■ G. J. Ma kezdődik az Olaj-bérietek árusítása A Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub a mai napon megkezdi a 2010/2011-es-évadra szóló bérle­tek értékesítését Az éves belépők megváltására változatlan — 23, il­letve 20 ezer forintos - áron, mun­kanapokon 7-15 óráig a Tiszalige- ti Sportcsarnok második emele­tén lévő klubirodában nyílik lehe­tőség. Az előző szezonban bérlet­tel rendelkező szurkolók helyét szeptember 17-ig tartják fenn, 20- tól szabad lesz a vásár. A klub fel­hívja a D és E szektorok első sora­iban ülő bérletesek figyelmét, hogy a csarnok átalakítása miatt megszűnő helyükkel kapcsolat­ban minél hamarabb érdeklődje­nek a bérletek értékesítésének he­lyén. A csapat csütörtöktől szom­batig a nagyváradi Antonio Alexe- emléktornán vesz részt. A piros­feketék a tervek szerint szeptem­ber 23-án felkészülési mérkőzé­sén mérik össze erejüket a belgrá­di Crvena Zvezda alakulatával a Tiszaligetben. ■ G. G. Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc (balról a második) sajtótájékoztatón számolt be az Európa-bajnokság rendezésének előkészületeiről . Mf A nemzetközi ökölvívó­szövetség júliusban, Ma­rokkóban megtartott vég­rehajtó bizottsági ülésén döntött arról, hogy 2011- ben Magyarország adhat otthont a junior Európa- bajnokságnak. Azóta kide­rült, a kontinensvetélkedő házigazdája Szolnok lesz. Géléi József Kedden Szakos József szakmai igazgató kíséretében Szolnokon járt a Magyar Ökölvívó Szövet­ség elnöke, dr. Csötönyi Sándor. A két szakember bejárta a jövő évi junior Európa-bajnokság helyszínét, megtekintette a ter­vezett szálláshelyeket és találko­zott Szalay Ferenc polgármester­rel Is. A látottakról, tapasztaltak­ról a sajtótájékoztatót követően faggattuk a vendégeket.- Csak ámulok és bámulok a város fejlődésén - kezdte mon­dandóját a szövetség elnöke. - Meglehetősen régen jártam már Szolnokon, így még inkább szembeötlő a változás. Különö­sen a Tiszaliget fejlődése káprá­zatos. Minden egy helyen van, 100 méter sétával elérhető a szálloda, a sportcsarnok, az uszoda. Jól döntöttünk, mikor a szolnoki pályázatot támogat­tuk. Az Európa-bajnokság meg­rendezésénél jobb reklámot el sem lehet képzelni a város szá­mára. Közel negyven ország, majd négyszáz résztvevővel képviselteti magát a kontinens­vetélkedőn, s ők mind jó hírét vihetik a településnek a világ­ban.- A volt szovjet tagköztársa­ságok általában mindig erős lob­bival rendelkeznek az Eb-k, yb-k rendezése kapcsán. Minek kö­szönhetjük, hogy most Magyar- ország nyert?- Az elmúlt másfél évtized­ben több világversenyt rendez­tünk, s mindannyiszor óriási si­kert arattunk a résztvevők kö­rében. így mikor a nemzetközi szövetség alelnökeként azt java­soltam, hogy ismét mi lehes­sünk a házigazdák, csupán egyetlen ellenszavazattal simán elfogadták pályázatunkat. Pe­dig megmondom őszintén, a hét jelentkező közül az angolok, mint a 2012-es olimpia rende­zői érkeztek a legkomolyabb lobbival a marakeshl végrehaj­tó bizottsági ülésre, ám esélyük sem volt velünk szemben.- Vélhetően itthonról nem csak Szolnok szerette volna el­nyerni a rendezés jogát.- Valóban több jelentkező is akad, de ismerve a MÁV ökölví­vó szakosztályának közelmúlt­beli eredményeit, az utánpótlás­nevelés terén végzett kiemelke­Sport-idegenforgalmi központ lehet a Tiszaliget Szolnok sportszerető közönsé­gének nincs oka panaszra, most már sorozatban rendez­nek a Tisza-parti megyeszék­helyen nemzetközi sportese­ményt.- A kosárlabda- vagy éppen a vízilabda-válogatott már több alkalommal is Szolnokot választotta otthonául az el­múlt hónapokban, de a leg­jobb fltneszesek, karatékák vagy éppen kajakosok, kenu­sok is visszatérő vendégeknek számítanak megyeszékhe­lyünkön - felelte érdeklődé év­sünkre Szalay Ferenc polgár- § mester. - A Tiszaliget fejlődé sével egyre inkább elérhető közelségbe kerül, hogy igazi sport-idegenforgalmi központ­tá váljon Szolnok vámsa. dő munkáját, Szolnok város ön- kormányzatának sport iránti el­kötelezettségét, egyértelművé tette számunkra, hogy 2011. jú­nius 26. és július 3. között a Ti­sza-parti városba kell hoznunk az öreg kontinens legtehetsége­sebb junior korú öklözőit. Remélhetően a magyar válo­gatott színeiben lesz szolnoki fiatal is, aki kötelek közé léphet a junior Eb-n. Szellő Imrének, Illetve Völgyi Jenőnek nem ada­tott meg, hogy hazai közönség előtt szerezzen Európa-bajnoki érmet. Herczegh Erik vagy ép­pen Cseh Laci most óriási lehe­tőség előtt áll. A lehetőség adott, már csak élni kell vele. Dr. Csötönyi Sándor szerint remek reklám a városnak az Eb ■EXE&OH Kitettek magukért a szolnoki teniszezők véget ért a teniszezők kor- osztályos magyar bajnoksá­ga. A 18 évesek között Buk­ta Ágnes játszmaveszteség nélkül nyert aranyérmet. A 14 évesek között Szintai Dá­vid csapatban és párosban — Rendeg Gergővel az olda­lán - az első, egyéniben a második helyen végzett. A lányoknál Koleszár Zsófi egyéniben és párosban is a dobogó harmadik fokára léphetett fel. Pénzbüntetéssel megúszta a Debrecen kedden döntött az UEFA Máté-ügyben. Ezek szerint 15 ezer eurós pénzbüntetés­sel sújtotta a Debrecen lab­darúgócsapatát az európai szövetség, amiért adminiszt­ratív hibát elkövetve, a 90. percben becserélte a Liteksz elleni meccsre nem nevezett Máté Pétert. A Löki kettős győzelemmel jutott a bolgá­rok ellen az Európa Liga csoportkörébe, ahol az uk­rán Harkiwal, a holland PSV-vel és az olasz SampdO; riával találkozik. Két mérkőzést is rendeznek az NB l-ben szerdán két bajnoki mérkő­zést rendeznek a labdarúgó NB I-ben. A 3. fordulóban vihar miatt félbeszakadt Za- laegerszeg-Pápa összecsa­pást ma este 19 órakor pó­tolják. Ugyanebben az idő­pontban kezdődik a hét vé­gi, ötödik forduló utolsó ösz- szecsapása, a Ferencváros— Győri ETO rangadó. Az Üllői úti meccset ingyen tekinthe­tik meg a szurkolók. Győzelemmel kezdték az Eb-t női pólósaink kedden délutánmegkezdte szereplését a zágrábi vízi­labda Európa-bajnokságon a magyar női válogatott. Lá­nyaink remek rajtot vettek, Hollandia ellen három ne­gyed meggyőző játékának köszönhetően 9-8-ra diadal­maskodtak SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUOKJ» hírportálon olvashatnak. Már a selejtezők során elbúcsúzott a címvédő Ferencváros utánpótlás Színvonalas mérkőzéseken dőlt el a helyezések sorsa a tiszaburai gyermeklabdarúgó vándorkupán A tiszaburai sporttelepen tizen­egyedik alkalommal rendezték meg a település neves szülötte, dr. Berrár Mihály állatorvos ne­vét viselő gyermeklabdarúgó vándorkupát. A helyi sportegyesület mo­torja, Tárcza Zoltán kiváló szer­vezőmunkájának köszönhető­en ismét rangos mezőny gyűlt össze a viadalon. 9 évesekből álló korosztályos csapatával több élvonalbeli klub, így a Debrecen, a Ferencváros, a Kecskemét és a Szolnoki MÁV képviseltette magát. Dr. Fenyvesi Máté, a torna fő­védnöke — a Fradi sokszoros válogatott labdarúgója - sze­mélyes jelenlétével tisztelte meg a résztvevő fiatalokat és edzőiket. A megjelent 18 együttest két négyes és két ötös csoportba so­rolták a szervezők. A selejtező vaskos meglepetéssel zárult, miután a háromszoros győztes és címvédő Ferencváros mind­össze negyedik lett csoportjá­ban, s a továbbiakban csak a 13-18. helyért folyó küzdelmek­ben volt érintett. A zöld-fehérekkel ellentétben nem okozott gondot a továbbju­tás a tavalyi finálé másik részt­vevője, a debreceni Löki Focisu- f li számára. Hibátlan menetelés p után, négy mérkőzésen elért | négy győzelemmel biztosította I helyét a legjobb nyolc között az egri Plútó SE. A Szolnoki MÁV VSI néven futó, szintén mávos egyes számú gárdája csoport- alakulat és a Jászberény máso- győztesként, míg a Szolnoki dik helyen került a negyeddön­A Löki Focisuli, az Eger és a Szarvas csapatkapitánya a dobogón tőbe. Nem sikerült ugyanez a Szanda Focisulinak, amely hiá­ba gyűjtött öt pontot a csoport- mérkőzések során, rosszabb gólkülönbsége miatt mégis A torna végeredménye 1. Löki Focisuli, 2. Eger, 3. Szarvas, 4. Tápiószentmár- ton, 5. Szolnoki VSI, 6. Nyír­suli, 7. Szolnoki MÁV, 8. Jászberény, 9. Szanda Focisu­li, 10. Putnok, 11. Tiszabura, 12. Kun FC, 13. Karcag, 14. Gyöngyös, 15. Aszód, 16. Kecskemét, 17, Ferencváms, 18. Fegyvernek. csak a 9-12. helyért folytathat­ta. Hasonló balszerencsével csúsztak le csoportjuk harma­dik helyére a hazai fiatalok. Az egyenes kieséses rend­szer első fordulójában mindhá­rom, addig versenyben lévő me­gyénkben csapat elbukott. A jászberényieket a Tápiószent- márton, a Szolnoki MÁV fiatal­jait a Szarvas, míg a VSI gárdá­ját a Löki Focisuli búcsúztatta. Utóbbiak meg sem álltak a vég­ső győzelemig: az elődöntőben a Tápiószentmárton 1-0-ás, majd a fináléban az Eger 2-O-ás legyőzésével aranyéremnek örülhettek a tavalyi második hely után. ■ Gönczöl G.

Next

/
Thumbnails
Contents