Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-07 / 183. szám
14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT LOMBARD PAPA-SZOLNOKI MÁV FC Labdarúgó NB I., 2. forduló, Pápa, Perutz-stadion, vezeti: Veizer Roland (Berettyón, Horváth R.) 2010. augusztus 7., szombat, 19 óra Véber György vezetőedző 1 Mire számít a szombat esti összecsapáson? Vágó Attila vezetőedző 1. 2. Mi szól a csapata mellett a mérkőzésen? 3. Mire hívja fel külön is játékosai figyelmét? Nincs mit tagadni, az idei első két mérkőzésünket, a Ferencváros elleni Ligakupa-meccset (0-0) és a debreceni bajnoki összecsapásunkat (2-0) nagyon elrontottuk. Sőt, az igazi nyitányt jelentő szombathelyi kupatalálkozón (3-1) sem remekeltünk. Még köszönő viszonyban sem voltak a látottak azzal, amit a nyári felkészülés során heteken keresztül folyamatosan gyakoroltunk és amit az edzőmeccseken véleményem szerint jól meg is csináltunk. El kell ismerni, a bajnoki nyitányon közünk nem volt a Löki ellen a találkozóhoz és ugyan csak két góllal maradtunk alul, bizony arcpirító vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére úgy gondolom, csapaton belül nem volt pánik, csupán jó magyar szokás szerint a kívülállók kezdték el azonnal kongatni a vészharangot. Amennyiben nyerünk, azonnal papírformának könyvelik el a sl- .»» kert szurkolóink és már-már dobogós álmokat szövögetnek, ellenben ha vereséget szenvedünk, szinte rögtön elkezdik a kiesést emlegetni. Két rosszul sikerült meccs után, hazai közönség előtt más elvárás nem is lehet a csapattal szemben, mint a biztos győzelem. V Megmondom őszintén, úgy neki fogunk esni a Szolnoknak, hogy a gatya is leessen játékosairól, lélegzethez sem akar- juk engedni riválisunkat. Ha csak tudásunk 70-80 száza- A lékát produkáljuk szombaton, itthon tartjuk a három bajnoki pontot. 2 Bármilyen furán is hangzik, elsősorban talán éppen az szólhat mellettünk, hogy ilyen gyengén tel- ■ jesítettünk az elmúlt 180 perc során. Játékosaim roppant mód szégyellik magukat, s érzik, van törleszteni valójuk a szurkolókkal szemben. Nem az az igazi arca a gárdának, melyet a Fradi és a Debrecen ellen mutatott. És ezt tudják szimpatizánsaink, tudom én, de tudják a játékosok is. Viszont ezt bizonyítaniuk is kell. Vissza kell találnunk a régi útra, különben tényleg bajba kerülhetünk. Számunkra most kezdődik a bajnokság. Ha nyerünk, egy csapásra helyre billen mindenki önbizalma. Ezt próbáltam egész héten tudatosítani játékosaimban, s úgy láttam, vevők voltak a mondandómra. Abwo gyorsasága aranyat érhet és nagyon bízom benne, hogy Bárányos Zsolt, valamint Tóth Norbert játékintelligenciája, tudása pontokat eredményez majd a MÁV FC ellen. Az elmúlt mécseseken mintha hiányzott volna a játék iránti alázat a játékosokból. Egyénileg és csapatként is rendkívül súlyos hibákat követtek el, mely ahogy ilyenkor lenni szokott, megbosszulta magát. Támadójátékunkból hiányzott az igazi átütő erő, védekezésünk pedig csődöt mondott. Ezeket a hibákat még egyszer nem követhetjük el, hiszen az újoncban mindig különös bizonyítási vágy dolgozik. Bár terveink szerint a kapujához akarjuk szegezni a Szolnokot, nagyon vigyáznunk kell, hátul ne nyíljunk ki túlságosan, különben megkontráznak minket. Mivel egyébként sem a védekezés csapatom erőssége, így különösen óvatosnak kell lennünk. 1, Nincs az az edző, aki úgy küldené pályára csapatát, hogy ne nyerje meg a meccset. Természetesen én ■ is pontot, pontokat várok együttesemtől. Tisztában vagyok vele, hogy újoncként, idegenben, pláne a kimondottan erős támadójátékával a riválisok elismerését kivívó Pápa ellen nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de azt ígérhetem, nem feltartott kézzel lépünk pályára. Számtalan próbajátékost teszteltünk az elmúlt hetekben, s úgy gondolom, sikerült valóban erősítést jelentő futballistákat igazolnunk. A napokban még kétjátékos is érkezhet, velük kiegészülve válik teljessé majd keretünk. A gondot az okozta a felkészülés során, hogy különböző edzettségi állapotban érkeztek hozzánk az új fiúk, ám mára többé-kevésbé mindannyian utolérték a már tavasszal is kezem alatt dolgozókat. Igyekeztem feltérképezni házigazdánkat, a helyszínen láttam első bajnoki összecsapását. A Lombard előre különösen veszélyes, gyors nigériai támadójára nagyon oda kell figyelnünk, miként Bárányos Zsoltnak és Tóth Norbertnek sem adhatunk teret. Bízom benne, hogy elviszi a hév a hazaiakat, és gyors kontráinkat képesek leszünk góllal befejezni. 2, Óriási bizonyítási vágy dolgozik játékosaimban. Tudjuk, sokan minket tartanak az első osztály egyik biztos kiesőjének, mondván több meghatározó labdarúgónk is bőven elmúlt már harminc éves, ám ez akár jól is elsülhet. Rutinos, sok nagy csatát megélt futballistákkal rendelkezünk, Molnár Zoltán, Pető Zoltán, Hegedűs Gyula, vagy a most éppen sérülés miatt hiányzó Schindler Szabolcs nem ijed meg a saját árnyékától, a legmelegebb pillanatokban is képes higgadt maradni. Meggyőződésem, a magyar NB l-ben néhány csapattól (Löki, Videoton, Győr) eltekintve, nincs akkora tudásbeli különbség, melyet akarattal, a játék iránti alázattal ne lehetne ellensúlyozni. Márpedig nálunk a csapatszellemmel, a motivációval nincs, nem lehet baj. Úgy érzem, felkészültünk a Pápából, meglepetésre készülünk a szombat esti villanyfényes összecsapáson. 3. Az NB II. Keleti csoportjában bajnoki címet szerzett csapat gerincét sikerült megtartanunk, ám így is több új játékost kellett beépíteni. Be kell vallanom, a rövid felkészülési idő miatt nem állt össze teljesen még a gárda, néhány hétre szükségünk lesz, mire formába lendülünk. Számunkra nem a legszerencsésebb időpontban utazunk a Pápához, hiszen Véber Gyuri kollégám a debreceni vereség után biztosan alaposan feltüzeli csapatát. Ráadásul több olyan labdarúgóval rendelkezik a Lombard, gondolok itt például Bárányos Zsoltra vagy Tóth Norbertre, akik egymaguk is képesek eldönteni a meccset. ■ Gelei J. Lombard FC Pápa Szolnoki MÁV FC Játékvezető: Veizer Roland. Asszisztensek: Berettyán Péter, Horváth Róbert ® Heffler 40 Tóth N. (13) Gyömbér Abwo 3» Quintero (20 Bárányos _ © Hevesi-Tóth Alex ^ Mile O Molnár Z. O Lengyel © Remili Vezetőedző: Véber György Vezetőedző: Vágó Attila Cserejátékosok: Takács T. (kapus), Dlusztus, Bíró P., Rebryk, Jovánczai, Germán Cserejátékosok: Rézsó (kapus), Bárány, Koós, Antal, Vörös, Ngalle, Tchami Közel negyven meccsre lesz érvényes a bérlet Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdi meg árusítani a 2010-11-es labdarúgószezonra érvényes bérleteit a Szolnoki MÁV FC.- Úgy gondolom, sikerült olyan árat megállapítanunk, mely igencsak kedvező a szurkolók számára - felelte érdeklődésünkre Tóth Dénes klubigazgató. - A tizenhétezer forintos kombinált belépő érvényes lesz az NB I-es és NB III-as csapatunk valamennyi őszi és tavaszi hazai bajnoki összecsapására, valamint a Ligakupa és Magyar Kupa találkozókra. Ez összesen közel negyven mérkőzést jelent, ami alig több mint 400 forintos meccsenkénti átlagra jön ki. Természetesen a diákok és nyugdíjasok jelentős kedvezményt kapnak, ők 12 ezerért válthatják meg éves bérletüket, ami 300 forintot jelent találkozónként. Azt hiszem, ennél kedvezőbb árral egyetlen klub sem rukkolt ki. A jegyárak egyébként nem emelkedtek jelentősen az NB lies szezonhoz képest. Az első osztályú bajnoki összecsapásokra a felnőtt tikett 1400, a diák- és nyugdíjasbelépő 1000 forintba kerül, míg a 10 év alatti gyerekek ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseket. A bérleteket munkanapokon 10 és 18 óra között válthatják meg a szurkolók a tiszaligeti klubházban. ■ Gelei J.