Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-05 / 181. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Több ezren vettek részt idén is az árvízi védekezésben, köztük önkéntesek és olyanok is, akik fizetést kaptak a munkáért. Képünk illusztráció. Hová tűnt a munkabér? fizetés Az árvízi védekezésért járó pénzre vár több kengyeli is ■EB3H9Í Csataszög PARLAGFŰ-MENTESÍ­TÉSI napot tartottak az elmúlt hét második felében a településen. Felnőttek és gyerekek egyaránt részt vettek az irtásban. A helyiek idén 225 ezer forintot nyertek a megyei önkormányzat pályázatán. Az elnyert összegből két fűkaszát vettek, melyek megkönnyítik a nyolc közcélú munkás dolgát, bb Jászberény kedden, a kora esti órákban a Zagyva gáton feszültek egymásnak az indulatok. Két hely­beli a köztük lévő, tartósan rossz viszony miatt vitába keveredett. En­nek során egyikük meglökte a má­sikat, mire a szerencsétlenül járt férfi leesett a gátról és könnyebb sérüléseket szenvedett, mrfk Karcag NEM jól kezdődött a reg­gel kedden egy helybelinek. Egy szintén karcagi lakos ugyanis az általa vélt tartozását követelte tőle. Ezt a sértett meg akarta beszélni vele, azonban szó szót követett, vi­tatkozni kezdtek, miközben a nő megpofozta, hátba verte és elvette 6000 forintját. A verekedő ellen el­járás indult önbíráskodás megala­pozott gyanúja miatt, mrfk Rákóczifalva A 41. ország láto­gatóját köszönthette a Macimú­zeum. A Spanyolországból érke­zett Pedro Granero Marin a világ több országában érdekelt üzlet­ember, a Real Madrid csapatá­ban játszó középpályás, Esteban Granero édesapja. Granero úr két napot töltött Rákóczifalván, és a Macimúzeum mellett a Fá­cánparkba is ellátogatott, bgy Szelevény A TELEPÜLÉSNEK je­lenleg két pályázata is elbírálás­ra vár. Az egyik az ivóvízminőség­javító programra benyújtott anya­guk, aminek az első körét már si­kerrel vették. Az Öcsöd gesztor­ságával megvalósuló szeméttele­pi rekultiváció második körére is beadták a pályázatukat, ng Szolnok KEDDEN, a kora esti órákban az egyik szolnoki postán vita alakult ki egy állampolgár és a biztonsági őr között. A férfi pontban záráskor ért az intéz­ménybe, amikor az ott szolgála­tot teljesítő őrrel szóváltásba ke­veredett. Ezt dulakodás követte, mely során kölcsönösen bántal­mazták egymást. A szolnoki és szajoli férfiak ellen garázdaság miatt indult eljárás, mrfk SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Ingyen dolgozott több kengyeli is az árvízi véde­kezés során? Az őket al­kalmazó vállalkozó állít­ja, hogy amint kap pénzt, azonnal fizet. A korábban munkát végzők azonban nem bíznak ebben. La­punk utánajárt, hol van a hiányzó pénz. ...... i Bé kési Brigitta- A fiamat és a férjemet lehet, hogy átverték és ingyen dolgoz­tak júniusban - fordult lapunk­hoz egy elkeseredett kengyeli hölgy. - Egy helybéli vállalkozó ajánlott számukra az árvízi vé­dekezés során munkát, ám a mai napig nem kapták meg a bérü­ket. Persze nem ők az egyetle­nek, akik így jártak! Úgy tudom, sokan vannak még, akik a hat­ezer forintos előlegen kívül egy fillért sem láttak a keresetükből. Június 9-étől dolgoztak, hordták a homokzsákokat Miskolcon, Zagyvarékason, Tiszaroffon és az ország más területein is. Még vasárnap sem maradtak itthon. Előfordult, hogy este hét órára értek haza, kilenc órakor pedig már indultak is újra dolgozni. A vállalkozó, aki ajánlotta számuk­ra a munkát, azt állította, hogy nem kapott még ő sem pénzt, ezért nem tud fizetni. A kengyeli férfiak megközelí­tőleg hatvanezer forintos kere­setre számítottak a körülbelül tíz napos munkavégzésük ellené­ben. - Nagyon jól jött volna ez a pénz - árulta el a feleség. — A férjem rokkantnyugdíjas, havon­ta huszonhétezer forintot kap, én is csupán harmadik hete dolgo­zom. A fiam családos, s harma­dik hónapja van csak munkája. A számláinkat nem tudjuk befi­zetni, az önkormányzattól mind­össze háromezer forint segélyt kaptunk. Nem tudom, miben re­ménykedjünk még? Kifizetik egyáltalán valaha is a bért, ami­ért megdolgoztak az emberek?- Már volt, aki megfenyege­tett, hogy rám gyújtja a házat vagy jön és elviszi a jószágot, ha nem fizetek - mondta a kétség- beesett kengyeli vállalkozó. - Jo­gosan követelőznek, elismerem. És én fizetnék is, de nincs miből. Egy kft.-vel állok szerződésben, már szégyellem, hogy minden nap érdeklődöm náluk. Leg­utóbb azt ígérték, hogy a héten már várható a pénz. Ha addig nem érkezik meg, akkor a jövő héten biztosan. Vagy azután. Ál­lítólag a kormány utalja a pénzt a vízügynek, a sorban ezt köve­ti a velem szerződött kft. Egy má­sik helybéli vállalkozó úgy tud­ta a munkavállalók egy részét kifizetni, hogy kölcsönt vett fel. A nyereségétől így elbúcsúzhat, hiszen abból fizetheti majd a ka­matot - folytatta. Szécsi Kata, a Közép-Tisza- Vidéki Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság sajtóreferense szolgált egyedül jó hírekkel. - Megkaptuk az árvízi védekezési összeg egy részét, a dologi kiadá­sok körülbelül negyven százalé­kát - árulta el. - Csütörtökön ér­kezett hozzánk a pénz, pénteken már meg is kezdtük arányosan a vállalkozói számlák kiegyenlíté­sét. Az adminisztráció azonban egy kis idővel jár, de mindenki megkapja a neki járó bért. Amint a még hiányzó összeg megérkezik, természetesen azt is azonnal elkezdjük feldolgozni és kiegyenlíteni a vállalkozói számlákat. Senkinek nem kell aggódnia, hogy nem kapja meg munkájáért a neki jogosan járó összeget - tette hozzá. Még nem érkezett meg egyetlen fillér sem a kft-hez telefonon érdeklődtünk a megfenyegetett vállalkozóval jl szerződött kft.-nél arról, hogy y megkapták-e már a pénzt. ■ - Már nagyon várjuk, hogy utalják a munkabéreket, de ez idáig még nem érke­zett meg hozzánk egy fii­st ______________ lé r sem - állították augusztus 3-án, kedden.- úgy tudom, hogy más vállal­kozó sem kapott még semmit. Természetesen, amint megér­kezik a pénz, azonnal továb­bítjuk azt a kengyeli vállalko­zónak. JEGYZET t D. SZABÓ MIKLÓS Látszik a fény az alagútban? megint lemaradtunk, mi magyarok, legalább is ab­ban a felmérésben, amelyet a Gallup kutatóintézet állí­tott össze. Összesen 155 or­szág állampolgárait kérdez­ték meg, boldogok-e. Elég szerény helyen, a százhar­madikon végeztünk. Ez az eredmény nagyon finoman fogalmazva sem utal túlzott optimizmusra. elvégre még olyan, sze­rény-szegény gazdasági kö­rülményekkel jellemezhető országok is megelőztek ben­nünket, mint Azerbajdzsán, Ukrajna, vagy éppen Kirgi- zisztán. Szóval, mindebből kiderül: úgy összességében pesszimista, boldogtalan nép vagyunk. Talán nem vé­letlenül. Mert az átlagpolgár életszínvonala fo­lyamatosan, de biztosan romlik, kevés a kereset, ren­geteg a csekk, a fizetnivaló és az ember csak kapkodja a fejét, mit emelnek már is­mét. És ezt nyilvánvalóan nem fogadja az ember kitö­rő boldogsággal. ENNEK ELLENÉRE az ÍS tény, kutya szívós ez a magyar ná­ció. Túlélt törököt, tatárt, né­metet, osztrákot, oroszt, sőt még az összes reform-ígére­tet is. Ezek közül talán az a legklasszikusabb, amelyet az egyik miniszterelnök állított: már látszik az alagút vége. Nekem viszont az a napi ta­pasztalatom, hogy talán még nem teljesen látszik, mert kanyarban, mégpedig óriási nagy kanyarban lehetünk. azért abban változatlanul reménykedem: minden nagy görbületnek vége lesz egyszer, és akkor tényleg látszik már a világosság, a fény, egy jobb jövő fénye. És akkor valóban végre-valahá- ra feljebb lépünk, esetleg léphetünk ettől a fránya 103. helyről. ha már ez egy olyan nép, hogy mindent, mindenkit túlél. Egyszer talán még a pesszimizmusát is... Eseményekkel teli a nyár a nyugdíjasok számára is A törökszentmiklósi Almásy Já­nos Nyugdíjas Klub tagjai az idei nyáron sem tétlenkednek: szí­nes programokkal töltik szabad­idejüket. Már a nyár elején, májusban több alkalommal is elutaztak Cserkeszőlőre egy-egy fürdőzés erejéig, majd a törökszentmikló­si aratóünnepen léptek fel az énekkarukkal, főztek a határban és nyerték meg az aratóverseny első díját is.- Nekünk sikerült legyőzni az évekig nyerő csapatot - mondta el lapunk érdeklődésére Molnár József, a klub elnöke, aki a deb­receni nyugdíjas kör nótaverse­nyén nemrég megszerezte a ré­gió dalosa címet, amellyel beju­tott a győri országos döntőbe is. Júliusban a klub tagjai részt vet­tek a debreceni katonadalok fesztiválján, most pedig egy or­szágos egészségügyi nap szerve­zésén munkálkodnak, ahol szak­orvosok fognak előadásokat tar­tani a nyugdíjas közönség szá­mára, vérnyomás- és vércukor- szintméréssel egybekötve. A közeledő augusztus 20-ai ünnepségen a Búzavirág nevű énekkaruk lép fel, és még aznap főzőversenyen is részt vesznek. A társaság egyébként az idén, szeptember 26-án ünnepli majd negyedszázados évfordulóját, amelyre szeretnének minél több baráti klubot és személyt meg­hívni. ■ M. D. Pöttyös kerékpárok. A napokban Szolnokon, a Tiszavidék Áruházban sor­solták ki a 132 darab pöttyös kerékpárt. A nyereményjátékon a Coop- üzletekben háromezer forint felett vásárlók vehettek részt. lakásotthonok fiataljait segítette az alapítvány — Olyan programot dolgoztunk ki a 6-18 éves, állami gondosko­dásban élő korosztály számára, mely lehetőséget ad a társada­lomba való zökkenőmentesebb beilleszkedésükre - tájékozta­tott Csontosné Csécsey Magdol­na pszichológus, gyógypedagó­giai szakember és Domokos An­namária, mentálhigiénés szak­ember.- A program zárásaként öt na­pos életmódtábort szerveztünk a gyerekeknek Káptalanfüredre június végén. Korábban többek között természetvédelmi vetél­kedőt, személyiségfejlesztő fog­lalkozásokat tartottunk számuk­ra. „Az Értelmes Életért Alapít­vány” az egyik pénzintézettel kö­zösen a projekt támogatásával segíteni kívánta a szolnoki la­kásotthonokban nevelkedő fia­talokat abban, hogy a társada­lom értékes tagjaivá válhassa­nak. Az állami gondoskodásban nevelkedő gyerekek a családok­ból általában hiányos életvezeté­si mintát kaptak. Kevéssé motiváltak arra, hogy tanuljanak, szakmát szerezze­nek, nehezen vállalnak felelős­séget önmagukért, döntéseikért. A Szolnokon működő lakásott­honok közül hat házból tanul­nak intézményünkben, a Liget Úti Általános Iskolában gyere­kek. Ezeket a fiatalokat és cso­portjaikat kívántuk megszólíta­ni programunkkal. ■ B. B.

Next

/
Thumbnails
Contents