Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-04 / 180. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 4., SZERDA TÜKÖR 5 Egyre nő a szoptatási kedv hazánkban táplálás Az anyatejben található természetes rostok erősítik a baba belső védelmi rendszerét A természetes táplálás révén erőteljesebb érzelmi kötődés alakul ki anya és gyermeke között. Képünk illusztráció. Magyarországon az el­múlt két évben közel tíz százalékkal nőtt a gyer­meküket ó hónapos korig szoptató édesanyák szá­ma, így 2010-ben tízből hat gyerek kap anyatejet ebben az életkorban, ami európai szinten kimagas­ló eredmény. Világszerte augusztus 1-7-ig ünnep­ük a szoptatás hetét. Munkatársunktól Az anyatej a legfontosabb táplá­lék az első fél évben, hiszen min­den tápanyagot olyan arányban tartalmaz, ahogyan arra a babá­nak szüksége van. Az édesanyák tisztában vannak az anyatej je­lentőségével, azonban nem min­den esetben tudják, mi a szere­pe a helyes táplálásnak az im­munrendszer fejlődésében. A rákóczifalvi Nagy Zsoltné mindkét gyermekét két éves ko­ráig szoptatta, mégpedig a kicsik igénye szerint. Szerencsére nem szenvedett hiányt, még másnak is tudott adni tejet. A helyes táp­lálás elsajátításában nagy segít­ségére voltak a kórházban, illet­ve a védőnő. A lurkók hat hóna­pos korig kizárólag anyatejet kaptak, utána adott nekik főzelé­ket, de főként az új ízek kedvé­ért. Az anyuka hozzátette: a szoptatásnak köszönhetően gyermekeit elkerülte a betegsé­gek többsége. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a ter­mészetes táplálás révén erőtel­jesebb érzelmi kötődés alakult ki anya és gyermekei között. Hazánkban a védőnői hálózat, a különböző szoptatást támoga­tó szervezetek és szakemberek, valamint felvilágosító progra­mok segítik abban az édesanyá­kat, hogy minél többen és minél tovább tudják anyatejjel táplálni gyermeküket. A szoptatás fon­tosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen az első években nagy mértékben befo­lyásolja a picik egészségét, az immunrendszerük fejlődését az, hogy milyen táplálékot kapnak. A Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGyT) 2010 tava­szán felmérést végzett, amely­ben azt vizsgálta, mennyit tud­nak a magyar édesanyák a gyer­mek immunrendszerének, azaz „belső védelmének” erősítésé­ről, mit tesznek azért, hogy gyermekük szervezete ellenál­lóvá váljon a fertőzésekkel szemben. Ebből kiderült, hogy az édesanyák csupán egyötöde tudja, a védekezőképesség erő­sítésének módja a helyes táplá­lás. A kutatás arra is rávilágí­tott, hogy zavar van a fejekben azt illetően, hogy mikorra ala­kul ki teljesen a gyermek belső védelme. A válaszadók tizede úgy gondolja, hogy ez a baba 6 hónapos korára befejeződik. Ez aggodalomra ad okot, hiszen a folyamat akár az első-második életév végéig is eltarthat, így ad­dig fokozottan kell ügyelni a he­lyes táplálásra.- Az első hat hónapban a ki­zárólagos anyatejes táplálást ja­vasoljuk, de a gyermek 1 éves koráig fontos a tejalapú táplálás az immunrendszer fejlődéséhez - hangsúlyozta dr. Szabó László, a Magyar Gyermekorvosok Tár­saságának elnöke. Az anyatej egyik legértéke­sebb tulajdonsága, hogy kész im­munanyagok mellett prebiotiku- mokat, azaz természetes eredetű rostokat tartalmaz. Ezek nem emészthetőek, így könnyedén el­jutnak a vastagbélbe, ahol a jóté­kony bélbaktériumok (például Lactobacillusok) táplálékként hasznosítják azokat. Ez teszi le­hetővé, hogy a jótékony baktéri­Világnapi rendezvény Szolnokon idén is számos szakembert, anyukát és kisbabát hívtak meg szerdán a szolnoki Tisza Szállóba, az anyatej világ­napja alkalmából szervezett ünnepi rendezvényre. Az ösz- szejövetel célja, hogy népsze­rűsítse az anyatejes táplálás előnyeit. A szakemberek be­számolnak arról, hogy az anyatej a csecsemő legideáli­sabb tápláléka, életfontossá­gú vitaminokat, nyomeleme­ket tartalmaz. Segíti a fogak fejlődését is, és az anya gyer­mek közötti érzelmi kötődés kialakulását. A jelenlevők ta­nácsokat kérhetnek az egész­séges életmóddal, a gyermek- neveléssel kapcsolatban is. umok elszaporodjanak, így segít­ve a babát a betegségek elleni vé­dekezésben. A belső védelem fel­építésének éppen ezért az anya­tejes táplálás az alapköve. Dr. Szabó László elmondta, a Gyermekorvos Társaságnak és a gyermekekkel foglalkozó egész­ségügyi szakembereknek ki­emelt feladata, hogy támogassa az édesanyákat a szoptatásban, hiszen a legtermészetesebben a saját gyermekükre „összeállí­tott" anyatejjel táplálhatják gyer­meküket, ez mindennél fonto­sabb az élet elején. Válassza ön is a gyors befőzést! befőzőautomata Vége a rémálomnak: nincs tartósítószer és ragacsos konyha, csak ízletes finomságok Kedves Háziasszonyok! Ugye, nem kell bemutatni, mennyi fáradsággal és „rumlival” jár a befőzés? Mennyi odafigyelést igé­nyel, mire a befőttek a pol­con sorakoznak? De a polc­ra történő felhelyezés után még mindig nem nyugod­hatunk meg, hiszen fenn­áll annak a veszélye, hogy valamit elrontottunk, és munkánk fáradságos „gyü­mölcsei” még fogyasztás előtt megromlanak. A Weninger konyhai befőző­automata azonban elűzi ezeket a rémálmokat! Segítségével meg­valósulhat minden háziasszony álma: gőz nélkül, rendkívül egy­szerűen és kényelmesen, tartó­sítószer és akár cukor nélkül is befőzhetjük családunk kedvenc gyümölcseit és zöldségeit. A mi­nőség pedig állandó és garantált! Az automata annyira leegyszerű­síti a befőzés folyamatát, hogy a befőzésben korábban gyakorlat­lanok számára is biztos a siker. A külföldön és idehaza már jól bevált német háztartási készü­léket a Weninger Bt. Magyaror­szágon már 12 éve forgalmazza. A befőzőautomata rendkívül sokoldalú: gyümölcsök és zöld­ségfélék befőzésére, lekvárok, készételek - húsok, levesek, sül­tek, pörköltek - tartósítására is alkalmas. Emellett a készülék használható még meleg italok - például tea, forralt bor - készíté­sére és melegen tartására, illet­ve külön kiegészítőkkel rostos ivólevek készítésére és lekvárok főzésére. A befőzőautomatával az egész befőzés leegyszerűsödik, gyorssá válik, s ami nagyon fontos: az egészségünkre ártalmas tartósí­tószer nélkül készíthetjük el be­főttjeinket és savanyúságainkat, megtartva így azok eredeti ízét és vitamintartalmát. Mindenki szá­mára egyszerű a használata: az előkészületek után a megfelelő program beállításával a gép telje­sen automatikusan végzi a tartó­sítást, nem kell „felügyelni” a be­főzés folyamatát. A ti- tok: a megfelelő egyenletes hőfok biztosítása megfele­lő ideig, amit a ha­gyományos befő­zés során nem tu­dunk megva­lósítani. wenmGer BEFŐZŐAUTOMATA Érett gyümöl csőket is választ­hatunk, nem fognak szétfőni, így kevesebb cukrot kell használnunk. Cukor he­lyett mézet, fruktózt, édesítőszert is használhatunk, de akár natúr állapotban is tartósíthatunk, kis­gyerekek és cukorbetegek számá­ra. A gyümölcsök bebarnulása el­len sem kell citromsavat bevet­nünk, elegendő hámozáskor víz alá tenni, és az egyenletes hőkeze­lés meggátolja az elszíneződést. Ilyen egyszerűen készíthetünk aranysárga őszibarackbefőttet! Az automata gyorsaságát bizo­nyítja, hogy keve­sebb mint egy óra alatt elkészíthetjük vele a befőtteket, a savanyúságokat. Működése gazda­ságos, egyszerre akár tizennyolc, 7,2 deciliteres üveg elfér benne, az üvegeket egy­más tetejére is he­lyezhetjük. Most 17 900 Ft helyett 15 900 Ft befőzőautomata ára 41900 Ft helyett most 39 900 Ft A lekvárfőző és melegentartó betétben a befőzőautomatával könnyedén ízletes lekvárt is készíthetünk kedvenc gyümölcseinkből Javában benne vagyunk a be­főzésekben, de a legkedveltebb fajták még most következnek: őszibarack, szilva, lecsó, szám­talan zöldségféle és savanyúsá­gok. A befőzés ma már nem csak a nagymamák feladata, kezdő há­ziasszonyok is nyugodtan bele­vághatnak, a siker garantált. Végezetül pedig egy különle­gesség. A napon érlelt kovászos uborkát is eltehetjük a fagyos hónapokra, leszűrve a levét a ke­nyérmaradványoktól, az auto­matában kidunsztolható. ▲ ÚJDONSÁG: F) 00 üvegkiszedő fogó bevezető ára: 1990 Ft A befőzőautomatával egyszerre akár tizennyolc befőttet Is elkészíthetünk. A siker garantált a kezdők számára is! INFORMÁCIÓ ÉS MEGRENDELÉS: www. befőzőautomata. hu Tel: 76/361-101, 20/9343429 Hétfőtől péntekig: 8-18, szombaton: 8-14 óráig Ingyenes házhoz szállítás • 2 év garancia Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza, Széchenyi utca 170. e-mail: info@befozoautomata.hu

Next

/
Thumbnails
Contents