Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-19 / 193. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK SPORT Pénteken ismét „Ki a legény a gáton?” verseny lesz Abádszalókon Tizenkilencedik alkalommal ran­devúznak augusztus 20-án, pén­teken (14 órától) Abádszalókon az ország legerősebb emberei. A „Ki a legény a gáton?” elnevezésű viadal keretében mérik össze fel- készültségüket. Az örökös baj­nokból mára főszervezővé vált Ulviczki Mihály ezúttal sem kí­méli az indulókat, embert próbá­ló feladatokat talált ki számukra. — A sziklanyomást mindig kedveli a közönség, hiszen nem elég erősnek lenni a versenyző­nek, az sem árt, ha egyensúlyér- zéke is átlagon felüli - véleke­dett az első számról Ulviczki Mi­hály. — A söröshordódobás kí­vülről egyszerűnek tűnik, ám ahhoz, hogy 6-7 méter magassá­gig felrepítsék a fiúk, megfelelő tempóérzék is szükséges. A Ford személygépkocsi gátoldalon va­ló felhúzása általában feladja a leckét még a legerősebbeknek is, jó ha egy-két induló teljesíteni tudja a feladatot. A koffercipelés (2x120 kg), a teherautó megpa- kolása, illetve az öt gyakorlatból álló záró vegyes szám már tény­leg a fizikai erőről szól. Természetesen ismét meg­mutatja kivételes képességeit a többszörös győztes Németh Ro­land (Szolnok), az egyre inkább trónkövetelővé előlépő Hajnal Tamás (Martfű), az országos bajnoki címmel büszkélkedő Szabó Zsolt (Püspökladány), a Szolnok-kupa tavalyi győztese, Roszik Gábor (Dunaújváros), il­letve új fiúként bekapcsolódik a viadalba az ólomsúlyú váloga­tott súlyemelő, a tatabányai Nagy Ákos. ■ Gelei J. Német és angol bajnokik a totó heti tipposzlopán 1. Inter-Roma 1 2. Barcelona—Sevilla X 3. Hannover-Frankfurt X 4. Hoffenheim-Werder lx 5. Kfiln-Kaiserslautem 1 6. M.gladbach-Nümberg X 7. Hamburg-Schalke 1 8. Mainz-Stuttgart x2 9. Arsenal-Blackpool 1 10. Stoke-Tottenham x2 11. Wigan-Chelsea 2 12. Newcastle-Aston Villa X 13. Fulham-Man. United 2 14. Dortmund-Leverkusen X A becsületükért hajtana kosárlabda Győzelmekkel búcsúznának a Tiszaligettől Szent István ünnepén, pénteken ismét kettős Eu- rópa-bajnoki kosármecs- cset rendeznek Szolno­kon, a Tiszaligeti Sport- csarnokban. Előbb női vá­logatottunk 16.30-kor ját­szik a bolgárokkal, míg férfi nemzeti csapatunk 19 órakor Mecedóniával találkozik. Varga Csaba Nem sikerült csapatainknak az ötödik forduló, hiszen egyaránt vereséget szenvedtek, egysége­sen két ponttal. Hölgyeink Mon­tenegróban, Podrogicában léptek pályára. Az inkább kézilabda-fel­legvárként ismert városban meg­lehetősen hullámzó játékot nyúj­tottak a felek. Csak példaként a 21. percben 38-45, nyolc perc múlva már 59-49-es állást muta­tott az eredményjelző tábla. A lé­nyeg, hogy a végjáték 71-71 -es ál­lásról indult. A összecsapást a szerencse mellett a játékvezetői trió döntötte el a hazaiak javára, a Sport televízió közvetítésében is érzékelhető volt az óriási ellen­szél, amit a bírók teremtettek. Tényszerűen a büntetők aránya 36:14, míg a személyi hibák ará­nya 33:19 volt, mindkettőben a hazaiak voltak a kedvezménye­zettek. A végeredmény pedig 7 5- 73 lett a vendéglátók javára. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a montenegróiak öt fordu­lót követően veretlenül vezetik a csoportot, és biztosnak tűnik to­vábbjutásuk. Ellenben a mieink­nek pénteken délután le kell JS győzniük a bolgárokat, hogy le- J gyen esélyük elcsípni a pótselej­tezőt érő harmadik helyet. Rá­adásul a különbség sem lesz mindegy, mert Bulgáriában 11 ponttal maradtak alul Vida An- náék. Férfi válogatottunknak sem sok hiányzott a bravúrhoz, ame­lyik mindössze 66-64-es veresé­a szervezők kérik a szurkoló­kat, hogy lehetőség szerint ne autóval érkezzek a Tiszaliget- be, mert a tűzijáték miatt a sportcsarnok parkolóit lezár­ják. És csak korlátozott szám­get szenvedett Nagy-Britanniá- tól Birminghamben. Az elején úgy tűnt, hogy a mieink az ál­dozati bárány szerepét játsszák el, hiszen a vendéglátók a meccs több periódusában 15 ponttal is vezettek. Ám együtte­sünk, élen a két Olaj-játékossal, ban lehet majd parkolni. Az is fontos információ, hogy a mér­kőzés napján, épp a lefújást követően 20.50 és 21.20 kö­zött teljes egészében lezárják a Tisza-hidat. Fodor Mártonnal (10/3 pont) és Horváth Ákossal (14/12) az utolsó percben befogta vetély- társát, 64-64. A szerencsésebb hazaiak, a klubszinten a Chica­go Bullsban játszó Luol Deng büntetőivel nyerték meg a meccset. Ezzel minimális esé­lye maradt csapatunknak a to­vábbjutásra. Ráadásul egy újabb nagyon erős ellenfél kö­vetkezik, a macedón válogatott, amelynek otthonában 34 pont­tal kapott ki csapatunk. Válo­gatottunk azonban mindkét ed­digi tiszaligeti meccsen bizo­nyította, hogy tud küzdeni, és a nálánál erősebb állományú együttesektől sem ijed meg. A legendás szolnoki szurkolótá­bor segítségével pedig a bos- nyákok után a macedónokat is elkaphatja az ünnep estéjén. Márcsak azért is, mert mindkét csapatunk utolsó selejtezőmec­csét játssza a Tiszaligetben. Az állás, férfiak 1. Nagy-Britannia 5 5 0 435:398 10 2. Macedónia 5 4 1 386:317 9 3. MAGYAR0RSZ. 5 1 4 335:385 6 4. Ukrajna 5 1 4 345:389 6 5. B.-Hercegovina 4 1 3 292:304 5 Az állás, nők 1. Montenegró 5 5 0 383:311 10 2. Törökország 5 4 1 327:311 9 3. Bulgária 5 2 3 349:329 7 4. MAGYARORSZ. 5 1 4 321:336 6 5. Finnország 4 0 4 235:328 4 Bíró Márk megnyerte a B döntőt Szingapúrban bíró Márk fiú egypáreve- zésben megnyerte a B dön­tőt, így összesítésben a hete­dik helyen végzett a Szinga­púrban zajló ifjúsági olimpi­án. A szolnoki Tisza Evezős Egylet-Sportiskola verseny­zője négy századmásodperc­cel előzte meg az új-zélandi Cohent, mögöttük harma­dikként a svájci Maillefer ért célba. A játékokon részt vevő másik szolnoki fiatal, a cselgáncsozó Batizi Barbara szombaton lép tatamira. A csoportkörért játszik a Debrecen és a Győr A labdarúgó Európa Liga negyedik selejtezőkörének mai első mérkőzésén a Deb­recen 20 órakor Nyíregyhá­zán a bolgár Liteksz Lovecs, míg a Győr 21 órakor a hor- vát Dinamo Zagreb gárdáját fogadja. Amelyik csapat si­kerrel veszi a kvalifikáció e szakaszát, a második számú európai kupasorozat cso­portkörében folytathatja szereplését. A DigiSport té­vécsatorna a két összecsa­pást váltott kapcsolással, élőben közvetíti. Nem nevezett az Olaj második csapata a honi kosárlabda-szövetség férfi tagozatának versenybi­zottsága a napokban döntött az A és B csoportba leadott nevezésekkel kapcsolatban. A másodosztályban 23 csa­pat rendelkezett indulási joggal, ám a Főiskola-Olaj gárdája nem nevezett, míg a DEKE beadványát első fo­kon elutasították. A 14 élvo­nalbeli együttes közül ugyanígy járt a Körmend és a Dombóvár. Az elutasított klubok a tagozat intézőbi­zottságához fordulhatnak jogorvoslatért. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUON.ta hírportálon olvashatnak. Ha lehet hagyják otthon autóikat Az elkövetkező négy napra tervezett ünnepi sportműsor S labdarúgás Szombaton alföldi rangadóra, Kecskemétre utazik a Szolnoki MAY FC futballcsapata CSÜTÖRTÖK Kajak-kenu. Világbajnokság, Poznan: 1000 m-es előfutamok, 9. Középfutamok, 14. Kézilabda. Férfi felkészülési mérkőzés: Törökszentmiklós— Balmazújváros, 18.30. Labdarúgás. Európa Liga-selej­tező: Debrecen—Liteksz Lovecs (Nyíregyházán), 20. Győri ETO- Dinamo Zágráb, 21. PÉNTEK Asztalitenisz. XX. Szent István Kupa nemzetközi verseny, Szolnok, Főiskola-csarnok, 9.30 Erősport. 19. Ki a legény a gáton? - erősember-verseny, Abádsza- lók, 14. Kajak-kenu. Világbajnokság, Poznan: 500 m-es előfutamok, 10. Középfutamok, 14. Kosárlabda. Férfi Eb-selejtező: Magyarország-Macedónia, Szolnok, 19. Női Eb-selejtező: Magyarország-Bulgária, Szol­nok, 16.30 Labdarúgás. Soproni Liga: Pá­pa-Haladás (Duna TV), 19. Me­gyei I. osztály: Nagyiván-Kun- szentmárton, 16.30. Streetball. Eagle Ottawa utcai ko­sárlabda-bajnokság, Szolnok, Táncsics u., 9. Vízilabda. Férfi Vodafone Ku­pa, Hajós Alfréd Uszoda: Spa- nyolország-Németország, 17.30. Magyarország-Olaszor- szág, 19. SZOMBAT Asztalitenisz. XX. Szent István Kupa nemzetközi verseny, Szol­nok, Főiskola-csarnok, 9.30 Atlétika. Túri Kupa utcai futóverseny, Mezőtúr, 14.50. Kajak-kenu. Világ- bajnokság, Poznan: 1000 m-es döntők, 10. 5000 m-es döntők, 16.35. Labdarúgás. Soproni Liga: Kecs- kemét-Szolnoki MÁV FC, 20. Videoton-Ferencváros (Sportl), 17.30. Siófok-Kaposvár, Paks- ZTE, 19. Újpest-Vasas, 20. NB III: Jászberény-Kecskemét II., Tököl-Jánoshida, 17. Megyei I. osztály: Kunhegyes—Jászárok­szállás, Szajol—Túrkeve, Új- szász-Tiszafüred, Besenyszög- Csépa, Fegyvernek-Kisújszál- lás, Törökszentmiklós-Abád- szalók, 16.30. Megyei II. osztály, Tiszajenő-Jászkisér, Hajnal Ta­más idén már trónkö­vetelővé lép­het elő az abádszalóki erősember­versenyen Nagykörű-Szászberek, Jászbol- dogháza-Iászfényszaru, Tó­szeg—Jászalsószentgyörgy, Kőte- lek-Zagyvarékas, 16.30. Kun­ság: Kengyel-Kenderes, Cibak- háza-Tiszasas, Mezőtúr-Tisza- szentimre, Tiszafóld- vár-Rákóczifalva, Kunmadaras—Ti- szagyenda, 16.30. Vízilabda. Férfi Vo­dafone Kupa, Hajós Alfréd Uszoda: Olaszor- szág-Spanyolország, 17.30. Ma- gyarország-Németország, 19. VASÁRNAP Asztalitenisz. XX. Szent István Kupa nemzetközi verseny, Szol­nok, Főiskola-csarnok, 9.30 Kajak-kenu. Világbajnokság, Poznan: 500 m-es döntők, 10.15. 200 m-es döntők, 12.30. Váltó előfutamok, 15, döntők, 15.55. Labdarúgás. Soproni Liga: Hon- véd-DVSC (Sport2), 17.30. Győr-MTK, 20. NB III: Szolnoki MÁV FC II-Szolnoki Spartacus, Véső u., 17. Megyei I. osztály: Jászapáti-Karcag, 16.30. Megyei II. osztály, Jászság: Pusztamo- nostor-Jászszentandrás, Jászjá- kóhalma-Tiszapüspöki. Kun­ság: Tiszabura—Cserkeszőlő, 16.30. Vízilabda. Férfi Vodafone Kupa, Hajós Alfréd Uszoda: Németor- szág-Olaszország, 9.45. Ma- gyarország-Spanyolország, 11.15. ■

Next

/
Thumbnails
Contents