Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-14 / 189. szám
II SPORT ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT Molnár Zoltán Paksról jött Szolnokra, Csehi Tamás Szolnokról igazolt Paksra Molnár Zoltán (Szolnoki MÁV FC) 1. 2. 3. Három évet töltöttem Pakson, és felemás érzéseim vannak. Annak idején a Vasasból csábított el egykori dunaújvárosi játékostársam, az időközben edzővé lett Lengyel Feri azzal a céllal, hogy segítsem bent tartani az NB l-ben az élvonalba akkor feljutó Duna-parti gárdát. Remek közegbe csöppentem, jó volt a hangulat, és úgy érzem, én is hozzátettem a magamét ahhoz, hogy sikerrel teljesítettük az elvárásokat. Mikor azonban Gellei Imre lett a vezetőedző a gárdánál, valahogy megfagyott körülöttem a levegő. Nem találtuk meg a közös hangot, nem egyféleképpen láttuk a csapat játékát. Kezdetben még játszottam, ám egy idő után már csak az NB lll-as csapatban léphettem pályára. Akkor a klub elnöke, Haraszti Zsolt úr tartotta bennem a lelket, neki is köszönhetem, hogy nem adtam fel. Vágó Attila hívása így kapóra jött nekem. Óriási bizonyítási vággyal búcsúztam Paksról. Mikor eljöttem a Duna-parti városból, 383 NB l-es meccsel rendelkez1. Milyen emlékeket őriz csapata szombati ellenfeléről? Mire számít, mi lesz az eredmény a mai összecsapáson? Évekig együtt játszottak. Milyen érzés, hogy most ellenfélként találkoznak? í. Csehi Tamás (Paksi FC) tem. Megfogadtam, elérem a 400-at. tályban. Ha minden jól megy, és (előrehozott) második fordulópályán ünneplem a négyszázadik És láss csodát, újra itt vagyok az első osz- sérülés, eltiltás nem jön közbe, a tavaszi ban, december 4-én, a Pápa ellen, hazai élvonalbeli fellépésemet. 7> m Mind a két idei meccsét láttam a Paksnak. Bár csak egy pontot szerzett a Ferencváros és Debrecen elleni 180 perc során, szervezett, jó csapatnak tartom. Ha van egy kis szerencséje, akár négy pontja is lehetne, hiszen az Üllői úton a játék képe alapján nem érdemelt vereséget, a Löki ellen pedig a helyzetek alapján nyerhetett volna. Szervezett, jól passzoló együttes, nagyon oda kell figyelnünk, ha nem akarunk kellemetlen meglepetést szerezni szurkolóinknak. Hazai pályán azonban nekünk pontot, pontokat kell szereznünk. Véleményem szerint ismét a védelmünk stabilitására kell elsősorban odafigyelnünk, s a labdaszerzés után abból indíthatunk gyors kontrákat. Remélem, eredményesebben fejezzük be támadásainkat, mint Pápán, hiszen ott Is megvoltak a helyzeteink, ám akkor nem sikerült a kapuba találnunk. A mezőnyben talán többet lesz a labda a vendég paksiaknál, ám amennyiben a két szélen elviszi őket a hév, és Csehi Tomiék túlzottan is a támadást helyezik előtérbe, komoly bajba kerülnek. Még számomra, öreg rutinos rókának is óriási élmény volt a júniusi bajnokavató mérkőzés, újfent bebizonyosodott, telt lelátók előtt mennyire más hangulatú meccset lehet játszani. Remélem, ismét sokan lesznek a nézőtéren, és szurkolóink támogatásával itthon tartjuk a három pontot. Pakson és Szolnokon is játszottunk együtt Csehi Tomival. Jó játékos, remek bal lába van, aki ráadásul rengeteget tud futni. Amennyiben nem engedi közel magához a védőt, bárkit képes kicselezni, s a kapu előtt is feltalálja magát. Hiába játszik most balhátvédet, nagyon oda kell rá figyelnünk, hiszen rendszeresen * felzárkózik a támadásokhoz. Ahhoz, hogy folyamatosan jó teljesítményt tudjon nyújtani, úgy vélem, éreznie kell a bizalmat, különben morogni kezd, befelé fordul. Vágó Attilánál és a jelek szerint most Kis Károlynál is benne van a pikszisben, s ezt meghálálja. Bevallom őszintén, a szívem csücske Szolnokon maradt. Úgy érzem, mintha hazatérnék a családi fészekbe szombaton délután. Másfél évet töltöttem el a városban, illetve a MÁV FC-nél és nagyon jól éreztem magam. Csodálatos közegben dolgozhattam, mind a csapat, mind a vezetők igazi egységet alkottak. Mivel csupán kölcsönjátékosként szerepeltem a kék-fehéreknél, és élő szerződés kötött a Pakshoz, a nyáron vissza kellett térnem a Duna-parti klubhoz. Mikor a Tisza-parti együtteshez kerültem, önbizalmam totál a mélyponton volt. Nem jöttem ki a Paks akkori vezetőedzőjével, kevés lehetőséget kaptam tőle a bizonyításra, alig játszottam. Vágó Attila tulajdonképpen újra fel kellett, hogy építsen. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, bízott bennem, én pedig a teljesítményemmel igyekeztem mindezt meghálálni. Örülök, hogy részese lehettem a Szolnoki MÁV FC visszatérésének az NB l-be. Soha nem fogom elfelejteni azt az össznépi örömünnepet, amit a június hatodiki, Baktalórántháza elleni bajnokavatón átéltem. Remélem a szurkolók is szép emlékeket őriznek róla, s mai visszatérésem alkalmával nem mint árulót fogadnak, s kifütyülnek, hanem úgy kezelnek, mint aki aktív részese volt a klub közelmúltbeli legnagyobb.sikerének és megtapsolnak. Bár most a Paks futballistája vagyok, azért szorítok volt klubomnak, volt csapattársaimnak, hogy sikerüljön kiharcolniuk a szezon végén a bentmaradást az első osztályban. 2. Biztos, hogy parázs mérkőzést vívunk Szolnokon, hiszen mindkét csapatnak nagy szüksége van a pontokra. Hiába vagyunk még nagyon a szezon elején, nem engedheti meg magának egyik gárda sem, hogy a ki-ki meccseken pontokat hullajtson. Mi két balszerencsés találkozón vagyunk túl, több volt a Fradi és a Löki elleni mérkőzésekben, mint amit sikerült kihoznunk. Pedig játékban nem voltunk rosszak, ám a helyzetkihasználásunk nem az igazi. A MÁV jól erősített a nyáron, s azzal, hogy megúszta kapott gól nélkül a pápai kirándulást, bebizonyította, továbbra is masszív, egységes együttes. Úgy érzem azonban, a mi egyérintős, labdajáratós játékunkkal feladhatjuk a leckét Molnár Zoliéknak. Az biztos, a szolnoki védelmet a levegőben nehéz megverni, azaz nem szabad állandóan a kapu elé ívelgetnünk a labdát, ellenben gyors játékosaink révén a földön okozhatunk galibát a nehézkesebb hazai védőknek. Sőt, most a nagyobb nyomás is házigazdánkon van, hiszen azért mégiscsak ez lesz az NB l-es bemutatkozása a gárdának a Tiszali- getben. Ilyenkor pedig a szurkolók valahol kötelező jelleggel elvárják a győzelmet. Ennek viszont nem könnyű megfelelni, nem elég stabilan védekezni, támadni is kell. Nekünk ezt kell kihasználnunk. Csehi Tomi riválisként tér vissza 3. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, jó barátom Molnár Zoli. Óriási szíve van, nem szeret veszíteni, képes kilencven percen keresztül felszántani a pályát. Kevés ilyen mentalitású játékost ismerek Magyarországon, ideális csapattárs. Remekül szerel, kemény, határozott védő, szóval nem a támadók álma. Már korábban, Egervári Sándor keze alatt, majd Vágó Attilánál is játszott a középpályán, s ahogy elnéztem a pápai meccset, ismét szűrőként nyújtott kimagasló teljesítményt. Egyetlen hibája talán a túlzott agresszivitás, ám mintha öreg korára finomodott volna valamit stílusa. Legalábbis az elmúlt évben egyszer sem volt kiállítva. Szurkolói vélemények a MÁV pápai, NB l-es bemutatkozásáról pontszerzés Az idegenbeli döntetlennek mindenki örül, s bízik a kedvező őszi, bajnoki folytatásban Egy hete, idegenben mutatkozott be a Szolnoki MÁV FC labdarúgócsapata az NB I-ben. Pápán, a hazai pályán mindenkire veszélyes, kimondottan támadó futballt játszó Lombard ellen 0-0-ra végzett az együttes. Kíváncsiak voltunk, a Tisza- parti szurkolók miként értékelik a döntetlent. A www.szol- jon.hu weboldalunkon olvasható meccstudósítás hozzászólásaiból válogatottunk. MAMAKA50: Szép volt fiúk! Gratulálok az idegenben elért döntetlenhez! A jövő hét végén a Paks ellen a győzelem is meglesz! Vágó mester nagyon jól látja, hogy szükség van még a keret megerősítésére, de mindenképpen csak NB I-es szintű, támadó szellemű, kreatív játékosak) kellenének. Az említett két játékossal (Pisanjuk, Hómmá) a sorainkban nagyban nőnének a bent maradási esélyeink. Hajrá MÁV! Hajrá SZOLNOK! numerakirály: Kezdetnek ez egyáltalán nem rossz. Talán nyerhettünk is volna, de ezen semmiképpen ne rágódjunk, majd a Paksot legyőzzük!!! jtamas: Szép volt fiúk! Gratulálok az első ponthoz, ráadásul idegenben!!! Csak így tovább!!! A szolnoki szurkolók már a tavaszi idény közepén megelőlegezték az első osztályt kedvenceik számára KAUNA09: Gratulálok mindenkinek, akinek része van a feljutásban és a pápai pontszerzésben! Azért fogadjatok el egy jó tanácsot! Ne vegyetek magatoknak nagy mellényt! Továbbra is a becsületes munka, a jó csapatszellem és összetartás legyen a siker alapja! Hajrá Szobiok, hajrá MÁV! KARDH3: Gratulálok a döntetlenhez, de azt el kell ismerni, hogy kellett a kapusunk is hozzá, és a pápaiak többet támadtak nálunk, valamint az utolsó pillanatokban egy hatalmas ziccert hagyott ki a házigazda. Mindettől függetlenül örülök az eredménynek, hajrá MÁV! t Molnár Zoltán óriási küzdő, aki 1 hozzáállásával példa ' lehet a fiatalabb játékosok számára