Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-07 / 156. szám

15 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 7., SZERDA SPORT Szeptemberben fogadja a MÁV a szombathelyi Haladás gárdáját Ecseki Dániel duplázott atlétika Jól szerepeltek a szolnoki és mezőtúri versenyzők Megtartották a labdarúgó NB I. óraegyeztetését. Ezen eldőlt, hogy az eredetileg július 31-re (szombat) kisorsolt Szolnoki MÁV FC-Haladás találkozót az ötödik forduló után, szeptember 5-én (vasárnap), 16.30-kor ren­dezik a Tiszaligetl Stadionban. Mivel azon a hét végén kerül sor a Svédország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőre, nem lesz forduló az első osztályban. Mivel a két együttes nem ad vá­logatott játékost, könnyedén be­illeszthető volt mindkét klub programjába a pótlás. A találko­zó elhalasztásának oka az volt, hogy a nyitóforduló idején, júli­us 31 -én a vasi zöld-fehérek a né­met Werder Bremen együttesét fogadják barátságos mérkőzésen a Rohonci úti pályán. Az őszi idény végére egyéb­ként két tavaszi fordulót is be­iktatott az MLSZ: a szombathe­lyiek elleni visszavágót novem­ber 27-én rendezik, míg a Pápa vendégjátékára december 4-én kerül sor. Az MLSZ elkészítette a Ligakupa sorsolását is. A Szol­noki MÁV FC a Bp. Honvéd és a Kecskeméti TE együttesével ke­rült egy csoportba. Az első talál­kozót július 24-én, szombaton (17 óra) rendezik, amikor is a Tisza-partiak a Bozsik-stadion- ba látogatnak. ■ G. J. A várakozásnak megfelelően Csányi az új elnök Nem született meglepetés a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség tiszt­újító közgyűlésén: Csányi Sán­dor lett az MLSZ elnöke. Az el­nökségbe Csányi hat, továbbá a profik és az amatőrök egy-egy jelöltje került be. Vizi. E. Szil­veszter akadémikus 84, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke 83, Bánki Erik, a parlament sport- és turizmus bi­zottságának fideszes elnöke 83, Berzi Sándor, a Videoton ügyve­zetője 76, Anthony Radev, a McKinsey Company partnere 79, Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője 82 voksot kapott. A profikat képviselő Tar­soly Csaba 81, az amatőr tábor­ból érkező Dankó Béla 73 szava­zattal jutott a testületbe. ■ Székesfehérvár volt a színhelye az atlétikai or­szágos bajnokságnak, ahol az ifjúsági, a junior és az U23-as korosztály volt érdekelt. Köztük a szolnoki, a mezőtúri és a törökszentmiklósi ver­senyzők is kitettek magu­kért. Varga Csaba A szolnokiak közül Ecseki Dáni­el miután „bemelegítésképpen” megnyerte a 100 méteres síkfu­tást, távolban 784 centimétert ugrott. Ez utóbbi eredmény mindössze hat cm-rel rövidebb, mint a barcelonai Eb kiküldeté­si szintje. Dörnbach Ildikó, a szö­vetség szakmai igazgatója pedig azt mondta: — A 100 méter már sejtette, hogy Dani jó állapotban van, ami versenyzésében nagyon örömteli volt - annak ellenére, hogy bosszantó hat centiméter­rel most elmaradt a szinttől -, hogy kiváló sorozatot és egyéni csúcsot ugrott. Ha legközelebb is így versenyez, akkor nem csak a 790-ben kell gondolkod­ni. Ecseki két aranyérme mel­lett kettős szolnoki siker szüle­tett az ifi gerelyhajításban Gu­lyás Tamás és Gál Mihály ré­vén. Maradva a gerelyhajítás­nál Koncz Boglárka Is túldobta a mezőnyt a junior korosztály­ban. És akkor még nem említet­tük a mezőtúri hármasúgrót Balogh Ádámot, aki szintén Koncz Bog­lárka túl­dobta a mezőnyt a junior kor­osztályban A magasugró Sárai Gábor jó eredménnyel végzett a második helyen a ju­niorok mezőnyében, a székesfehérvári országos bajnokságon nem talált legyőzőre korosztá­lyában. Az aranyak mellett to­vábbi érmeket, értékes helyezé­seket, egyéni csúcsokat termel­tek megyénk atlétái. Az ered­mények minősítik az edzők, Ecseki Tibor, Majercsik László, Öhlbaum Zoltánná (Szolnok), Bagdán Sándor, Uzsoki János (Mezőtúr), valamint Bertán Ist­ván (Törökszentmiklós) mun­káját. Az országos bajnokság eredményei ifjúságiak. Fiúk 100 m: ...7. Kun Péter (Mezőtúr) 11,51 mp., 200 m: ...11.. Patkó Ri- chárd (SZVSI) 23,59 mp. 400 m: ...8. Patkó Richárd 51,51 mp, 2000 m akadály: ...7. Seress Flórián (Mezőtúr) 6:57,10 p., távolugrás: ...8. Kun Péter (Mezőtúr) 6,07 m., gerelyhajítás: 1. Gulyás Tamás 64,96 m., 2. Gál Mihály (SZVSI) 63,60 m.. Leányok 100 m: ...2. Varga Tímea 12,61, ...7. Földes Viktória (SZVSI) 13,07 mp. 200 m: ...5. Varga Tímea 26,56 mp. 400 m gát: ...3. Fodor Ildikó (SZVSI) 64,90 mp., 400 m sík ...11. Fo­dor Ildikó 61,18 mp, magasug­rás: ...5. Máté Barbara (Mező­túr) 1,60 m., távolugrás: ...10. Máté Barbara 5,06 m, hár­masugrás: ...5. Máté Barbara 11,27 m, súlylökés: ...13. Nyeső Cintia (SZVSI) 9,47 m, disz­koszvetés: ...5. Jobbik Petra (Mezőtúr) 33,37, ...7. Nyeső Cintia 32,73 m. juniorok. Férfiak 100 m: ...6. Sipos János (Szolnoki MÁV) 11,15 mp, hármasugrás: 1. Ba­logh Ádám (Mezőtúr) 14,81 m, magasugrás: ...2. Sárai Gá­bor (Sz. MÁV) 2,09 m., gerely­hajítás: ...5. Fass Tibor (Sz. MÁV) 54,52 m. Nők súlylö­kés: ...5. Berecz Vivien (Sz. MÁV) 10,37 m., diszkoszvetés: ...2. Halmai Renáta (Sz. MÁV) 39,99, 3. Berecz Vivien 38,96 m, gerelyhajítás (Budavári Éva-emlékverseny): 1. Koncz Boglárka (SZVSI) 46,14 m. utánpótlás. Férfiak. 100 m: 1. Ecseki Dániel (Sz. MÁV) 10,65 mp., távolugrás: 1. Ecse­ki Dániel 7,84 m., diszkoszve­tés: ...3. Ecsédi László 44,12, ...9. Palásti Gábor (mindkettő: Sz. MÁV) 35,86 m., súlylökés: ...7. Palásti Gábor 12,93, ...9. Ecsédi László 12,39, ...12. Ecsédi Richárd (mindhárom Sz. MÁV) 10,38 m, kalapács- vetés: ...8. Ecsédi Richárd 27,75 m, gerelyhajítás: ...3. Anda Tibor (Törökszentmik­lós) 57,22, ...4. Ecsédi László 55,82 m. Nők. 400 m:... 5. Rátkai Ágnes (Sz. MÁV) 62,06 mp., távolugrás: ...7. Rátkai Ágnes 5,02 m., gerelyhajítás: ... 3. Danyi Zsuzsanna (Sz. MÁV) 42,77 m. Hazai pályán a Löki a Videoton ellen noha a Debrecen labdarúgó- csapata mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát meg­nyerte az elmúlt idényben, megrendezik a 2010/11-es magyar futballszezont elin­dító Szuperkupa-mérkőzést, amelyen a bajnoki második Videoton FC lesz a hazai pá­lya előnyét élvező hajdúsági gárda ellenfele. Az összecsa­pás szerdán 18 órakor (Sport2) kezdődik. Keller Annamária Szegedre igazolt új centere lesz a bajnoki harmadik szegedi női kosár­labdacsapatnak, mégpedig Keller Annamária, aki a leg­utóbbi két idényt Győrött töl­tötte. A 32 éves, 189 cm ma­gas középjátékos, a 2007— 2008-as évadban szolnoki színekben szerepelt, míg ezt megelőzően a sokszoros baj­nok és kupagyőztes pécsi együttest erősítette. Szintai Dávid döntőt játszott Szentesen szentesen rendeztek nagy­szabású kiemelt teniszver­senyt a 16 éves fiú korosz­tály számára. Nagy megle­petésre a még mindössze 13 esztendős, szolnoki Szintai Dávid egészen a döntőig menetelt. Bár a fináléban 6:4, 6:4-re kikapott a házi­gazdák játékosától, Virágh Mátétól, második helye így is dicséretes eredmény. Dá­vid párosban is remekül helytállt, a jászberényi Dan- csó Bálinttal az oldalán bronzérmet szerzett. Túrkevén lép pályára az NB I. újonca a szolnoki MÁV FC NB I­ben újonc labdarúgócsapata szerdán 18 órakor, Túrke­vén kezdi meg felkészülési mérkőzéseinek sorozatát. Vágó Attila együttesében a délelőtti edzést követően több, a napokban próbajáté­kon szereplő futballista is pályára lép a megyei I. osz­tályú gárda ellen. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUON.hu hírportálon olvashatnak. Marokkóban dől el, hogy rendezünk-e jövőre Eb-t Szolnokon ökölvívás Az AIBA marakeshi végrehajtó bizottsági ülése dönt a junior kontinensvetélkedő helyszínéről Bár javában dúl a nyári szünet az ökölvívók számára is, mindez nem jelenti azt, hogy esemény­telenül telnének a bokszolok napjai. Az ukrajnai junior Euró- pa-bajnokság befejeztével - a Szolnoki MÁV fiatalja, az 57 kg- os Herczegh Erik helyezetlenül zárt, miután az első fordulóban 4:2-es vereséget szenvedett ör­mény riválisától - most egy ide­ig a háttérben zajló események adnak témát a sportág szerelme­seinek. A következő komoly izgulni- való augusztusban, a szingapú­ri ifjúsági olimpián vár a druk­kerekre. Sajnos a Tisza-parti öklözök közül senkinek sem si­került kivívni az indulás jogát. Bár a kétszeres Papp László-dí- jas, Eb-bronzérmes, vb-ötödik Völgyi Jenő sokáig jó eséllyel pályázott a részvételre, ám az év elején kellemet­len kézsérülést szenvedett, s emiatt lemaradt a kvalifi­kációs tornáról. Be­ne Gergő ott volt az ifjúsági vi­lágbajnokságon, remekül helyt is állt, ám nem sikerült a dobo­góra lépnie, így csak álom ma­radt a szingapúri utazás.- Hosszú a nyár, hónapokra senki nem állhat le, így a mi gyerekeink is a rövid nyári pi­henő mellett edzésben marad­nak - felelte érdeklődésünkre a MÁV öklözőinek szakosztályel­nöke, Somogyi Imre. - A háttér­ben azonban nem áll meg az élet, komoly lobbimunkára van szükségünk, ha meg akarjuk valósítani elképze­lésünket Mint ar­ról már beszámol­tunk, szeretnénk, ha Szolnok városa adna otthont a 2011-es junior Európa-bajnokságnak. Pályázni a magyar szövetség pályázhat, mely be is adta jelentkezését a rendezésre. Az AIBA végrehajtó bizottsága július 10-én, azaz a hét végén a marokkói Mara- keshben tartja soros ülését, s akkor dönt a jövő évi esemény helyszínéről. Amennyiben a MOSZ pályázata lesz a nyerő, ■ Komoly lobbi­munkára van most szükség. A szolnoki Herczegh Erik (jobbról) még jövőre is a junior korcsoportban versenyezhet, így hazai ringben mutathatná meg tudását azonnal meg is kell kezdeni az előkészületi munkákat Szolno­kon, hiszen nem egészen egy év áll a rendelkezésünkre a jú­nius 18-i kezdésig. Hogy mek­kora feladat vár ránk, talán bi­zonyítja, idén, Lvovban 30 or­szág képviseltette magát. Bár hat riválisunk is van, a helyi szervezőbizottságot már meg­alakítottuk. Szolnokon rendeztek a közel­múltban kyokushin karate Eu- rópa-bajnokságot, több sportág válogatott összecsapásának is otthon adott már a megyeszék­hely, ám ekkora lélegzetű ren­dezvény emberemlékezet óta nem volt a városban. Talán 2011-ben... ■ Gelei J.

Next

/
Thumbnails
Contents