Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-07 / 156. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 7., SZERDA SIKER 5 PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS A gyáriparosok párbeszédbe kezdtek a szakképzésért Egymásra mutogatás helyett párbeszédre van szükség a szakképzésben érintettek között - fogalmazódott meg a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) múlt heti, karcagi rendezvényén. A háromnapos program egyszerre kínált továbbképzést és tapasztalatcserét azoknak a szakembereknek, akik a tanulók gyakorlati képzésében vesznek részt vagy a tanulószerződés működtetésében valamilyen módon érintettek. A közel félszáz résztvevő megismerhette a tanulmányi ösztöndíjhoz kapcsolódó rendeleteket, a gyakorlati kérdésekre is választ kaphatott. Mindemellett szó esett a szeptembertől bevezetendő alternatív szakképzés lehetőségeiről, problémáiról. Nyáry László, a munkaadók és gyáriparosok szövetségének megyei titkárától megtudtuk, a szakmunka presztízsének visz- szaállítása érdekében a szülőket és a gyerekeket is igyekeznek megszólítani. Tavaly például egy kiadvánnyal hívták fel a pályaválasztás előtt állók figyelmét a gazdaságban keresett szakmákra. Hasonló füzetet idén is szeretnének eljuttatni az iskolák segítségével a családokhoz, megfelelő információkkal segítve, hogy a továbbtanulásnál a gyerek érdekeit szolgáló döntéseket tudjanak hozni. ■ A Cégközlönyben ismertetett megyei eljárások A Cégközlöny 2010. június 17-i, 25. számában közzétett, megyei cégbíróságon indult eljárások. Sőrés és Társa Vasipari Szolgáltató Bt, Mezőtúr. Félsz.: Vectigalis Zrt. 1051 Bp„ Mérleg út 12. (Közzététel: 06.10.) PIKÁR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Tomajmonostora. Félsz.: City Invest Kft. 1066 Bp. Teréz krt. 6 (Közzététel: 06.10.) Orion Press Nyomdaipari Szolgáltató Kft., Jászfényszaru. Félsz.: Vectigalis Zrt. 1051 Bp., Mérleg út 12. (Közzététel: 06. 08.) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J. Nem régiónk a kedvenc külföldi befektetések Az évtizedes lemaradás nehezen csökken Munka a Stadler szolnoki gyárában. Régiónkban minden harmadik, negyedik munkavállaló külföldi érdekeltségű vállalatnál dolgozik. Külföldi érdekeltségű vállalkozások jellemző mutatói régiónként Régió Vállalkozás Egy cégre jutó külföldi tóke Alkalmazott Kőzép-Mo. 20 328 db 480 millió Ft 313 ezer fö Közép-Dunántúl 1 722 db 795 millió Ft 89 ezer fő Nyugat-Dunántúl 2 641 db 742 millió Ft 60 ezer fő Dél-Dunántúl 1298 db 134 millió Ft 26 ezer fő Észak-Mo. 760 db 625 millió Ft 33 ezer fő Észak-Alföld 874 db 643 millió Ft 28 ezer fő Dél-Alföld 1371 db 335 millió Ft 28 ezer fő FORRÁS: KSH A kereskedelem és a feldolgozóipar vonzotta a legtöbb külföldi befektetőt az Észak-Alföldre. A nagy nemzetközi vállalatoknak azonban továbbra sem a régiónk a kedvence, ha beruházáson gondolkodnak. Teleki József A Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban közzétett, 2008-as év végi adatokon alapuló kutatása szerint Magyarországon közel 29 ezer külföldi érdekeltségű vállalkozás volt. A külföldi tőke jelenléte Közép-Magyarorszá- gon a meghatározó. Ide koncentrálódik a nemzetközi vállalkozások héttizede, a külföldi tőke és az értékesítési árbevétel kétharmada, az értékesítési árbevétel 65 százaléka, valamint az alkalmazásban állók több mint fele. Mindezzel szemben a megyénket is magában foglaló Észak-Alföldön mindössze 874 külföldi érdekeltségű cég volt. Ennél kevesebb csupán Észak- Magyarországon működött. Ott 760 ilyen vállalkozást találtak a statisztikusok. Foglalkoztatás tekintetében is hasonló különbségek figyelhetőek meg. Hiszen míg régiónkban 27 ezren találtak munkát külföldi érdekeltségű cégeknél, addig Közép-Ma- gyarországon több mint tízszer ennyien. Az 1990-es éve eleje óta meglévő különbségek pedig nem látszanak csökkeni. Sőt, éppen ellenkezőleg. Hiszen míg országosan 38 százalékkal nőtt a külföldi tőke hazánk uniós csatlakozása, 2004 óta, addig a dél-dunántúli, északmagyarországi és észak-alföldi térségben 20 százalék körül bővülés volt megfigyelhető. A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma pedig még csökkent is régiónkban. A térségen belül azonban igen jelentősek a különbségek. Megyénkben egyszerre volt megfigyelhető az el- és letelepülés az utóbbi esztendőkben. Miközben az elmúlt években megszüntette termelését Szolnokon a Henkel, bezárta a kapuit a papírgyár és a német érdekeltségű cukorgyár, addig gyakorlatilag megtelt az ipari park. A nemzetközi vállalatok munkaerő-piaci jelentősége különösen a gazdaságilag fejlettebb régiókban kiemelkedő. Közép- és Nyugat-Dunántúlon, valamint Közép-Magyarországon csaknem minden második munka- vállalónak biztosítottak jövedelemszerzési lehetőséget. Ezzel szemben a befektetési szempontból az Alföldön csupán minden harmadik, negyedik alkalmazott jutott munkalehetőséghez nemzetközi tőkével rendelkező szervezetekben. A kereseti lehetőségek valamivel kedvezőbbek a külföldi érdekeltségű közepes és nagyméretű vállalkozásoknál, mint a versenyszféra hazai szereplőinél. A régióban 2008-ban a nemzetközi tőkével rendelkező vállalkozásokban átlagosan havi bruttó 184 ezer forintot számfejtettek. Ez 30 ezer forinttal több, mint az átlagbér a térségben. Németek a legnagyobb befektetők MAGYARORSZÁG külföldi műkő dőtőke-állománya 2008 végén 57,3 milliárd eurót, átszámítva 15 ezer milliárd forintot tett ki. A közvetlen külßldi tőkebefektetések döntő hányada, 84 százaléka az európai országokból származott, de számottevő tőkeberuházást hajtottak végre észak-amerikai befektetők, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból. A külßldi működő tőke kétharmada mindösz- sze hat országból érkezett Hagyományosan Németország a legnagyobb beruházó. Segítség a megváltozott munkaképességűeknek AZ ÉSZAK-ALFÖLDÖN két év alatt hétszáz megváltozott munkaképességű személy talált vissza a munkaerőpiacra a regionális munkaügyi központ programja révén. A 2,5 milliárd forintos, uniós támogatással indult program 2013-ig tart. Ötven- hetvenkilenc százalékos rokkantsági fokú embereket képzésekkel, illetve munkakipróbálással segítenek. Erdélyben keltették jó hírét a régiónak A TiszA-TAVi régiót és Szolnokot is népszerűsítette a június végén véget ért romániai kampányában a Magyar Tű- rizmus Zrt. A két hónapos akció szlogenje „Magyarország a vakációk országa” volt. A kampányban főként az erdélyi és nyugat-romániai régiót célozták meg óriásplakátokkal, internetes és újsághirdetésekkel. Ipar és turizmus húzza a gazdaságot idén egy százalék körüli gazdasági növekedés várható a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az egyik bank együttműködésével készült előrejelzése szerint. Leginkább a külső piacokra termelő ágazatokban (ipar, a beutazó turizmus) lesz érzékelhető a növekedés. A belföldi piacon érdekelt cégek forgalma még csökken. Élelmiszerárak az EU átlaga alatt A európai Unióban igencsak nagyok az eltérések az élelmiszerárakban. Az Eurostat adatai szerint tavaly Dániában volt a legdrágább az enni- és innivaló, 40 százalékkal haladták meg az árak az uniós átlagot. A sor másik oldalán Bulgária, Románia és Lengyelország áll, ahol az árszínvonal 30-40 százalékkal alacsonyabb. Hazánkban 21 százalékkal voltak kisebbek az élelmiszer- árak a EU áüagánál. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek a SZOUON.ba hírportálon. . Minden tizedik vállalkozás megszűnt A gazdasági válság kezdete óta eltelt két esztendő alatt a létező 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozásoknak 8,24 százalékát - derül ki a Feketelista felméréséből. Az átlagnál is nagyobb mértékben sújtotta a krízis azokat a megyéket, amelyek a gazdaságilag elmaradottak közé tartoztak, A legtöbb társaság Szabolcsban esett a válság áldozatául, a bejegyzett cégek 15 százaléka. Megyénkben minden tizedik vállalkozás szűnt meg. A cégek száma összességében nem csökkent. Sok vállalkozás felszámolása, végelszámolása után „átalakul”, és új cégtáblával jelenik meg a piacon. ■ TICÁZ-DSO Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság tigaz-dso emu Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2010. július 28-án 4.00 órától július 29-én 10.00 óráig Túrkeve, Kétpó és Mezőtúr Ipari Park településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! bi-ka logisztika kft. Testreszabott szolgáltatásokat kínálnak A szojnoki régió piacvezető logisztikai vállalkozásának, a BIKA LOGISZTIKA Kft.-nek tevékenysége a nyári időszakban bekövetkező leállások ellenére sem szünetel. Széles körű szolgáltatásaival a júliusi és augusztusi hónapokban is folyamatosan partnerei rendelkezésére áll. A logisztikai vállalkozás az elmúlt időszakban folyamatosan erősítette az önálló üzletággá fejlődött belföldi szállítmányozási és disztribúciós tevékenységét, illetve az ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokat (raktár- logisztika, értéknövelt szolgáltatások, JIT-kiszállítások). A BI-KA LOGISZTIKA Kft. belföldi logisztikai osztálya naponta induló, az országot lefedő belföldi disztribúciós szállításokat szervez, melyet oda- és visszfuvarban is igénybe vehetnek a partnerek. Az előzetesen leadott árulisták alapján, a vállalkozás ütemezett módon beszállítja bérelt raktárába az elkészített árumennyiségeket, ezt követően pedig - a megrendelés szerinti időben - 24-48 órán belüli kiszállítási határidővel az árut a lerakóhelyre teríti. A BI-KA LOGISZTIKA Kft. kedvező kondíciókkal ajánlja - elsősorban a vállalkozások és intézmények számára — az egyre dinamikusabban fejlődő üzletágát, a költöztetési szolgáltatást is. Annak érdekében, hogy a költöztetés során Ön értékes időt és fáradságos munkát takarítson meg, a logisztikai cég vállalja a költöztetésre kerülő áru szállításra való előkészítését, az irodabútorok, számítástechnikai eszközök, berendezések, túlméretes gépek szakszerű szállítását, továbbá a költözéssel járó ügyintézés egy részét is átvállalja Ón helyett. A disztribúciós, city-Iogisz- tikai, valamint a költöztetéssel járó szállítási feladatokat is rendkívül korszerű, különböző felépítményű szállítóeszközökkel teljesíti a vállalkozás. ▲ Győződjön meg Ön is a BI-KA LOGISZTIKA Kft. által nyújtott szolgáltatások magas színvonaláról, kérjen árajánlatot a www.bi-ka.hu weboldalon keresztül.