Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-06 / 155. szám

15 Ábrahám Károly és Szabó Kálmán futamgyőzelme Szeghalmon A legutóbbi autókrossz bajnoki futamban Szeghalmon szágul­dottak az újabb bajnoki ponto­kért a túrkevei pilóták. Szeren­csére Szabó Kálmán igencsak meggyötört járgányát spéci sze­relők rendbe hozták, így a cím­védő jó állapotú autóval várta a rajtot. Barátságban is volt vele Honda motoros autója, és a Diví­zió 3-as kategória döntőjében övé lett az aranykoszorú. Klub­társa, Ábrahám Károly tovább­ra is hozta bombaformáját, és ot­tani elsőségével már zsinórban a harmadik győzelmét könyvel­hette el a Divízió 3/A-s kategóri­ában. Ifj. Szabó Kálmán ugyan­ebben a kategóriában ötödik­ként fejezete be a versenyzést. A két egyéni első hellyel a túrke- veiek végeztek a csapatverseny élén. így az összetett versenyben a Divízió 3/A kategóriában Áb­rahám Károly az első a maximá­lis 60 ponttal, míg ifj. Szabó 35 pontot jegyez. A Divízió 3-as ka­tegóriában Szabó Kálmán máso­dik, hét pont távolságra a listave­zető Vörös Tibortól. Csapatver­senyben a Kanizsa AC után mindössze egy ponttal lemarad­va, második a Túrkevei VSE. Az autókrossz ob negyedik fordulója, ami e hét végén lett volna, majd egy későbbi idő­pontban lesz Nagydoboson. ■ ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 6., KEDD Itt a strandfoch szezon, hétvégén Füreden a mezőny A strandfoci grand prix-torna második állomásán, Fonyódon 16 együttes randevúzott. Közü­lük a legmeggyőzőbb produkci­ót a címvédő Goldwin Plüss nyújtotta, amely egy kisiklást le­számítva, magabiztosan mene­telt A döntőben a Bonyhád nagy küzdelemre késztette Fekete Viktorékat, akik végül 4-3-ra di­adalmaskodtak. A jászladányi T- Plasztik együttese ezúttal ne­gyedik lett. A tíszakécskei nyílt tornán 24 csapat indult, ahol a tiszafü­redi Nemzeti Étterem számára a negyeddöntő jelentette a vég­állomást. Folytatás a hétvégén Tiszafüreden, ahol a grand prix-torna harmadik fordulóját rendezik meg. ■ V. Cs. SPORT A MÁV FC keretének tagjai Pető Zoltán, Hegedűs Gyula és Molnár Zoltán vezetésével jó hangulatban végzik a felkészülési munkát g Olasz kapust tesztel a MÁV labdarúgás A Bari 26 éves portása tavasszal a Serie C-ben védett Bár csütörtökön kezdte el a felkészülést a Szolnoki MÁV FC NB I-es újonc labdarúgócsapata, a né­hány napos ráhangolás után igazából most veszi kezdetét a munka. Géléi József ....... ■ ...... ......P ■ ---------­Mi közben a játékosok hol a Ti- szaligetben, hol a Véső utcában izzadnak — nem csak a hőség miatt —, a klub vezetői gőzerővel dolgoznak a keret megerősíté­sén. Ahogy arról már beszámol­tunk, több próbajátékost is tesz­tel Vágó Attila vezetőedző.- Az biztos, hogy visszatér hozzánk a hosszabb sérülés után felépült, s a tavaszt ceglédi kölcsönben töltő, ott egy meccs kivételével végig védő Rézsó Pé­ter - tudtuk meg a kék-fehérek klubigazgatójától, Tóth Dénes- től. - A szurkolók által csak Ri­zsának becézett játékos amikor egészséges volt, meghatározó tagja volt csapatunknak, így nem is volt kérdéses visszatéré­se. Ennek ellenére egy kapusra még mindenféleképpen szüksé­günk van. Ugyan az egykori MTE-kapus, Boros Lukács fia, zott be az öltözőben. A 26 éves olasz kapus, a Bari kötelékébe tartozó Federico Groppioni az elmúlt idényt a Serie C-ben töl­tötte, a 24 esztendős brazil kö­zéppályás, Breno Agrezzi pedig most érkezett Európába. Mind­ketten bekapcsolódtak a mun­kába. A hét végéig kiderül, me­lyikükre tart igényt szakveze­tőnk. A jelenleg a MÁV FC első ke­retével készülő labdarúgók tesz­telésén túl is keres még játékost az újonc, azaz a napokban újabb futballisták érkezése vár­ható a Tiszaligetbe. Mindeköz­ben az NB III-as csapat tagjai is feszített tempóval dolgoznak Bontovics Ferenc edző irányítá­sa mellett. Visszatértek a klub­hoz az elmúlt idényben kölcsön­adott fiatalok, így Benedek Nán­dor, Felföldi Márk, Urbán-Szabó Viktor, Bálint Péter, Fehér Szi­lárd, Németh Tamás, Pintér Ta­más, vagy éppen a MÁV FC-nél már megfordult, legutóbb a Szolnoki Spartacus- ban futballozó Sze- csei Endre. Infor­mációink szerint az együttes az Alföld-csoportban szerepelhet. Az őszi idény párosítása 1. forduló: Szolnoki MÁV FC-Haladás 2. forduló: Lombard Pápa- Szolnoki MÁV FC 3. forduló: Szolnoki MÁV FC-Paks 4. forduló: Kecskeméti TE— Szolnoki MÁV FC 5. FORDULÓ: Szolnoki MÁV FC-Bp. Honvéd 6. forduló: Videoton—Szolno­ki MÁV FC 7. FORDULÓ: Szolnoki MÁV FC-Győri ETO 8. forduló: Újpest-Szolnoki MÁVFC 9. forduló: Szolnoki MÁV FC—Siófok 10. forduló: Vasas—Szolnoki MÁVFC 11. forduló: Szolnoki MÁV FC-MTK 12. forduló: Ferencváros- Szolnoki MÁV FC 13. FORDULÓ: Szolnoki MÁV FC-Debrecen 14. FORDULÓ: Szolnoki MÁV FC—Kaposvár 15. forduló: Zalaegerszeg- Szolnoki MÁV FC Tamás itt edzett velünk az el­múlt napokban, ám kiderült, élő szerződése van Gyirmóton, így kérdéses a sorsa. Már meg­egyeztünk a makóiak gólerős támadójával, Joseph Ngallével, a Honvédban nevelkedett, leg­utóbb Budaörsön szerepelt csa­tárral, Koós Gáborral, miként nálunk folytatja a diósgyőriek fiatal, tehetséges, védekező kö­zéppályása, Burány Zoltán is. Szükségünk van a legutóbb Fel- csúton szerepelt Vaszicsku Ger­gőre és a jászberényi Bárkányi Arnoldra is, velük folyamato­san tárgyalunk.- Több külföldi játékos is együtt készül a csapattal ezek­ben a napokban. — Két középpályást, a román Bogdan Boziant (Gloria) és a horvát Antonio Lukicot (Zeli- na), valamint két védőt, Marin Rakaljicot (NK Rav- nic) és Srdjan Mar- kovicot (Zelina) figye­li árgus szemekkel Vágó Attila. Hétfőn reg­gel két új fiú mutatko­Több próbajátékost is tesztel mostanság Vágó Attila vezetőedző. Tiszaburára került a vándorkupa tiszagyendán nyolc csapat részvételével rendezték meg azt a kispályás labdarúgó- vándorkupát, mellyel a tra­gikus autóbalesetben el­hunyt Sipos Józsefnek és Bata Lászlónak kívántak emléket állítani a szerve­zők. A tornát a Tiszabura együttese nyerte a Fegyver­nek, a Tiszagyenda és Bán­halma előtt. A gólkirály Ná- hóczki Sándor (Fegyvernek) lett, míg a legjobb kapusnak Gonda Béla, mezőnyjátékos­nak Túró István (mindkettő Tiszabura) bizdnyult. Szolnoki siker a szentesi viadalon országos nyílt lábteniszver­senyt rendeztek Szentesen az elmúlt napokban. Az amatőrök között az Ignácz, Kántor kettős végzett az élen, míg a profik mezőnyé­ben a Fazekas Attila, Feren- czi Dániel (mindkettő Szol­noki MÁV) duó bizonyult a legjobbnak. Ma végre új elnöke lesz az MLSZ-nek a magyar Labdarúgó Szövet­ség kedden tartja tisztújító közgyűlését Telkiben. Az egyetlen elnökjelölt, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezér­igazgatója, aki csak abban az esetben vállalja a felké­rést, ha az elnökség hat tag­ját — Vizi. E. Szilveszter, Ko­vács Árpád, Bánki Erik, Berzi Sándor, Anthony Ra- dev, Borbély Zoltán - maga nevezheti meg. A fennmara­dó két helyre a profik és az amatőrök egy-egy személyt delegálhatnak. Egyéves eltiltást kapott a világbajnok A nemzetközi Birkózó Szö­vetség egy évre tiltotta el a világbajnok Kiss Balázst, aki márciusban akadt fenn egy doppingellenőrzésen. A birkózó 2011. március 18-ig nem versenyezhet. Azaz a jövő évi Eb-n akár már sző­nyegre is léphet. SZOUON.hu További sporthíreket a SZ0U0N.N« hírportálon olvashatnak. Nem vált osztályt a főiskolás csapat kézilabda A tervek szerint ősztől már a Tiszaligetben lesznek bajnoki meccsek Karakas Hedvig újabb fontos pontokat szerzett Hiába nyert bajnoki címet a Rá- kóczifalva KK-Szolnoki Főiskola kézilabdacsapata az NB II. Dél­keleti csoportjában, mégsem válthat osztályt, mert nem tudja vállalni a másodosztállyal járó követelményeket. Több mint tíz év után lehetett volna újra NB I/B-s csapata a megyeszékhely­nek, ám anyagi okok miatt meg­hiúsult az osztályváltás. — Közel két hónapja tárgya­lunk lehetséges szponzorokkal és befektetőkkel - kezdte Sza­bados Károly klubelnök. - Ta- , Ián ha hamarább kezdjük el a § tárgyalásokat, több esélyünk ■§ lett volna. Igen ám, de csak a 5 hajrában dőlt el javunkra a baj- I noki cím sorsa, addig nem mer­tünk tárgyalni. Úgy érzem, mindent megtettünk, de „a majd csak lesz valamire” nem vállalhattuk el a felsőbb osztá­lyú szereplést. Mindezt az MKSZ-nek is bejelentettük, ne­vezésünket pedig az NB Il-re adtuk be. Szerdán este találko­zik a csapat, ekkor beszélünk a hogyan továbbról. Szeretnénk, ha együtt maradna a társaság, az biztos, hogy továbbra is Pa- tocskai Laci vezeü a szakmai munkát. A Szolnoki Főiskola változatlanul mellettünk fog áll­ni, ha minden igaz, ősztől már a főiskola tiszaligeti csarnokában rendezzük a bajnoki meccsein­ket. így legalább a szolnoki sportbarátok is megismernek bennünket. Mindezt megelőzve augusztus elején kezdi el csapa­tunk a felkészülést, újra meg­pályázzuk a bajnoki címet - mondta a klubelnök. ■ Varga Csaba A dzsúdósok számára pénzdí­jas világkupa-viadalt, Grand- slam tornát rendeztek a múlt hét végén Moszkvában, ahol to­vább lehetett gyűjteni az olim­piai kvalifikációhoz szükséges ranglistapontokat. A magyar csapatban tatamira lépett a szolnoki Karakas Hedvig, aki mostanság a Miskolci VSC szí­neiben versenyez, de edzéseit továbbra is a Tisza-parti megye- székhelyen végzi. A Judoinfo.hu beszámolója szerint jól kezdett a tornán az 57 kilogrammos dzsúdós hölgy, aki az egy hó­nappal ezelőtti bukaresti világ­kupához hasonlóan ezúttal is legyőzte az ifjúsági Eb-bronzér­mes szerb Rogicsot. A második körben az izraeli Ben Melech következett, aki két percig sem tudta feltartani Kovács Gábor tanítványát. A legjobb négy kö­zé jutásért a korábbi U23-as Eu- rópa-bajnok német Heint kellett volna legyőzni. A felek harmad­szor találkoztak, 2008-ban Hein, tavaly — ugyancsak Moszkvában - Karakas Hedvig nyert. Ezúttal sajnos ismét a né­met versenyzőn volt a sor, aki a negyedik percben kétjukónyi előnyét ipponnal fejelte meg. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Karakas Hedvig az ötödik helyen zárta a tornát, ez is értékes pontokat jelenthet számára az olimpiai kvalifiká­ció szempontjából. ■ V. Cs. A rutinos Tóth Jacsára továbbra is számítanak Rákócziban

Next

/
Thumbnails
Contents