Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-05 / 154. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 5.. HÉTFŐ TŰKOR 9 és felújítás a kunszenti iskolában Egyre csábítóbb a külföldi élet munka Legtöbben a jobb megélhetés reményében hagyják el hazánkat Megújul Kunszentmártonban a Városi Általános Iskola Deák Fe­renc úti épülete. Az Új Magyar- ország Fejlesztési Terv és az Észak-alföldi Operatív Program támogatásával megvalósuló be­ruházás egy 1-4 osztályos Iskolá­vá történő átalakítást, épületbő­vítést és akadálymentesítést is magába foglal. Az új létesít­ményben 14 tanterem, két foglal­koztató, valamint egy-egy könyv­tár, kézművesterem, funkcioná­lisan megfelelő méretű tornaszo­ba, tanári szoba és kiszolgálóhe­lyiségek kapnak helyet. Az épí­tési beruházás mellett eszközbe­szerzések is történnek, melyek színvonalas, immáron európai szintű oktatást tesznek lehető­vé. Mint megtudtuk, műhelybú­torok, öltözőszekrények, techni­kai padok, tárolószekrények és számítógépasztalok beszerzése is a fejlesztés része. Mindezeken kívül megújul az ebédlő teljes bútorzata, de négy tanteremben játszó- és pihenősarokkal egy- egy galériát is kialakítanak, to­vábbá a felújított épület aulájába társalgóasztalok és kárpitozott székek kerülnek. Az uniós és ha­zai forrásból megvalósuló beru­házás 432 millió 403 ezer forint­ba kerül. A Kunszentmártoni Vá­rosi Általános Iskola Deák Fe­renc úti épületének felújítási munkálatai várhatóan 2011. ta­vaszára befejeződnek. ■ M. G. Új címkét kapnak az Ellában a biotermékek Július 1-jén léptek hatályba a bio­élelmiszerek címkézésére vonat­kozó új uniós szabályok, így pél­dául az EU új ökológiai lógójá­nak feltüntetésére vonatkozó kö­vetelmény. Az „eurolevélnek” is nevezett lógót kötelező megjele­níteni minden olyan előre cso­magolt bioélelmiszeren, amelyet az EU valamely tagállamában ál­lítottak elő és megfelel a szüksé­ges előírásoknak. Az uniós cím­ke mellett változatlanul szerepel­hetnek egyéb magán-, regionális vagy nemzeti lógók. Az új szabá­lyozás értelmében az ökocímkén kívül kötelező feltüntetni a ter­mék összetevőinek származási helyét, és az ellenőrzésért felelős szerv kódszámát is. ■ Több oka is van annak, hogy a külföldön történő letelepedés mellett dönt valaki. A nyelv szeretete, a család is szerepet ját­szik, de a legfontosabb az, hogy többet lehet oda­kint keresni, mint ha- zánkban. Négyesi Ildikó — Lassan tíz esztendeje élek már kint Németországban, ott is mentem férjhez. A döntésemet egy percig sem bántam meg - mesélte L. Katalin. A harminc­esztendős hölgy sokféle munkát végzett már odakint, de mindig tanult mellette. Fogtechnikus­nak készült, de úgy vélte, kül­földön több lehetősége lesz és nagyon szerette a német nyelvet is. Azon kívül meg szerette vol­na tapasztalni a kulturális kü­lönbségeket és a szokásokat. Kérdésünkre, miszerint haza- jönne-e, hosszas gondolkodás után azt válaszolta, minden le­hetséges. Talán egyszer új ra ma­gyar földön él majd a párjával. Van, aki férje után ment Angli­ába, hogy együtt legyenek. A szol­noki Jász Máriának a barátnője itthon könyvelőként dolgozott. Közben a férje, aki orvos, munkát vállalt a szigetországban. Egy ide- | ig távkapcsolatban éltek, majd J jött az elhatározás.-A barátnőm úgy döntött, feladja az állását. Angliában telepedett le ő is, de nem folytatta a Ikönyvelői mun­káját - emlékezett vissza Mária. Családoknál takarít és időseket gondoz Jász Mária barátnője. Ez­zel a munkával többet keres, mint a könyveléssel. Közben külföld­ön gyermekük is született, lakást és kocsit tartanak fent. Jobban él­nek odakint, mint hazánkban. Paraginé Boros Ágnes, az Észak-alföldi Regionális Munka­ügyi Központ EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) ta­nácsadója elmondta, az uniós csatlakozás óta a magyar mun­Magyarok a nagyvilágban bejelentve (2009. decemberi állapot) Ország ______Letelepedettek száma Ausztria 9 59 Franciaország 221 Hollandia 211 Nagy-Britannia 340 Németország 2931 Olaszország 371 Svédország 514 FORRÁS: KEK KH Nem kevés orvos, fogorvos vállal munkát külföldön, de szakmunkásokat is szívesen foglalkoztatnak Európa országaiban. Képünk illusztráció. kavállalók leginkább Németor­szágban, Ausztriában, az Egye­sült Királyságban, Írországban és Hollandiában szeretnének el­helyezkedni. A célország kivá­lasztásánál meghatározó szem­pont a nyelvtudás és ennek meg­felelően a megcélzott országban használt nyelv, hiszen a külföldi munkavállaláshoz nélkülözhe­tetlen az adott ország nyelvének ismerete. Ezen kívül a földrajzi közelség is sokszor szerepet ját­szik a célország kiválasztásánál. A munkáltatók leggyakrab­ban vendéglátó-és szállodaipari, szociális, húsipari munkákra és építőipari munkakörökbe keres­nek embereket.- A külföldön munkát válla­lók viszonylag széles skálán he­lyezkednek el a korosztály tekin­tetében. A 25-30 év közötti kor­osztályból sokan vállalnak szí­vesen munkát, de a 40-50 év kö­zötti korosztályból is sok olyan munkavállaló dolgozik külföld­ön, aki esetleg már Magyaror­szág uniós csatlakozása előttről rendelkezik külföldi munkata­pasztalattal, munkaadói kapcso­latokkal - magyarázta Paraginé Boros Ágnes. Segítenek a foglalkoztatási szolgálatok A külföldi - EU-tagországok- ban - történő álláskereséshez elsősorban az Európai Foglal­koztatási Szolgálat (EURES) által közzétett, valamint a ha­zai Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a mun­kaügyi központok által meghirdetett állásajánlatokat javasolja a mun­kaügyi központ. Az álláskereséshez se­gítséget jelent az Euró­pai Foglalkoztatási Szol­gálat www.eures.europa.eu címen elérhető adatbázisa, ahol lekérdezhetők az EGT-or- szágok munkaügyi központja­iba bejelentett állásajánlatok. Az aktuális toborzásokról az Állami Foglalkoztatási Szol­gálat honlapján (www.afsz.hu) találnak bő­vebb információt a külföldi munka iránt érdeklődők. El­sősorban szakképzett munka­erőt igényelnek a külföldi munkaadók, a legtöbb mun­kalehetőség esetében elvárás a szakképzettség és/vagy szakmai jártasság, és termé­szetesen a munkakör betölté­séhez szükséges nyelvtudás. — Az elhelyezkedési esélyek tekintetében lényeges behatáro­ló tényező a nyelvtudás. Ennek megfelelően a versenyképes nyelvtudással rendelkező 20-30 év közötti korosztály mondható a legmobilabbnak. A külföldi munka iránt érdeklődő munka- vállalók szakképzettségei»,igen szerteágazó: a.diplomával ren­delkezők éppúgy megtalálhatók, mint a szakmunkás végzettség­gel rendelkezők. Ha valaki újsághirdetés vagy közvetítő cég útján próbál kül­földön állást keresni, akkor aján­lott minél alaposabban tájéko­zódnia az állásajánlatok valódi­ságáról, a feltételekről. Ebben az esetben ajánlatos tanácsért a munkaügyi központhoz fordul­ni - tette hozzá a szakember. II Ön szerint kinek éri meg külföldön munkát vállalni? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Pálinkafesztivál. Szombaton a bereki strandon a nagykunsági pálinka­fesztivál keretében a főzőversenyen 23 induló volt. A képen a bereki Vo- na József káposztás kakaspörköltet főz. Árvíz után: befejeződött a bontás Valamennyi településen befeje­ződtek az árvízvédekezést köve­tő bontási munkálatok - tudtuk meg a Kötikövízigtől. A további­akban a visszabontott védelmi anyagok összegyűjtése, a ho­mokzsákok ürítése és a homok deponálása a feladat. A legtöbb helyen a felszabadult területek rendezése és egyes területeken a töltéskorona helyreállítása zaj­lik. A belvízcsatornák kotrása és a vízinövények vágása folyama­tos, több helyen pedig az uszadé- kot gyűjtik össze és szállítják el. A tiszaroffi árapasztó tározó szabályozott leürítése szintén folytatódik. ■ Retró Party a Garden Hotelben Danny Silverrel és Memphis Grouppal 2010. július 9. péntek 20.00 óra Tegyen velünk egy időutazást az 50-es 60-as évek lázadó rock and roll világában! Egy stílus, amely felforgatta az amerikai társadalmat. Ahol minden a zenéről, a táncról és a szerelemről szólt. És persze Elvisről. Légy a világ bármely pontján, gyerek, felnőtt, fiú, lány, akár mindkettő. Elvis és kultusza senkinek sem ismeretlen! Mint ahogy nem feledkezünk el a régi idők nagy egyéniségeiről sem, akik révén a rock and roll jelen van! Hozza el pápát, és töltsenek el egy kellemes táncos estét kerthelyiségünkben! Érdeklődni és asztalt fogalni az 56/520-530-as számon lehet, vagy személyesen a Garden Hotelben. Belépődíj: 1.500 Ft .'V i- __~ -Á-:.-

Next

/
Thumbnails
Contents