Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-27 / 173. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 27., KEDD ABONY ÉS KÖRNYÉKE Egészségügyi Centrum: jön-e a műszaki átadás? a héten, július 30-án kell átadni műszakilag az Egészségügyi Centrum épületét. Hogy a többször módosított határidő tartható lesz-e, egyelőre kérdéses. Jelenleg - ahogy korábban írtuk is — a röntgengép épületbe való elhelyezése okoz gondot. Ha az önkormányzat úgy látja, hogy nincs esély az átadásra, akkor könnyen szerződésbontás lehet a kivitelezővel az ügy vége. A nagy melegben is véradással segítettek abonyban július 20-án kihelyezett véradó napot tartott a Vöröskereszt a zeneiskolában. Bár nagy volt a meleg aznap, mindenki türelmes volt, akárcsak az egészség- ügyi dolgozók. A Városunk Fejlődéséért Egyesület aktivistái limonádéval fogadták az érkezőket, akik között fiatalok is megjelentek. Csillagösvényen jártak a hagyományőrző napon KŐRÖSTETÉTLENEN kiváló hangulatban telt a Tetétlen- hegyi hagyományőrző nap, amelyet immár ötödször rendezett meg a helyi Csillagösvény Baráti Kör. Sikerült a látogatókkal megismertetni őseink mesterségeit, szokásait. A színpadi fellépők sorában ott voltak a tiszajenői általános iskola népi énekesei és a túrkevei táncosok is. Nagy sikert aratott a ceglédi barantások (ősi magyar harcművészetet gyakorlók) bemutatója is. Az árvízkárosultakért szólt a rockzene jótékonysági rockkoncertet rendeztek Abony egyik szórakozóhelyén a hét végén. Az árvízkárosultak javára gyűjtöttek, miközben a szépszámú közönség igazi rockzenét hallgathatott olyan előadóktól, mint a Faterock, White Hearts, Polip és C41. A gyűjtést a Karitász abonyi szervezete végezte. SZ0U0N.hu További Abony környéki híreket olvashatnak a SZOUONJm hírportálon. Szennyvíz áztatta a házakat csapadék A lakók szerint a csatornázással van a probléma Abonyban is kialakították a választó- kerületeket Házak kertjeibe, udvarára, sőt a lakásokba is betört a szennyvíz Kőröste- tétlenen, az Új utcában. Az ott élők félnek, hogy ez megtörténhet ismét, amikor sok eső esik. A polgár- mester szerint a gondokat egy átemelő rendszer kiépítése oldhatja meg, amire pályáztak is. Baranyi György- Nézze meg, a kertemben teljesen tönkrement minden, kipusztultak a növények. Sokáig állt itt a belvíz, keveredve a csatornaszemekből szökőkútszerűen fel- bugyogó szennyvízzel együtt - mutatja a talajt az Új utca alsó végén lakó Bakos László. - Olyan büdös volt, hogy megmaradni nem lehetett! A szomszédban élő Kohári István is hasonlóról tud beszámolni. Mint elmondta, a nagy esők hatására az utca egyes ingatlanjai előtt található csapadékvíz-elvezető árkokat heteken keresztül elsősorban nem a csapadékvíz töltötte meg. Sokkal inkább az egyébként zárt szennyvíz-elvezető rendszerből, az utcai fővezetékből és az ingatlanok területén található csonkokból felszínre került, kezeletlen, tisztítatlan szennyvíz. — Az árkokból aztán a szennyvíz az úttestre, illetve az ingatlanok udvaraira került, ahol az ürülékkel szennyezett víz tönkretette a növényeket, veszélyeztette az állatokat, és felhalmozódott a talajban. A házak oldalát is körülvette a bűzös lé, amitől azok átáztak. Emellett még nagyobb veszélyt jelentett, hogy a fürdőszobákban feljött a szennyvíz - mutatja a képeket Kohári István.—Ez amellett, hogy tönkretette a házakat belül is, veszélyeztette a lakókat. Az utca tizenegy lakója aláírásukkal megerősített levélben fordult ezért a polgármesterhez: miért is alakulhatott ki ez a probléma, és mit kíván tenni ez ügyben. A levelet megküldték a szolgáltatást végző Abokom Kiknek és a Ceglédi ÁNTSZ Járványügyi Osztályának is. Mindezt kétszer is megtették, míg végül az elmúlt héten kézbe vehették a válaszlevelet. A lakók úgy vélik, a probléma független a belvíztől. Szerintük ugyanis a szennyvízrendszer kiépítése, g | Pályázati pénzből átemelőt építenének AZ ÖNKORMÁNYZAT O SÚfyOS belvízhelyzet megoldására július 1-jén pályázatot nyújtott be 80 milliós igénnyel a belterületi csapadékvíz elvezetésére. A pénzből átemelő rendszert építenének ki. A település négy legmélyebb pontján — így ezen a részen is - szivattyútelep létesítenek, ami automatikusan a Gerjébe nyomja a belvizet.- remélhetőleg ez megoldja majd a problémát. Ha nyer a pályázat, akkor tavasszal elkezdjük - mondta Pásztor Imre polgármester. Ez az árok is tele volt szennyvizes csapadékkal — mutatja Bakos László megvalósítása nem az előírásoknak megfelelően történt. Az Abokom Kft. részéről az ügyvezető igazgató által az ÁNTSZ-nek írt levélben leszögezik: az extrém csapadékos időszakon kívül nem értesültek a csatornarendszer problémájáról, illetve nem merült fel semmilyen gond a kommunális szennyvíz elvezetése körül. Mint hangsúlyozzák, az átemelőkben lévő szivattyúk lerakódása és az ebből fakadó leállás fordul elő időnként, amit az ügyeletesek azonnal elhárítanak. Normál körülmények között egyébként 180- 190 köbméter az elvezetett szennyvíz mennyisége—az adott időszakban ez az érték meghaladta a napi 300 köbmétert. A probléma természetesen ismert Pásztor Imre polgármester előtt is, amit szerinte a rendkívüli időjárás, a rengeteg csapadék okozott. — Amióta nincs belvíz, ez vele együtt meg is szűnt. Ha belvizes helyzet van, akkor az azt jelenti, hogy úszik a falu, és úszik a csatorna is. Egy hónap alatt 300 mü- liméter esőt kaptunk. Ilyen szempontból most nincs gond, mert már nem szivattyúzunk, csak figyelemmel kísérjük a helyzetet, de nincs kiömlésünk. Az Új utca ezen része a településen a legmélyebb pont. Magyarán, ha kiönt a csatorna, az mindig ott történik. Nekünk is kellemetlen ez a helyzet, hiszen azt szeretnénk, ha a lakosaink elégedettek lennének a településen. Abonyban is készülnek az őszi önkormányzati választásokra. Ennek egyik feladata, hogy újra meg kellett határozni a választókerületek, illetve a képviselők számát. Ugyanis az őszszel már kevesebb önkormányzati képviselőt fogunk megválasztani, illetve a választókerületek száma is csökken. így Abonyban a korábbi tíz egyéni választókerületből nyolc lett. Dr. Németh Mónika jegyző asz- szony, egyben mint a helyi választási iroda vezetője, az új választókerületi határok megalkotásánál a földrajzi és helyi sajátosságokat, valamint az arányossági szempontokat vette figyelembe. Ugyancsak az országgyűlési törvénymódosítás alapján csökkentették a helyi önkormányzati képviselők számát. A határozat szerint így a városban az egyéni választókerületben megszerezhető mandátumok száma nyolc, míg a kompenzációs listán megszerezhető mandátumok száma három lesz. (lelenleg tizennyolc képviselője van Abonynak.) A kisebbségi önkormányzati választásokra a kisebbségi választói jegyzékbe Abonyban 177, Törteién 107, Jászkaraje- nőn 58, Újszilváson 31 cigány választópolgár vetette fel magát, Kőröstetétlenen pedig senki sem jelentkezett. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! BARANYI GYÖRGY elsősorban Abony és térsége településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 56-516-743-as telefonszámot hétköznapokon! m cjÄäP £ maws srÄ'VJI- WMindennap nyitva az abonyi strandfürdő kikapcsolódás Családbarát környezet, mérsékelt árak várják a vendégeket Árnyas, ápolt, csendes zöldterület, családbarát környezet, strandbüfé, évek óta folyamatos bővülés a belváros szívében - ez jellemzi az abonyi strandfürdőt. Utóbbira jó példa, hogy idén az úszómedence teljes aljzatát kicserélték és lefestették, valamint korszerűsítették a szociális létesítményeket (vizesblokk, vécék, zuhanyzók) - tudtuk meg Kemecsei Antaltól, a strandot üzemeltető Abokom Kft. üzletágvezetőjétől. Három éve új medencetesteket építettek: meleg vizes ülőmedencét, gyermekmedencét, a kicsiknek pancsolót, valamint egy tanmedencét. Akik idejárnak, mondhatni törzsvendégek: szeretik, kedvelik a nyugodtsága miatt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mérsékeltek az árak, a napijegyre 16 óra után 30 százalék kedvezményt adnak. Nagyon népszerű a fiatalok részére évente több alkalommal is megrendezett esti fürdőzés. Az úszásoktatás pedig folyamatos a gyerekek számára. Mindennap nyitva tartanak, 10 órától este 8 óráig várják a vendégeket - mindenképpen ki kell próbálni! ▲ Abonyi strandfürdő Abony, Kálvin út 10. Telefon: 53/360-158 Felejthetetlen élmény volt a Karitász tábora Nagy sikert hozott az a tábor, amelyet a Karitász abonyi csoportja szervezett. Olyan gyermekeket hívott meg a karitatív szervezet, akik hátrányos helyzetűek, vagy a szüleik számára problémát okozott, hol is helyezzék el a gyermeküket, amíg ők dolgoznak. A táborozok számtalan foglalkozáson vettek részt, részben a katolikus plébánia udvarán, részben különböző helyszíneken. S persze nem maradtak el a kirándulások sem. Az ismerkedést követően láttak bábszínházi előadást, részt vettek gasztronómiai foglalkozáson, kézműveskedtek, és felkerestek egy fazekasműhelyt is. És ha már nyár, akkor irány a víz: a gyerekek önfeledten fürdőztek az abonyi strandon. A kirándulások sorában Rákóczifalván felkeresték a Macimúzeumot, majd Szolnokon nem maradhatott el a Repüléstörténeti Múzeum sem. Hiszen a vadász- és szállítórepülők, helikopterek és más gépmadarak látványa a gyerekekre mindig is lenyűgözően hat. Múzeumlátogatásból egyébként sem volt hiány. A táborozok eljutottak az abonyi Falumúzeumba is, ahol idegen- vezetés mellett nézhették meg a kiállítást. A gyerekeknek felejthetetlen élmény volt ez a hét, amelyet a Karitász segítőkkel, támogatókkal tudott létrehozni. Nem csoda, hogy máris bejelentkeztek jövőre is... ■