Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-27 / 173. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 27., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET BANKA CSABA Amiről nem szól a pletyka soha nem gondoltam volna, hogy a pletyka akár az em­beréletre is veszélyes lehet. Nem szállít ugyan baciluso- kat, nincs teletömve semmi­lyen vírussal, mégis épp oly veszélyes lehet, mint egy járvány. Legbelül azt ugyan mindenki sejti, hogy nem a legerényesebb emberi fogla­latosságok közé tartozik a pletykálkodás. Mégis kevés alkalommal kerül szinte kézzel fogható közelségbe, hogy a szóbeszéd bárkinek is problémát okozhat. Pedig Jászberényben - Weöres Sándor örök érvényű szó- összetételét segítségül híva — talán épp egy ilyen „letye- petye-lepetye” miatt nem di­agnosztizáltak több rákos daganatot. A páciensekkel beszélgető egészségügyi szakemberek számára csak utólag vissza­követve körvonalazódott, hogy egy fodrásznál beszél­gető helybéliek egymást erősítve, „heccelve” adták tovább az egyébként alapve­tően fals információkat az emlőrákszűrésről. A legva­dabb mendemonda talán az volt, hogy épp a szűrővizs­gálat okozhat rákos megbe­tegedést. néhány hölgy elmondta ké­sőbb, hogy azért nem ment el az ingyenes szűrésre ta­vasszal, mert rosszakat hal­lott a mammográfiás vizs­gálatról. Azt nem lehet tud­ni, hogy a városban men­nyi, az ismeretlentől alapve­tően tartó, bizonytalankodó aszszony döntött hasonló­képp a pletyka miatt. Azon a néhány tavaszi napon egyébként hat nőről derült ki Jászberényben, hogy rosszindulatú daganat fejlő­dik szervezetében. Képte­lenség megbecsülni, hogy a távol maradók közül men­nyi pozitív eredmény szüle­tett volna. ezt már soha nem tudjuk meg pontosan, de erről nem is szólt a pletyka. HÍREK Kengyel ÖTNAPOS visegrádi tá­bort szervezett a helyi általános iskola a napokban, tájékoztatott Németh Lajos igazgató. A nép­szerű kirándulóhelyre tizennyolc alsó tagozatos tanuló jutott el. A szülők fejenként körülbelül 25 ezer forintos hozzájárulást fizet­tek. Az iskola saját költségveté­séből 100 ezer forinttal járult a költségekhez, bb Nagykáta A TÁPIÓMENTI Közbiz­tonsági Alapítvány tagjai össze­sen huszonöt Pentium 4-es típu­sú számítógépet adtak át a Nagykátai Rendőrkapitányság ré­szére — írta a Tápiórégió.hu. Ol­dal István, az alapítvány elnöke elmondta, a számítógépeket a térség vállalkozói, cégei és ma­gánszemélyek adományaiból si­került megvásárolni. Zajacz Ág­nes alezredes kapitányságvezető megköszönte az ajándékokat, majd elmondta, a gépek nagy segítséget jelentenek a napi munkavégzésben, illetve a mun­kafeltételek javításában. TA Rákóczifalva reklámfilmet készített a közszolgálati televí­zió a településről. A többek kö­zött a Macimúzeum gyűjtemé­nyét és a Dörmi bábszínházát is bemutató összeállítás augusz­tusban több alkálommal képer­nyőre kerül, rá Szolnok EGY HELYBELI lakost lo­pott meg ismeretlen tettes a hét végén. A belvárosi kertes ház ud­varára szombatra virradóra be­hatolt az elkövető befeszítette, a ház bejárati ajtaját, majd a la­kásból közel egymillió forint érté­kű arany ékszert lopott. Tisza-tó FELLEBBEZÉST nyújt be a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a karcagi városi bíróság közelmúltban ho­zott ítélete ellen — mondta az Agromonitor.hu-nak Szabó Imre, az érdekképviselet elnöke. A Mohosz első fokon abban a bir­tokvédelmi perben vesztett, amelyet a Tisza-tavi Sporthor­gász Kft. ellen indított. Szabó Imre szerint a szövetség tovább­ra is úgy ítéli meg, hogy megala­pozott a kereset. A szövetség azt igyekszik elérni, hogy mindaddig a Tisza-tó birtokában maradhas­son és gyakorolhassa a halásza­ti haszonbérleti jogokat, amíg kártalanítást nem kap. ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0ll0N.hu hírportálon. lanatok alatt a nemzetközi rivaldafénybe került a mezőtúri fiatal, Gábor Éva. Itt épp Cannes-ban készül vele beszélgetés. A sikert nem lehet megunni karrier Vastapsot kapott Cannes-ban egy mezőtúri lány Folytatás az 1. oldalról Hírlik: a rendezőnő másfél-két éven át kereste a megfelelő sze­replőt; a végén már Európa- szerte hirdették a szerepet, s még a pesti aluljárókban is szét­néztek az asszisztensek. Az utolsó válogatásra aztán Gábor Évát benevezte egy kollégája, és a dolog eldőlt. — Milyen volt végigsétálni a legendás, tévéképernyőkről ismert vörös szőnyegen?-kér­deztük a színésznőtől, aki egy újabb úti készülődést szakított meg a rövid beszélgetés kedvé­ért: Cannes után Immár a Szara­jevói Filmfesztivál versenyfilm­jei között vetítik a Pál Adriennt, s a stáb most Boszniába készül.- Miközben végigmentünk a szőnyegen, egyfolytában az járt az eszemben, hogy te jó isten, hát itt vagyok...! Aztán bemen­tünk a vetítőterembe, ahol ren­geteg ember várta a kezdést. Pe­dig ebben a szekcióban igazán nem mindennapos a telt ház. Színpadra hívtak, bemutattak bennünket a közönségnek, az­tán elkezdődött a vetítés. Én is akkor láttam először a kész fil­met, és vagy tíz percig egyfolytá­ban az járt az eszemben, hogy úristen, az én vagyok ott a film­vásznon. Később aztán belefe­ledkeztem a történetbe, és átala­kultam nézővé. A végén hosz- szan, kitartóan tapsoltak és bra­vóztak nekünk, alig akarták ab­bahagyni. Kimondhatatlan érzés volt! A premieren megjelentek a legjelentősebb filmes magazi­nok újságírói és kritikusai, szó­val hatalmas volt a felhajtás.- A főszereplő szemével milyen film a Pál Adrienn? — Megindító, s remélem, hogy érzelmileg sokakat megérintő. Van égy depressziós, apatikus, elhízott ápolónő az elfekvő osz­tályon, elhidegült párkapcsolat­tal, akihez egy nap behoznak egy diák korából ismerős nevű beteget. Ennek nyomán elkezdi keresni régi barátnőjét, és las­san újra kinyílik az élete. Na­gyon nehéz volt a forgatás, fizi­kailag és lelkileg egyaránt meg­viselt. Nem ismertem még a fil­mesek világát. Többször is azt hittem egy-egy nehéz pillanat­ban, hogy ezt már nem tudom megcsinálni. Aztán mégis. A ka­rakter is alaposan megviselt. — Pörgős tinédzser volt Évi — meséli hirtelen híressé vált lányá­ról a büszke apa, Gábor Lajos. - A Telekiben tanult. Sok minden ér­dekelte. Sportolt, zenélt, Kazin­czy szövegmondó versenyekre járt, állandó szereplője volt a kü­lönféle iskolai kulturális progra­moknak. Apaként persze, akkor azt mondogattam neki, hogy ta­nulni, tanulni... Kitűnő tanuló lehetett volna, ha naponta leg­alább csak egy-egy órát foglalko­zik az iskolai anyaggal. De még ennyit sem szánt rá. így is 4,7 volt Éva jogi kari továbbtanulást tervezett, de Agrártudományi Egyetem lett belőle. Amikor már sokadszorra „találkozott össze” a tehéntartás kényelmetlenségei­vel, belátta: ez nem az ő világa. A hangjából — rádiózásból és te­lefonos ügyfélszolgálati munká­ból - kezdett élni, amíg be nem köszöntött életébe a film. Azt mondja,ha lesz rendező, aki vele akar majd dolgozni, ak­kor folytatja. A sikert ugyanis nem lehet megunni. ■ L. Murányi László A büszke apa, Gábor Részlet egy nyilvános önéletrajzból, amiből sok minden kiderül „A RÁDIÓZÁS VILÁGÁBA - akko­ri kollégáim szerint - szemtele­nül fiatalon, 18 évesen kerültem be. .....azóta, többszöri próbálko­zá s után kiderült, nem tudom magam leválasztani a mikro­fonvégről.. Debrecenből indul­va, nyugat felé haladva, feldu­máltam magam Budapestig... közben tanultam Debrecenben agrárközgazdásznak, fuvolát ta­nítottam két évig egy zeneiskolá­ban, újságírást tanultam a Bu­dapesti Kommunikációs Főisko­lán, egy mobilvállalat telemar­keting, majd üzleti logisztikai tevékenységét erősítem, s mellet­te belekóstoltam a filmezésbe. Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjével Cannes-ban megjár­tam „a vörös szőnyeget” is. ügy gondolták, ököllel biztos, hogy igazuk van Egy szolnoki lakos akart elégté­telt venni családtagjain pénte­ken. Bemászott a kertes csalá­di ház udvarára, és az ott lévő­ket bántalmazta. Anyósát ellök­te, aki súlyos sérülést szenve­dett, felesége az ütlegektől kön­nyebben sérült. A magáról megfeledkezett férfit őrizetbe vették. Szolnoki lakása melletti kuko­ricásban dolgozott egy férfi még pénteken este. Egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy isme­retlen személyek jelentek meg házánál, akiket távozásra szólí­tott fel. Ennek a három férfi ele­get tett, viszont egyikük vissza­ment, és ököllel arcon ütötte a férfit, aki szerencsére nem sé­rült meg, viszont feljelentést tett az ismeretlen ellen. Rákócziúj- falun a művelődési házban mú­latta idejét pénteken későn este két helybeli. Szóváltás alakult ki köztük, majd hazafelé indult egyikük, a másik utána. Szó szót követett, és az utcán összevere­kedtek. A 16 éves sértett orr­csonttörést szenvedett, míg a 18 éves gyanúsított könnyebben megsérült. Kenderesen vélt sérelme miatt vert meg egy helybeli lakos egy férfit. A gyanúsított pénteken ko­ra este az utcán ököllel kétszer állón és arcon ütött egy szintén helybeli fiatalembert, aki köny- nyű sérülést szenvedett. A bán- talmazót keresi a rendőrség. ■ Hagyományok udvara. Régi játékok, kézműves-foglalkozás, kirakodóvá­sár, kovácsműhely és a Kuruc Hagyományőrző Egyesület bemutatója várta többek között azokat, akik szombaton kilátogattak a Szandasző- lősi Művelődési Ház udvarába. Megyei Fidesz-képviselők lobbizása a fejlesztésekért Több olyan jogszabályt, törvény­módosítást fogadott el az új par­lament megalakulása óta, amely egy igazságosabb Magyarország megteremtéséhez szükséges - mondta Szalay Ferenc (Fidesz- KDNP) országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere sajtótá­jékoztatóján. Előbb azonban el­mondta: a Fidesz-frakción belül létrejött, megyei képviselőkből álló munkacsoport lobbitevé­kenységet folytat megyénk érde­kében. így többször is levelet ír­tak az illetékes minisztereknek a 4-es főút négysávúsítása, a Vá­sárhelyi-terv folytatása és a szandai, Tisza-híddal együtt megvalósítandó elkerülő út ér­dekében. Ugyancsak lobbiznak a szolnoki ipari park fejlesztése ügyében. A megszületett törvé­nyek közül a képviselő egyebek mellett kiemelte az olcsóbb köz- igazgatás érdekében meghozott törvényt a kisebb parlamentről és önkormányzatokról. Régi tör­lesztés volt a kettős állampolgár­ságról szóló törvény módosítása, a családok segítése érdekében az ármoratórium a gáz és villa­mos energia árára, a családok tá­mogatásáról szóló törvény tan­kötelezettség teljesítésével ösz- szefüggő módosítása. A közbiz­tonság területen a „Három csa­pás” néven emlegetett törvény, az adók között pedig a bankadó bevezetése is a fontos intézkedé­sek közé tartozik. ■ B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents