Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-26 / 172. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 26.. HÉTFŐ SPORT 15 A rutinos Mile Krisztián (fehérben) ezúttal is megbízhatóan játszott, a szolnokiak középpályása is sokat tett a győzelemért Győzelemmel debütáltak labdarúgás A térfélcsere után fordított a kék-fehér együttes Folláth Vivien és Sarudi Pál is érdekelt lesz a szétlövésen A férfi kenu egyesek egy kilo­méteres döntőjét az olimpiai baj­nok Vajda Attila nyerte az Eb-n indult szolnoki Sarudi Pál előtt, így ez a két versenyző kedden ismét összecsap egymással, hogy eldöntse: melyikük utaz­hat az augusztusi, poznani vb-re. Vajda az Európa-bajnokság előt­ti első, júniusi válogatót sérülé­se miatt kihagyta, az akkor győz­tes Sarudi aztán bronzérmet szerzett Trasonában. Ezt meg­előzve azonban Sarudi kétszer is legyőzte a szám olimpiai baj­nokát. Most szinte az utolsó mé­terekig fej fej mellett haladtak, a végén Vajda fél hajóhossz előnnyel nyert, életben tartva re­ményeit a vb-indulásra. — Vannak dolgok, amikhez nem kell semmit hozzáfűzni - ennyit mondott Vajda Attila a célba érkezés után.- Sajnos, bekötöttem a végén. Pihennem kell most, és fejben összeszedni magam keddig, nagy előny Attilának, hogy öt hétig készülhetett erre a ver­senyre - nyilatkozta Sarudi Pál. Kellemes meglepetésre a szol­noki Szabó Petra, Tóth Dzse- niferrel (KSI) az oldalán a 200 méteres számban a világbajnok Kovács-Janics duó mögött a második helyen ért célba. Sőt 500 méteren negyedik lett a Szabó-Tóth páros. Visszatérve a szétlövésekre, kedden 9 órától összesen nyolc számban - férfi C-l 500 és 1000 m-en, női K-l és K-2 500 m-en, női és férfi K-r,11fetve fér­fi C-l '5000 m-en, Valamint a váltó miatt egy további férfi ka­jakos számban — rendeznek úgynevezett szétlövést a Maty- éren. A kajak egyes 5000 méte­ren a szolnoki Folláth Vivien, aki legutóbbi válogatón máso­dik, vasárnap negyedik lett, kedden Faldum Bereniké ellen még kiharcolhatja a világbajno­ki indulás jogát. ■ V. Cs. Sarudi kedden válogatózik Ligakupa-mérkőzésekkel megkezdődtek a 2010-2011-es labdarúgó­szezon küzdelmei. Az él­vonalbeli újonc Szolnoki MÁV FC a Bozsik- stadionban, a Honvéd vendégeként debütált szombaton délután. * _______' ■■■■'■ ok a___________ Va rga Csaba BUDAPEST HONVÉD­SZOLNOKI MÁV FC 1-2 (1-0) Bozsik Stadion, 600 néző. Vezet­te: Takács J. (L. Tóth L., Ortó) honvéd: Kunsági - Baráth, Cséke, Sós, Bojtor - Azevedo, Horváth (Debreceni, 72.), HIDI, Vólent (Lacalle, 63.) - Bajner, HA-RUNA. Edző: Massimo Mo­rales SZOLNOK: TARCZY - Szalai, Hegedűs, PETŐ, Cornaci (Ba­logh P., 80.) - Búrány (Bene­dek, 88.), Molnár, ANTAL, Mile - Hevesi-Tóth, Koós (Blaskovits, 83.). Edző: Vágó Attila. gólszerzők: Haruna (31.), ill. Koós (60.), Pető (71.) A vendégeknél Alex, Lengyel, Ngalle és Tchami sérülés miatt nem tarthatott társaival Kispest­re. Mivel az utóbbi négy játékos egyaránt a támadó szekcióban használható, így Vágó Attila edző jobb híján a leginkább védő posz­ton szereplő Hevesi-Tóth Tamást állította a csatársorba. A kék-fe­hérek között a kapus Tarczi Pál, Búrány Zoltán és Koós Gábor számított új arcnak az elmúlt idény csapatához képest. A haza­iak olasz mestere, Massimo Morales leginkább fiataljait ve­tette be a Ligakupa-rajton. Tapogatózó játék, a mérkőzés első helyzetét a 25. percben a csatárrá előlépett Hevesi-Tóth hagyta ki, aki egy jó csel után nyolc méterről Kunsági kapus­ba lőtte a labdát. Az ellentáma­dásból a 17 éves Volent jutott lö­véshez a bal oldalon, ám Tarczy kapus bravúrral hárított. Mint­egy hat perc múlva már a szol­noki hálóőr is tehetetlennek bi­zonyult, a leshatárról beinduló Haruna közelről jó ütemben piszkált bele a labdába, és sze­rezte meg a hazaiaknak a veze­tést, 1-0. A folytatásban különö­sen bal oldalon többször is a szolnoki védők mögé kerültek a kispestiek, de Tarczy rendre a helyén volt. A szünet után már egy táma­dóbb szellemű vendéggárda harcolt ellenfelével. A mieink többet is birtokolták a labdát, mint vendéglátóik, és ennek meg is lett az eredménye. A He- vesi-Tcsapattársának, Antal. mesterietovábbie középremeg- küldikNemzetközi pedig Szö- vetségzta el a ziccert, 1-1. A to­vábbiakban is a Szolnok akara­ta érvényesült, Pető 15 méteres lövése Kunsági kapus segítsé­gével csörgött a bal sarokba, 1- 2. A hajrában a Honvéd az egyenlítésért, míg a MÁV FC előnye megtartásáért tett meg mindent, a végén az utóbbiak örülhettek győzelmüknek. Az első félidőben meglehetősen ko- cogósra vette az iramot a MÁV, a fiatal kispesti játékosok pedig sok mozgással igyekeztek meg­bontani a vendégek védelmét. A hazaiak csak egy gólt lőttek, ám a helyzetek alapján akár 4- 1-gyel is fordulhattak volna a fe­lek. A térfélcsere után össze­kapta magát a MÁV FC, Antal Gábor vezérletével többször is veszélyeztették a fővárosiak ka­puját. Egy mutatós támadás vé­gén megérdemelten szerezték meg az egyenlítő gólt. A folyta­tásban is vendégek uralták a mérkőzést, és a rutinos Pető Zoltán révén a győztes találatot is elérték, amihez kellett Kun­sági kapus ügyetlensége is. In­nentől már nem volt vita, a szol­nokiak fennállásuk első Liga­kupa-meccsén győztesen hagy­ták el a pályát. Hetedik helyen a szolnoki páros A kormányos nélküli kettes hajóban induló Simon Béla- Juhász Adrián duó a hetedik helyen végzett a bresti U 23-as evezős világbajnoksá­gon. A szolnoki Tisza Eve­zős Egylet párosa, amelyik tavalyi vb-n ezüstérmes volt, a középdöntőben ne­gyedik lett, így a csak a B döntőben indulhatott, amit megnyert, de ez is csak he­tedik helyhez volt elég. Contador triplázott a Tour deFrance-on A várakozásoknak megfele­lően Alberto Contador a va­sárnapi zárószakaszon meg­őrizte az összetettben veze­tőnek járó sárga trikót, ez­zel 2007 és 2009 után har­madszor is megnyerte a Tour de France kerékpáros körversenyt. Összetettben - akárcsak tavaly — a luxem­burgi Andy Schleck lett a második. A harmadik he­lyen az orosz Gyenyisz Mencsov zárt. Vereséggel rajtolt kosárcsapatunk vereséggel mutatkozott be a lisszaboni nemzetközi tor­nán a magyar férfi kosárlab­da-válogatott: Mészáros La­jos szakmai igazgató csapa­ta szombaton 72-62-re tíz ponttal kapott ki a közelgő világbajnokságon is induló 4aíjlánia együttesétől. A ma­gyarok vasárnap lápzártánk után a házigazdák váloga­tottjával mérkőztek. Pólósválogatottunk Szolnokon visszavághat Nem jutott be az olaszországi felkészülési torna döntőjébe az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott, miu­tán szombaton 11-9-re kika­pott a német együttestől. Vá­logatottunk tegnap lapzárta után az amerikai csapattal ta­lálkozott a harmadik helyért A mieink visszavághatnak a németeknek, a csütörtöki mérkőzésen, amit Szolnokon játszanak majd a felek. SZ0U0N.hu További sporthíreket a S20UONJm hírportálon olvashatnak. Csábi József a válogatottnál dolgozhat pénteken kürtölték világgá, hogy Egervári Sándor lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A szakember már meg is nevezte lehetséges se­gítőit, köztük van Csábi Jó­zsef is, aki jelenleg a Honvéd NB Il-es csapatának az edző­je. Azt is tudni kell a volt vá­logatott játékosról, hogy egy­koron a Szolnoki MÁV-MTE színeiben nevelkedett. Sőt édesapja, id. Csábi József az 50-ó0-as években a Szolnoki MÁV kiváló csatára volt. Nos ifjú Csábi József azt mondta a szombati meccs szünetében.- Nagy megtiszteltetés szá­momra, hogy rám esett Eger­vári Sándor választása, de nem szeretnék a dolgok elé menni. Nincs még döntés az ügyben - nyilatkozta a szak­ember. Mássá udvariasan átengedte az első helyet Alonsónak autósport Vasárnap délután már hazánkban, a Hungaroringen randevúzik a száguldó cirkusz A spanyol Fernando Alonso (Fer­rari) nyerte a vasárnapi Forma- 1-es Német Nagydíjat A második helyen csapattársa, a brazil Felipe Mássá végzett, míg a har­madik a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. A kétszeres világbajnok spa­nyol pilóta idei második futam­győzelmét könyvelhette el, az el­sőt az évadnyitó bahreini GP-n aratta. Mássá, napra pontosan egy évvel a Hungaroringen tör­tént súlyos balesete után, nagy­szerűen versenyzett. A rajt után a harmadik helyről az élre ke­rült, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtar­totta, ám ekkor- nyilvánvaló csapatutasításra - átengedte az első helyet a vbcímre még esé­lyes Alonsónak. A pontverseny­ben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) negyedik lett, míg a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Merce­des) - körhátránnyal - ezúttal is csak epizódszerepet játszott a hazai versenyen. Nagyobb gond nélkül zajlott le a start: Mássá a harmadik hely­ről körbeautózta Vettek, Alonso megtartotta második helyét, míg Hamilton feljött a negyedik pozí­cióba. A tizedik körben változat­lanul Mássá vezetett, mögötte Alonso, Vettel, Hamilton, Web­ber és Button következett. A 12. kör végén megkezdődtek a ke­rékcserék: elsőként Vettel járt a boxutcában, aztán Alonso, Mark a huszadik körben - nagy csata Webber (Red Bull), Mássá és zajlott le Mássá és Alonso között, Hamilton következett. Az élen — a spanyol két alkalommal is ntander SANTANDER zUTSr-' D HOC *'* Santander Santandi Alonso a dobogó tetején rendes adag pezsgőhöz jutott megpróbálta megelőzni csapat­társát, de a brazil ekkor még nem hagyta magát. A 49. kör­ben - miután a csapatfőnök Stefano Domenicali beszólt rádi­ón Massának, hogy Alonso a „gyorsabb” - a brazil látványo­san átengedte az elsőséget a spa­nyolnak. A hajrában Vettel egyre jobban megközelítette Massát, Button pedig Hamiltont vette ül­dözőbe, de á helyzet már nem változott. A vasárnap pedig már a Magyar Nagydíjra kerül sor, a Hungaroringen. A Német Nagydíj versenybí­rói százezer dolláros büntetést róttak ki a Ferrarira, mivel az olasz istálló utasította Felipe Massát, hogy engedje át az első helyet csapattársának, Alonsó­nak. Az ügyet további vizsgálat­ra megküldik a Nemzetközi Au­tomobil Szövetség világtaná­csának. az élcsoport állása, piló­ták: 1. Lewis Hamilton 157 pont, 2. Jenson Button 143, 3. Mark Webber 136, 4. Sebas­tian Vettel 136, 5. Fernando Alonso 123, 6. Nico Rosberg 94, 7. Robert Kubica 89, 8. Felipe Massa 85. Csapatok: 1. McLaren 300, 2. Red Bull 272, 3. Ferrari 208, 4. Merce­des 132, 5. Renault 96, 6. Force India 47 pont.

Next

/
Thumbnails
Contents