Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-16 / 164. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK OlvasoinK irtaK Maradnak a kifizetési napok — Azt hallottam, hogy megvál­toztatják a nyugdíjfolyósítás, kifizetés napját egy új törvény­nyel a jövőben. Hó elején kap­tam meg eddig havonta az 52 ezer forintnyi ellátmányomat, de ezután ha később tudom felvenni, bizony gondot okoz­hat - mondja egyik olvasónk. Nem lép hatályba új törvény a nyugdíjfolyósítás ügyében - az Adózóna.hu információi szerint. A nyugdíjakat havon­ta fizetik, legkorábban a meg­állapítás napjától a jogosult­ság megszűnéséig, de maxi­mum a naptári hónap utolsó napjáig - ideértve a jogosult elhalálozásának a napját is. Múlt év végén kormányren­delet született arról, hogy 2010. július 1-jétől a járulékfi­zetési határidőhöz (tárgyhóna­pot követő hónap 12. napja) igazítják a nyugdíjak kifizeté­sét. A változtatás július 1-jétől az eddig megszokott utalási rendhez képest 2-4 nappal ké­sőbbi „kifizetést” eredménye­zett volna. A kormány a 200/2010. (V1.23,) számú ren­deletével (Magyar Közlöny jú­nius 23-i 107. száma) nem lép­teti hatályba e módosító ren­delkezést. A nyugdíjasok to­vábbra is a korábbikból) megszokott időpontban kap­ják meg a nyugellátásukat.'. Nevezetesen:- ha a nyugdíjat postai úton kézbesítik, akkor a nyugdíjas részére úgynevezett postai ki­fizetési naptárban (a tárgyévet megelőzően a Magyar Posta Zrt. által érintett részére eljut­tatott tájékoztatóban) megha­tározott napon viszi ki a pos­tás az ellátást,- ha a nyugdíjas pénzinté­zetnél vezetett számlára (fo­lyószámla, bankszámla) kérte az ellátást, akkor a banki jóvá­írások időpontjai a követke­zők lesznek: augusztus 12-e, szeptember 10-e, október 12- e, november 12-e és decem­ber 3-a. A nyugdíjak folyósítása, ez­zel kapcsolatos ügyintézés a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság illetékességi körébe tartozik. Közcéllal támasztott kapanyél? panasz Néha előfordul, hogy az adófizetők pénzén megy a lazsálás- Immár 220 közcélú munkást foglalkoztatunk Jászladányon jú­liustól az Út a Munkához Prog­ramban. így is marad még 309 olyan személy, aki rendelkezés­re állási támogatást (rát) kap, őket még nem tudtuk behívni - mondta Dankó István polgár- mester. — Az viszont az érem má­sik oldala, hogy a munkamorál­lal nem vagyunk megelégedve. Többször is összehívtuk már az összes közcélú munkást, és be­szédet tartottam nekik, misze­rint becsüljék meg magukat. Hi­szen ez a foglalkoztatás nekik is jobb, a családjuknak is több jöve­delem jut, mint a segélyből. Saj­nos kevés a foganatja. A turnusváltásokkor a jól dol­gozóknak meghosszabbítják a szerződését. Ezzel tudnak úgy­mond jutalmazni, hiszen a se­gélyt nem vonhatják el, annak ellenére, hogy esetleg nem tanú­sít együttműködést, nem jó mo­rállal dplgozik vagy pppen ha­nyagolja az egész munkát. —A 220 közcélúból.körülbeliil 10-15 százalék az, akinek elége­dettek vagyunk a munkájával, és úgy gondoljuk: igen, maradjon, és legyen több jöve­delme, mert meg­becsüli a munkáját — mondta Dankó Ist­ván. - A munkaveze­tők persze mindent el követnek, hogy men jen a munka. Ám ha nincs ott vagy elmegy a veze­tő, nem néz rá­juk, akkor saj­nos a fegyelmet nagyon nehéz tar tani. A lakosság pedig ezt látja, és Aki nem dolgozik, elküldik. Képünk illusztráció. A közcélú munkásokat számos feladattal, így gyomkaszálással is meg lehet bízni. Vannak azonban, akik inkább kerülik a munkát. Képünk illusztráció. irritálja, mivel az adófizetők pén­zén folyik a lazsálás. Gyakori pa­nasz részükről, hogy ülnek az ár­nyékban a közcélúak, és mikor a lakos visszatér egy óra múlva a piacról, még mindig ugyanabban a pózban látja őket az árokpar­ton, azaz közben sem dolgoztak. nak ellenére, hogy mindent meg­tesznek azért, hogy javítsák a munkamorált, a lelkiismereti rá­hatások kevés eredménnyel jár­nak. Viszont hangsúlyozta: szor­galmasak is vannak természete­sen a foglalkoztatottak között. Az egyhetes belvíz- és egyéb problémáknál, amikor például zsákolni kellett, szinte éj­jel-nappal dolgoztak. Szolnokon közel 500 főt foglal­koztatnak közcélú munkásként Juhász Gyuláné, a Munkalehető­ség a Jövőért Kft. ügyvezető igaz­gatója elmondta, ez a közcélú münka nem csak arról szól, hogy utcát söprögetnek meg kapál­nak. Az összes önkormányzati intézmény foglakoztat közcélú dolgozót is.- A visszajelzésünk az intéz­ményvezetők részéről rendkívül pozitív. Olyan értékes emberek kerültek ki a segélyezési rend­szerből, akik közül jó néhányat az intézmények a program letel­Bejelentett betöltetlen álláshelyek száma a megyében Közcélú foglalkoztatott vagy közmunkás? A KÖZMUNKÁSOK azok, akiket közmunkaprog­ramokban foglalkoztat­nak. Az erre meghirde­tett országos pályáza­tokra munkáltatók, kü­lönösen önkormányzat­ok pályázhatnak. Jelen­leg Vasúttisztasági Köz­munkaprogram folyik októ­ber 31-ig. A közcélú foglal­koztatás (Út a Munkához Program) egy másik jellegű foglalkoztatási forma. Itt az állam támogatja a bérek, já­rulékok 90 százalékát, a 10 százalékát pedig az önkor­mányzat teszi mellé. 2000 2005 2002 2008 FORRÁS; KSH te után is ott kívánnak tartani. Van a társaságunknál is közcélú foglalkoztatott, ők a város üze­meltetési feladataiban segédkez­nek. Az a visszajelzésünk, hogy nélkülük a város bajban lenne. A vezető azonban nem titkolta, hogy a rátról felvettek között van, aki nagyon örül a lehetőségnek, másnak nyűg a munka. Ám egy­re kevesebb a panasz rájuk.- Azt szoktam mondani, azok, akik itt nem állják meg a helyü­ket, semmilyen munkára nem alkalmasak. Aki nem képes ar­ra, hogy az utcát rendben tartsa, virágot ültessen, kihúzgálja a gazt, akkor az sehol nem fogja megállni a helyét. Felhívom a fi­gyelmüket, hogy elküldöm őket, mert itt dolgozni kell a pénzért, ám akkor sem segélyt, sem mun­kabért nem fognak kapni. Ezért, miután ott lebeg Damoklész kardja fölöttük, egyre kevesebb a prqhléma. Ha van olyan pa­nasz, hogy valaki már ott ül fél órája, és nem csinál semmit, ak­kor a munkavezetőnek szólunk, hogy nézze meg. Ám néhány la­kos nem érti meg, hogy bizony nekik is jár a szünet. Jászkarajenő polgármestere, Palya István szerint a munkanél­küliséget nem így kellene megol­dani. Itt 30-40 között mozog a közcélú foglalkoztatottak száma. — Belekerülnek a rendszerbe olyanok is, akiknek a munkához való viszonya nem egészen töké­letes. Viszont nálunk az, aki tar­tósan kerüli a munkát, kikerül belőle. Erre volt is már példa ne­megyszer. Magyarán, aki ezzel visszaél, az kiesik a közfoglalkoz­tatásból. Van persze szorgalma­sabb és lustább ember. Ám oda kell figyelni, és lehetőség szerint azokat, akik rosszul hatnak a kö­zösségre, el kell távolítani - mondta a polgármester. Árokparton lazsáló, kapa­nyelet támasztó, órákon át semmit nem csináló köz­célú munkásokról panasz­kodnak nemegyszer a la­kosok. A lapunknak nyi­latkozók szerint viszont a munkamorállal egyes ese­tekben van gond, ám a közcélúak többsége rende­sen dolgozik. Baranyi György Energiamegtakarítást hozott a beruházás A szolnoki megyeháza elavult, rossz hőszigeteléssel rendelke­ző ablakait korszerű, fokozott hő- és hangszigetelő képességű nyí­lászárókra cserélték. A megyei önkormányzat erre a célra tizen- kettőmillió-ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A projekt zárórendezvényét tegnap tartották. Az esemény sajtótájékoztatóján Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke el­mondta: az épület külső nyílás­záróinak jelentős részét már a korábbi években lecserélték, utána kerültek sorra az abla­kok. A kivitelezési munkák ta­valy novemberben kezdődtek, és két ütemben valósultak meg. Idén május 21-én pedig megtör­tént a műszaki átadás-átvétel. Fejér Andor hangsúlyozta: a projektgazda megyei önkor­mányzat újabb lépést tett ezzel annak érdekében, hogy a kör­nyezettudatos épületüzemelte­tés feltételeit szélesebb körben biztosítsa. Mint elhangzott, a megyehá­zán egyébként jelenleg is mér­hető az energiafogyasztás. En­nek köszönhetően megállapít­ható és egyértelműen igazolha­tó háromszázhuszonnyolc giga- joule energiahordozó-megtaka­rítás. Az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig éves szinten 18,6 tonnával csökkent. ■ Baranyi Gy. Huszárszobor vigyázza a tanyát új taggal bővült a kisújszállási Nagykun Huszárbandérium. A lovas huszárt — mely korábban Budapesten állt — ha­gyományőrző munkája elismeréseként kapta Horváth György nagykun fő­kapitány (a kép bal szélén), aki a bandérium tagjaival állta körbe a szobrot. Uj határidőt szabtak az átadás-átvételre Tovább csúszik az abonyi Egész­ségügyi Centrum épületének át­adás-átvétele. A már módosított határidő szerint ezt július 15-re tervezték, ám az újabb határidő július 30-a lett. Mint Karancsi Szilárdtól, a képviselő-testület ál­tal megbízott műszaki ellenőrtől megtudtuk, erre több okból is szükség volt. A kivitelezők ugyan folyama­tosan dolgoznak, de orvos-tech­nológiai és más egyéb szempon­tokat is figyelembe véve még bi­zonyos munkálatokat el kell vé­gezni. Ugyanez a helyzet a tűz­jelző rendszerekkel kapcsolat­ban. Ezekkel csak július 15. után tudnak készen lenni. Emi­att is határozták meg 30-ára az átadás megkezdését. A röntgen- készülék elhelyezésével kap­csolatos födémátalakítási mun­kák — amelyeket tulajdonkép­pen újra kellett kezdeni - is olyan határidőt szabnak, hogy csak a hónap végére lehet azt jól elvégezni. Hiszen a beton köté­si ideje 24 nap, és addig az nem terhelhető. A közel bruttó 500 millió fo­rintos, az uniós és a magyar ál­lam támogatásával megvalósu­ló beruházás Pest megye délke­leti területének alapfokú járó­beteg-szakellátását segíti majd. Az Egészségügyi Centrum meg­építésének munkálatait leg­utóbb a nagy belvíz is erősen akadályozta. ■ B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents