Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-02 / 152. szám
5 ÚJ NÉPLAP — 2010. JÚLIUS 2., PÉNTEK ElISÚJSZÁLLAS ES KORNYÉKÉ A kisúji kánság az amazonokat mutatja be A kisújszállási Horváth kánság, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei lovasai is részt vesznek július 2-4 között a II. Lovasíjász Világtalálkozón Ka- posmérőn. Horváth György kán, nagykun főkapitánytól megtudtuk, tizenhat lovassal képviselik megyénket a megméretésen, melyen 14 ország csapata vesz részt Pénteken népvándorlás kori kézművesség bemutatása, valamint honfoglalás kori és tájjellegű konyha várja Kaposvár főterén az érdeklődőket. Ide érkezik meg a verseny helyszínéről, Ka- posmérőről hatvan, népvándorlás korát idéző lovas, majd kezdődik a látványos felvonulás. Szita Károly polgármester beszéde után a 14 nemzet képviselői bevonulnak a főtérre, őket a törzsek bevonulása követi a Visegrádi Szent György Lovagrend dobosai kíséretében. Szombaton 11 órától a Kassaivölgyben a világon egyedülálló, több mint 100 lovas íjászból álló bemutató-sorozatra kerül sor. A világ legjobb lovas íjászait láthatja a közönség. A Horváth kánság lovasai új programmal készültek: Az amazonok szerepe a lovas harcászatban címmel tartanak bemutatót. ■ Kisúj is segített az árvíz- károsultaknak Bár az elmúlt hetekben Kisújszálláson többször volt felhőszakadás, a város vezetői a mentesítés közben gondoltak az árvíz sújtotta területekre is. A nehéz helyzetbe került borsodi települést, Óno- dot segítették. A képviselők egymillió forintot szavaztak meg nekik a város költségvetéséből. A pénzt Kecze István polgármester adta át. A Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete a polgárőrséggel pedig Szikszónak gyűjtött adományokat - takarót, ásványvizet, tartós élelmiszert -, pénzt pedig a Zöldy patikában lehetett perselybe dobni. A nemes célhoz csatlakozott a Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesülete is. Ők a zenés vacsorájukon a tombolából befolyt összegből ajánlottak fel az árvízkárosultaknak. Az összegyűlt több tonna adományt a polgárőrség vitte el Szikszóra. ■ £arm.wisr■———■! —p i——ii# 11 'in mm* ii i—ii hhi hhhi Szakmai gyakorlatuk alatt a Rézműves úti iskolában (dolgoztak a szerkezetlakatosok. A képen Varga Péter Elek és Nagy Márk a kerítést festik. Nekik hétfőtől lesz szünet gyakorlat A diákok szívesen dolgoztak iskolájukért is Bár már elkezdődött a vakáció, van olyan diák, akinek még akadnak kötelességei. Kisújszálláson, az Illéssy Sándor szakközép- és szakiskolások szakmai gyakorlatán jártunk. Kiderült, a diákok nyáron is szívesen dolgoznak,iskolájukért. Daróczi Erzsébet Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában a szerkezetlakatos, szakács-, pincér-, szobafestő- , kőműves-, gépi forgácsoló-, asztalosdiákoknak július 2-ig tart a kötelező szakmai gyakorlat. Ezt az iskola tanműhelyeiben töltik vagy külső helyszíneken, vállalkozóknál, cégeknél. — A diákok komolyan veszik a gyakorlatot, a külsős helyszíneken is rendszeresen ellenőrizzük munkájukat. Aki nem teljesíti a gyakorlatot, az nem kezdheti el szeptemberben a következő évfolyamot, úgyhogy ezért is fontos a részvétel - magyarázza a Rézműves úti iskolában Füleld Tamás és Varga Tibor szakoktató. Itt a 11. C és a 12. B. szerkezetlakatos tanulók dolgoznak épp irányításukkal. Az asztalostanulók pedig a gyakorlat alatt tfm t,"ví tanműhelyüket költöztették új helyre és rendezték be. —Nekem nagyon tetszik a szerkezetlakatos szakma, mert változatos. Sokféle dolgot tudok alkotni egy darab vasból is, amit akár asztalos vagy kőműves is tud használni munkája során. Édesapám és a bátyám is szerkezetlakatosnak tanult - mondja kerítésfestés közben a kisúji Varga Péter Elek, a *12. B oszlopos tagja. — A gyakorlat sem nyűg a számomra, szívesen dolgozom itt, hiszen munkánk nyomán ősztől egy szebb környezetben tanulhatunk majd. Ha végzek, szeretnék jó lakatos lenni. Otthon apukám már többször bízott rám apróbb lakatosmunkát is. Ha letelik a gyakorlat, lehet, hogy keresek nyári munkát, de horgászásra és motorozásra is lesz időm. Szere- *•- téma régi motorokat, van egy Pannóniám, amivel ott leszek a jövő heti kisúji motorostalálkozón is. Osztálytársa, a"*kisúji Nagy Márk szintén édesapKilenc tábor közül választhatnak a szülők bár az illéssysek inkább dolgoznak nyáron, a kisebbeknek a művelődési ház kilenc tábort szervez. A sort az ökotábor nyitotta, most zárul az óvodás életmódtábor. Lesz még Egy-más-ért óvodástábor, gondoltak a családon kívül nevelkedő gyerekekre is. A jövő héten Oláhné Horváth Ibolya vezetésével színjátszótábor lesz kisúji, nagyváradi gyermekekkel és a pécsi gurulószínház gyermekszereplőivel. Július 12-től Bana Gyula fazekastól lehet szakmai fortélyokat tanulni, augusztusban Szabó Katinkával kreatív kézművestábor, valamint természetismereti, diákvállalkozó és hagyományőrző roma tábor is lesz. ja szakmáját választotta, amikor lakatosnak jelentkezett. Már több használati tárgyat, például virágtartót is készített otthonra.- Jó érzés, amikor a kezem alól egy nagy vasdarabból szép dolgok kerülnek ki. A szakmánk sokrétű, hiszen a kerítést itt is köszörültük, hegesztettük festés előtt. Remélem, ha végzek, találok majd állást, hiszen a szakmában szeretnék elhelyezkedni. Nyáron mi sem megyünk nyaralni, épp házfelújításban vagyunk, ott fogok segítem. A szakácstanulók közül all. B-s karcagi Köti Melinda Horváth Ferenc mesterszakács éttermében tölti a gyakorlatát.- Bár családunkban nincs szakács, én nagyon szeretem leendő szakmámat, nemcsak azért, mert szeretek finomakat enni, hanem mert a főzés is érdekel - meséli Melinda, miközben a fasírtokat készíti elő sütéshez Posztós Julianna főszakács irányításával. Mivel minden délben háromféle menü van, változatos Melinda munkája, a palacsintasütéstől a pörköltkészítésen át mindent szeret csinálni. A gyakorlat után Karcagon fog nyári munkásként dolgozni, a kapott pénzből pedig laptopot szeretne venni. Akadálymentesen közelíthető meg a hivatal a kenderes! önkormányzat pályázati forrásból akadálymentesítette a polgármesteri hivatal főépületét. Autóval a Rákóczi utca, gyalogosan vagy kerekes székkel a Petőfi utca felől lehet megközelíteni az épület udvari részét, ahonnan mostantól lifttel lehet felmenni. Ismét minden kiállítás látogatható befejeződött a kenderesi Horthy Miklós tengerészeti gyűjtemény és néprajzi kiállítóterem épületének korszerűsítése. A munkálatokhoz a forrást az önkormányzat biztosította. A látogatók mostantól újra minden kiállítást megtekinthetnek. A várostól tízmilliós focipályát kapnak megszépül a Kenderesi Szakiskola Középiskola parkja, a szakemberek augusztus végére teljesen felújítják. Fiatalítják a rózsákat, megmetszették a tiszafákat, az épület elől kiszedik a tujákat, hogy jobban látható legyen a Horthy-kastély. Szakképzési hozzájárulásból az iskola festéket kapott, így őszre a kastély külső homlokzata is megújulhat. Az önkormányzat pedig tízmilliót adott az iskolának műfüves focipálya építésére a régi salakos helyett. Jt 1 A barátiak már faragják az egykori székely kaput kenderesen újra lesz székely kapu, amit először 1942-ben, az erdélyi Bárót község fafaragói ajándékoztak vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak. A kapu a II. világháborúban megsemmisült. Most a baró- tiak a régi kapu mintájára újat faragnak a Kárpát-medencei magyarság összefogásának jelképéül. A kaput — ha kész - Kenderesre hozzák, és az önkormányzat azt ünnepélyes keretek között újra felállítja. SZ0U0N.hu További kisújszállási hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. ________________________________Mire készül most? ___________________________________ Tó th József igazgatóhelyettes Főzni is tudnak a hamutiprók fakanállal Nem csak a tűzoltáshoz, a pörkölthöz is értenek Kiváló szakmai, pedagógusi és közoktatás-fejlesztési munkájáért megyei pedagógiai díjban részesült nemrég Tóth József, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese.- Nagyon jólesett a díj, ez azonban nemcsak nekem, hanem a kollégáknak is szól, akik velem együtt részt vesznek a programok előkészítésében, megvalósításában - mondja a díjazott, aki ma is folyamatosan képezi magát. - Az informatika egyébként is olyan szakterület, amelyben nélkülözhetetlen a naprakészség. A tanítás mellett jelenleg közgazdasági területen dolgozom gazdasági igazgatóhelyettesként. SajTóth József nálom, hogy csak heti hat órában taníthatok, hiányzik a gyerekekkel való foglalkozás. A munkám jelentős része mosta szervezés, a diákvállalkozási program, a pályázatok menedzselése, a fejlesztési források összegyűjtése, az elnyert informatikafejlesztésekhez a szakmai háttér biztosítása. Büszke vagyok arra, hogy sikerült a diákvállalkozási programot beépíteni a tantervbe. Legnagyobb kihívás az informatikai fejlesztéseinkhez kapcsolódó tartalmi fejlesztések megvalósítása volt - sorolja Tóth József, aki büszke fiaira. Árpád Budapesten él, közgazdászként végzett, Gábor a műegyetem mérnök-informatikus hallgatója. Családi vállalkozásukat - mely szintén informatikai - a felesége vezeti. A nyár Tóth József számára rövid lesz, a családi horvátországi nyaralás után az iskolában ősztől bevezetendő elektronikus napló és adminisztrációs rendszer megvalósítását irányítja. ■ A kisújszállási tűzoltóság tagjai nemcsak oltásban és műszaki mentésben jeleskednek, hanem főzésben is. A lánglovagok között hivatásos szakács nincs, többen azonban nagyon jól forgatják a fakanalat. Vannak bab- gulyás-specialisták és birkapör- költfőzők is. A szombati karcagi birkafőzőn a szakmai zsűri bronzéremmel jutalmazta a Kisúji Hamutiprók pörköltjét, ifj. Garai Sándor főztjét. A nyertes a juhtestet a kisúji hagyományok szerint perzselt láb és fej nélkül, hagyományos fűszerekkel készítette, ahogy édesapjától tanulta. Nagy öröm számára, hogy a zsűri édesapja pörköltjét is bronzéremmel jutalmazta. ■ A bronzéremmel ifj. Garai Sándor, mellette Mészáros Lajos parancsnok Köti Melinda szakácsnak tanul __-eu/OWaM