Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-02 / 152. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 2., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR 3 Rákóczifalván tavaly nagy népünnepélyt tartottak, a város kulcsának átvétele apropóján többek között mindenkit megvendégeltek A pénzből nem lett több évforduló A városi rang hosszú távon jelenthet előnyöket Besenyszog fedett piacot léte­sítenének a településen, ahol a besenyszögi gazdák, termelők is árulhatnának. A beruházás költ­sége majd 50 millió forint — tud­tuk meg Balogh Zoltán polgár- mestertől. NI Karcag JÚLIUS 4-én újraindul a Karcag—Tiszafüred közötti vasúti forgalom. Az érintett települések közösen ünnepük meg a vasút­vonal újraindítását a polgármes­tereik és lakosaik részvételével a karcagi vasútállomáson július 4- én, vasárnap 14.45-kor. Beszé­det mond Varga Mihály államtit­kár és dr. Fazekas Sándor vidék- fejlesztési miniszter, de Nagykörű pályázati segítség­gel szeretnék felújítani a telepü­lés művelődési házát. A beruhá­zásra vonatkozó tervek már elké­szültek, a pályázatot be is nyúj­totta az önkormányzat, rá Tápiógyörgye idén 150 éves a Szent Anna-templom. Ebből az alkalomból a katolikus templom­ban július hónapban az ünnep előkészítésére rendezvénysoro­zat lesz. Most vasárnap orgona­hangversenyt rendeznek, 18-án a szentmisét a Katolikus Rádió és a Kossuth Rádió is közvetíti, míg 24-én a templom búcsúját tartják. Főcelebráns Bosák Nán­dor, debrecen-nyíregyházi püspök — írta a Tápiórégió.hu. ta Tiszabura két család tagjai estek egymásnak szerdán dél­után a településen. Miután az ut­cán találkoztak, egy félreértés miatt veszekedni kezdtek. Elő­ször szóváltás volt .közöttük, majd egymásnak estek és ütöt- ték-verték a másikat. Végül a szülők vetettek véget a csetepa­ténak, melynek során mind a né­gyen könnyebb sérülést szenved­tek. Csoportos garázdaság miatt indult eljárás mind a négy sze­mély, a három férfi és nő ellen, akik 16 és 25 év közöttiek — kö­zölte a rendőrség, ta Újszász ÁLLOMÁNYELLENŐR­ZÉST tartanak a városi könyvtár­ban. A munkálatok miatt július 5. és július 9. között csak dél­előtt tíztől délután négyig tart nyitva az intézmény, melyet az­tán július 12-től augusztus 6-ig bezárnak. A könyvtár augusztus 9-én nyit ki újra. rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Egy éve lett város Jász- kisér és Rákóczifalva. Akkor a polgármesterek abban bíztak, hogy a ranggal a település lehe­tőségei nőnek, és több pályázati forráshoz is hozzájuthatnak. Mit ho­zott az egy esztendő? En­nek jártunk utána. Teleki József — Megbotlik még a nyelv. Elő­előfordul, hogy nagyközséget, ne adj’ isten, falut mondunk vá­ros helyett-válaszolta érdeklő­désünkre a jászkiséri polgár- mester. Hajdú László szerint azonban a településen élők büszkék arra, hogy város lett Jászkisér. A büszkeség persze már ak­kor is megvolt, amikor megkap- ta a városi rangot Jászkisér és Rákóczifalva. A remények azon­ban többről szóltak. Mindkét polgármester abban bízott, hogy bővülnek a település anyagi le­hetőségei. Egyrészt a városok­ban nagyobb a személyi jövede­lemadóból helyben maradó rész. De a pályázati lehetőségek széle­sedésével is számoltak.- Illegális hulladéklerakók fel­számolására 2,5 millió forintot nyertünk, a bölcsőde felújításá­hoz 16 milliót. De lehetőségünk nyílt a iskola informatikai esz­közeinek fejlesztésére is — sorol­ja Hajdú László. A jászkiséri pol­gármester szerint is nehéz azon­ban azt megmondani, hogy ezek a sikeres pályázatok mennyire köszönhetőek a városi rangnak. Elképzelhetőbbnek tartja, hogy inkább azok a folyamatok ját­szottak benne szerepet, melyek a városi cím elnyeréséhez is ve­zettek. Például a Péllyel létreho­zott iskolatársulásnak.- A városi rang anyagi érte­lemben annyit hozott, hogy ki­sebb volt az elvonás — fogalmaz Tóth Lajos. Rákóczifalva polgár- mestere mindezt számokba is A RENDSZERVÁLTÁS előtt, 1989- ben volt a várossá avatások igazi dömpingje. Akkor egy­szerre az ország 41 települése nyerte el a rangot, megyénkből is három nagyközség lépett elő várossá, Jászapáti, Kunhegyes és Martfű. Az ezredforduló óta önti. A várossá válással a külön­böző normatív támogatások ese­tükben körülbelül tízmillióval nőttek, ám ezzel együtt több mint 90 millióval kevesebb pénz érkezik az államtól, mint tavaly. A pályázati lehetőségek sem igen bővültek, sőt a már elnyert támogatások kifizetése is leállt. Mindez azonban nem a várossá válással függ össze, hanem az ország-helyzetével. De továbbra is gond, hogy a Rákóczifalva mé­retű településeknek kevés a pá­lyázati lehetőség.- A település útjainak harma­da saras. A belterületi útépíté­sekre kiírt pályázatokban azon­ban mindig valamilyen megkö­tés van. Hol csak hátrányos hely­zetű, hol a miénknél kisebb, há­romezer kisebb lélekszámú te­megyénk négy várossal gyara­podott, 2004-ben Kenderes és 2005-ben Abádszalók, tavaly pedig Rákóczifalva és Jászkis­ér nyerte el ezt a címet. így je­lenleg a megye 78 települése közül húsz büszkélkedhet vá­rosi ranggal. Várossá avatások a megyében Település Év Tiszafüred 1984 Kunszentmárton 1986 Jászapáti 1989 Kunhegyes 1989 Martfű 1989 Jászárokszállás 1991 Jászfényszam 1993 Tiszaföldvár 1993 Újszász 1997 Kenderes 2004, Abádszalók 2005 Jászkisér 2009 Rákóczifalva 2009 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP lepüléseket támogatják - ma­gyarázza Tóth Lajos. A polgármester szerint a váro­si rang hasznát igazán hosszú távon lehet majd mérni. A befek­tetők ugyanis másképp tekinte­nek egy városra, mint egy köz­ségre. Másrészt a közigazgatási átszervezéseknél is másképp ke­zelnek egy várost. Az egy év rövid idő. Hiszen lát­ványos változások nem mennek egyik napról a másikra a jász­kiséri polgármester szerint sem. Hajdú László szerint azonban egyfajta szemléletváltozás már tetten érhető. Több lett például a hulladékgyűjtő az utcákon, a te­lepülés pedig egyre tisztább. JEGYZET Városiasodás összefogással a nap most is ugyanott kel, ahol egy évvel ezelőtt Rákó­czifalván és Jászkiséren is. Persze eget rengető változá­sokat nem is reméltek a vá­rosi rangtól a településeken élők, ám abban azért bíztak, hogy az előrelépésnek vala­mi látható, kézzel fogható haszna is lesz. Ha másban nem, például burkolt utak­ban. a pénz azonban nem lett több. Sem az állami forintok, sem a pályázati lehetőségek nem szaporodtak. A befekte­tők sem állnak sorba az ön- kormányzatoknál. Az elmúlt egy év adott azonban ma még kevésbé látható, de leg­alább ugyanolyan fontos dol­gokat, mint az anyagiak. Adott biztonságot. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a fa­lun élők gyakran hátrányban érezhették magukat. A fal­vakban ugyanis be lehet zár­ni a postát, elkerülhet az is­kola felső tagozata, de még az önkormányzat, a hivatal megszüntetését is fontolóra vehetik távoli döntéshozók. Még ha ezek nem is a nagy­községeket fenyegették iga­zán, mégis sokan érezhették úgy, hogy a várossá válással az ilyen gondok árnyéka is elkerült a fejük felől. A váro­si iskolába a környékről is szívesebben íratnak be gye­rekeket, sőt a csendesebb környezet talán a nagyobb településekről fiatal családo­kat is csábíthat. Hiszen így már nem falura, hanem kis­városba költöznek. Rangot jelent hát a városi cím. És nemcsak közigazgatási érte­lemben, hanem a társadalom megítélésében is. Mindezek révén adott reményt a tele­püléseknek, az embereknek. A városiasodás persze ugyanúgy hosszú folyamat eredménye, mint a cím el­nyerése. És ahogyan a vá­rossá nyilvánításhoz, úgy a további fejlődéshez is egy egész közösség munkája szükséges. Már húsz város található a megyében A partok takarítása után kezdődhet a strandszezon A Nagykunság kapuja kell hogy legyünk ünnep Tizennyolc éve lett önálló település Berekfürdő Miután a tetőzéshez képest mintegy két és fél méterrel húzó­dott vissza a Tisza vízszintje, ja­vában folyik a partszakaszok ta­karítása. A több mint egy hóna­pig tartó magas vízállás jelentős mennyiségű iszapot és uszadé- kot halmozott fól a strandok, ki­kötők területén, ezek eltakarítá­sa után kezdődhet az idén jelen­tős csúszással induló szezon.- A Tisza-tó vízszintje tegnap reggelre 738 centire apadt Kis- köre-felsőnél a tetőzés 998 cen­tis szintjéről - mondta Fejes Lő­rinc, a Kötikövízig kiskörei sza­kaszmérnöke. — A takarítással párhuzamosan megkezdődött a nyári vízszint beállítása. A hul­lámverés miatt sérült partsza­kaszok helyreállítása még nem történt meg, a károk felmérése viszont folyamatos. Múlt szombaton megkezdték a tiszaroffi szükségtározó leürí­tését. Egy nap alatt immár 2,2- 2,4 millió köbméter, eddig össze­sen több mint 10 millió köbmé­ter víz került vissza a Tiszába. A Velencei-tó nagyságú tározó víz­szintje már 60 centiméterrel csökkent, a magasabban lévő te­rületek így már látszanak. — Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, a hét végén megjelenhet a tó körzetében a vendégsereg, s immár sem csó- nakázási, sem horgászati tila­lom nem korlátozza a pihenni vágyókat. ■ L. Z. Berekfürdő 1992. július 1. óta önálló település, ekkor vált el Karcagtól. Az évfordulóról csü­törtökön ünnepi önkormányzati ülésen emlékeztek. A megjelen­teket levélben köszöntötte Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár is. Az 1992-ben történteket, a népszavazást, majd az első önál­ló lépéseket, az eredményeket dr. Hajdú Lajos polgármester idézte fel a megjelentek előtt. El­hangzott, az eltelt 18 év bebizo­nyította, Berekfürdő életképes, helyes volt az önállóság mellett dönteni. - Bár elszakadtunk Karcagtól, Berekfürdő továbbra is a Nagykunság része maradt, s annak a kapujává kíván lenni a jövőben is — hangsúlyozta. A nagykorúvá válás ünnepén a fa­luért végzett munkáért díjakat adott át a polgármester. Művészeti munkája elismeré­seként Tőkés Sándor-díjat kapott Kocsis Csaba író, fotográfus, a Be- reki írótábor vezetője, Berekfür­dőért kitüntetést vett át önzeüen segítő munkájáért Lilip Mária, az elmúlt húsz évben végzett szo­ciális és kulturális munkájáért pedig Körmendiné Baksán Má­ria, korábbi önkormányzati kép­viselő. A település érdekében végzett sokirányú munkájáért díszpolgári címet kapott Csikós Sándor, Kazinczy-és Jászai-díjas színművész, Berekfürdő kunka­pitánya. ■ D. E. Csikós Sándor (balra) Jászai- és Kazinczy-díjas színművész dr. Hajdú La­jos polgármestertől átveszi a díszpolgári címet

Next

/
Thumbnails
Contents